Illés Anikó - Fekete-fehér, igen-nem

Ki a felelős az időjárásért? Ez már a klímaváltozás? Tényleg fogyaszt a Norbi? Igen? Nem? Választ akarok, de nyomban. Határozott, egyértelmű és gyors választ.
Elképzelhető, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre adódhat határozott, egyértelmű és gyors válasz. Elképzelhető, hogy adódnak olyan kérdések is, amelyekre nem.
A gyermekek számára a világ felosztható jóra és rosszra, királylányokra és gonosz boszorkákra, sárkányokra és királyfikra. Bizonyos felnőttek számára megmarad ez a gyermeki világ, melynek konzervált, felnőtt változata differenciálatlan, türelmetlen és nem tűri a bizonytalanságot. A dolgok feketék vagy fehérek.
A bátrabbak pedig élnek a színekkel, nem félnek a sokféleségüktől, sőt, leginkább ezt tartják izgalmasnak. Egy ilyen bátor kiállítást rendezett Maurer Dóra és Prosek Zoltán. A kiállítás olyan művészek olyan alkotásait válogatta egybe, amelyek a színekkel foglalkoznak, témájuk a szín, színesség. A kiállító művészek egy része már nem él, egy része külföldi, egy része fiatal, megint mások mostanában már nem is ilyesmivel foglalkoznak. De megférnek egymással, mert az érdeklődésük néhány művük erejéig egy és ugyanaz: a színek. Már önmagában az is üdítő, hogy nem valami fura metafizikai fogalom, lélektani kifejezés vagy egy évforduló adja a kiállítás apropóját. Látszólag valami formai dolog: a műtárgy egyik fizikai jellemzője a téma. Ha alaposabban megnézzük, akkor azonban mégiscsak másról van szó. Többféle módon jelenik meg a szín mint probléma, a szín mint kérdés. Mindegyikhez csak egy-egy példát említek: színek egymáshoz való viszonya (Haász István), a különböző anyagokon, formákon való megjelenése (Alberto Burri), a világítás által manipulált színek (Gáyor Tibor), a fototechnikai eljárások keltette szín-jelenségek (Eperjesi Ágnes), a tér és a szín viszonyai (Bak Imre) és még sorolhatnám. A kiállítás Josef Albers műveit és magyarul mostanában megjelent könyvét is megidézi. Nagyon izgalmas a kiállítótér azon része, ahol Albers tanítványai által készített feladatokat lehet megvizsgálni. Első látásra furcsa, hogy mit keresnek itt ezek az amatőr satírozások, mázolgatások, olyan kis szerencsétlenek a többi „rendes” képhez képest (pl. egy Maurer vagy Nádler munkához mérten). Aztán a helyükre kerülnek, ahogy kiderül, hogy a látás számtalan érdekes jelenségét mutatják be. A vizuális illúziók jól ismert jelenségei is példát kapnak általuk, csakúgy, mint az észlelés általános törvényszerűségei, pl. a Weber-Fechner törvény, mely az inger erősségének és az észlelet intenzitásának viszonyát írja le. Ezek a kísérletek, az észlelés pszichológiáját illusztráló munkák jól kiegészítik a művészek alkotásait. S ha szabad egy szintén észleléssel foglalkozó pszichológiai iskola, jelesül az alaklélektan (Gestalt-pszichológia) metaforájával élni, mely itt adja magát: a részek együtt adják meg az egész értelmét, egy új jelentést. Az albers-i vizuális feladatok adják az egyik részt, s a művészek munkái a másikat. A szín mint tananyag, s a szín mint kihívás. Így együtt ezek a munkák arról beszélnek, hogy nem egyértelmű a világ.
A formai tényezőből nyert tartalmi gazdagság elérhetőségét segíti a kiállítás kivitelezésének módja. A kiállítás rendezése, helyének kiválasztása gondosságra utal. A katalógust Konrád György szövege vezeti be, azt követi a művészek egy-egy képe, mellette néhány bekezdés, melyek között vegyesen található művészi önvallomás, önmeghatározás és jellemzés valamint leírás. A termekben az elhelyezés módja a megértést szolgálja. Egyszóval minden olyan rendesen előkészített és végigvitt. Éppen ezért meglepő az a hiba, hogy a katalógusban semmi nem olyan színű, mint valójában.
Na, de valójában milyenek a színek? Világosak? Sötétek? Nem tudják?
Minden milyen viszonylagos.