A mára már nyolc ország harminchét intézményét összefogó Gemine Muse-projektet 2002-ben indították el. A program alapötlete Olaszországból származik, fõ támogatója az Európai Unió. Az alapvetõ cél, amelyet a szervezõk el szeretnének érni, többrétű, megismeréséhez talán a projekt megvalósulásának, gyakorlati menetének felvázolása az egyik legjobb kiindulópont. Az idei évben Magyarország (Budapest) is a résztvevõk között szerepel. Mindez az jelenti, hogy hazánkat képviselõ Ernst Múzeum (a Balogh Bertalan Művészeti Alapítvánnyal közösen) három művészt jelölhetett meg: Baglyas Erika, budapesti művészként az Ernst Múzeumhoz kapcsolódik a munkájával, míg Filp Csaba a görög partnerintézmény, a thesszalonikii Bizánci Kultúra Múzeum gyűjteményére, Polgár Botond pedig az a velencei Természettudományi Múzeum anyagára reflektál a művével. Az Ernst Múzeum természetesen fogad is művészeket: Görögországból Maria Glyka érkezett, Velencébõl pedig a magyar származású Oravecz Tímea. Feladatuk, ahogy az idén résztvevõ 108 művész mindegyikének, ugyanaz: a kijelölt múzeum gyűjteményére, állandó, illetve idõszaki kiállítására, vagy akár az épületére reagálva kell létrehozniuk új műveket, amelyek Európa-szerte közel egy idõben, 2005. november 26 – 2006. február 26. között mutatnak be.
A projekt során párbeszédek láncolata épül, összekötve a régmúlt és ma művészetét, a különbözõ országok alkotóit, intézményeit és művészeti szcénáit. A korábbi idõszakok művészetére való reagálás önmagában nem újdonság, sokan sokféle módon éltek már ezzel, sõt, bizonyos szempontból a mindenkori kortárs művészet egyik alapja ez a kapcsolódás – és persze ennek tagadása is. A programszerűség, valamint a résztvevõk magas száma, Európát lefedõ hálózata miatt azonban a Gemine Muse mindenképpen kivételes kezdeményezés, és egyben nagy kihívás művészeknek, intézményeknek, szervezõknek egyaránt. A fiatal művészek számára különleges lehetõség: a kijelölt intézményben található, (remélhetõleg) új inspirációs forrást nyújtó „anyagon” túl, (el)ismertségüket is növelhetik és bõvíthetik, méghozzá nemzetközi szinten. Ezt segíti elõ a program által kiadott térkép és katalógus is.
Az Ernst Múzeum által jelölt és fogadott művészek teljesen különbözõ műfajú, tematikájú műveket hoztak létre. Baglyas Erika egyszerre reflektál a „múzeum mint köztér” problematikájára, és a Gemine Muse budapesti kiállításával egyidõben megrendezett Vásárcsarnok kiállításra**. mARkeT place című hanginstallációjában – mely az Ernst Múzeum bejárati folyosóján hallható – korábbi műveihez hasonlóan „talált” mondatokkal dolgozik. Piacokon, utazás közben és egyéb utcai szituációkban elkapott, intim (mobiltelefon)beszélgetésekbõl kihallott mondatok, egyszerre szóló beszéd-töredékek teremtenek a múzeumétól eltérõ közeget: a privát szféra korántsem intim szituációban való megnyilvánulásai töltenek be egy alapvetõen köztérnek számító, de látogatóinak szűk számát és keresztmetszetét tekintve korántsem a piacokhoz mérhetõ módon „népszerű” teret. A múzeumi térbe „bevitt” intimitás ellenpontjaként az épület bejáratánál valami egészen mást hallunk: a művész Krasznahorkai László Kegyelmi viszonyok című művét olvassa fel, s viszi így ki az „utcára” az olvasás bensõséges élményének pillanatait.
Oravecz Tímea videoinstallációja az Ernst Múzeum elsõ emeletének hármas ablakfülkéjében kapott helyet. A művész élõ internetkapcsolat révén vetít az ablakokra: a látvány egy olyan „tipikus” velencei részlet, amelyet az utóbbi években minden nap élvezhetett, s amely egyben konkrét utalás a projektre is. A velencei partnerintézmény (a Természettudományi Múzeum) Canal Grandéra nézõ homlokzatát láthatjuk az ablakokból, ahol viszont – a budapesti kiállítással párhuzamosan – a Duna látképének egy darabját vetíti hasonlóképpen az ablakokra. Oravecz a művészetére korábban is jellemzõ módon, életének meghatározó és aktuális tapasztalataiból építkezve teremt kapcsolatot, átjárást – „átlátást” – emberek és helyek, az általa megélt kultúrák között. Úgy tesz „jelenvalóvá” egymástól távol esõ dolgokat, hogy azok az idõ- és térbeli eltéréseiktõl függetlenül mégis megõrzik saját arcu(latu)kat.
