„Egy művészet annyi értékkel bír, amennyi múltat magában tud hordani” - A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület alapítóival beszélget Kumin Mónika

A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (Open Structures Art Society, OSAS) 2006. februárjában jött létre Gáyor Tibor, Haraszty István, Hetey Katalin, Konok Tamás, Maurer Dóra, Molnár Vera, Nádler István művészek és Prosek Zoltán művészettörténész kezdeményezésére. Örömmel csatlakozott N. Mészáros Júlia, a győri Városi Képtár igazgatója, Dr. Dornbach Alajos ügyvéd és a Szőllősi-Nagy–Nemes művész-gyűjtő házaspár. A Szépművészeti Múzeummal való együttműködésnek köszönhetően az OSAS a Vasarely Múzeumban tervez kiállítássorozatot, mely végre életet lehelne a „csipkerózsika-álmát alvó” intézménybe. Hamarosan nyílik első kiállításuk, ennek alkalmából beszélgettem a művészekkel 2006 májusában. Kumin Mónika • Honnan ered az Egyesület létrehozásának gondolata? Maurer Dóra: Egyfajta aggodalom adta az ötletet, ugyanis az egyesület művésztagjai közül a többségnek nincsenek gyerekei, örökösei. Sajnos Magyarországon nagyon sok rossz példát látni arra, hogyan forgácsolódik szét egy-egy életmű a művész halála után: felemészti a műpiac, vagy egy múzeum pincéjébe kerül. Most nem csak a saját műveinkről van szó, hanem az évtizedek során általunk összegyűjtött nemzetközi gyűjteményekről is, illetve terjedelmes dokumentációról, amelyben nagyon sok ismeretanyag van. Szeretnénk, ha ezek mind hozzáférhetőek maradnának. Konok Tamás: Van köztünk egy szemléleti azonosság, nevezetesen a konstruktív, geometrikus művészet. Nem stílusról beszélek elsősorban, inkább etikai kérdés ez, a művészet kvalitásának kérdése. Másodszor a több évtizedes emberi szimpátia az, ami együttműködésre indította ezt a társaságot. Maurer Dóra: Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem valamiféle manifesztummal egybekötött csoportulásról van szó, hanem a meglévő potenciák összefogásáról. Én első lépésben két nagy feladatkört emelnék ki: egyrészt folyamatosan ébren és tudatban tartani Magyarországon a konstruktív-geometrikus művészetet és a konceptuális minimal-art bizonyos minőségét, hiszen ennek idehaza nagyon hosszú tradíciója van. És serkenteni, támogatni, megjelenéshez segíteni azokat a fiatalokat, akik ebben az irányban dolgoznak. Másrészt különböző témák felvetésével szeretnénk a hasonló irányultságú nemzetközi művésztársadalommal együttműködni, gyűjteményeket is bemutatni, párbeszédet szeretnénk. • Arra a típusú „intézményi szövetségre”, ami az Egyesület és a Szépművészeti Múzeum között létrejött, viszonylag kevés példa van a hazai művészeti életben. Konok Tamás: Olyan szempontból igen, hogy ezúttal a művészek voltak a kezdeményezők. Haraszty István: Igen, ez teljesen új kezdeményezés, még példamutatónak is mondanám. Nem az állami intézmények, hanem néhány magánember akar közgyűjteményt és archívumot létrehozni, és ehhez segítséget nyújt a Szépművészeti Múzeum a maga infrastruktúrájával. Gáyor Tibor: Az első, intézményekkel kapcsolatos tapogatózásaink a Győri Városi Múzeum felé irányultak. A jövőben oda is szeretnénk kiállításokat tervezni. Az ideális hely számunkra valójában a budapesti Vasarely Múzeum, és így találtunk partnerre a Szépművészeti Múzeum vezetőiben és a XIX. és XX. századi gyűjtemény munkatársaiban. • A terveitek közt szerepel egy dokumentációs központ létrehozása is. Konok Tamás: Életünk során sok emberrel voltunk kapcsolatban, melynek következtében nagy fotódokumentáció, levéltári