Kókai Károly - A kutató művész

A bécsi MuseumsQuartier (MQ) tavaly ünnepelte ötéves fennállását. Az intézmény időközben a bécsiek és a kultúra iránt érdeklődő más látogatók egyik keresett célpontja lett. A Museumsplatz több mint 350 méter hosszúságú barokk homlokzata mögött intézmények nehezen áttekinthető sora rejlik. Külön attrakció az udvar, ahol évente 3,3 millió látogatót számolnak (ebből 1,3 millió vesz jegyet valamelyik, az MQ területén található múzeumba). Az MQ koncepciójának fontos része a Fischer von Erlach tervezte hosszú barokk épület egész földszintjét elfoglaló quartier21 (q21) nevű intézmény. Az 1990-es években Dieter Bogner által kidolgozott felhasználási terv — az eredetileg tervezett építészeti megoldásokkal szöges ellentétben — mára lényegében megvalósultnak tekinthető. Több nagyobb állandó intézmény, így a MUMOK, az Architekturzentrum és mások időközben nem csak elfoglalták helyüket, hanem megtalálták a helyi adottságokhoz idomított profiljukat is. És működik az a részleg, a 2002-ben megnyílt q21, ahol kb. ötven kisebb, átmenetileg itt működő intézmény kaphat helyet (a meghosszabbítható bérleti szerződések két évre szólnak). A q21-be különböző kulturális területeken aktív, tágabb értelemben a kortárs képzőművészethez kapcsolódó, nem hierarchikusan egymás mellé rendezett, a változó igényekhez alkalmazkodni tudó intézményeket tervezett Bogner, és ilyenek is költöztek be azóta. A MQ összesen 60000 m2 belső térrel rendelkezik. Ehhez jön még kb. 30-40000 m2 külső felület, így az udvarok és a Museumsplatz felőli előtér. Az egész komplexum 75%-a az állam, 25%-a Bécs város tulajdona, ami a költségvetési terhek elosztási arányának is megfelel. Az MQ menedzsere Wolfgang Waldner, a területen található egyes intézmények vezetői pedig a saját házukért viselnek teljes felelősséget: Edelbert Köb a MUMOK, Gerald Matt a Kunsthalle, Rudolf Leopold a Leopold Museum, Dietmar Steiner az Architekturzentrum igazgatója, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ez a mellérendeltség természetesen állandó konfliktusok forrása is. Waldner mind a látogatók számát, mind az anyagiakat tekintve sikeresnek nevezi az MQ-t, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne és főleg ne lett volna elég kritika az intézmény körül. Ez a leghevesebben a készülő építészeti megoldások körül folyt. A mai, a különböző médiákban kevesebb figyelemmel kísért konfliktusok egyik forrása, hogy a nagy intézmények helyhiányban szenvednek, raktárhelyzetük nem kielégítő, nem tudnak terjeszkedni, az egyes igazgatók programjukkal láthatóbban szeretnének a nyilvánosság elé lépni, míg Waldner a rendelkezésére álló térben „művészeti” jellegű kiállításokat, így pl. két évvel ezelőtt egy a közönség által lelkesen fogadott, légifelvételeket bemutató szabadtéri fotókiállítást szervez, ahelyett, hogy az MQ utcai falait a nagy házak eseményeinek reklámozására engedné át. Az MQ egészében valóban jól működik. Jól ismert, sőt sikeresnek nevezhető, jól kiegészíti az osztrák főváros turisztikai és szabadidő-kínálatát. Waldner az otthon és a munkahely melletti ún. „harmadik hely”-ről beszél, mint az agóra, a shopping mall vagy éppen az MQ. A látogatók nagyobb része a felmérések szerint fiatal és képzett helyi lakos. A jelenlegi 3,3 millióval Waldner szerint az MQ elérte kapacitása felső határát. Az egyes nagy múzeumok még fogadhatnának több látogatót — ez viszont Waldner szerint nem az ő, illetve az MQ kompetenciája. A bécsi MQ sajátos szervezeti