Kókai Károly


Oda-vissza

Louise Bourgeois: Aller – Retour

Kunsthalle Wien
2006. február 5-ig

A bécsi Kunsthalle kiállításán ezúttal Loiuse Bourgeois utóbbi években készült grafikai művei láthatók. Ezek kiegészítését és érthetõbbé tételét szolgálandó Gerald Matt és Peter Weiermair kurátorok termenként még egy-egy szobrot, illetve egy tízéves filmdokumentációt bocsátanak a látogatók rendelkezésére. Mivel Louise Bourgeois elsõsorban szobrászként jelentõs, ez a megoldás hiányérzetet kelt és magyarázatra szorul. A kiállítást járva felfedezzük: az újabb rajzokat az utolsó teremben Bourgeois korábbi rajzaiból való válogatás egészíti ki. A szobrok egy-egy terem közepén állnak, körülöttük a falon a hozzájuk rendezett grafikai sorozatokkal. Brigitte Cornad 1995-ben keletkezett Chère Louise című videója többek között Bourgeois két akcionista művérõl készült rövid részletet is tartalmaz: Susan Cooper a She Abandoned Me szövegű dalt énekli A Banquet / A Fashion Show of Body Parts című 1978-as performanszon, illetve hallhatjuk Robert Storr egy, az 1992-es She Lost It című philadelphiai performanszon elhangzott szövegét.
Meghatározó műnek azonban mégis a kiállított hét szobor számít. Anyaguk márvány, bronz, vas, szövet, üveg, egy kékesszínű folyadék, fa, a szobrászat hagyományos anyagai mellett olyan hétköznapi és ipari anyagok tehát, amelyek az utóbbi években, nem utolsósorban Bourgeois munkássága eredményeként váltak a kortárs szobrászatban elfogadottá. A szobrok organikus formáikkal, asszamblázs-szerű elrendezésükkel egy-egy eleven, egzisztenciális jelenetet jelenítenek meg; ami ebben az összefüggésben aztán a grafikákkal teli termekrõl szintén elmondható – Bourgeois mindkét esetben egzisztenciális helyzetet teremt.
A kiállításon hét, többé-kevésbé nyíltan fetisiszta szobrot láthatunk (Nest of seven, 1978, Poids, 1992, Nature Study #5, 1995, Untitled No. 2., 1996, Spider, 1997, The Cold of Anxiety, 2001 és Untitled, 2002), melyek Bourgeois különbözõ alkotói korszakait, egy-egy műcsoportot reprezentálva áttekintést adnak sokszínű munkásságáról. A Poids egy vasrúdból, színezett vízzel félig töltött üveggömbökbõl és egy hengeres vastárgyból álló asszamblázs. A mű jelentése a címbõl (Súlyok) és megjelenésébõl nehezen értelmezhetõ. Az ívben hajló vasrúd feszültséget, az üvegedény törékenységet sugall, páros elhelyezésük és a rúdon lógó vastárgy szexuális asszociációkat kelt.
A mű a kibillent egyensúlyt, a törékeny labilitást, az erõs és a törékeny egymásmellettiségét érzékelteti. Méretei – a látogató ugyanúgy át tud menni alatta, mint egy másik teremben kiállított bronz pók alatt – a dolog kikerülhetetlen valóságosságára, jelentõségére utalnak.
Merõben más jellegű egy négy évvel késõbbi márványobjekt, az Untitled No. 2. Egy durván faragott rózsaszín márványtömbön négy, finoman megmunkált, egymást megérintõ, egymást tartó kéz nyugszik. Az egymásba fonódó ujjak, a gyengéd, az összetartozást, a szeretetet szimbolizáló mozdulat megérint – ha a kezekre összpontosítunk. A mű egésze azonban újra ellentmondásokkal teli. A levágott alsókarok és gyengéd mozdulatuk, a durva kõtömb és a finoman kimunkált emberi testrészek, a puha hús és a kemény kõ, az erõteljes jelenet és a rózsaszín: Bourgeois súlyos kõtömbje ambivalens érzéseket kelt.