anyag, nagyon sok tárgyi dokumentum és emlékanyag gyűlt össze. Gáyor Tibor: A cél lényegében a művésztagok kulcsműveinek egyben tartása mellett ezeknek a dokumentumoknak és egyéb forrásoknak a szakszerű nyilvántartása. • Olyasmit képzeljünk el, mint az Artpool? Gáyor Tibor: Mi kicsit hagyományosabbak, műalkotáscentrikusabbak vagyunk. Az Artpool-lal olyan szempontból érezhetünk parallelitást, hogy mi is fel szeretnénk dolgoztatni az anyagot, tehát fontos, hogy kutatható legyen. Egy ilyen jellegű archívum talán segítené nemcsak a hazai, de a közép-kelet európai művészet értékelését is. • Úgy tudom, projektjeitekben nagy hangsúlyt helyeztek az intermedialitásra, különösen a kortárs zenére, beszélnétek erről kicsit bővebben? Maurer Dóra: Nagyon régi kapcsolataink vannak az Új Zenei Stúdióval, amely velünk szinte egyidőben alakult újjá, egyesületté. Reméljük, hogy most majd a Vasarely Múzeumban közös programokat szervezhetünk. A stúdió zeneszerzőivel hajdanán kísérleti filmekben dolgoztunk együtt. A szemünk előtt élő, műhelyszerű együttműködés lebeg, amelyet a közönség feszélyezettség nélkül látogathat. És szeretnénk bemutatni az új médiumokkal vagy alternatív játékmódokkal kísérletező előadókat, együtteseket. Ezen kívül film- és videoműveket készülünk vetíteni. • Elmondanátok röviden, milyen kiállítási elképzeléseitek vannak? Maurer Dóra: Az első kiállítás, mint a zenei felütés, a hét alapító művész legújabb munkáit mutatja be. A következő a tavaly, a moszkvai Puskin Múzeumban bemutatott magyar konstruktív-konkrét kiállítás egy változata lesz, a címe „valós és virtuális terek”. Aztán tervezünk egy kiállítást Gertraud és Dieter Bogner gyűjteményéből. Bognerék meghívására az ausztriai Buchberg kastélyának vagy húsz termében művészek térműveket installáltak. Ennek a terveit, változatos dokumentációját mutatnánk be, illetve eredeti műveket abból az időszakból, amikor Bognerék gyűjtöttek. A negyedik kiállítás mindannyiunk számára kihívás lesz. A feladat új művek létrehozására irányul, ám ezek nem falra akasztható, hanem kompjútergenerált, mozgókép jellegű munkák lennének, tehát egy „képernyőkiállítást” képzeltünk el. • Az imént a nemzetközi kapcsolatokat hangsúlyoztátok. Vannak már konkrét tervek? Prosek Zoltán: Először is szeretnénk újraéleszteni a művészek régi kapcsolatait. Ezért is kértük fel az első kiállítás megnyitására dr. Dieter Rontét, a bonni Kunstmuseum igazgatóját. Együttműködést tervezünk más intézmények vezetőivel, pl. a nürnbergi és a brémai Kunsthalle igazgatójával is. De új kapcsolatok is vannak: a jövő évben az Ungarischer Akzent keretében tervezünk kiállítást a bonni Arithmeumban, és előrehaladott egyeztetés folyik a zágrábi Suvremenij Muzej igazgatónőjével egy közeljövőben megvalósuló kiállításról. • Úgy látom, mintha manapság sokan a figurális festészetet adekvátabb kifejezési formának látnák. Szerintetek milyen a geometrikus művészet mai reputációja? Konok Tamás: A geometrikus absztrakt művészet az elmúlt évtizedekben valahogy mindig meg tudott újulni, vagy mássá tudott válni, gondoljunk csak a svájci konkrétokra, vagy a párizsi Cercle et Carré-ra, aztán az amerikai hard edge-re és minimal artra. Manapság pedig sokat beszélnek az újgeometriáról, az op-art visszatéréséről. A konstruktív vonal egyfajta állandóságot jelent a művészetben. • Korábban utaltatok a geometrikus művészet magyarországi hagyományára. Arról persze mindig megoszlottak a vélemények, hogy magyar vonatkozásban létezik-e valódi kontinuitás. Erről mit gondoltok? Maurer