Mik a gyökereid, honnan jöttél?
Parasztcsaládban születtem. Az őseim az 1700-as években úgy kerültek ide, hogy amikor Padányi Bíró Márton püspök a sümegi püspöki palotát épitette, akkor Horvátországból és Ausztriából hoztak mesterembereket és miután befejezték az építkezést, letelepítették őket egy
közeli faluban, Bazsiban. Meglehetősen nagy birtokokat kaptak, így aztán a régi mesterséget feladva lettek földművesek. Igaz ez a másik ágon, anyám oldalán is, aki Nagygörbőn született.
Hogyan lettél állatorvos?
A Keszthelyi Mezőgazdasági Technikum igazgatója javasolta, hogy válasszam az állatorvosi pályát, hiszen benne vagyok a mezőgazdasági munka minden ágában, ismerem az állatok viselkedését, közelségét. Ezt nem kellett megtanulnom, ellentétben azokkal, akik nem ebben nőttek fel. Nem is tudom, hogyan sajátitják el, hogy közel menjenek egy állathoz, hogy ne riadjon meg és a gazdája is érezze, hogy abszolút biztosan mozog mellette. Így a kezelés is sokkal egyszerübb. Az állattal való kontaktus sokkal egyszerübb.
Nyilván ezért van könnyű dolgod a művészekkel is.
Erre eddig nem is gondoltam.
Hogyan kerültél Tormásra?
Oda számüztek. Devecserben voltam gyakornok, a feleségem Halimbán
tanitott. A devecseri állami gazdaságban nagyon szerették volna, ha ottmaradok. De én körzetbe akartam kerülni. Éreztem, hogy az emberekkel könnyedén jó kapcsolatba tudok kerülni, s az állatorvos munkájában nagyon
fontos, hogy a beteg állat tulajdonosa bizzon benne. A sógorom segítségével kerültem Baranyába. A körzet neve is megvolt, Gödre község. Közben elvittek katonának hat hónapra. A feleségem már Gödrére költözött, amikor bevonultam. 1965-öt irtunk, az MSZMP hatalma akkor nagyon nagy volt. S hijján voltunk pártfogóknak. Egy protekciós embert akartak elhelyezni, függetlenül attól, hogy én már nem tudtam volna visszamenni, talajtalan maradhattam, odaadták a gödrei
körzetet a protezsáltjuknak. A feleségem bútorait kirakták az utcára. Felajánlottak egy számomra idegen helyet, lehetetlen környezetben egy főállattenyésztői munkakört. Ez volt Tormás. Azt hitték belebukom, mert egy frissen végzett állatorvos ennyire mélyponton lévő állattenyésztéssel nem fog tudni mit kezdeni. Mivel a gazdálkodás a kisujjamban volt, az embereket meg tudtam győzni. A körülöttem lévő fagyosság elolvadt. A következő állatorvosi forgásnál már kineveztek Tormásra. Ennek lassan 40 éve.
Hogyan kerültél kapcsolatba a művészetekkel?
A hetvenes évek elejére az életünk rendeződött, megvetettük a lábunkat,
családot alapítottunk. Szelestey Laci barátom hivta fel a figyelmemet arra, hogy a népművészet micsoda értékeket hozott létre. Ő paraszti bútorokat, pásztorfaragásokat gyüjtött, elsősorban mángorlókat, pásztor-munkákat. Nem volt autója, viszont nagyon jól tudta, hova kell menni. Így aztán együtt mentünk. Aztán a már eredményes gyüjtést egyedül folytattam. Mikor elhívtak valahova a munkám során, gyakran megkérdeztem, felmehetek-e a padlásra. Aztán ha találtam valamit, igyekeztem azt meg is venni.
Akkoriban már sokan járták a falvakat, elrugaszkodtak az árak, nem tudtam követni, s azon gondolkodtam, hogy abba kéne hagyni. Hiányzott volna viszont a gyüjtés és a sok kiváló történet, ami ehhez kapcsolódott. A rátalálás öröme. Nem beszélve arról, hogy mindez az én ismereteimet is bővitette. Amit megtaláltam, azt sokat forgattam, próbáltam magamnak érthetővé tenni, hogy mit jelenthetett akkor a készitőjének, mit üzen a későbbieknek. Együtt fejlődtem a gyűjteménnyel.