Bourgeois tele van ellentmondásokkal. A művészet számára a félelmen aratott gyõzelem. „The purpuse of art est de vaincre le peur nothing more, nothing less”, egy francia-angol mondata szerint. A pók – itt egy Spider című, két és fél méteres, nyolclábú példány látható – a művésznõ szimbólumrendszerében pozitív anya-figura, aki Bourgeois értelmezése szerint tiszta, türelmes, racionális, és ezen kívül megeszi az AIDS vírusát terjesztõ szúnyogot. Épp az az ijesztõ, horrorfilmekbõl ismerõs, túlméretezett rovar tehát, melyet Bourgeois-nál szimpatikus élõlényként, organikus formájú, kecses lábakon egyensúlyozó amorf testként jelenik meg. A többértelműség, a vonzás és taszítás ellentéte feszül ebben a műben ugyanúgy, mint a többi itt látható tárgyban is.
Az Untitled absztrakt mintázatú, kék-vörös motívumokkal díszített, agyontetovált primitív fej, az utóbbi évek egyik fontos műcsoportját képezõ, szövetbõl készült fejek egy példánya. Ezek a színes rongydarabokból durván összefércelt fejek félig nyitott szájukkal, a nézõre meredõ tekintetükkel, varratok szabdalta arcukkal egyszerre élethűek és maszkszerűek. Itt egy szõnyegbõl készült fej látható – kötelezõ utalás gyanánt a családi faliszõnyeg-restauráló manufaktúrára, a fiatal Louise Bourgeois ott megszerzett szaktudására, valamint az idõsödõ művésznõnek a textíliák iránt az utóbbi években megnõtt érdeklõdésére. Ennek tanúi a textil alapanyagú grafikai művek is, például az Unitled című, csíkos inganyagból pókhálószerűre komponált mű, ahol Bourgeois szigorú geometriai rendbe foglalja a puha anyagot. A fekete sokszögek vörös középpontja optikai érzékenységünket is foglalkoztatja; a formai koncentráltság, a vibráló felület, a pontos és finom kidolgozás egyaránt magával ragadó.
Louise Bourgeois művei számos összefüggésben értelmezhetõk: pszichoanalízis és szürrealizmus, test és fétis, feminizmus (és szövés). A művek legfontosabb vonatkoztatási pontja az alkotó élete, különösen gyermek- és fiatalkora, mint azt Louise Bourgeois számos nyilatkozatából megtudjuk. Bourgeois 1911-ben született Franciaországban, 1938-tól él az Egyesült Államokban. A Bourgeois család faliszõnyegeket restauráló üzeme a Párizs melletti Choisy-Le-Roiban, majd 1919-tõl a közeli Antonyban volt. Itt nõtt fel öccsével (Pierre) és nõvérével (Henriette), apjával (Louis – kinek nevét is viseli, ami a jelen pszichoanalízistõl terhes értelmezésben jelentõségteljes részlet), anyjával (Josephine) és apja szeretõjével (Sadie), aki 1922-32 között, tehát Bourgeois tizenegy éves korától tíz éven keresztül egészen anyja haláláig a gyerekek nevelõnõje és angoltanára is volt. Bourgeois filozófiai, matematikai és művészettörténeti tanulmányai mellett Fernand Leger és kollégái montparnasse-i műtermeiben is tanult, illetve fordított az Amerikából Párizsba érkezett, művésznek készülõ fiatalok és az angolul nem tudó francia mesterek között. Robert Goldwater művészettörténésszel (akinek Primitivism in Modern Art című könyve házasságkötésük évében jelent meg) kötött házassága alkalmával költözött az Egyesült Államokba, három fiút nevelt fel (az 1939-ben négy évesen adoptált Michel, az 1940-ben született Jean-Louis és az 1941-ben született Alain), ma Brooklyn-beli műtermében dolgozik.