Dóra: Szerintem nagyon is létezik. Bár a húszas évek szereplői közül többen elmentek: Moholy-Nagy, Huszár, Péri, Kemény Zoltán és még sorolhatnám, de a háború után az irányzat tovább élt a Kállai által szervezett Négy Világtáj Galéra csoportban. Gyarmathy vagy Korniss elég lírai formában ugyan, de őrizte ezt az erősen geometrikus hagyományt, amibe Barcsay is bekapcsolódott idős korában. Aztán jött a következő generáció, a miénk. A fiatalok körében pedig évek óta meglepetéssel tapasztalom, hogy az elnyomó, gyakran agresszíven elutasító figuratív környezettel dacolva mindig akadnak olyanok, akik minden „rávezetés” nélkül, szinte ösztönösen nekiállnak egy-egy konstruktív problémakör, például az aleatorika, a kombinatorika felfedezésének. És közben nem szegényednek le érzelmileg, sőt. Gáyor Tibor: Én ma is érvényesnek tartom a Ruhr-vidéki Galerie M koncepcóját, mely még a hetvenes években egyetlen folyamatos, kontinuitást mutató művészeti irányzatként mutatta be a kortársakat a tízes-húszas évekbeli holland és orosz előfutárokkal együtt. A mi szellemi gyökereink is épp úgy ott vannak Mondriannál és Malevicsnél. Ebben a művészetben a kontinuitás mellett mindig erős interdiszciplinaritás munkált. Konok Tamás: A szellemi háttérről nekem Juan Gris mondása jut az eszembe: „Egy művészet annyi értékkel bír, amennyi múltat magában tud hordani.” • A bemutatkozó kiállítás előtt álltok, szeretném, ha befejezésként mesélnétek arról, milyen aktuális művészi problémák foglalkoztatnak benneteket? Gáyor Tibor: Munkáimban egy ideje régebbi múltam színes formái jöttek elő újra, ahol alak- és színstruktúrák keverednek. E művekben az évtizedeken át preferált forma mellett a festészet legősibb sajátja, a szín egyenrangú szerephez jut, melynek segítségével jóval gazdagabb kifejezési módra találtam rá. Az utóbbi két évben hosszanti formák, gerendázatok viszonylataiból alakítom ki a kompozíciót (ellentétben az általam korábban alkalmazott „tektonika” módszerével). Ezeknek a munkáknak a (De)constructiones címet adtam. A kifejezés zárójelbe tett, értelmét fordító előtagja arra utal, hogy az alkotás olyan módját keresem, amelyben a komponálás és dekomponálás szinte megkülönböztethetetlen egymástól. A színes gerenda-jellegű formációkról nem lehet tudni, hogy valaminek a konstruálásához állnak-e össze, vagy pedig valami késznek az elbontásából, dekonstruálásából adódnak. Vagyis ugyanaz a formáció az előre és a hátrafelé haladás lehetőségének egyensúlyát jelzi. A moszkvai Puskin Múzeumban bemutatott munka újabb változata lesz kiállítva az első kiállításon. A munkámat jellemző „hajtás” egyelőre „ki van kapcsolva”. Haraszty István: A csoport művészei a múltban is gyakran hatottak egymásra, a mostani kiállításon is azokat az értékeket szeretnénk hangsúlyozni, melyek csak ránk jellemzőek, amit csak ez a kis „társulás” hozhat létre. Ami engem illet, az utóbbi időben készült munkáimban a korábbiakhoz képest minimálisabb eszközökkel próbálom kifejezni az engem ért hatásokat. Bár a korábbi éles irónia mostanra szelídebb lett, továbbra is foglalkoztatnak a politikai, társadalmi aktualitások, de az emberek közti viszonyulások is fontos momentumai műveimnek. Maurer Dóra: Régóta foglalkoztat az eltolódás és a torzulás problematikája. A perspektivikus torzulásban megfogalmazott képfelületeket jó ideje körülvágom és testekként kezelem, ezzel virtuálisan megnyitom azt a teret, amelyben ezek a képtestek helyet kapnak. Annál az átmeneti állapotnál próbálom elcsípni a dolgot, amikor egy téglalap