Iványi Bianca

A modern művészet folytonossága

art KARLSRUHE 2006

Karlsruhe
2006. március 9 – 12.

A nemzetközi művészeti színtér vadonatúj szereplőjeként, harmadik megrendezése után világszerte egyre nagyobb figyelmet élvez az art KARLSRUHE. Baden-Württemberg tartomány korántsem lokális jelentőségű eseményén idén tavasszal 13 ország 156 galériája képviseltette magát. A szervezők, Ewald Karl Schrade kurátor és Claus Hähnel gazdasági vezető módfelett elégedettek és büszkék arra, hogy rövid idő alatt komoly növekedést produkáltak. Az eredményességet egyrészt a résztvevők, köztük a külföldiek növekvő száma bizonyítja, olyan neves, tekintélyes galériákkal, melyek korábban nem mutattak érdeklődést az új színtér iránt (Baumgarten, Freiburg; Henze & Ketterer, Wichtrach/Bern; Schlichtenmaier, Grafenau; van de Loo, München). Figyelmüket nyilvánvalóan a kezdethez képest figyelemreméltó látogatószám (tavaly majdnem 30 000 fő), és főleg az igen pozitív eladási ráta keltette fel. Az idei vásár ennek köszönhetően még eredményesebben zárt: a négy napos eseménynek több mint 30 000 érdeklődője volt, ezzel párhuzamosan a bevétel és a minőségi szint is emelkedett.
A vásár koncepciója, mely több mint 25 000 négyzetméteren a klasszikus modernektől a ma élő, legfiatalabb alkotókig a legújabbkori művészet legszélesebb spektrumát kívánja feltárni, különleges vonzerőt gyakorol a szereplőkre és a látogatókra. Karlsruhe-ban a galeristák többsége olyan vásárlói körre lel, mellyel eddig Bázelben vagy Kölnben nem találkozhatott. Összehasonlításban az előző évekkel és más vásárok profiljával, a klasszikus modernek és élő klasszikusok egyre nagyobb teret nyernek itt, ami felértékeli e vásár szerepét. Míg Berlinben, Frankfurtban szinte kizárólag a legújabb trendek körvonalazódnak, itt egy árnyaltabb és komplexebb kép kialakítására törekednek. A kurátor szerint a klasszikus modern, modern, posztmodern és kortárs művészet közötti kapcsolatot, folytonosságot, a párhuzamokat és ellentéteket, a hagyományhoz fűződő viszony sokféleségét, a reakciókat és ellenreakciókat kell feltárni ahhoz, hogy összefüggéseiben megérthető, megélhető és megszerettethető legyen a 20-21. század művészete, beleértve a legaktuálisabb törekvéseket is. Mindezzel együtt a legújabb médiumok kevésbé voltak jelen, leginkább a szemléletben és kifejezésmódban is klasszikus hagyományokat folytató vagy újraértelmező alkotásokkal találkozhattunk. Persze ezek a legkeresettebbek; a legmagasabb összegekért a német klasszikus avantgárd művészek, Julius Bissier, Otto Dix, Erich Heckel, Karl Hofer és Hermann Max Pechstein képei keltek el, 100 000 és 500 000 euró közötti árakon, továbbá olyan, klasszikussá vált mesterek művei, mint Antoni Tàpies (590 000 Eu), Emil Schumacher (280 000 Eu), Ernst Wilhelm Nay (390 000 Eu) képei, Ewald Mataré (35 000 Eu-tól), Walter Moroder (60 000 Eu), Günther Uecker, Jörg Wiele szobrai. Mindamellett, ha jóval kisebb arányban is, de fiatalabb, sőt, a legifjabb művészek alkotásai is vevőt cseréltek. Jól látszik, hogy a jelenkori művészet „felfedezése” kevésbé kockázatos, ha rangos galéria áll ki mellette: a Galerie van der Koelen (Mainz) például nem csak jól csengő neveket hozott; Fabrizio Plessi, Daniel Buren és François Morellet művei szomszédságában találhattuk Thomas Hombach filigrán, költői rajzait (480 Eu), a Galerie Schlichtenmaier Cordula Güdemann (1 500 Eu), a Witzel (Wiesbaden) pedig Beate Sillescu kisméretű objektjeivel kísérletezett 45 eurós, abszolút start-árakon!
