• Akkor az előző kérdésre, hogy mennyire nyomja rá a bélyegét a kurátor személyisége a kiállításra, most a válaszod mégiscsak az, hogy nagyon is rányomja.
• Abszolút, de nem úgy, hogy a végén látod. A közönségnek ezt nem szabad látnia. Azt kell éreznie, hogy milyen jók a művek, nem azt, hogy milyen jó a kurátori elképzelés. Sok olyan kiállítás van, ahol a kurátor kitalál egy témát és összegyűjti a munkákat, de gyakran inkább szól a művészeknek, hogy csináljanak egy művet abban a témában és szerintem ez halálos. Aztán összejön egy anyag, abban az értelemben, ahogy sok jó műből lehet egy rossz kiállítást rendezni — minden mű jó, de nem lehet igazán tudni, mi a közös bennük —, s csak a kísérőszövegből jössz rá, mit is gondolt a kurátor. Én azt szeretem, ha meglátok valamit több műben és arra gondolok, milyen érdekes lenne több ilyet látni egymás mellett. Lehet érezni, amikor az összegyűjtő szenvedélye süt a művekből, hogy az ő személyisége hozta össze a munkákat — műfaj vagy téma alapján.
• Májusban nyílt a Videospace Budapest Galéria. Eddig nem volt állandó kiállítási helyetek, májustól viszont a Ráday u. 56. szám alatt működik a kiállítótér, ahol a te vezetéseddel kifejezetten médiaművészeti munkák kerülnek majd bemutatásra.
• Még nem nyílt meg igazán, csak nyitás előtti rendezvények voltak: filmklub, előadás, buli. Szeptemberben lesz az első kiállítás: Sugár János Mute című videóinstallációja.2 A választás előtti tévés viták néma képeit viccek egészítik majd ki. Hang nélkül egészen más: a testre, a gesztusokra terelődik a figyelem.
• Nevetséges, komikus a helyzet?
• Inkább megdöbbentő. Jól látni, hogyan van az egész megkomponálva, manipulálva.
A magyar tévés vita nagyon szimmetrikus és totálban van felvéve; a németben egy pult mögött állnak, de oldalról látjuk őket, mintha barátságos viszonyban volnának; az amerikaiak is pult mögött állnak, de aki szót kap, veszi a mikrofont, mint egy sztár, és középre megy. Már ennél a három példánál is jól látszik a különbség abban, hogy mit várunk egy politikustól, vagy fordítva, hogy ők mit képzelnek rólunk. Itt mindenesetre öt ország politikai pártharca lesz egymás mellett vetítve.
• Hogyan kezdődött a Videospace Budapest?
• Amikor a saját munkámmal foglalkozom, mint mondtam, mindig kedvet kapok hozzá, hogy valami mást csináljak. 1999-ben két barátommal, Németh Hajnallal és Várnai Gyulával kezdtük el a Videospace Budapestet, és más művészekkel együttműködve több projektet valósítottunk meg az évek során. A szervezés főleg rám hárul. Az elején azért akartam csinálni, mert a médiaművészetnek próbáltam nevet szerezni a nyilvánosság előtt. Mindenki tisztában van nagyjából a festészetet, a grafika vagy a szobrászat kategóriáival, a fotót, a filmet is elismerik már mint művészeti ágat, de a médiaművészet még nem jutott el a nagyközönség tudatáig. Azt akarom megmutatni, hogy a videó ugyanolyan műtárgy, mint egy festmény, ugyanúgy kiteheted a falra és gyönyörködhetsz benne.
Schneemaier Andreával videóvetítéseket szerveztünk a metrómegállókban3 még a mai reklámvideók előtt, vagy rendeztünk egy osztrák-magyar videókiállítást, amit Bécsben és Angliában is bemutattunk.4 Szerveztem egy kis bemutatót művészvideókból az Odeon videótékában is, amikor megnyílt.
• A metrós projekt nekem azért volt szimpatikus, mert rövidfilmeket vetítettetek, melyeket bárki, aki a metrón utazott, követhetett. Le lehetett mérni ennek a hatását? Amikor nem egy hivatalos kiállítótérben mutatsz be egy munkát, hanem egy olyan helyen, ahol olyan emberek fordulnak meg, akiknek semmi közük a művészethez és talán soha nem mennének el egy kiállításra, hogyan reagálnak?
• Vannak dokumentumok, ahol csak néznek. És én ennek örülök, mert erre számítottunk, szerettük volna áttörni a mindennapi rutint, az elvárásokat. Ezért kifejezetten jó, hogy az egészet akkor csináltuk, amikor még egyáltalán nem volt videó a megállókban, mert ha most a reklám közé tettük volna a filmeket, akkor teljesen összemosódtak volna velük.