alakú sík forma nemcsak hátradől, hanem mintegy át is fordul. Ezt szisztematizáltam úgy, hogy az átforduló mezőket egy gömb felületének osztásain csúsztattam egymásra, mintha pikkelyek lennének. Ebből további kérdések származtak. Például: mi van akkor, ha egy átfordult formakomplexum kvázi átlátszik az egyik oldalról a másikra. Újabban a rétegeződés átlátszóságát különböző színkeverési törvények alapján igyekszem érzékeltetni. Érdekes fordulat, hogy most fedeztem fel Moholy-Nagy „üvegarchitektúrának” nevezett transzparens térkereszteződéseit. Meglepődve látom, hogy hasonló problémákhoz érkeztem el, csak egészen más okból. Nádler István: Az első kiállításon a svájci tartózkodásom során készült munkáimból szeretnék kiállítani. Abban az időben sok olyan külső dolog érintett meg, ami miatt úgy éreztem, át kell gondolnom az egész addigi munkásságomat. Erre adott jó lehetőséget a 2003-as svájci tartózkodás. Mindig motivált az erővel való kapcsolat problémája. Svájcban is a teremtést, a létrehozás mozzanatát próbáltam megragadni. Így adódott számomra a Genezis témája, melyből a teremtés első négy fázisát választottam ki. Ezek a munkáim a korábbi meditatív képek folytatásai voltak. Konok Tamás: Párizsban a Gare du Nord mellett van egy indiai negyed, ahol az összes kioszkban szanszkrit és keleti újságokat árulnak. Gyönyörű egy ilyen keleti újság főcíme. Ez a keleti írásrendszer az emberi kommunikáció médiuma, olyan, akár a vonal, amivel minden kifejezhető. A betűket felnagyítva kivágtam és felragasztottam, melyekből adódott egyrészt egy bizonyos szeriális struktúra, melyben az írás „lelke” továbbra is jelen maradt. Másrészt kialakult egy egyéni kódrendszer, ami elvontabb, szellemibb tartalmakat közvetít. Erre utal legutóbbi kiállításom címe is: „Sine loco et anno”, vagyis „hely és idő nélkül”.	Kumin Mónika, Gáyor Tibor, Harasztÿ István
Maurer Dóra és Konok Tamás

A Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (Open Structures Art Society, OSAS) 2006. februárjában jött létre Gáyor Tibor, Haraszty István, Hetey Katalin, Konok Tamás, Maurer Dóra, Molnár Vera, Nádler István művészek és Prosek Zoltán művészettörténész kezdeményezésére. Örömmel csatlakozott N. Mészáros Júlia, a győri Városi Képtár igazgatója, Dr. Dornbach Alajos ügyvéd és a Szőllősi-Nagy–Nemes művész-gyűjtő házaspár. A Szépművészeti Múzeummal való együttműködésnek köszönhetően az OSAS a Vasarely Múzeumban tervez kiállítássorozatot, mely végre életet lehelne a „csipkerózsika-álmát alvó” intézménybe. Hamarosan nyílik első kiállításuk, ennek alkalmából beszélgettem a művészekkel 2006 májusában.

Kumin Mónika • Honnan ered az Egyesület létrehozásának gondolata?
Maurer Dóra: Egyfajta aggodalom adta az ötletet, ugyanis az egyesület művésztagjai közül a többségnek nincsenek gyerekei, örökösei. Sajnos Magyarországon nagyon sok rossz példát látni arra, hogyan forgácsolódik szét egy-egy életmű a művész halála után: felemészti a műpiac, vagy egy múzeum pincéjébe kerül. Most nem csak a saját műveinkről van szó, hanem az évtizedek során általunk összegyűjtött nemzetközi gyűjteményekről is, illetve terjedelmes dokumentációról, amelyben nagyon sok ismeretanyag van. Szeretnénk, ha ezek mind hozzáférhetőek maradnának.
Konok Tamás: Van köztünk egy szemléleti azonosság, nevezetesen a konstruktív, geometrikus művészet. Nem stílusról beszélek elsősorban, inkább etikai kérdés ez, a művészet kvalitásának kérdése. Másodszor a több évtizedes emberi szimpátia az, ami együttműködésre indította ezt a társaságot.