Ebben az időben sok képzőművész is gyüjtött népművsészeti tárgyakat. Zalába járt le például Berki Viola is. Az ő világa azonnal megfogott. Azt az életet, amiben én is felnőttem, jól isimerte és nagyon gazdagon-mívesen örökítette meg. Vele kezdtem el a képek gyüjtését. Viola révén kerültem kapcsolatba a 70-es évek közepén Kátay Mihállyal, Kovács Tamással, Somogyi Győzővel. Ez volt az egyik vonal, a másik pedig, hogy itt élt Martyn Feri bácsi Pécsett. Akkor már nem csak a népművészet érdekelt, hanem az éppen megjelent képzőművészeti könyveket is olvastam. Ekkoriban alakult a nagyon értékes kortárs gyüjtemény Pécsett, s gyakran látogattam. Így ismerkedtem meg Martyn képeivel. Irtam neki, hogy szeretném felkersni,s meglepő gyorsasággal jött az igenlő válasz. Azt is tudom, hogy Klára asszonynak meglepetten ujságolta, hogy neki, akinek Európa több múzeumában is van képe, milyen furcsa, hogy valaki Tormásról akar tőle vásárolni. Mivel ő igazi európai ember volt, aki Franciaországban, Spanyolországban, Irországban is járt, nagy rálátása volt a dolgokra, nekem ez, falusi állatorvosnak, nagyon tetszett. Amikor tehettem, jártam hozzá és minden látogatás után gazdagabb lettem ismeretekben, és egyfajta rávilágitást kaptam az akkori kortárs művészetről, az ő szemszögéből.
Hogyan jött Korniss?
Berki Viola mondta, aki jól ismerte a Kornisst, hiszen két évig az ő szentendrei műtermében dolgozott, hogy látogassam meg. Mivel az akkori irodalomból Kornissról mindent elolvastam, az is nagyon tetszett, hogy Korniss megpróbálta a magyar népművészetet Bartók módjára átfogalmazni, hogy az mindenki számára értelmezhető legyen, így nemcsak a magyarok számára. Igaz, nem könnyen jutottam el hozzá, mert egy évet kellett várnom, amig jött a levél, hogy kedden délután 3 órára vár, ha nekem is megfelel. Azután rendszeresen járhattam hozzá, s Korniss órákon keresztül tanított. Semmi okom nem volt benne kételkedni, ez felért egy egyetemi oktatással. Szóba kerültek a tehetséges fiatalabb művészek is, akikre figyelni kell. Akkor még nem tudtam, hogy Kornisst a fiatal művészek közül sokan mesterüknek tekintették. Tót Endre, Hencze, Keserü és Nádler István, Bak Imre, Csiky Tibor. Akkoriban megjelent egy kisméretü monográfiasor róluk.
A Képzőművészeti Kiadónál...
Igen, s ezeket mind el is olvasatm, mert állatorvos létemre akkor már eljutottam az avantgarde-nak ehhez a vonulatához. Akkor jöttem rá, hogy figurális-nonfiguréális nem olyan nagy különbség számomra, ha a kép jó. Azt kell figyelni. Az sem kerül szóba, hogy mennyiért vettem, hogy mit ér. Ha bármikor előveszem akkor megfogjon, mindig mondjon valamit, 10-20 év múlva is. Így szinte öntudatlanul alakult úgy a gyüjtemény, hogy lett egy figurativ és egy nonfigurativ ága. Martyn Feri bácsi, Korniss Dezső, Gyarmathy Tihamér, Pekáry, Szabó Vladimir voltak, akikhez én nagyon vonzódtam, mignem rájöttem, hogy ők apámkorúak. Én az apámat elvesztettem, a II. világháborúban meghalt és talán ez hozta, hogy a barátságuk nekem fontos volt, törekedtem rá, hogy a legmélyebb legyen. Sokat tanultam tőlük, és a művészetükből is. Ők tanítottak, nekem csak befogadónak kellett lennem.