felépítésénél fogva közvetlenül érzékelhetővé teszi a művészeti ipar egy sor problémáját. Miközben több szempontból sikeres, számos, nehézségekkel küszködő próbálkozásnak is teret tud adni. A Vitus Weh vezette q21 két részre oszlik. Az egyik felét eredetileg Transzeurópának, a másikat pedig Electric Avenuenak hívták. Ez időközben megváltozott: ma a legtöbb bérlő az „új médiák” kategóriájába tartozik. A másik jelentősebb konglomerátum a „divat és design”. Az első emeleten ezen kívül egy sor folyóirat szerkesztősége, illetve különféle képzőművészettel rokon szervezetek irodái találhatók, és lehetne — mint Wolfgang Waldner teszi — egy „elmélet-clusterről” is beszélni, azonban az érintettek véleménye szerint itt nem létezik semmilyen működő közösség: mindenki csinálja a maga dolgát és nemigen foglalkozik a többivel. A q21 lényeges részét képezik végül, de nem utolsósorban a az MQ épületkomplexumának más szárnyaiban elhelyezett, az „artist in residence” program keretében működő műteremlakások is. A Waldner vezette MQ és az érintettek szempontjából egyaránt lényeges szempont a q21 bérleti költsége. A 7000 m2-es területen található négy vendéglő tizenöt eurót, a különböző üzleti vállalkozások, mint például a Prachner könyvesbolt hét euró körüli összeget, a kulturális intézmények 5,5 eurót fizetnek négyzetméterenként. Így a q21 az MQ-nak nem kerül semmibe, hiszen a bérleti díjak fedezik az összes fenntartási költségeket. A q21-ben tett rövid séta után is világos azonban, hogy kevés a látogató — lényegesen kevesebb, mint a nagy házakban, az udvarról nem is beszélve. Ennek a problémának hosszabb távon is sikert ígérő megoldása — például egy idevágó szponzorálási koncepció — nem létezik, ami a kulturális iparágban gyakorlatilag állandóan fenyegető csőddel, illetve permanens önkizsákmányolással jár együtt — ezt tapasztaljuk itt minden egyes szépen dizájnolt, üvegfalakkal egymástól elválasztott részlegben.	MQ, Bécs, © fotó: Rosta József


MQ, Freiraum, © fotó: Rosta József
A Transzeurópa rész visszafejlődése az MQ és Kelet-Európa közötti kulturális viszony mércéjének tekinthető, mivel Bécs geográfiailag és kulturális tekintetben egyaránt ebbe az irányba orientált (ez azonnal nyilvánvalóvá válik, ha például a kelet-európai kultúra párizsi jelenlétének arányát például az ottani spanyol aktivitással való összehasonlításban nézzük). Waldner szerint a kelet-európai művészek a nagy házakkal (a MUMOKkal vagy a Kunsthalléval) való együttműködés útján, illetve az Erste Bank tranzit programjának közvetítésével jutnak el ide, a látogatók tekintetében pedig a következőt mondja: „Sokan jönnek, sok autóbusz parkol a közelben, az emberek bemennek a múzeumokba is, de csak akkor, ha ingyenes a belépő. A környező országokból (Csehországot és Magyarországot értve ez alatt) érkező turisták elsősorban nem a kultúra miatt jönnek. Sokan átmennek az MQ-n, és mivel ezeknek a látogatóknak a profilja más, mint a mi klasszikus közönségünknek, nem is mennek be a múzeumokba. Beülnek egy vendéglőbe, és mivel kint vár a busz, egy fél óra múlva visszamennek oda. A látogatók között végzett felmérésekből tudjuk, hogy az ezekből a környező országokból származó látogatók arányszáma 1% körül mozog. A 3,3 millió látogató 35%-a külföldi, de a legtöbbjük német, olasz, illetve az Egyesült Államokból jön.” Az „artist in residence” program egy műtermét az Erste Bank tranzit nevű programja tartja fönn. Ebbe négy országból, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából és Magyarországról érkeznek művészek és a művészetelmélet területén dolgozók. Magyarországról két év alatt eddig Bora Éva és Kaszás T. Tamás töltött itt két-két hónapot, szeptembertől Huszár Kata és Hock Bea a következő. Rajtuk kívül az osztrák Külügyminisztérium közvetítésével 2004-ben Nemere Réka tartózkodott még itt. Ez a program természetesen nagyon fontos lehetőség, annak ellenére is, hogy a szervezők (így Hegyi Dóra, a tranzit magyarországi képviselője) és a résztvevők szerint is a tartózkodás rövidsége miatt — és mert a q21-hoz nem kapcsolódik egy működő művészi közösség — nehéz bekapcsolódni a helyi képzőművészeti életbe: kapcsolatokat kiépíteni más képzőművészekkel vagy képzőművészeti kezdeményezésekkel. Vitus Weh és Wolfgang Waldner azonban tele vannak új ötletekkel, és változatlanul bíznak a felvirágzásban. A Bogner-féle eredeti koncepcióban például kommerciális galériák is voltak. Az első ilyen intézmény egy az idén szeptemberben nyíló, Berlinből átköltöző média-galéria lesz (a neve még nem ismeretes). Rövid ideje működik egy Air Base nevű kiállító részleg, ahol a műteremprogramban résztvevők mutatják be bécsi tartózkodásuk során készült alkotásaikat. Ezen túl a művészeti ipar problémáit, fordulópontjait jelölő programok is helyet kapnak itt. A művészoktatás és művészképzés egy újabb fázisába évre (amit Bologna-folyamat néven tárgyal az érdeklődő nyilvánosság) természetesen újra előtérbe kerülnek alapvető kérdések, nevezetesen, hogy mit is jelent az, hogy művészi vagy legalábbis kreatív tevékenység, hogyan lehet ezt egy adminisztratív rendszerbe foglalva kezelni, milyen finanszírozási, nemzetközi elismertetési, minőségmérő rendszerek alkalmazhatók —mindezek politikai és társadalmi összefüggéseivel együtt. Az itt felmerülő kérdésekkel foglalkozik egy a belga művészetteoretikus, Dieter Lesage és a német képzőművész, Ina Wudke szervezte Re:RESEARCH nevű programsorozat. A konferenciákat, kiállításokat és publikációkat összefoglaló, 2006 és 2008 között futó nemzetközi program idei nyári bécsi állomása volt egy június eleji konferencia a Képzőművészeti Egyetemen, egy, az MQ freiraum nevű helyiségében július-augusztusban látható kiállítás, illetve az ezt kísérő előadássorozat, valamint augusztus végén az On Artistic Research című publikáció bemutatója. A freiraum A Portrait of the Artist as a Researcher című kiállításának takarékosan berendezett kiállítótermében Ina Wudke videómunkája, egy tervrajzsorozat Cite de Refuge címmel és az MQ előtti tér betonpadjainak 1:1 arányú másolata látható. A látogatónak úgy tűnik, a lényeg itt nem a kiállított műtárgyakban keresendő, hanem abban, hogy teret kap egy olyan diszkusszió, amely aktív részvételre szólít fel ahelyett, hogy kész, passzív befogadásra alkalmas eredményeket tenne elénk. A fenti rendezvénysorozat a kortárs képzőművészeti praxis legelterjedtebb szervezési formáját jeleníti meg: a művész egy-egy konkrét „projekten” dolgozik, ami egy ösztöndíj idejére vagy a következő kiállításra irányulva létezik. Nincs szó tehát itt arról, hogy a művész (esetleg megbízásra) alkotásokat készít, és ezeket a közönség számára hozzáférhetővé téve kiállítja és eladja. Ehelyett egy tervezetben egy-egy projekt finanszírozását, a művészeti és társadalmi közegben való pozícióját, időtartamát, lefutását, értelmezését, hivatkozásait és elvárható hatását dolgozza ki. Ez természetesen lényegesen meghatározza azt is, milyen művészeti tevékenység folyik és hogy milyen alkotások