Yves Klein kék forradalma - Camille Morineau-val beszélget Vámos Éva

Vámos Éva: Talán hitte és remélte a happening-hős Yves Klein, hogy művei továbbélnek – de hogy űrhódító ugrása a kalózkiadású francia Vasárnapi Újság újranyomásában mára elárasztja a párizsi metróállomásokat, hogy egykor betiltott terve mára megvalósul, és az Obeliszket mégiscsak kék fénybe öltöztetik az októberi párizsi „fehér éjszakában”, és hogy művei, performance-ai ilyen nagy kiállításon jelennek meg a Centre Pompidou-ban – erről nem is álmodhatott. A kiállítás kurátorával beszélgetünk erről az eseményről. Először fordul elő, hogy másodszor rendezik meg a Pompidou-ban egy művész retrospektív kiállítását. Camille Morineau: Eljött az ideje annak, hogy új felfogásban közelítsük meg a művész munkáit – hiszen már eltelt húsz év azóta, hogy Yves Kleinnek kiállítása volt a Centre Pompidou-ban. Így bemutathatjuk a közönségnek az újabban megtalált műveket és azt, hogy mennyire él és érvényes ma is mindaz, amit alkotott. Vámos Éva: Yves Klein happeningeket rendezett már akkor, amikor ez a lehetőség még alig volt ismert a képzőművészek körében. Camille Morineau: Valóban az elsők között volt ebben is – már 1959-től kezdve felhívta magára a figyelmet happeningjeivel. Arra törekedtem, hogy sikerüljön bemutatnom: milyen sokrétegű is az ő művészete. Az űrbe ugró híres képtől kezdve a női test tevékenységi köre és módszere elevenedik meg most élő ecsetként kezelésén át még számos filmen és különböző multimédia-eszközön. Az egykori néma filmanyagokat hangzó dokumentumokkal együtt tudjuk bemutatni. Vámos Éva: Életművében meghatározó a híres monokróm kék, Yves Klein kékje. Camille Morineau: Igen, ennek a kék színnek köszönhető elsősorban, hogy Yves Klein annyira híres lett. 1957-ben találta ki, s IKB-nek, International Klein Blue-nak nevezte el. Nem szabadalmaztatta, de tett lépéseket annak érdekében, hogy legalább félig-meddig az ő találmányának számítson. Nem olyan mély ez a szín, mint a tenger kékje, sem nem olyan világos, mint az ég. Ez a kék nagyon absztrakt. Nem kötődik semmiféle tárgyhoz vagy helyzethez – csak nagybetűs szín. Ezzel dolgozott azután egész élete során – majd továbbtágítva színeit – megjelent munkáiban az arany és rózsaszín is. És e három szín köré épül ez a kiállítás is. Vámos Éva: Ez a három szín különös módon jelenik meg egy most megtalált művében. Camille Morineau: Az olaszországi Casciában található az a monostor, amelybe 1961-ben került Yves Kleinnek ez a Szent Ritának ajánlott műve. Eléggé rejtélyes a történet, mert csak 1979-ben került elő a mű, az ottani földrengés után. Nagyon szép a három egyforma méretű kis ládika amely kék, arany és rózsaszínű. Az egyikben található Klein egész hitvallása a három, számára fontos színről és az anyagtalanról. Ez a meglepetésszerűen előkerült műtárgy tehát alapvető, hiszen e fogalmak köré szerveződik az egész kiállítás. Vámos Éva: Minden teremben meglepetések fogadják a látogatót. Ilyenek a hatalmas kék szivacsok, mint műalkotások. Camille Morineau: Klein 1959-ben találta ki ezt a sorozatot, amelyet szivacsdomborműnek nevezett. Amikor szivacsokat használt a kék festéséhez, akkor jött rá, hogy maguk a szivacsok is lehetnek önálló műtárgyak: szobrok vagy képek. Két ilyen sorozathoz fogott hozzá: egyrészt a talapzatra állított szivacs-szobrokhoz, másrészt a szivacsdomborművekhez – ezek vászonra helyezett szivacsok, amelyek általában kékek, de van közöttük arany és rózsaszínű is. Ezek a monokróm festményektől kissé eltérő variációk. Vámos Éva: Klein mindenféle értelemben túllép a hagyományos művészet és a hagyományos földi világ határain, miként ezt a vele készült híres fotó is tanúsítja. Camille Morineau: Nagyon jelentős Az ugrás az űrbe Klein életművében. Azt láthatjuk, hogy Klein, mint valamiféle madárember, kiugrik az ablakon egy ház emeletéről, amelynek a pontos helyszínét is dokumentálja: Fontenay-aux-Roses-ban. Valójában ez fotó-montázs, amelyet Harry Shunkkal együtt készített. Ez a fotós a későbbiekben Andy Warhollal is dolgozott. Ez az egyik első performance-fotómontázs a kortárs művészet történetében – tehát ezért is fontos. Ahogyan Klein a mélybe veti magát – az egyszerre metaforikus és igen reális. Az űr számára nagy jelentőségű, hiszen sorozatosan voltak olyan bemutatói, ahol semmi sem volt