DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS, a szentképek védelmezője, a következőképpen szól: „A testek, melyeknek alakjuk, testi körvonaluk és színük van, megfelelő módon ábrázolhatóak. Az angyalok, lelkek, ördögök, noha testük nincs és nem húsból-vérből valók, a maguk természetének megfelelően mégis lefesthetők és ábrázolhatók; minthogy szellemi lények, úgy hisszük, szellemi helyeken, szellemi módon vannak jelen és működnek. Testileg ábrázolják tehát őket, ahogy Mózes a kerubokat, s ahogy ők maguk az arra érdemeseknek megmutatkoztak. De mégis úgy, hogy a testi kép mintegy testetlen, csak szellemileg felfogható látványt nyújtson. Egyedül Isten természete nem ábrázolható, minthogy teljességgel arculat és alak nélküli, megfoghatatlan; noha a Szentírás, úgy látszik, bizonyos testi formákban jeleníti meg Istent, úgy hogy az alakok láthatóak, de ők maguk testetlenek. Mert nem a testi, hanem a lelki szemükkel látták Őt a próféták és mindazok, akik előtt kinyilatkoztatta magát.”
Az Aranyszájúnak nyilvánvalóan az a problémája, hogy miképpen tudja legitimálni a képeket – pontosabban, az ábrázolást. KECSKÉS PÉTER éppen ellenkező értelemben használja a képet – az ábrázolást kívánja elpusztítani. A hasadék, mely természete szerint mágikus, így valóság és túlvilág között borzongató hideget lehel. Szent János központi szava a természet, vagyis, hogy a dolgok a maguk természetének megfelelően legyenek ábrázolva. A physis tehát az, ami lehetőséget nyújt a kép létrejöttére. Kecskés Péter képein a metaphysis vagyis a természet utáni volna az, ami e létrejövés körülményeit biztosítja.
De hát miképpen is ábrázolható az ábrázolhatatlan? Isten kapcsán a Damaszkuszban élő melkita szükségszerűnek tartja leszögezni, hogy Isten természete szerint ábrázolhatatlan – a próféták, vagyis mondjuk ki, Mózes a hegyen csak lelki szemeivel látta őt. Megoldása az volt, hogy Isten képmása, az első kép, az örök kép, minden kép ős-mintája nem más, mint Jézus Krisztus, a Fiú. Vagyis az ábrázolhatatlan saját magát ábrázolja Jézusban. Kecskés képein a metafizikai hasadék nem az ábrázolhatatlan ábrázolhatóságát célozza – hanem ellenkező gesztussal éppen az ábrázolhatóságot pusztítja el. Képeinek mélysége éppen ebben a sokrétűségben áll.
A lelki szemek Isten testetlenségét látják. Kecskés képei a sokszorosan egymásra rakott rétegekből új minőséget állítanak elő – olyan minőséget, mely az ábrázolhatóság határán billeg, s e billenést csak lelki szemekkel tudjuk látni. Nyilvánvaló, hogy a létrehozás metafizikai esemény, és egyben – Tengelyi László szép szavával – sorsesemény is. A lelki szemek felnyitása mágikus tett. A néző, aki látni kezd, valami atavisztikus fenyegetést lát. E döbbenetben válik nyitottá – veszélyesen nyitottá – a befogadó arra a metaphysisre, arra a természet utáni mondásra, mely az evilági törvényeket kijátssza.
A testetlen láthatóság – mint tudjuk – kerubi jellemző. Kecskés Péter kerubi világa azonban a legplasztikusabb húsokat és anyagokat adja. E világ furcsa módon embertelen és egyben emberi. Embertelen abban az értelemben, hogy pusztán egyetlen antropológiai állandó található rajta: a szemek. Minden más feloldódik, átmosódik, anyaggá válik, lemorzsolódik. Ezeken a képeken az anyag pusztasága látható, az a testetlenség, mely a legtestibb alapon áll. Emberi azonban egy furcsa tekintetben: ez egy bizonyos fájdalom-minőség. Kecskés képein a hús lemorzsolódásával az elementáris érzelmi kitörés is láthatóvá válik. Noha robosztusak és vastagok a képek formái, ugyanakkor finomak és sérülékenyek is. A puszta, nyitott sebek és a megfakult csontok kémiája az ábrázolhatóság ellen.
A magasztos lények megmutatkozása Aranyszájú Szent János szerint csak szellemileg felfogható látványt nyújt. E véleményben az antik léthierarchia már nem zeng tovább. Kecskés Péter képei ellenben az anyag érzéki léten túliságát ünnepli, egy olyan létezésesztétikát, mely a szellemileg felfogható látványon kívül szomatikus élményt ad. Örvénylő alakzatai kerubi módon az arra érdemeseknek nyílnak meg – törekedjünk rá, hogy méltónak bizonyuljunk.

* Elhangzott 2006. május 2-án Kecskés Péter kiállításának megnyitóján (Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém)

Kecskés Péter
Fotó