A sikert nagymértékben növelte a kivételesen nagyszámú One-Man/One-Woman-Show: több mint 200 egyéni kiállítás járult hozzá ahhoz, hogy az alkotó művész személye újra előtérbe kerüljön és felértékelődjön a neves galeristák, műkereskedők mellett/után/előtt. A Galerie Norbert Blaeser (Steffeln/Eifel) több mint húsz Sam Francis művet állított ki, a művész különböző alkotóperiódusait a 60-astól a 90-es évekig terjedően reprezentálva. A kortárs művészeti bemutatók egyedülálló lehetőséget jelentenek egy művész számára. A Galerie Harthan (Stuttgart) Rune Mields műveit mutatta be a 80-as évektől máig. A legnagyobb kockázatot azonban a fiatal alkotók bemutatása jelenti. A vásár kiemelt eseményként mutatta be a vásár központi terében, mintegy 400 négyzetméteren Harald Falckenberg kortárs gyűjteményének egy részét. A hamburgi gyűjtő ezúttal kizárólag a legfrissebb festészeti irányzatokat képviselő hét fiatal (a 60-70-es évek fordulóján született) művész (Tjorg Beer, Jonas Burgert, André Butzer, Nicole Eisenman, Till Gerhard, Ena Swansea, Markus Vater) kiállítása mellett döntött. Legtöbbjük személyes jelenléte hasznos kommunikációra adott alkalmat a szakmai és piaci résztvevők, látogatók felé, ami tovább emelte a kortárs művészet növekvő renoméját. A sokak által látogatott társrendezvények, műkereskedelmi témájú előadások, pódiumbeszélgetések, „art meetingek” további kommunikációs lehetőséget jelentettek. A kurátor szándéka szerint az art KARLSRUHE nem csupán vásártérként, művészeti piacként értelmezhető, hanem fontos információs fórumként, melyen minden évben más gyűjtő és gyűjtői koncepció dominál.
A látogatók „komfortérzetét” növelte a különleges atmoszféra, a kiállításoknak helyet adó két nagyszabású, tágas vásárcsarnok esztétikai és térhatása. Ráadásul igazi specifikum a szobrászat – immár másodszori – centrumba állítása; a befogadó épületek nagyvonalú térkialakításának köszönhetően több helyspecifikus „szobor-zónát” alakítottak ki, melyek a közönség körében talán a legnépszerűbb, leglátogatottabb helyszínek voltak. Nagy figyelmet keltett többek között Anke Grams 200 keringőre hajladozó műanyag rózsát felhasználó, „Rosentraum" című installációja, melyet a Galerie Obrist am Museum (Essen) mutatott be.
Ezek jelentik a karlsruhei vásár specialitását, érdekességét, melyet számunkra négy élő magyar klasszikus mester jelenléte egészít ki. Lakner László 90-es években festett nagyméretű képét a berlini Galerie Nothelfer állította ki. Fajó János munkáival az ettlingeni Suciu galéria standján találkozhattunk, melynek művészköréhez tartozik. Tulajdonosa, Emilia Suciu különös figyelmet fordít a nyugat-európaiak mellett a magyar és román művészek népszerűsítésére, többek között gyűjteményt alapított Maróti János 60-70-es évekbeli fémszobraiból. A Párizsban élő Molnár Verát szintén ő, valamint a mannheimi März Galerien képviseli, a vásárra ez utóbbi vitte ki. A művész a 60-as évek végétől foglalkozik a számítógépes művészet lehetőségeivel, tradíció és progresszió, művészet és tudomány határterületeit érintő munkássága során alapformákat variál, a computeres megtervezéstől a vászonra festésig számos munkafázison keresztül. Legújabb, több méter hosszú installációin végtelen vonalstruktúrák vezetnek át. Imaginárius vonalak alkotta terek bontakoznak ki Klimó Károly vásznain is, melyeket most a művészt folyamatosan képviselő müncheni Galerie Schreiter mutatta be. A Herder-díjas festő egyébként egyike azon kevés magyar művészeknek, akik Magyarországon élnek, mégis jelentős sikereket érnek el külföldön is. Klimó esetében nagy része van ebben annak, hogy évtizedek óta következetesen és tisztán képviseli az informel irányzatát, melynek hagyományát maga teremtette meg idehaza, példaképei éppen az e vásáron legjobban preferált Emil Schumacher, Antonio Tapies vagy Cy Twombly. Az ugyanitt szereplő Fajóval együtt évtizedek alatt alakították ki jól működő külföldi kapcsolatrendszerüket, műveik a legrangosabb nemzetközi gyűjteményekben szerepelnek, évente több külföldi kiállításon, vásáron jelentkeznek.