Maurer Dóra: Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem valamiféle manifesztummal egybekötött csoportulásról van szó, hanem a meglévő potenciák összefogásáról. Én első lépésben két nagy feladatkört emelnék ki: egyrészt folyamatosan ébren és tudatban tartani Magyarországon a konstruktív-geometrikus művészetet és a konceptuális minimal-art bizonyos minőségét, hiszen ennek idehaza nagyon hosszú tradíciója van. És serkenteni, támogatni, megjelenéshez segíteni azokat a fiatalokat, akik ebben az irányban dolgoznak. Másrészt különböző témák felvetésével szeretnénk a hasonló irányultságú nemzetközi művésztársadalommal együttműködni, gyűjteményeket is bemutatni, párbeszédet szeretnénk.
• Arra a típusú „intézményi szövetségre”, ami az Egyesület és a Szépművészeti Múzeum között létrejött, viszonylag kevés példa van a hazai művészeti életben.
Konok Tamás: Olyan szempontból igen, hogy ezúttal a művészek voltak a kezdeményezők.
Haraszty István: Igen, ez teljesen új kezdeményezés, még példamutatónak is mondanám. Nem az állami intézmények, hanem néhány magánember akar közgyűjteményt és archívumot létrehozni, és ehhez segítséget nyújt a Szépművészeti Múzeum a maga infrastruktúrájával.
Gáyor Tibor: Az első, intézményekkel kapcsolatos tapogatózásaink a Győri Városi Múzeum felé irányultak. A jövőben oda is szeretnénk kiállításokat tervezni.
Az ideális hely számunkra valójában a budapesti Vasarely Múzeum, és így találtunk partnerre a Szépművészeti Múzeum vezetőiben és a XIX. és XX. századi gyűjtemény munkatársaiban.
• A terveitek közt szerepel egy dokumentációs központ létrehozása is.
Konok Tamás: Életünk során sok emberrel voltunk kapcsolatban, melynek következtében nagy fotódokumentáció, levéltári anyag, nagyon sok tárgyi dokumentum és emlékanyag gyűlt össze.
Gáyor Tibor: A cél lényegében a művésztagok kulcsműveinek egyben tartása mellett ezeknek a dokumentumoknak és egyéb forrásoknak a szakszerű nyilvántartása.
• Olyasmit képzeljünk el, mint az Artpool?
Gáyor Tibor: Mi kicsit hagyományosabbak, műalkotáscentrikusabbak vagyunk. Az Artpool-lal olyan szempontból érezhetünk parallelitást, hogy mi is fel szeretnénk dolgoztatni az anyagot, tehát fontos, hogy kutatható legyen. Egy ilyen jellegű archívum talán segítené nemcsak a hazai, de a közép-kelet európai művészet értékelését is.
• Úgy tudom, projektjeitekben nagy hangsúlyt helyeztek az intermedialitásra, különösen a kortárs zenére, beszélnétek erről kicsit bővebben?
Maurer Dóra: Nagyon régi kapcsolataink vannak az Új Zenei Stúdióval, amely velünk szinte egyidőben alakult újjá, egyesületté. Reméljük, hogy most majd a Vasarely Múzeumban közös programokat szervezhetünk. A stúdió zeneszerzőivel hajdanán kísérleti filmekben dolgoztunk együtt. A szemünk előtt élő, műhelyszerű együttműködés lebeg, amelyet a közönség feszélyezettség nélkül látogathat. És szeretnénk bemutatni az új médiumokkal vagy alternatív játékmódokkal kísérletező előadókat, együtteseket. Ezen kívül film- és videoműveket készülünk vetíteni.
• Elmondanátok röviden, milyen kiállítási elképzeléseitek vannak?
Maurer Dóra: Az első kiállítás, mint a zenei felütés, a hét alapító művész legújabb munkáit mutatja be. A következő a tavaly, a moszkvai Puskin Múzeumban bemutatott magyar konstruktív-konkrét kiállítás egy változata lesz, a címe „valós és virtuális terek”. Aztán tervezünk egy kiállítást Gertraud és Dieter Bogner gyűjteményéből. Bognerék meghívására az ausztriai Buchberg kastélyának vagy húsz termében művészek térműveket installáltak. Ennek a terveit, változatos dokumentációját mutatnánk be, illetve eredeti műveket abból az időszakból, amikor Bognerék gyűjtöttek. A negyedik kiállítás mindannyiunk számára kihívás lesz. A feladat új művek létrehozására irányul, ám ezek nem falra akasztható, hanem kompjútergenerált, mozgókép jellegű munkák lennének, tehát egy „képernyőkiállítást” képzeltünk el.
