Ez a bizonyos sziget drMáriás magánszigete, a Semmi, a Valami és a Minden határán, ahol villanyrendőr váltja az időt. A szigeten megtekinthető Máriás Béla minden képzőművészeti alkotása, minden performansza, miközben szól a Tudósok(k) zenéje, és ha valaki el találná unni magát, még mindig ott a lehetőség, hogy drMáriás írásainak olvasásába kezdjen. Mert ilyen ez a generáció, a Máriás-féle, mondhatni polifonikus.
Szombathy Bálint drMáriás képzőművészetét foglalta önálló kötetbe. Mielőtt azonban a kötetbe és drMáriásba belefeledkeznénk, álljunk meg egy pillanatra a szerzőnél. A vajdasági származású művészeti író, esztéta, multimediális művész, a szabadkai Bosch+Bosch csoport tagjaként részt vett az 1960-as és 1970-es évek művészeti mozgalmaiban, melyeknek konceptualista szellemiségét a későbbiekben is töretlenül vitte tovább. Amellett, hogy egykor az újvidéki Új Symposion, jelenleg pedig a budapesti Magyar Műhely folyóirat szerkesztője, kitűnő irodalmi és művészeti periodikák rendszeres szerzőjeként is ismert, és számos önálló kötete jelent meg. Most, egy éven belül, második művét publikálja. Szombathyt tehát a műértő és műélvező közönségnek nem kell bemutatni. Előző könyvével (a.k.a.) például először jelent meg olyan mű a magyar könyvpiacon, amely az 1900-as évek avantgárd művészete mellett a huszadik század második felének szubkultúrájában és mail art művészetében ismertté vált alkotók álneveire és az álnévhasználat okainak, pszichológiai-filozófiai rejtelmeinek elemzésére irányult. Önálló kiállításai, performanszai pedig Újvidéktől Budapesten és Egész Európán keresztül, egészen Montreálig fogják át a világot. A szerző kitűnően ismeri az alternatív művészet és kultúra terepét, a posztmodern expresszió talaját, és különösen járatos a vajdasági és a jugoszláviai folyamatokban, hiszen gyökeri is oda kötik.
Szombathy az 1980-as évek első felében az Új Symposion munkatársaként ismerkedett meg a pályakezdő Máriás Bélával és nemzedékével. „Az ifjak az úgynevezett alternatív kultúra illatát hozták be a szerkesztőségbe” — írja (5. old.). Máriás Béla képzőművészetében, amely „a figuráció talaján fogant”, már a nyolcvanas években benne volt „az emberközpontú világ újraértelmezésének igénye, hiszen […] minden az ember körül zajlott, és vele történt, s a posztmodern rögeszméje is valahogyan ezt a programot akarta. Azok a szituációk ismétlődtek meg egy behatároltabb földrajzi-politikai térségen belül […], amelyeket a világméretű háborús kataklizma utáni első felocsúdás közepette rajzoltak vagy vittek vászonra Európa művészei az ötvenes években. Viszont mindaz, ami később az olasz transz-avantgárd vagy a német új-vadak stílusvilágának meghatározó darabjain álomképek, költői látomások, történelmi reminiszcenciák mesterséges kulisszáinak kisajátított képében, elkopottan jelentkezett, azt a délszláv történelem tragikus pillanatának alapélménye a maga legbántóbb valóságában idézte meg, felülírva a művileg gerjesztett drámaiság patetikáját” (6. old.).
Szombathy a vajdasági magyar kultúra kontextusában is elhelyezi drMáriás művészetét az egzisztencialista figuráció országos jelentőségű képviselői mellett, az újvidéki Maurits Ferenc, és a Zentáról már régebben Magyarországra elszármazott Benes József képviselte generáció követőjeként, Bada Tiborral egyetemben.