a kiállító teremben. Vagyis csak olyan tér, amelyet pusztán szavaival vagy fizikai jelenlétével akart művészetté emelni. Tehát számára az űr létező művészi tér volt. Ebben a korban figyeltek fel a kozmikus térre: ekkor lőtték fel az első űrrakétákat – és ez Kleint teljesen lenyűgözte. Planetáris domborművein a Föld, a Hold és a Mars felszínét is ábrázolta. Mindezt beborította a Klein-kék vagy a Klein-rózsaszín. Tehát az ugrás az űrbe – allegorikusan azt is jelenti, hogy a művész mindenütt jelen lehet. A kiugrás olyan gesztus, ami által Yves Klein mintegy birtokba veszi a teret – nem csupán vizuális és esztétikai közegben. Vámos Éva: Az alapelemek, a tűz és a víz, külön-külön és együtt is fontos szerepet játszanak Klein munkáiban. Camille Morineau: Jól illusztrálja ezt a Kozmogónia-sorozat például, amelyet magam sem ismertem a kiállítás megrendezése előtt – Yves Klein esővizet használt itt a képek festéséhez. Egészen meglepő munkák ezek: a vizet keverte a tűzzel például párizsi szökőkút-terveinél – mert foglalkoztatta őt a város, az urbanisztika is. Azután vannak olyan festményei, ahol a tüzet és a vizet egyaránt alkalmazta, keverve a láng és a víz hatását. Performanszai során – miközben a zenekar Klein által komponált zenét játszott–, meztelen kékbe mártott női testekkel készítette el újabb sorozatait. Erről azt vallotta, hogy már túl kellett lépnie azon, amire saját kezével és festőecsetével lett volna képes: magával a modellel kellett megfestenie a monokróm kék aktokat. Mindez szerinte nem valamiféle erotikus őrület –, egyszerűen szép. Vámos Éva: Ön sokat foglalkozott a közép-és kelet-európai országok művészetével, és úgy tapasztalta, hogy Yves Klein művészete erőteljesen hatott ebben a térségben. Camille Morineau: Éppen ezért külön cikk szerepel erről a témáról Vít Havránek tollából – aki különösen jól ismeri a konceptuális művészetet Közép-és Kelet-Európában. Yves Klein valóban erőteljesen hatott a közép-európai művészekre, különösen az első retrospektív kiállítások után, amelyeket 1968-ban rendeztek New-Yorkban és Prágában. A közép-európai országokban ekkor már fokozottan érdeklődtek a konceptuális művészet és a performance iránt. (Vagy ami éppen e kettő között található.) Csak néhány referenciapont arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolatai voltak Kleinnek ebben a térségben: írásaiban Malevics nevével találkozunk (fontos volt számára, mint a monokróm feltalálója), azután Wladislaw Strzeminski is hatott rá – de igyekszik megkülönböztetni magát ezektől a hatásoktól. Másrészt ő hat egyes közép-európai művészekre Restany közvetítésével, akinek Pozsonyban és Budapesten is voltak kapcsolatai. Pozsonyban a HAPPSOC Manifesztumot aláírókra hatott elsősorban. Ez az Új realizmus manifesztuma, amelyet először 1960-ban Párizsban fogalmaztak meg, majd 1965-ben Pozsonyban aláírta Stano Filko, Alex Mlinárcik és Zita Kostrová is. Képzelhetjük, hogy mennyire érdekelhette ezeket a művészeket Yves Klein prágai retrospektív kiállítása, s hogy a továbbiakban mennyire hatott rájuk.	Yves Klein Ex voto Casciai Szent Ritának Yves Kleintől, 1961, 21×14×3,20 cm, festék, aranylemez, aranyszál, kézirat plexibe zárva, Monastère de Sainte Rita, Cascia, Olaszország © Adagp, Paris 2006
Yves Klein Antropometria, kék korszak, 1960, természetes és szintetikus festék, vászonra ragasztott papíron, 156,50×282,50 cm, Collection Centre Pompidou, Musée national d’art moderne Fotó: Adam Rzepka, Centre Pompidou © Adagp, Paris 2006 Yves Klein Arman portré domborműve, 1962 természetes és szintetikus festék, bronz aranyfüsttel bevont fatáblán, 176×94×26 cm Collection Centre Pompidou, Musée national d’art moderne © Adagp, Paris 2006

Vámos Éva: Talán hitte és remélte a happening-hős Yves Klein, hogy művei továbbélnek – de hogy űrhódító ugrása a kalózkiadású francia Vasárnapi Újság újranyomásában mára elárasztja a párizsi metróállomásokat, hogy egykor betiltott terve mára megvalósul, és az Obeliszket mégiscsak kék fénybe öltöztetik az októberi párizsi „fehér éjszakában”, és hogy művei, performance-ai ilyen nagy kiállításon jelennek meg a Centre Pompidou-ban – erről nem is álmodhatott. A kiállítás kurátorával beszélgetünk erről az eseményről. Először fordul elő, hogy másodszor rendezik meg a Pompidou-ban egy művész retrospektív kiállítását.