• Érdekes volt még az üres bolthelyiségek belakása is…5
• Ez Lendvai Ádám projektje volt, melyben én vendégművészként vettem részt. Most visszatekintve, ez egyfajta gyakorlat volt, mert akkor még nem volt biztos, hogy ezt a helyiséget a Ráday utcában megkapom. Már évek óta szerettem volna egy olyan helyet, ahol kicsit következetesebben tudok projekteket és kiállításokat szervezni, hogy legyen egy helye a médiaművészetnek. És most sok szál összejött: helyiségeket írtak ki a IX. kerületben kulturális célra, pályáztam és megnyertem. Tíz évre kaptuk meg a bérleti jogot az önkormányzattól, elég olcsón — de én fizetem zsebből ugyanúgy, mint a felújítást.
• Erre nem pályázol?
• Egy frissen induló hely esetében felújításra nem igazán lehet pályázni, működésre is alig. És nem akartam az önkormányzattól rögtön pénzt is kérni, elég, hogy megkaptam a helyet. Azért nem bánom, mert semmiből nem lesz semmi. Egy másik nagyon fontos szempont, ami csak később tűnt fel nekem, most, hogy a baráti körömben lassan mindenki negyvenéves lesz, és én is nagy bulit csaptam tavaly, szóval ott azon gondolkoztunk, milyen krízis jön. És amikor felújítottuk a galériát, akkor jöttem rá — nem véletlenül nevezik ezt életközép-krízisnek —, hogy ilyenkor az ember elkezdi unni magát és az életét, az iskola és a munkakezdés után valamit már fölépített magának miközben eltelt tíz év. Ilyenkor kell belefogni valami újba. Számomra a Videospace az új kihívás.
• Milyen galéria lesz a Videospace Budapest? Nem félsz attól, hogy a közönség is nagyon specifikus lesz, ha egyetlen műfajra specializálódsz? A galériák többsége egyszerre mutat be többféle képzőművészeti irányzatot és műfajt, s még így is megvan mindegyiknek a saját közönsége.
• Szerintem egy jó galériának szűkítenie kell a profilját. Szeretem, ha egy galériának megvan a maga arculata. Fontosabb kérdés az, hogy milyen legyen a galéria. A legtöbben egy profitorientált kereskedelmi galériára gondolnak, ami akár giccsgaléria is lehet. Mi kortárs képzőművészeti galériáról beszélünk, egy jó értelemben vett kereskedelmi galériáról, ami eladja és fenntartja a művészeket és magát. Nálunk még elég nagy a félreértés a galéria és a galerista feladatait illetően.
• Szerinted mi a galerista feladata?
• Az igazi galerista rengeteg háttérmunkát végez — a kiállítás csak kis része az egésznek —, gyűjtőkkel, kurátorokkal tartja a kapcsolatot, cikkeket ír, kiépít egy hálózatot, melyben a művészei előrejuthatnak. Az igazi kereskedelmi galéria három pilléren áll: a kiállítás szervezésen, a nagy múzeumokon, melyek bemutatják, esetleg megveszik a munkákat és a gyűjtőkön, akik rendszeresen vásárolnak. Én persze nem ezt fogom csinálni. Nevezzük talán non-profit galériának, ami azt jelenti, hogy a művészekkel való háttérmunka helyett — amit én nem tudnék és nem is szeretnék csinálni, mert a saját munkámmal is foglalkoznom kell — inkább a kiállításra helyezem a hangsúlyt. Befogadó helyként szeretnék működni és talán egy tágabb értelemben vett művészcsoport fórumaként projektek, kiállítások és beszélgetések létrehozására.
• Összefogni azokat a művészeket és embereket, akik médiaművészettel foglalkoznak vagy érdeklődnek iránta?
• Igen. Bár ez valójában két szék közötti helyzet.
• Van kereslet a médiaművészeti alkotásokra?