Bada Tibort (művésznevén Bada Dadát) egyébként, a nemrég tragikusan elhunyt jó barátot, harminckét fogból álló ragyogó fogsort mutató széles mosollyal és az ifjúság elemi létörömével ott láthatjuk Máriás Béla mellett Dudás Szabolcsnak a könyvben közölt 1991-es fotóján (6. old.). A Tudósok zenekar három mókázó alapítója (a harmadik a képen Miroslav Šilić) nem tudhatta még, hogy kire mi vár, hogy ketten hazát váltanak rövidesen szökve, a háború és a szétesés ellenében. Mert szétesett minden, odalett az egykori Jugoszlávia, az újvidéki és belgrádi pezsgő, sokrétű kulturális élet, ahol a balkáni háttérből fakadó összetett, színes, gyakran archaikus kultúra együtt létezett és lélegzett a Nyugatról korlátok nélkül beáramló új képzőművészeti, irodalmi áramlatokkal.
Máriás Béla képzőművészetének első, szülőföldi szakaszára elsősorban az emberi egyedüllét a jellemző. Az 1980-as évek második felében Máriás nemzedékének tagjai szétszéledtek, többségül elhagyta szülőföldjét, sőt az országot is. Szombathy szavaival élve: „Újvidék bizonyos értelemben kiürült. A Máriásék nyomában támadt űrt a szó legközönségesebb értelmében érezni lehetett” (6. old.). Máriás ezekben az években a „csonkokig faragott szálka-embertől” eljut „csipkehúsú” kivágat-embereihez. E „rojtos, pikkelyes, lyuggatott, foltokból összeillesztett” figurák inkább a hiányt, mintsem a létet idézik fel a szemlélőben (Aláhulló, Ívember, Akváriumban, Sakkozó, Korlát, Örvény, Vajdasági utas stb). Festményeire, rajzaira az absztrakt redukcionizmus jellemző. Ezt Szombathy azzal magyarázza, hogy Máriás számára nincsenek belső, az akadémiai képzés során beépített korlátok: ő a semmiből, a teljes szabadságból indul ki. Leegyszerűsített formakultuszát az óegyiptomi tér- és emberábrázolás kétdimenziós, oldalnézeti felfogásával rokonítja.
A katonai behívó elől Magyarországra emigrált Máriás — ekkor veszi fel neve elé, azzal egybeírva, kisbetűvel a dr álnévképző szócskát, annak az alkotói és egyben emberi szándéknak jelzésére, hogy munkásságával, „tevékenységével gyógyítsa, orvosolja a közösség lepusztuló szellemi állapotait” (11. old.) — itteni első képein rémálmok, bizonytalanság nyomasztó hangulatát érezzük. (A halott fotel, Égő cipő, Lélegző kabát, Haldokló kabát stb.) Eltávolodik az emberi figurától, és az emberi jelenlétet csak a tárgyakon keresztül érzékelteti. drMáriás művészetében a tárgyak „holt természetük ellenére is emberi magatartásmintákat személyesítenek meg” (A halott fotel, Fürdő kabát, Alvó kalap, Repülő sapkák stb.), másodlagos szemantikai tulajdonságuk „átutal az elsődleges emberi jelenvalóságra (13. old.), az emberi tartalom a tárgyak fizikai állagában sűrűsödik össze, és a tárgyakban gerjedt energia légköri formákba burkolózik (15. old.). Eljutva egy olyan pontig (Szombathy szavaival: magaslatokig), ahol „már nem nyomasztja az anyagi világ terhe, és kicsúszik látóteréből a lét banalitása”, s az égi kiterjedésekben mozogva a semmiig jut el (uo.). A másság értékrendszerében vagyunk tehát: „a semmi ágán ül szivem/ünk” — lásd József Attilánál is, a jobb megértés végett.
Szombathy Bálint értő elemzése segít eligazodni drMáriás világában, az Élőholt szoba rajzaiban, a Munkahő című mappában vagy az Égevő elnevezésű albumban, a Szép a pusztában, a Vak naplóban. Tiszta műfaji minták ötvöződnek határesetekkel, és minden tökéletlen a drmáriási világban (is). Ezzel a tökéletlen világgal szemben csak a semmi, az űr, az üresség lehet tökéletes, vagy inkább teljes.