Camille Morineau: Eljött az ideje annak, hogy új felfogásban közelítsük meg a művész munkáit – hiszen már eltelt húsz év azóta, hogy Yves Kleinnek kiállítása volt a Centre Pompidou-ban. Így bemutathatjuk a közönségnek az újabban megtalált műveket és azt, hogy mennyire él és érvényes ma is mindaz, amit alkotott.
Vámos Éva: Yves Klein happeningeket rendezett már akkor, amikor ez a lehetőség még alig volt ismert a képzőművészek körében.
Camille Morineau: Valóban az elsők között volt ebben is – már 1959-től kezdve felhívta magára a figyelmet happeningjeivel. Arra törekedtem, hogy sikerüljön bemutatnom: milyen sokrétegű is az ő művészete. Az űrbe ugró híres képtől kezdve a női test tevékenységi köre és módszere elevenedik meg most élő ecsetként kezelésén át még számos filmen és különböző multimédia-eszközön. Az egykori néma filmanyagokat hangzó dokumentumokkal együtt tudjuk bemutatni.
Vámos Éva: Életművében meghatározó a híres monokróm kék, Yves Klein kékje.
Camille Morineau: Igen, ennek a kék színnek köszönhető elsősorban, hogy Yves Klein annyira híres lett. 1957-ben találta ki, s IKB-nek, International Klein Blue-nak nevezte el. Nem szabadalmaztatta, de tett lépéseket annak érdekében, hogy legalább félig-meddig az ő találmányának számítson. Nem olyan mély ez a szín, mint a tenger kékje, sem nem olyan világos, mint az ég. Ez a kék nagyon absztrakt. Nem kötődik semmiféle tárgyhoz vagy helyzethez – csak nagybetűs szín. Ezzel dolgozott azután egész élete során – majd továbbtágítva színeit – megjelent munkáiban az arany és rózsaszín is. És e három szín köré épül ez a kiállítás is.
Vámos Éva: Ez a három szín különös módon jelenik meg egy most megtalált művében.
Camille Morineau: Az olaszországi Casciában található az a monostor, amelybe 1961-ben került Yves Kleinnek ez a Szent Ritának ajánlott műve. Eléggé rejtélyes a történet, mert csak 1979-ben került elő a mű, az ottani földrengés után. Nagyon szép a három egyforma méretű kis ládika amely kék, arany és rózsaszínű. Az egyikben található Klein egész hitvallása a három, számára fontos színről és az anyagtalanról. Ez a meglepetésszerűen előkerült műtárgy tehát alapvető, hiszen e fogalmak köré szerveződik az egész kiállítás.
Vámos Éva: Minden teremben meglepetések fogadják a látogatót. Ilyenek a hatalmas kék szivacsok, mint műalkotások.
Camille Morineau: Klein 1959-ben találta ki ezt a sorozatot, amelyet szivacsdomborműnek nevezett. Amikor szivacsokat használt a kék festéséhez, akkor jött rá, hogy maguk a szivacsok is lehetnek önálló műtárgyak: szobrok vagy képek. Két ilyen sorozathoz fogott hozzá: egyrészt a talapzatra állított szivacs-szobrokhoz, másrészt a szivacsdomborművekhez – ezek vászonra helyezett szivacsok, amelyek általában kékek, de van közöttük arany és rózsaszínű is. Ezek a monokróm festményektől kissé eltérő variációk.