Két család is van tehát, amelybe Louise Bourgeois belehelyezkedik. Az ottani szerepek – számos interjú, önéletrajzi jellegű feljegyzés, valamint az ezen a kiállításon is látható, a rajzokon szereplõ feliratok és szövegek tanúsága szerint – olyan követelmények elé állították, amelyeket nem tudott vagy nem akart teljesíteni, vagy legalábbis nem úgy tette, ahogy a társadalom úgynevezett normális tagjaitól megszoktuk. Amerikába költözése a szülõi házból való menekülésként értelmezõdik, kései sikere többek között az új családban betöltött szerepével is magyarázható. Mindez művészetének kulcsa – ezt szuggerálja maga Louise Bourgeois. Hozzátartozóinak halála (a mamáé 1932-ben, az apáé 1951-ben, bátyjáé 1960-ban, a – New York-i Museum of Primitiv Art igazgatójaként dolgozó – férjé 1973-ban, nõvéréé 1980-ban, fiáé, Michelé 1990-ben) azok az események, amelyek ezt az életet korszakokra osztják. Egy hosszú élet: meghatározó élmények és veszteségek sora, emberekkel töltött évek, akik közül számosat szabadon választott, másokat pedig nem. A hasonló kapcsolatokban betöltött különbözõ szerepek (mint gyerek és szülõ, vagy gyakran mint megcsalt és csaló) másként engedik átélni ugyanazt. Ennek belátása pedig – azok számára, akik az adott helyzetet nem képesek feldolgozni – produktív vagy kevésbé produktív (például destruktív) tevékenységek sorozatába is torkollhat.
Louise Bourgeois – és ebben mindenki megegyezik – késve befutott művésznek számít. Ez inkább azt jelenti, hogy idõs korára lett világhírű, hiszen a 40-es és 70-es évek között sem volt teljesen ismeretlen. Egyike volt azoknak a művészeknek, akiknek idõnként, esetenként több éves szünettel vannak kiállításai többé-kevésbé ismeretlen galériákban. A korai sikerek: 1951-ben Alfred Barr megvásárolta Sleeping Figure című szobrát a New York-i Museum of Modern Art gyűjteménye számára. 1966-ban Lucy Lippard Eccentric Abstraction című kiállításán a New York-i Fischbach galériában olyan művészekkel szerepelt, mint Bruce Nauman és Eva Hesse, 1975 márciusában egy műve az Artforum címoldalán volt látható (ami a nyugati féltekén a siker legbiztosabb jele), a lap hasábjain Lucy Lippard Louise Bourgeois. From the Inside Out című szövegével.
A korai megjelenésekkel természetesen nem hasonlítható össze a nyolcvanas évek sikersorozata: 1982-ben Deborah Wye szervezésében a MoMA retrospektív kiállítást szentelt az akkor 71 éves művésznõnek, 1992-ben a Documenta IX-en vesz részt, 1993-ban a Velencei Biennálén az amerikai pavilonban láthatók művei. Ma korunk egyik legjelentõsebb művészeként tartják számon. A 2007-re a londoni Tate Modernbe tervezett kiállítás lesz majd – a rendezõ Peter Weiermair szerint – a Bourgeois jelentõségéhez mérhetõ bemutató.
E kései siker alkalmat ad arra, hogy Bourgeois-val gondoljuk át a 20. század második felének művészeti fejlõdését. Az absztrakt expresszionizmus‑pop art‑minimal art fejlõdési vonalban Bourgeois-nak nincs helye (jóllehet New Yorkba költözése után Bourgeois festõként kezdte, és személyes kapcsolatban volt az akkor feltűnõ művészekkel); ugyanúgy, mint számos más kiemelkedõ művészegyéniségnek, mint például Francis Baconnek vagy Joseph Beuysnak sem. Ez természetesen nem az elõbb említett művészek jelentõségét, hanem magát a fejlõdési konstrukciót kérdõjelezi meg. Bourgeois tevékenységére számos címkét lehet akasztani (szürrealizmus, body art, stb.). Művészete ugyanakkor mindenfajta címkézésnek ellenáll, köztük a címkézés azon formájának is, amikor egy-egy művészettörténeti vonulatra talál az ember egy nevet, amikor az egyes művészeti irányzatok (absztrakt expresszionizmus, pop art) egy fejlõdési sorba rendezõdnek. Nyilvánvaló Bourgeois kapcsolata a 20. század szellemtörténetének számos meghatározó irányzatával (pszichoanalízis, feminizmus). Ugyanakkor Bourgeois elutasítja egy-egy irányzat ideológiaszerű használatát, és ez a kettõsség az (vagyis az elméleti eredmények használata anélkül, hogy azok használnának minket), amit érdemes tõle megtanulnunk.