• Az imént a nemzetközi kapcsolatokat hangsúlyoztátok. Vannak már konkrét tervek?
Prosek Zoltán: Először is szeretnénk újraéleszteni a művészek régi kapcsolatait. Ezért is kértük fel az első kiállítás megnyitására dr. Dieter Rontét, a bonni Kunstmuseum igazgatóját. Együttműködést tervezünk más intézmények vezetőivel, pl. a nürnbergi és a brémai Kunsthalle igazgatójával is. De új kapcsolatok is vannak: a jövő évben az Ungarischer Akzent keretében tervezünk kiállítást a bonni Arithmeumban, és előrehaladott egyeztetés folyik a zágrábi Suvremenij Muzej igazgatónőjével egy közeljövőben megvalósuló kiállításról.
• Úgy látom, mintha manapság sokan a figurális festészetet adekvátabb kifejezési formának látnák. Szerintetek milyen a geometrikus művészet mai reputációja?
Konok Tamás: A geometrikus absztrakt művészet az elmúlt évtizedekben valahogy mindig meg tudott újulni, vagy mássá tudott válni, gondoljunk csak a svájci konkrétokra, vagy a párizsi Cercle et Carré-ra, aztán az amerikai hard edge-re és minimal artra. Manapság pedig sokat beszélnek az újgeometriáról, az op-art visszatéréséről. A konstruktív vonal egyfajta állandóságot jelent a művészetben.
• Korábban utaltatok a geometrikus művészet magyarországi hagyományára. Arról persze mindig megoszlottak a vélemények, hogy magyar vonatkozásban létezik-e valódi kontinuitás. Erről mit gondoltok?
Maurer Dóra: Szerintem nagyon is létezik. Bár a húszas évek szereplői közül többen elmentek: Moholy-Nagy, Huszár, Péri, Kemény Zoltán és még sorolhatnám, de a háború után az irányzat tovább élt a Kállai által szervezett Négy Világtáj Galéra csoportban. Gyarmathy vagy Korniss elég lírai formában ugyan, de őrizte ezt az erősen geometrikus hagyományt, amibe Barcsay is bekapcsolódott idős korában. Aztán jött a következő generáció, a miénk. A fiatalok körében pedig évek óta meglepetéssel tapasztalom, hogy az elnyomó, gyakran agresszíven elutasító figuratív környezettel dacolva mindig akadnak olyanok, akik minden „rávezetés” nélkül, szinte ösztönösen nekiállnak egy-egy konstruktív problémakör, például az aleatorika, a kombinatorika felfedezésének. És közben nem szegényednek le érzelmileg, sőt.
Gáyor Tibor: Én ma is érvényesnek tartom a Ruhr-vidéki Galerie M koncepcóját, mely még a hetvenes években egyetlen folyamatos, kontinuitást mutató művészeti irányzatként mutatta be a kortársakat a tízes-húszas évekbeli holland és orosz előfutárokkal együtt. A mi szellemi gyökereink is épp úgy ott vannak Mondriannál és Malevicsnél. Ebben a művészetben a kontinuitás mellett mindig erős interdiszciplinaritás munkált.
Konok Tamás: A szellemi háttérről nekem Juan Gris mondása jut az eszembe: „Egy művészet annyi értékkel bír, amennyi múltat magában tud hordani.”
• A bemutatkozó kiállítás előtt álltok, szeretném, ha befejezésként mesélnétek arról, milyen aktuális művészi problémák foglalkoztatnak benneteket?
Gáyor Tibor: Munkáimban egy ideje régebbi múltam színes formái jöttek elő újra, ahol alak- és színstruktúrák keverednek. E művekben az évtizedeken át preferált forma mellett a festészet legősibb sajátja, a szín egyenrangú szerephez jut, melynek segítségével jóval gazdagabb kifejezési módra találtam rá. Az utóbbi két évben hosszanti formák, gerendázatok viszonylataiból alakítom ki a kompozíciót (ellentétben az általam korábban alkalmazott „tektonika” módszerével). Ezeknek a munkáknak a (De)constructiones címet adtam.