• Ez a másik hobbim, forszírozni a médiaművészet iránti keresletet. Itt majd be lehet mutatni, hogyan kell ezt otthon vagy az irodában kiállítani, mert általában nem ismerik ennek a módját. A médiaművészet esetében sokan még mindig arra gondolnak, hogy vesznek egy videót, beteszik a lejátszóba és megnézik a tévén. Ez nagy tévedés, mert így biztosan nem fogják élvezni. Egy festményt sem lehet akármilyen körülmények között élvezni. A Videospace-ben azt próbálom bemutatni, hogy a médiaművészeti alkotásnak is egy olyan helyen, szituációban kell lennie, ahol újra lehet nézni: ismerjék el végre műtárgyként, és értse meg a néző, milyen fontos az elhelyezése. Csináltam tavaly egy kísérletet. Sík monitor híján egy igazi tévét építettem be a konyhám falába és elindítottam rajta egy művészvideót, hogy megnézzem a hatását. Azt tapasztaltam, hogyha egyhelyben ülsz, akkor egy idő után roppant idegesítő lesz, ahogy állandóan változik és mozog a kép, s ha hang is van hozzá, az még rosszabb. Ha viszont csak úgy elsétálsz mellette, akkor szívesen megnézed, még meg is állsz előtte, ezért nagyon ki kell találni, hova tegyük a monitort és milyen formában.
• Tehát egy művészvideót nem úgy kell nézni, mint egy filmet?
• El kell felejteni, hogy a tévén nézünk egy videót. Kell hozzá egy külön monitor — lehetőleg plazmamonitor — a falon. Ez luxusnak hangzik, de egy festmény ugyanannyiba kerül, mint egy plazmatévé vagy még többe. És ha már megvan, több munkát is bemutathatunk rajta, tehát máris spóroltunk egy újabb festmény vásárlásához képest. Ezeket a művészvideókat nem kell az elejétől a végéig megnézni, más az érdekes velük kapcsolatban: a színek, a mozgás stb. Élvezheted rövid ideig is, hosszabb ideig is, sőt, ott is hagyhatod. Tehát máshogy kell nézni, és máshogy kell bemutatni.
• Amikor 1999-ben elkezdtétek a Videospace Budapest projektet, még egészen más technológiák álltak rendelkezésre. Azóta jócskán megváltoztak ezek. Milyen tendenciákat látsz?
• A Softmanipulations kiállítás kapcsán megkérdezték tőlem, mit gondolok, hogy fog kinézni a médiaművészet tíz év múlva. Azt feleletem, hogy egyre rugalmasabb lesz: más felületek, más felbontás. Úgy gondolom, tíz év se kell hozzá és lesz egy monitortapéta, aminek a segítségével az egész falat be lehet borítani mozgóképekkel. Egyébként már létezik is ennek a technológiája, csak kell még egy kis idő, hogy ezt használni lehessen. Amikor ez megtörténik, akkor lehet majd igazán a művészetre koncentrálni. Tíz évvel ezelőtt még örültünk, ha volt egy projektor és nagyban kivetíthettük a képet, most már elgondolkozunk rajta, nem érdekesebb-e, ha kisebbre vetítjük vagy egy másik felületre. Úgy vélem, sokkal szabadabban és tudatosabban lehet használni valamit, ha már nem egy technológiai újdonsághoz van kötve.
1 EIKE: képzőművész, 1966-ban született Halle/Saale-ban, Budapesten él és dolgozik (www.eike.hu)
1986—87 filozófiai tanulmányok a braunschweigi Egyetemen
1987—92 tanulmányok a braunschweigi Képzőművészeti Főiskolán
1992—93 mesteriskola prof. G. Büttenbender-nél a braunschweigi Képzőművészeti Főiskolán
1987—92 a “Fisch” nevű független galéria alapítótagja és vezetője (Braunschweig)
1992 óta a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülete tagja
1995—2001 a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülete vezetőségének tagja
1996 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja
1998 vendégtanár a Képzőművészeti Főiskolán, Bergenben (Norvégia)
1998—99 a Trafó — Kortárs Művészetek Háza galériája vezetője Budapesten
1999 óta a „Videospace Budapest” nevű projekt alapítótagja és programvezetője
2 Sugár János: Mute (videóinstalláció). Videospace Budapest (http://videospace.c3.hu/), 2007. szeptember 5—október 7.
3 CSOMÓPONT. 3. metró (Deák tér, Ferenc körút, Nyugati pályaudvar állomásai), Budapest, 2001. október 19—november 4. http://www.videospace.c3.hu/csomopont/
4 Softmanipulations. Atelierraum Martin Vesely, Bécs, 2003. november 24—december 12.; Budapest Kiállítóterem, Budapest, 2004. július 1—25.; Roxy Art House; Edinburgh 2005. május 12—június 12. http://videospace.c3.hu/mediamuseum/softmanipulation/ge_index.html
5 Körút Fesztivál 2006, Nagykörút, Budapest, 2006. október 6—20. http://www.bof.hu/2006/program.