Miközben a villamos ablaka alatt azt a szöveget olvasom, hogy „kiha__lni veszélyes!” simán érzem, ahogy a közlönyboltból végül közönybolt lett, a számítógépből ámítógép, no meg sírószövetség az írószövetségből. Néha így is alakulhatnak a dolgok. A gyógyszertárt ezen a ponton elfogadjuk yógaszertárnak, amúgy is olyan divatosak ma ezek a szavak. S a félreolvasásunk, ami néha hiányból építkező, néha zsigerileg szándékos csak, máskor pedig talán örkényi éllel kuncogó, megidézheti néhány már soha le nem íródó egyperces hangulatát. Szász György Dorottya Galériában kiállított installációi tekinthetőek mondjuk leleményeknek, amelyek személyes valóságélményeken alapuló nyelvjáték-gondolat-objektek, koncepciózus hangulatnyomatok, csak éppen tárgyaknak tűnő szobrokhoz rendelve. Vegyük például azt a vegyestechnikájút, ami egy régi vízió miatt érdekes, amikor is egy pénzért utasokat szállító autó csomagtartóján felhalmozódott bőröndökből, pakkokból az a szó látszott kirajzolódni, hogy TAXI. Vagy mondjuk a Hol vagyunk? című rétegelt lemezből és fémből készült falra szerelt vonatcsomagtartót, melynek egyik felén a hirtelen feltörő gondolat át is szakította a polc tetejét. A galéria terében állva szinte ránk zuhan az élmény, ahogy felismerhetővé válik az objektum nézegetése közben az utazás alaphangulatának egyik eleme: elaludtunk, úristen, hol is vagyunk?
Egészen különleges ez az érzékenység egy cinikus mosoly mögött, ahol nem lehet eldönteni, a komolyságnak végül is hol a határa. Prekoncepció, koncepció, átszűrődik a szellemiség. A YÓGASZERTÁR című kiállításon olyan objektek láthatóak, melyeknek tartalmi vonulata mögött is van még egy kis valami. A humor rózsakertjében elrejtve, első ránézésre megfejthetetlenül is talán – ezért aztán érdemes tárlatvezetést kérni – ott az a pont, ahol a munkákat nézve megerősödik az ember. Arra gondol ugyanis, mit ér a forma önmagában, ha szobrászatról van szó, mit is ér a prekoncepció, ha koncepcióról van szó, vagy 1 tonna kemény munkával megdolgozott márványtömb, ha nincs kritikus szelleme. Ez egy szerencsés helyzet, mert van neki, mint a szóban forgó művésznek, a kiállított műveknek is, hogy legyen szellemessége, mely mosolyt csal, és nem erőltet. Miközben majdnem belebotlunk a Giotto-pályázat című műbe, ami nem más, mint egy hihetetlen műgonddal a földre hányt pukkanós fólia, melynek gyűrődéseiből az a tökéletes kör látszik kirajzolódni (gipszel feltöltött kis gömbökből), amit művésztanonc korunkban Giottóra gondolva sokat gyakoroltunk. Mármint azt a bizonyos kört, hátha egy teljes mozdulattal meg tudjuk rajzolni. Hisz akkor még nagyon óhajtottuk a művészetet megérteni, és megcsinálni, mert nem tudtuk, hogy az épp létrejövő produktumnak abban a pillanatban az élethez mindig több köze van, mint a történelemhez. Könnyed iróniával dolgoznak ezek a művek, az Írunk dolgozatot című szójátékokból építkező órarend falrajz ugyanúgy, mint a Feng Shoe INC – egyelőre – nem létező multinacionális cégnek készített látványterv, ami lehetne egy építészeti makett is. Elviselik, élik, szeretik és használják az életet. A művek szellemességének köszönhető alaphangulatot utoljára még a galériából kifelé menet M. Néni kaptárlakásának méhbábbal betört ablak-ajtaja tetézi meg, s a néni maga, amint kinéz, azt kutatva, vajon