Első hallásra furcsának tűnhet, hogy a képregénnyel éppen a zsidó kultúra és művészet múzeuma foglalkozik. Miközben az Egyesült Államokban az utóbbi években több jelentős intézmény szentelt kiállítást a képregénynek, addig Európában, és főleg Franciaországban ez még ritka eseménynek számít. Jogosultságát az indokolja, hogy a huszadik században született, napjainkban széles körben kedvelt kifejezési eszköz éppúgy komoly gondolati tartalommal rendelkezhet, és művelői közt éppúgy vannak magas szinten alkotók, mint bármely más műfajban. A kiállítás jelenlétét a Musée d’art et histoire du Judaisme-ban pedig egyrészt a műfaj kialakulásának és historikus hátterének bemutatása, másrészt bizonyos képregények témája indokolja.
A tárlat időrendi sorrendet követ, melynek első része New Yorkba, a 1900-as évek első felébe vezeti a látogatót, abba a korszakba, amikor tömegesen érkeztek Európából a bevándorlók, köztük nagy számban közép- és kelet-európai zsidók. Az ekkoriban hatalmas példányszámban megjelenő jiddis nyelvű lapok rendszeresen közöltek „comic strips”-eket, amelyekben a rajzolóművészek humoros formában mutatták be a falvakból, kisvárosokból metropoliszba cseppent, tökéletesen idegen kultúrával szembesülő, újonnan letelepülők mindennapi gondjait. Népszerűségük, akárcsak az ilyen jellegű képsorozatokat tartalmazó úgynevezett „comic book”-é, rohamosan nőtt, és túllépve a jiddis sajtó kereteit, egyre szélesebb körben terjedt.
A második generációnál is folytatódó beilleszkedési nehézségek, az egész amerikai népet érintő gazdasági problémák és az Európában egyre erősödő fasizmus nyomasztó hatásának feloldására az 1930-as évek második felétől a rajzolók és írók olyan magányos, ugyanakkor a nagyvárosok forgatagában élő, rokonszenves hősöket teremtettek, akik igazságot osztanak, és egyedül is képesek legyőzni az ellenséget. 1938-ban született Joe Shuster (1994—1996) és Jerry Siegel (1914—1992) jól ismert alakja, a Superman, 1939-ben Bob Kane (1915—1998) és Bill Finger (1914—1974) Batmanja, 1940-ben a képregények királyaként emlegetett Jack Kirby (1917—1994) és Joe Simon (1913) Captain America-ja. Jack Kirby sikere a háború után is folytatódott, hiszen találkozása Stan Lee-vel (1922) olyan közösen teremtett szuperhősöket eredményezett, mint Hulk, Thor, Spiderman, X-Men és mások. E képregények mai olvasói valószínűleg nem tudják, hogy az izgalmas, fantasztikus elemekkel tűzdelt, mindig happy enddel végződő, sokszor a szürrealista festészethez közelálló ikonográfiával ábrázolt történetek indíttatása a középkorba nyúlik vissza. Ahogy Will Eisner (1917—2005), a „comic books”-stúdiók egyik első alapítója, a kiállításon vetített interjújában megfogalmazta:
„A XVI. század zsidó legendájának Góleme, a rabbi által kreált agyagfigura a prágai zsidók megóvására, a „szuperhős” mitológiájának előfutára. Az évszázadokon keresztül üldözött zsidóknak szükségük volt egy hősre, aki képes őket megvédeni az ismeretlen erőktől. Siegel és Shuster, a Superman megalkotói, feltalálták.”
Will Eisner minderre pedig úgy reagált saját munkájában, hogy már 1940-ben megteremtette a szuperhősöket parodizáló antihősét, majd az 1970-es évektől a valóságot képzelettel társító, önéletrajzi elemeket felhasználó történeteket jelentetett meg. Az ötvenes évek elejétől számos olyan szerző volt, aki Eisnerhez hasonlóan, szakítva a csodálatos képességekkel felruházott főhősökkel, aktuális problémákat feldolgozó, reális környezetbe helyezett, hétköznapi tulajdonságokkal rendelkező szereplőinek történetein keresztül, különös tekintettel a hidegháborúra, politikai üzeneteket fogalmazott meg. Közéjük tartozott Harvey Kurtzman (1924—1993 ), akinek szatirikus MAD-magazinja világszerte nagy hatással volt a következő generáció alkotóira, mint például Asterix és Lucky Luke figurájának megteremtőjére, René Goscinnyre (1926—1977) és a Gai-Luront kitaláló, magyar származású Marcel Gotlibre (1934).