A modernizmus kérdésköre Bourgeois művészetének egyik kulcsa. A modernista hagyományhoz tartoznak azok a szürrealista, body art, feminista vonulatok, amelyek Bourgeois életművében egy egységbe ötvözõdnek. A „modernitás” egydimenziós értelmezése, amely egy-egy, önmagában figyelemre méltó formai vagy tartalmi újítás végtelen ismétlésében merül ki, nem jellemzõ rá. Műveit az organikus, szimbólumszerű formák, a személyesség és érzékenység jellemzi. Innovatív anyaghasználata, művei méreteinek széles skálája, a „stílusok” változása egyaránt az egyes alkotások szolgálatába áll. A modernitás Bourgeois-ra vonatkoztatva tehát nem formalizmus és nem egy központi irányzat, hanem állandó újítások és megújhodások, fáradhatatlan próbálkozások összetettsége.
A pszichoanalízis – melynek segítségével Bourgeois gyakran értelmezi műveit, úgy is, mint egyfajta, az élet problémáinak és nehézségeinek elviseléséhez szükséges tevékenység eredményét, illetve az apával, az anyával és saját családjával kapcsolatos problémák megoldását – lehet számunkra az egyik értelmezési lehetõség. Az itt látható művek is meggyõznek azonban arról, hogy ez az értelmezés nem teljes: a forma megtalálása érdekében Bourgeois úgy folyamodik egyes, a pszichoanalízisre jellemzõ technikai megoldásokhoz, mint minden egyébhez, ami alkalmas eszköznek tűnik célja eléréséhez: készülõ művének megvalósításához.
A bécsi bemutatón látható alkotások jó része, nevezetesen az utóbbi években keletkezett grafikai művek új jelenséget jelentenek Bourgeois fejlõdésében; bizonyítékai annak, hogy a 94 éves művésznõ még mindig képes formai újításokra. A grafikai munkákat a bécsi kiállításon csoportokba osztva láthatjuk: két könyv, pókhálók, tájak, kezek, szöveges képek. A rajzok minõsége, a durva vonalak, a ceruza használata (a rajzfelületen hagyott mély nyomok után ítélve), a színek (melyek inkább kifestik a rajzolt teret és nem „festõiek”) értékelhetõk úgy is, hogy egy szobrász rajzolta õket. A grafikai művek anyaga a szokványos papíron kívül számos esetben textília, amelyekre Bourgeois ír, rajzol, fest, amelyekre varr, amelyeket összeölt. A rajzok önálló alkotások – a figurák, a szövegek, a jelenetek, a vonalakkal és színekkel jelölt felületek szerelmet, veszteséget, magányt, félelmet, lázadást fejeznek ki, olyan egzisztenciális helyzeteket tárva elénk, melyek Bourgeois műveit szülték.
Bourgeois kapcsolatba került a primitív művészettel és a harmincas évek francia avantgárdjával éppúgy, mint a New York-i művészeti szcénával az 1940-es évek elejétõl. Életműve a huszadik század kanonikus szobrászai, Brancusi, Arp, Giacometti, Moore, Beuys és Nauman mellé állítja. Sajnos, e bécsi kiállítás alapján aligha juthatunk erre a következtetésre, inkább fordítva: a kiállítás felkeresésére épp Bourgeois jelentõsége lehet az indok.