Vámos Éva: Klein mindenféle értelemben túllép a hagyományos művészet és a hagyományos földi világ határain, miként ezt a vele készült híres fotó is tanúsítja.
Camille Morineau: Nagyon jelentős Az ugrás az űrbe Klein életművében. Azt láthatjuk, hogy Klein, mint valamiféle madárember, kiugrik az ablakon egy ház emeletéről, amelynek a pontos helyszínét is dokumentálja: Fontenay-aux-Roses-ban. Valójában ez fotó-montázs, amelyet Harry Shunkkal együtt készített. Ez a fotós a későbbiekben Andy Warhollal is dolgozott. Ez az egyik első performance-fotómontázs a kortárs művészet történetében – tehát ezért is fontos. Ahogyan Klein a mélybe veti magát – az egyszerre metaforikus és igen reális. Az űr számára nagy jelentőségű, hiszen sorozatosan voltak olyan bemutatói, ahol semmi sem volt a kiállító teremben. Vagyis csak olyan tér, amelyet pusztán szavaival vagy fizikai jelenlétével akart művészetté emelni. Tehát számára az űr létező művészi tér volt. Ebben a korban figyeltek fel a kozmikus térre: ekkor lőtték fel az első űrrakétákat – és ez Kleint teljesen lenyűgözte. Planetáris domborművein a Föld, a Hold és a Mars felszínét is ábrázolta. Mindezt beborította a Klein-kék vagy a Klein-rózsaszín. Tehát az ugrás az űrbe – allegorikusan azt is jelenti, hogy a művész mindenütt jelen lehet. A kiugrás olyan gesztus, ami által Yves Klein mintegy birtokba veszi a teret – nem csupán vizuális és esztétikai közegben.
Vámos Éva: Az alapelemek, a tűz és a víz, külön-külön és együtt is fontos szerepet játszanak Klein munkáiban.
Camille Morineau: Jól illusztrálja ezt a Kozmogónia-sorozat például, amelyet magam sem ismertem a kiállítás megrendezése előtt – Yves Klein esővizet használt itt a képek festéséhez. Egészen meglepő munkák ezek: a vizet keverte a tűzzel például párizsi szökőkút-terveinél – mert foglalkoztatta őt a város, az urbanisztika is. Azután vannak olyan festményei, ahol a tüzet és a vizet egyaránt alkalmazta, keverve a láng és a víz hatását. Performanszai során – miközben a zenekar Klein által komponált zenét játszott–, meztelen kékbe mártott női testekkel készítette el újabb sorozatait. Erről azt vallotta, hogy már túl kellett lépnie azon, amire saját kezével és festőecsetével lett volna képes: magával a modellel kellett megfestenie a monokróm kék aktokat. Mindez szerinte nem valamiféle erotikus őrület –, egyszerűen szép.
Vámos Éva: Ön sokat foglalkozott a közép-és kelet-európai országok művészetével, és úgy tapasztalta, hogy Yves Klein művészete erőteljesen hatott ebben a térségben.
Camille Morineau: Éppen ezért külön cikk szerepel erről a témáról Vít Havránek tollából – aki különösen jól ismeri a konceptuális művészetet Közép-és Kelet-Európában. Yves Klein valóban erőteljesen hatott a közép-európai művészekre, különösen az első retrospektív kiállítások után, amelyeket 1968-ban rendeztek New-Yorkban és Prágában. A közép-európai országokban ekkor már fokozottan érdeklődtek a konceptuális művészet és a performance iránt. (Vagy ami éppen e kettő között található.) Csak néhány referenciapont arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolatai voltak Kleinnek ebben a térségben: írásaiban Malevics nevével találkozunk (fontos volt számára, mint a monokróm feltalálója), azután Wladislaw Strzeminski is hatott rá – de igyekszik megkülönböztetni magát ezektől a hatásoktól. Másrészt ő hat egyes közép-európai művészekre Restany közvetítésével, akinek Pozsonyban és Budapesten is voltak kapcsolatai. Pozsonyban a HAPPSOC Manifesztumot aláírókra hatott elsősorban. Ez az Új realizmus manifesztuma, amelyet először 1960-ban Párizsban fogalmaztak meg, majd 1965-ben Pozsonyban aláírta Stano Filko, Alex Mlinárcik és Zita Kostrová is. Képzelhetjük, hogy mennyire érdekelhette ezeket a művészeket Yves Klein prágai retrospektív kiállítása, s hogy a továbbiakban mennyire hatott rájuk.