Edmond-François Calvo rajzaival már 1944-ben megjelent a II. világháború történetét és Hitler bukását elbeszélő Le bête est mort (A szörnyeteg halott). A gyerekeknek szánt könyvben, melynek szereplői állatok (a franciák nyulak, a németek farkasok, az olaszok hiénák, a szovjetek jegesmedvék, az amerikaiak bölények, az angolok kutyák), a rajzoló az elnyomottak, üldözöttek szenvedéseit és a harcokat szinte kegyetlen realitással ábrázolja, így érzékeltetve fiatal olvasóival a háború pusztításának súlyát.
Az első holokauszttal foglalkozó képregény, Al Feldstein és Bernard Kriegsten az áldozatot hóhérjával szembesítő Master Race-e csak az 1950-es évek elején született meg. Az évek során azután több szerzőtől jelent meg hasonló témájú kötet. Közülük a legismertebb, a svéd Art Spiegelmannak (1948) édesapja történetét állatszereplőkkel elbeszélő, Pulitzer-díjas képregénye, a Maus , amelynek a kilencvenes évek elején önálló kiállítást szentelt a New York-i Museum of Modern Art’s.
A kiállítás befejező része az 1970-től napjainkig tartó időszak európai alkotásait dolgozza fel. Itt szerepel a kabbala szenvedélyes tanulmányozója, a rajzaiban héber jeleket alkalmazó olasz Hugo Prattnak (1927—1995) a Pif-magazinból is ismert Colto Maltese-je, a szintén olasz Vittorio Giardino (1946) titkos ügynöke, Max Friedman, a francia Joann Sfarnak (1971) a múltat a jelennel szembesítő, nagy sikerű Le Chat du Rabbin-je (A rabbi macskája), és megismerkedhetünk az Actus Tragicus-kiadó fiatal művészeinek humoros és szatirikus munkáival is.
A mintegy 230 kiállítási tárgyat, képregényeket, eredeti rajzokat, újságokat, dokumentumokat felvonultató kiállítás kurátorainak, Anne Hélène Hoornak, a Musée d’art et d’histoire du judaïsme és Hetty Bergnek, az amszterdami Joods Historisch Museum munkatársának sikerült bebizonyítania, hogy bármely kifejezési eszköz alkalmas lehet művészi érték létrehozására, ha azt alkotója az esztétikai igényesség mellett, gondolati tartalommal tölti meg.
A tárlat időrendi sorrendet követ, melynek első része New Yorkba, a 1900-as évek első felébe vezeti a látogatót, abba a korszakba, amikor tömegesen érkeztek Európából a bevándorlók, köztük nagy számban közép- és kelet-európai zsidók. Az ekkoriban hatalmas példányszámban megjelenő jiddis nyelvű lapok rendszeresen közöltek „comic strips”-eket, amelyekben a rajzolóművészek humoros formában mutatták be a falvakból, kisvárosokból metropoliszba cseppent, tökéletesen idegen kultúrával szembesülő, újonnan letelepülők mindennapi gondjait. Népszerűségük, akárcsak az ilyen jellegű képsorozatokat tartalmazó úgynevezett „comic book”-é, rohamosan nőtt, és túllépve a jiddis sajtó kereteit, egyre szélesebb körben terjedt.
A második generációnál is folytatódó beilleszkedési nehézségek, az egész amerikai népet érintő gazdasági problémák és az Európában egyre erősödő fasizmus nyomasztó hatásának feloldására az 1930-as évek második felétől a rajzolók és írók olyan magányos, ugyanakkor a nagyvárosok forgatagában élő, rokonszenves hősöket teremtettek, akik igazságot osztanak, és egyedül is képesek legyőzni az ellenséget. 1938-ban született Joe Shuster (1994—1996) és Jerry Siegel (1914—1992) jól ismert alakja, a Superman, 1939-ben Bob Kane (1915—1998) és Bill Finger (1914—1974) Batmanja, 1940-ben a képregények királyaként emlegetett Jack Kirby (1917—1994) és Joe Simon (1913) Captain America-ja. Jack Kirby sikere a háború után is folytatódott, hiszen találkozása Stan Lee-vel (1922) olyan közösen teremtett szuperhősöket eredményezett, mint Hulk, Thor, Spiderman, X-Men és mások. E képregények mai olvasói valószínűleg nem tudják, hogy az izgalmas, fantasztikus elemekkel tűzdelt, mindig happy enddel végződő, sokszor a szürrealista festészethez közelálló ikonográfiával ábrázolt történetek indíttatása a középkorba nyúlik vissza. Ahogy Will Eisner (1917—2005), a „comic books”-stúdiók egyik első alapítója, a kiállításon vetített interjújában megfogalmazta:
„A XVI. század zsidó legendájának Góleme, a rabbi által kreált agyagfigura a prágai zsidók megóvására, a „szuperhős” mitológiájának előfutára. Az évszázadokon keresztül üldözött zsidóknak szükségük volt egy hősre, aki képes őket megvédeni az ismeretlen erőktől. Siegel és Shuster, a Superman megalkotói, feltalálták.”