mi történik itt? Mert az aztán tényleg felháborító, hogy az idős emberek atrocitásoknak vannak kitéve, akárcsak a fiatalok. És nemcsak hogy egyszerűen bevágják valamivel az ember ablakát, de éjjelente zűrzavaros fejjel ordítják bele a mások csendes éjszakáiba azokat a szavakat, amiket különben, jólneveltségük okán szégyellnének. S hogy mindez ugyanígy van a méh-néniknél, ember-néniknél egyaránt?! Szóval ez az egész világot átfogó probléma? Erre már tényleg nem lehet mit mondani. Nem is mondok, de a galériák teréhez képest szokatlan és üdítő szellemesség okán feladok a művésznek egy „Köszönettel!” feliratú dísztáviratot
Egészen különleges ez az érzékenység egy cinikus mosoly mögött, ahol nem lehet eldönteni, a komolyságnak végül is hol a határa. Prekoncepció, koncepció, átszűrődik a szellemiség. A YÓGASZERTÁR című kiállításon olyan objektek láthatóak, melyeknek tartalmi vonulata mögött is van még egy kis valami. A humor rózsakertjében elrejtve, első ránézésre megfejthetetlenül is talán – ezért aztán érdemes tárlatvezetést kérni – ott az a pont, ahol a munkákat nézve megerősödik az ember. Arra gondol ugyanis, mit ér a forma önmagában, ha szobrászatról van szó, mit is ér a prekoncepció, ha koncepcióról van szó, vagy 1 tonna kemény munkával megdolgozott márványtömb, ha nincs kritikus szelleme. Ez egy szerencsés helyzet, mert van neki, mint a szóban forgó művésznek, a kiállított műveknek is, hogy legyen szellemessége, mely mosolyt csal, és nem erőltet. Miközben majdnem belebotlunk a Giotto-pályázat című műbe, ami nem más, mint egy hihetetlen műgonddal a földre hányt pukkanós fólia, melynek gyűrődéseiből az a tökéletes kör látszik kirajzolódni (gipszel feltöltött kis gömbökből), amit művésztanonc korunkban Giottóra gondolva sokat gyakoroltunk. Mármint azt a bizonyos kört, hátha egy teljes mozdulattal meg tudjuk rajzolni. Hisz akkor még nagyon óhajtottuk a művészetet megérteni, és megcsinálni, mert nem tudtuk, hogy az épp létrejövő produktumnak abban a pillanatban az élethez mindig több köze van, mint a történelemhez. Könnyed iróniával dolgoznak ezek a művek, az Írunk dolgozatot című szójátékokból építkező órarend falrajz ugyanúgy, mint a Feng Shoe INC – egyelőre – nem létező multinacionális cégnek készített látványterv, ami lehetne egy építészeti makett is. Elviselik, élik, szeretik és használják az életet. A művek szellemességének köszönhető alaphangulatot utoljára még a galériából kifelé menet M. Néni kaptárlakásának méhbábbal betört ablak-ajtaja tetézi meg, s a néni maga, amint kinéz, azt kutatva, vajon mi történik itt? Mert az aztán tényleg felháborító, hogy az idős emberek atrocitásoknak vannak kitéve, akárcsak a fiatalok. És nemcsak hogy egyszerűen bevágják valamivel az ember ablakát, de éjjelente zűrzavaros fejjel ordítják bele a mások csendes éjszakáiba azokat a szavakat, amiket különben, jólneveltségük okán szégyellnének. S hogy mindez ugyanígy van a méh-néniknél, ember-néniknél egyaránt?! Szóval ez az egész világot átfogó probléma? Erre már tényleg nem lehet mit mondani. Nem is mondok, de a galériák teréhez képest szokatlan és üdítő szellemesség okán feladok a művésznek egy „Köszönettel!” feliratú dísztáviratot
Szász György
Taxi, 2006, vegyes technika, 204378 cm
Szász György
Feng Shoe, 2006, hungarocell, 141050 cm