A kifejezés zárójelbe tett, értelmét fordító előtagja arra utal, hogy az alkotás olyan módját keresem, amelyben a komponálás és dekomponálás szinte megkülönböztethetetlen egymástól. A színes gerenda-jellegű formációkról nem lehet tudni, hogy valaminek a konstruálásához állnak-e össze, vagy pedig valami késznek az elbontásából, dekonstruálásából adódnak. Vagyis ugyanaz a formáció az előre és a hátrafelé haladás lehetőségének egyensúlyát jelzi. A moszkvai Puskin Múzeumban bemutatott munka újabb változata lesz kiállítva az első kiállításon. A munkámat jellemző „hajtás” egyelőre „ki van kapcsolva”.
Haraszty István: A csoport művészei a múltban is gyakran hatottak egymásra, a mostani kiállításon is azokat az értékeket szeretnénk hangsúlyozni, melyek csak ránk jellemzőek, amit csak ez a kis „társulás” hozhat létre. Ami engem illet, az utóbbi időben készült munkáimban a korábbiakhoz képest minimálisabb eszközökkel próbálom kifejezni az engem ért hatásokat. Bár a korábbi éles irónia mostanra szelídebb lett, továbbra is foglalkoztatnak a politikai, társadalmi aktualitások, de az emberek közti viszonyulások is fontos momentumai műveimnek.
Maurer Dóra: Régóta foglalkoztat az eltolódás és a torzulás problematikája. A perspektivikus torzulásban megfogalmazott képfelületeket jó ideje körülvágom és testekként kezelem, ezzel virtuálisan megnyitom azt a teret, amelyben ezek a képtestek helyet kapnak. Annál az átmeneti állapotnál próbálom elcsípni a dolgot, amikor egy téglalap alakú sík forma nemcsak hátradől, hanem mintegy át is fordul. Ezt szisztematizáltam úgy, hogy az átforduló mezőket egy gömb felületének osztásain csúsztattam egymásra, mintha pikkelyek lennének. Ebből további kérdések származtak. Például: mi van akkor, ha egy átfordult formakomplexum kvázi átlátszik az egyik oldalról a másikra. Újabban a rétegeződés átlátszóságát különböző színkeverési törvények alapján igyekszem érzékeltetni. Érdekes fordulat, hogy most fedeztem fel Moholy-Nagy „üvegarchitektúrának” nevezett transzparens térkereszteződéseit. Meglepődve látom, hogy hasonló problémákhoz érkeztem el, csak egészen más okból.
Nádler István: Az első kiállításon a svájci tartózkodásom során készült munkáimból szeretnék kiállítani. Abban az időben sok olyan külső dolog érintett meg, ami miatt úgy éreztem, át kell gondolnom az egész addigi munkásságomat. Erre adott jó lehetőséget a 2003-as svájci tartózkodás. Mindig motivált az erővel való kapcsolat problémája. Svájcban is a teremtést, a létrehozás mozzanatát próbáltam megragadni. Így adódott számomra a Genezis témája, melyből a teremtés első négy fázisát választottam ki. Ezek a munkáim a korábbi meditatív képek folytatásai voltak.
Konok Tamás: Párizsban a Gare du Nord mellett van egy indiai negyed, ahol az összes kioszkban szanszkrit és keleti újságokat árulnak. Gyönyörű egy ilyen keleti újság főcíme. Ez a keleti írásrendszer az emberi kommunikáció médiuma, olyan, akár a vonal, amivel minden kifejezhető. A betűket felnagyítva kivágtam és felragasztottam, melyekből adódott egyrészt egy bizonyos szeriális struktúra, melyben az írás „lelke” továbbra is jelen maradt. Másrészt kialakult egy egyéni kódrendszer, ami elvontabb, szellemibb tartalmakat közvetít. Erre utal legutóbbi kiállításom címe is: „Sine loco et anno”, vagyis „hely és idő nélkül”.