A semmit kell tehát kihívni, „tartós létmagatartásként” és művészi hitvallásként, mert „a semmi erős / erősebb mindennél”, fogalmazza meg drMáriás. „Semmi-függőség” ez, a semmitől való függés, mely nem kívül, hanem belül van. Semmi és sötétség, itt, belül. Az űr vakító fehérségétől eljut a vakság sötétségéig, hogy aztán jöjjenek Jövőkép-rajzai, fekete alapon „latinosan élénk plázaszínekkel” (Jer velem a végtelenbe, X-akták a Világűrben, Tejút-flipper stb.). A katalógus képeit nézegetve a recenzensnek (maga is festő) a Tesco gazdaságos élet sorozat tetszik a legjobban, különösen a Tesco gazdaságos ember és a Tesco gazdaságos Jézus, és eszébe jut első franciaországi látogatása a nyolcvanas évek közepéről, amikor először szabadult ki nyugatra szocialista védőburkából vagy kényszerzubbonyából — mindegy —,és először járt egy hipermarketben. Az egyik osztályon, az óriási falon plafonig értek a különféle televíziós készülékek, volt vagy százféle. Arra gondolt: ebből ugyanúgy nem lehet választani, mint hogyha egy lenne. És először fogta el a dolgok feleslegességének érzése. A semmi ágán ült szíve…
Lehetne és kellene beszélnünk még sok mindenről, amiről a Szombathy-féle elemzésben szó esik: drMáriás éleslátásáról, humoráról és iróniájáról, képi világának sajátosságairól és egységességéről, több-műfajúságáról, az Apeh-adminisztrátorról mint társadalmunk archetípusáról, a vidám és a komor mondanivaló párhuzamáról. A több mint 140 képről akár egyenként is értekezhetnénk, és szólhatnánk a kötet végén helyet kapott bio- és bibliográfiáról, megdicsérhetnénk a kitűnő szerkesztést, a tartalomhoz illő szép külalakot. Nem tesszük. Legyen ez az írás is Tesco gazdaságos.
Szombathy Bálint drMáriás képzőművészetét foglalta önálló kötetbe. Mielőtt azonban a kötetbe és drMáriásba belefeledkeznénk, álljunk meg egy pillanatra a szerzőnél. A vajdasági származású művészeti író, esztéta, multimediális művész, a szabadkai Bosch+Bosch csoport tagjaként részt vett az 1960-as és 1970-es évek művészeti mozgalmaiban, melyeknek konceptualista szellemiségét a későbbiekben is töretlenül vitte tovább. Amellett, hogy egykor az újvidéki Új Symposion, jelenleg pedig a budapesti Magyar Műhely folyóirat szerkesztője, kitűnő irodalmi és művészeti periodikák rendszeres szerzőjeként is ismert, és számos önálló kötete jelent meg. Most, egy éven belül, második művét publikálja. Szombathyt tehát a műértő és műélvező közönségnek nem kell bemutatni. Előző könyvével (a.k.a.) például először jelent meg olyan mű a magyar könyvpiacon, amely az 1900-as évek avantgárd művészete mellett a huszadik század második felének szubkultúrájában és mail art művészetében ismertté vált alkotók álneveire és az álnévhasználat okainak, pszichológiai-filozófiai rejtelmeinek elemzésére irányult. Önálló kiállításai, performanszai pedig Újvidéktől Budapesten és Egész Európán keresztül, egészen Montreálig fogják át a világot. A szerző kitűnően ismeri az alternatív művészet és kultúra terepét, a posztmodern expresszió talaját, és különösen járatos a vajdasági és a jugoszláviai folyamatokban, hiszen gyökeri is oda kötik.
