Győrffy László

Eleven hús

Szöllősi Géza kiállítása

Körzőgyár, Budapest
2007. január 31 – február 24.

Pedro Almodóvar 1997-es filmjének a címén kívül nincs sok köze Szöllősi Géza kiállításához, ahol a húsban rejlő szenvedély megdermed a 15%-os formaldehid-oldatban, s míg a film dramaturgiája kivezet bennünket a Franco-korszak poklából, addig Szöllősi produkciójában a diktatúrák anti-esztétikáját a fogyasztás diktatúrája váltja fel, egyedül a politikai korrektség börtönéből kínálva szabadulási lehetőséget.
E nagyszabású bemutató a művész eddigi, gyakran felháborodással kísért, ötéves pályafutását hivatott összefoglalni, próbára téve azon nézők látóidegeit, akik a budapesti szcéna ingerküszöböt alulról súroló kiállításain szocializálódtak. Az új kiegészítőkkel felülstilizált hússzobor-sorozatot a Taxidermiából átmentett, burjánzóan pszichedelikus víziók színesítik – kisebb csoda, hogy mindez egy kereskedelmi galéria, az Octogonart égisze alatt kerül bemutatásra, annak lerakatában, a Körzőgyár hűvös termeiben. A poszt-indusztriális hely szelleme a Nőmérő tábla című objekt felületén körvonalazódik újra, amely már a Filmszemlén díjazott új Szász János film, az Ópium látványterveiből önálló életre kelt projekt része, a Csáth Géza írásokból derivált elmegyógyintézet miliőjét töltve meg pluszjelentéssel. Az elmegyógyintézet fogalmát természetesen kiterjeszthetjük nagyobb közösségekre is, melyek kollektív tudatát az alkotó egyenesen printjei fémes felületére vetíti: a 20. század gyalázatos szakaszainak obskúrus manipulációi keverednek a cyber-korszak lehetséges testdeformáló megoldásaival, kisebb idővihart kavarva a digitális interface semleges közegében. Szöllősi mutáns vírusoktól begerjedt szoftvere felülírja az eddig érvényesnek hitt fájlokat, bebizonyítva, hogy az emlékeink mind hamisak, a jelképek pedig éppúgy felcserélhetők, mint testrészeink: „Az Ember széttört képmása nyomul előre mindenütt percről percre, sejtről sejtre… A szegénység. a gyűlölködés, a háború, a rendőrbűnözés, a bürokrácia, az őrület – ezek mind-mind az Embervírus működésének tünetei” (William S. Burroughs: Meztelen ebéd). Nem kétséges, hogy Szöllősi Géza az Interzóna kettős ügynöke, tudatmódosítóként ható alkotásai súlyosságuk ellenére folyamatosan lebegnek abban a határtartományban, amely összeköti a zsigeri valóságot a high-tech fikcióval, a szervest a műanyaggal, az elevent a halottal, az Amerikai nő és a Kínai szépség között félúton egy olyan megmagyarázhatatlanul abszurd régió felett, amelyet nevezhetünk akár Magyarországnak is.
Szöllősi ebből a pozícióból, kellő empátiával és szarkazmussal felvértezve tett kísérletet a platóni mimézis-elmélet legextrémebb megközelítésére, akváriumban úszó, állati belsőségekből varrt nemiszervekkel emlékezve meg Szerelmeiről, miközben a szexuális kiszolgáltatottságot szublimáló Suzuka-babás print sorozatában önreflektív módon elemzi saját művei hatásmechanizmusát. A létezés minden rettenetét felmutató Hús-projekt indukálta érzelmek tartósak, sőt, örökérvényűek; a profán relikviák legfrissebb darabja (Hetero-vaginál) a húsbotrányok elkerülése céljából EU-s bélyegzőt is kapott. Ebből is látszik, hogy Szöllősi megfelelő anatómiai ismeretekkel rendelkezik a társadalom felépítéséről ahhoz, hogy annak gyenge pontjaira célozza precízen kimért ütéseit: a preparált kisállatokat csatasorba állító csocsóasztal (Hörcsögök vs. Mókusok) nem kegyetlenebb, mint a high-society mintafeleségeinek szőrmebundái, a Nőmérő tábla pedig mívesebb és szórakoztatóbb, mint a szexközpontú nőmagazinok fasiszta hirdetései. Végül is már napi rutinprogram, hogy önként sétálunk a húsdarálóba: a Disznó disznónak farkasa című installáció önnön kolbászaival küzdő kitömött malaca tökéletes makettje az önpusztítás (emberi) természetének, egy mítoszától megfosztott, nevetséges Laookón inkarnációját állítva reflektorfénybe.
A kiállítás legkülönfélébb médiumokat felsorakoztató, reneszánsz diszharmóniája leperget magáról minden eddigi kategóriát, hiszen maga Szöllősi Géza sem egyszerűen képző- vagy fotóművész vagy filmes látványtervező, hanem a kortárs magyar vizuális kultúra lelkiismerete, aki még időben szólt közbe, hogy provokatív költészetével elvégezze helyettünk az elmaradt önvizsgálatot.