Will Eisner minderre pedig úgy reagált saját munkájában, hogy már 1940-ben megteremtette a szuperhősöket parodizáló antihősét, majd az 1970-es évektől a valóságot képzelettel társító, önéletrajzi elemeket felhasználó történeteket jelentetett meg. Az ötvenes évek elejétől számos olyan szerző volt, aki Eisnerhez hasonlóan, szakítva a csodálatos képességekkel felruházott főhősökkel, aktuális problémákat feldolgozó, reális környezetbe helyezett, hétköznapi tulajdonságokkal rendelkező szereplőinek történetein keresztül, különös tekintettel a hidegháborúra, politikai üzeneteket fogalmazott meg. Közéjük tartozott Harvey Kurtzman (1924—1993 ), akinek szatirikus MAD-magazinja világszerte nagy hatással volt a következő generáció alkotóira, mint például Asterix és Lucky Luke figurájának megteremtőjére, René Goscinnyre (1926—1977) és a Gai-Luront kitaláló, magyar származású Marcel Gotlibre (1934).
Edmond-François Calvo rajzaival már 1944-ben megjelent a II. világháború történetét és Hitler bukását elbeszélő Le bête est mort (A szörnyeteg halott). A gyerekeknek szánt könyvben, melynek szereplői állatok (a franciák nyulak, a németek farkasok, az olaszok hiénák, a szovjetek jegesmedvék, az amerikaiak bölények, az angolok kutyák), a rajzoló az elnyomottak, üldözöttek szenvedéseit és a harcokat szinte kegyetlen realitással ábrázolja, így érzékeltetve fiatal olvasóival a háború pusztításának súlyát.
Az első holokauszttal foglalkozó képregény, Al Feldstein és Bernard Kriegsten az áldozatot hóhérjával szembesítő Master Race-e csak az 1950-es évek elején született meg. Az évek során azután több szerzőtől jelent meg hasonló témájú kötet. Közülük a legismertebb, a svéd Art Spiegelmannak (1948) édesapja történetét állatszereplőkkel elbeszélő, Pulitzer-díjas képregénye, a Maus , amelynek a kilencvenes évek elején önálló kiállítást szentelt a New York-i Museum of Modern Art’s.
A kiállítás befejező része az 1970-től napjainkig tartó időszak európai alkotásait dolgozza fel. Itt szerepel a kabbala szenvedélyes tanulmányozója, a rajzaiban héber jeleket alkalmazó olasz Hugo Prattnak (1927—1995) a Pif-magazinból is ismert Colto Maltese-je, a szintén olasz Vittorio Giardino (1946) titkos ügynöke, Max Friedman, a francia Joann Sfarnak (1971) a múltat a jelennel szembesítő, nagy sikerű Le Chat du Rabbin-je (A rabbi macskája), és megismerkedhetünk az Actus Tragicus-kiadó fiatal művészeinek humoros és szatirikus munkáival is.
A mintegy 230 kiállítási tárgyat, képregényeket, eredeti rajzokat, újságokat, dokumentumokat felvonultató kiállítás kurátorainak, Anne Hélène Hoornak, a Musée d’art et d’histoire du judaïsme és Hetty Bergnek, az amszterdami Joods Historisch Museum munkatársának sikerült bebizonyítania, hogy bármely kifejezési eszköz alkalmas lehet művészi érték létrehozására, ha azt alkotója az esztétikai igényesség mellett, gondolati tartalommal tölti meg.
Jerry Siegel
Superman #26, 1944. január—február, kiadó: DC Comics
Jerry Robinson Collection
Hugo Pratt
Ben Katchor