Ha a figurativ képeket veszem akkor Pekáry, Szabó Vladimir, Berki Viola, Kovács
Tamás, Kárpáti Tamás, Kátay Mihály, Földi Péter jelentik az egyik oldalt. A másikon
Martyn, Korniss, Keserü, Nádler, Hencze, Bak Imre, Gyarmathy, Mulasics, Fehér László, Újházy Péter van jelen. A mai napig ezenmód bővül tovább a dolog. Martyn Feri bácsi jól ismerte a dolgokat az országban. Rád is ő hivta fel a figyelmemet, Pinczehelyi Sanyira is. Végső soron a Pécsi Mühely alkotóival is bővült a sor, mert egyre inkább érzem, hogy fontos része a képzőművészeti életnek. Így szaporodtak a művek. Mindenki azt hiszi, hogy rengeteg pénzt igényelt. Ez jogos is, de a kapcsolatteremtés fontosabb a gyüjtésnél.
Új fordulat, hogy szerény alkotóházat csináltál...
Tormáson ingatlanok szabadultak fel, nem is magas áron. Az is igaz, hogy a képzőművészeti alkotások árai elszaladtak. Állatorvosként ehhez nem tudok alkalmazkodni, az állatállomány csökkenésével a jövedelmem is csökkent.Azt gondoltam, hogy én itt berendezek egy alkotóházat,
ahol az általam választott művészek egy-két hetet tudnak dolgozni. Hála istennek, a feleségem révén teljes ellátást tudok biztosítani. Itt lép be a feleségem aktivan a gyüjtésbe. Nagyon jó szeme van a képekhez, de nincs akkora bátorsága a vásárláshoz, mint nekem. Az idekerült művészek is jól érezték magukat, ehhez járul a táj, amit a jóisten adott, a tormási táj. Azt is tudtam, hogy ahhoz, hogy a művészek jól érezzék magukat, nem csak víznek, hanem bornak is kell az asztalra kerülnie, amit én termelek a 90-es évek óta. Emellett régóta vadászok is, s az nagy élmény mindenkinek, ha a vadászat izgalmait átélheti. Soha nem felejtik el. S mindig lehetőséget kapnak a vendégek, hogy a gyüjteményt is láthassák. Hidd el nekem, az ittjárt emberek közül nem egy indult el más irányba, a látottak hatására. Inspirálja őket a gyűjtemény.
Kik voltak eddig vendégeid?
Somody Péter, Bukta Imre, Gaál József, látogatóba jött Bak Imre, Nádler István, Pérely Zsuzsa. Martyn Ferenc sokszor járt itt. Aztán a fiatalok közül Oroszy Csaba, Szabó Norbert. Járt itt Földi Péter, Somogyi Győző, Orbán Attila. Itt dolgozott Váli Dezső és Kelemen Karcsi is. Fehér Laci is sokat volt itt de a balatoni nyaralónkban is sokszor járt. Ezek a látogatások óhatatlanul alkotásokkal gyarapítják a gyüjteményt, hiszen maradnak itt munkák. Nekem ez nagy segítség, mert másképpen nem tudnám gyarapítani a gyüjteményt. 2001-ben hozzájutottam egy digitális kamerához és interjukat, beszélgetéseket rögzitettem. Elfogultság nélkül állitom, hogy jól sikerültek. Kiemelném a Kokas Ignáccal készültet, ami szenzációs. Szomorú dokumentum lett a Mulasics Lászlóval rögzitett beszélgetés.
Úgy tudom, csináltál egy tájházat is Tormáson?
Tormáson vettem egy házat, és a néprajzi gyűjteményt itt helyeztem el. Csináltam egy bemutató házat, míg a másikban kiraktam a gyűjtemény egyes darabjait, ahol a figurativ és nonfigurativ képek beszélgetnek egymással. A jó képek beszélnek egymással, jóllehet az alkotók nem. Én összehozom őket.
Köszönöm a beszélgetést.
Részlet Dr. Merics Imre gyűjteményéből
Részlet Dr. Merics Imre gyűjteményéből