Szombathy az 1980-as évek első felében az Új Symposion munkatársaként ismerkedett meg a pályakezdő Máriás Bélával és nemzedékével. „Az ifjak az úgynevezett alternatív kultúra illatát hozták be a szerkesztőségbe” — írja (5. old.). Máriás Béla képzőművészetében, amely „a figuráció talaján fogant”, már a nyolcvanas években benne volt „az emberközpontú világ újraértelmezésének igénye, hiszen […] minden az ember körül zajlott, és vele történt, s a posztmodern rögeszméje is valahogyan ezt a programot akarta. Azok a szituációk ismétlődtek meg egy behatároltabb földrajzi-politikai térségen belül […], amelyeket a világméretű háborús kataklizma utáni első felocsúdás közepette rajzoltak vagy vittek vászonra Európa művészei az ötvenes években. Viszont mindaz, ami később az olasz transz-avantgárd vagy a német új-vadak stílusvilágának meghatározó darabjain álomképek, költői látomások, történelmi reminiszcenciák mesterséges kulisszáinak kisajátított képében, elkopottan jelentkezett, azt a délszláv történelem tragikus pillanatának alapélménye a maga legbántóbb valóságában idézte meg, felülírva a művileg gerjesztett drámaiság patetikáját” (6. old.).
Szombathy a vajdasági magyar kultúra kontextusában is elhelyezi drMáriás művészetét az egzisztencialista figuráció országos jelentőségű képviselői mellett, az újvidéki Maurits Ferenc, és a Zentáról már régebben Magyarországra elszármazott Benes József képviselte generáció követőjeként, Bada Tiborral egyetemben.
Bada Tibort (művésznevén Bada Dadát) egyébként, a nemrég tragikusan elhunyt jó barátot, harminckét fogból álló ragyogó fogsort mutató széles mosollyal és az ifjúság elemi létörömével ott láthatjuk Máriás Béla mellett Dudás Szabolcsnak a könyvben közölt 1991-es fotóján (6. old.). A Tudósok zenekar három mókázó alapítója (a harmadik a képen Miroslav Šilić) nem tudhatta még, hogy kire mi vár, hogy ketten hazát váltanak rövidesen szökve, a háború és a szétesés ellenében. Mert szétesett minden, odalett az egykori Jugoszlávia, az újvidéki és belgrádi pezsgő, sokrétű kulturális élet, ahol a balkáni háttérből fakadó összetett, színes, gyakran archaikus kultúra együtt létezett és lélegzett a Nyugatról korlátok nélkül beáramló új képzőművészeti, irodalmi áramlatokkal.
Máriás Béla képzőművészetének első, szülőföldi szakaszára elsősorban az emberi egyedüllét a jellemző. Az 1980-as évek második felében Máriás nemzedékének tagjai szétszéledtek, többségül elhagyta szülőföldjét, sőt az országot is. Szombathy szavaival élve: „Újvidék bizonyos értelemben kiürült. A Máriásék nyomában támadt űrt a szó legközönségesebb értelmében érezni lehetett” (6. old.). Máriás ezekben az években a „csonkokig faragott szálka-embertől” eljut „csipkehúsú” kivágat-embereihez. E „rojtos, pikkelyes, lyuggatott, foltokból összeillesztett” figurák inkább a hiányt, mintsem a létet idézik fel a szemlélőben (Aláhulló, Ívember, Akváriumban, Sakkozó, Korlát, Örvény, Vajdasági utas stb). Festményeire, rajzaira az absztrakt redukcionizmus jellemző. Ezt Szombathy azzal magyarázza, hogy Máriás számára nincsenek belső, az akadémiai képzés során beépített korlátok: ő a semmiből, a teljes szabadságból indul ki. Leegyszerűsített formakultuszát az óegyiptomi tér- és emberábrázolás kétdimenziós, oldalnézeti felfogásával rokonítja.