Ikon Harcos Szentekkel
15. század, fatábla, 99×51 cm
Filp Csaba
Cím nélkül, 2005, olaj, vászon, 106×63 cm
Polgár Botond
Szárnyas oroszlán fosszíliája, 2005, mészkõ, poliészter, 220×110×2 cm
Az athéni származású Maria Glyka jelenleg Londonban él és tanul. Általában videóműveket és objekteket készít: az elõbbiekre a benyomások, a látvány újszerű, a különleges nézõpontnak köszönhetõen elsõ ránézésre nem könnyen beazonosítható rögzítése jellemzõ, az utóbbiakra a könnyedség, az efemer anyagok (általában papír) használata. Munkáit rendszerint játékosan, néhány ráfestett mintával, papírkivágással egészít ki. Az Ernst Múzeum Vásárcsarnok című kiállításának történeti részére reflektáló tárgyain kívül egy videót is láthatunk tõle: a Központi Vásárcsarnokban elkapott látvány-töredékeket – hat rövid részletet – sűrített művé. A vásárlók lábai, az épület részletei, az ott vásárolt, a Parlamentet rejtõ üveggömb közelijének lassú hóesése és egy a padlón felsejlõ árny egymás mellé sorolva érzékeny, és számunkra, akik mindennap használjuk, ismeretlen képet fest a Vásárcsarnokról.
Filp Csaba Thesszalonikiben, a Bizánci Kultúra Múzeumának egyik alkotását választotta kiindulópontnak: az Ikon Harcos Szentekkel (15. század, 99×51 cm) című mű másolatát festette meg olaj-vászon képként. De, hogy a keleti keresztény festészeti hagyomány képviselõjét (a láthatatlan isteni minõség láthatóvá tételének jegyében készült ikont) játékba hozza a nyugati, a mimézisre, az élethűségre, a materiálisra koncentráló festészeti hagyománnyal: festett selyemfüggönnyel takarja el a szentek egy részét. A függöny az említett nyugati festészeti szemlélet egyik alap-legendáját, Zeuxis és Parrhasius (IV. századi görög) festõk versenyét idézi, amelyben Zeuxis ugyan megtévesztette a madarakat élethű szõlõfürtjével, ám még õt is kijátszotta Parrhasius megfestett függönye, amelyet el akart húzni a kép elõl. Filp korábbi műveiben alkalmazott fotórealista technikája itt így különös, új funkcióra talált.
Polgár Botond a többiekhez képest egy kicsit talán izgalmasabb, és egyben nehezebb helyzetbõl indult: a velencei Természettudományi Múzeum gyűjteményén kellett „fogást” találnia. Végül is az ott látható dinoszaurusz csontvázak és egyéb régészeti leletek, Velence és a program alapvetõ céljai megadták a kellõ inspirációt: Polgár (akit korábbi munkáiban is jellemzett az érzékeny, helyspecifikus látásmód) egy pszeudo-leletet készített, a szárnyas oroszlán fosszíliáját alkotta meg.
A Velence és Szent Márk szimbólumaként ismert lény, így egy műalkotás erejéig valós alakot nyer ¨ eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha valóban létezett volna. A kézzelfogható, ugyanakkor az õsi, már-már idõtlen múltból felbukkanó pszeudo-lelet újra értelmezi régmúlt és jelen, fantázia és valóság viszonylatait.
* Budapest: Ernst Múzeum, 2005. nov. 26 – 2006. jan.1.
Velence: Természettudományi Múzeum (Museo Storia di Naturale) 2005. nov. 26 – 2006. febr. 26.; Thesszaloniki: Bizánci Kultúra Múzeuma (Museum of Byzantine Culture) 2005. dec. 17 – 2006. febr. 26.
** VÁSÁRCSARNOK – minõségét korlátlan ideig megõrzi. Ernst Múzeum, Budapest, 2005. dec. 1 — 2006. jan. 1.
(www.ernstmuzeum.hu)
Oravecz Tímea
Videoinstalláció, 2005 • Fotó: Rosta József