A katonai behívó elől Magyarországra emigrált Máriás — ekkor veszi fel neve elé, azzal egybeírva, kisbetűvel a dr álnévképző szócskát, annak az alkotói és egyben emberi szándéknak jelzésére, hogy munkásságával, „tevékenységével gyógyítsa, orvosolja a közösség lepusztuló szellemi állapotait” (11. old.) — itteni első képein rémálmok, bizonytalanság nyomasztó hangulatát érezzük. (A halott fotel, Égő cipő, Lélegző kabát, Haldokló kabát stb.) Eltávolodik az emberi figurától, és az emberi jelenlétet csak a tárgyakon keresztül érzékelteti. drMáriás művészetében a tárgyak „holt természetük ellenére is emberi magatartásmintákat személyesítenek meg” (A halott fotel, Fürdő kabát, Alvó kalap, Repülő sapkák stb.), másodlagos szemantikai tulajdonságuk „átutal az elsődleges emberi jelenvalóságra (13. old.), az emberi tartalom a tárgyak fizikai állagában sűrűsödik össze, és a tárgyakban gerjedt energia légköri formákba burkolózik (15. old.). Eljutva egy olyan pontig (Szombathy szavaival: magaslatokig), ahol „már nem nyomasztja az anyagi világ terhe, és kicsúszik látóteréből a lét banalitása”, s az égi kiterjedésekben mozogva a semmiig jut el (uo.). A másság értékrendszerében vagyunk tehát: „a semmi ágán ül szivem/ünk” — lásd József Attilánál is, a jobb megértés végett.
Szombathy Bálint értő elemzése segít eligazodni drMáriás világában, az Élőholt szoba rajzaiban, a Munkahő című mappában vagy az Égevő elnevezésű albumban, a Szép a pusztában, a Vak naplóban. Tiszta műfaji minták ötvöződnek határesetekkel, és minden tökéletlen a drmáriási világban (is). Ezzel a tökéletlen világgal szemben csak a semmi, az űr, az üresség lehet tökéletes, vagy inkább teljes.
A semmit kell tehát kihívni, „tartós létmagatartásként” és művészi hitvallásként, mert „a semmi erős / erősebb mindennél”, fogalmazza meg drMáriás. „Semmi-függőség” ez, a semmitől való függés, mely nem kívül, hanem belül van. Semmi és sötétség, itt, belül. Az űr vakító fehérségétől eljut a vakság sötétségéig, hogy aztán jöjjenek Jövőkép-rajzai, fekete alapon „latinosan élénk plázaszínekkel” (Jer velem a végtelenbe, X-akták a Világűrben, Tejút-flipper stb.). A katalógus képeit nézegetve a recenzensnek (maga is festő) a Tesco gazdaságos élet sorozat tetszik a legjobban, különösen a Tesco gazdaságos ember és a Tesco gazdaságos Jézus, és eszébe jut első franciaországi látogatása a nyolcvanas évek közepéről, amikor először szabadult ki nyugatra szocialista védőburkából vagy kényszerzubbonyából — mindegy —,és először járt egy hipermarketben. Az egyik osztályon, az óriási falon plafonig értek a különféle televíziós készülékek, volt vagy százféle. Arra gondolt: ebből ugyanúgy nem lehet választani, mint hogyha egy lenne. És először fogta el a dolgok feleslegességének érzése. A semmi ágán ült szíve…
Lehetne és kellene beszélnünk még sok mindenről, amiről a Szombathy-féle elemzésben szó esik: drMáriás éleslátásáról, humoráról és iróniájáról, képi világának sajátosságairól és egységességéről, több-műfajúságáról, az Apeh-adminisztrátorról mint társadalmunk archetípusáról, a vidám és a komor mondanivaló párhuzamáról. A több mint 140 képről akár egyenként is értekezhetnénk, és szólhatnánk a kötet végén helyet kapott bio- és bibliográfiáról, megdicsérhetnénk a kitűnő szerkesztést, a tartalomhoz illő szép külalakot. Nem tesszük. Legyen ez az írás is Tesco gazdaságos.
DrMáriás
Tesco Gazdaságos Családi Maszkok, 2005