születnek. Kaszás T. Tamás, az „artist in residence” program egyik magyar résztvevője szerint „a q21-nek vannak komfortosabb műteremlakásai, azonban az a szoba, amit én kaptam, a nyári hónapokban szinte elviselhetetlenül felmelegedett napközben. (...) A tér méretei és jellege, azaz hogy a lakószoba volt a műterem is, lehetetlenné tette mondjuk egy installáción való fúrás-faragást, de akár az olajjal festést is. (...) Tulajdonképpen kisebb rajzok, vázlatok, montázsok, akvarellek készítésére, illetve számítógépen való munkához volt csak megfelelő a hely”. Az ösztöndíjrendszer, a művészlakások fizikai adottságai, a finanszírozási és adminisztrációs megkötöttségek egy meghatározott irányba terelik a képzőművészeti tevékenységet. Ezt lehet természetesen jónak és rossznak is találni, de ez a rendszer az adott keretek között eredményezhet figyelemreméltó képzőművészeti alkotásokat is. A Re:RESEARCH következő állomásai: 2008-ban egy konferencia és egy kiállítás a brüsszeli Erasmushogeschoolban. A q21 ötéves fennállása alkalmából összeállított program bemutatására 2007. szeptember 14-én délután 17 órától kerül sor. A q21-re és a rezidenciaprogram részleteire vonatkozó aktuális információanyag a MQ weboldalán, a www.mqw.at cím alatt található. Dieter Bogner jelenleg több kelet-európai helyszínen is aktív. Kijevben egy, a valamikori Arzenál területén kialakítandó múzeumkomplexum tervezetén, az oroszországi Perm régió múzeumának új épületének építési tervein, Nagyszebenben pedig egy rezidenciaprogram megszervezésén dolgozik.	MQ, Netculture, © fotó: Rosta József

A Transzeurópa rész visszafejlődése az MQ és Kelet-Európa közötti kulturális viszony mércéjének tekinthető, mivel Bécs geográfiailag és kulturális tekintetben egyaránt ebbe az irányba orientált (ez azonnal nyilvánvalóvá válik, ha például a kelet-európai kultúra párizsi jelenlétének arányát például az ottani spanyol aktivitással való összehasonlításban nézzük). Waldner szerint a kelet-európai művészek a nagy házakkal (a MUMOKkal vagy a Kunsthalléval) való együttműködés útján, illetve az Erste Bank tranzit programjának közvetítésével jutnak el ide, a látogatók tekintetében pedig a következőt mondja: „Sokan jönnek, sok autóbusz parkol a közelben, az emberek bemennek a múzeumokba is, de csak akkor, ha ingyenes a belépő. A környező országokból (Csehországot és Magyarországot értve ez alatt) érkező turisták elsősorban nem a kultúra miatt jönnek. Sokan átmennek az MQ-n, és mivel ezeknek a látogatóknak a profilja más, mint a mi klasszikus közönségünknek, nem is mennek be a múzeumokba. Beülnek egy vendéglőbe, és mivel kint vár a busz, egy fél óra múlva visszamennek oda. A látogatók között végzett felmérésekből tudjuk, hogy az ezekből a környező országokból származó látogatók arányszáma 1% körül mozog. A 3,3 millió látogató 35%-a külföldi, de a legtöbbjük német, olasz, illetve az Egyesült Államokból jön.”
Az „artist in residence” program egy műtermét az Erste Bank tranzit nevű programja tartja fönn. Ebbe négy országból, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából és Magyarországról érkeznek művészek és a művészetelmélet területén dolgozók. Magyarországról két év alatt eddig Bora Éva és Kaszás T. Tamás töltött itt két-két hónapot, szeptembertől Huszár Kata és Hock Bea a következő. Rajtuk kívül az osztrák Külügyminisztérium közvetítésével 2004-ben Nemere Réka tartózkodott még itt. Ez a program természetesen nagyon fontos lehetőség, annak ellenére is, hogy a szervezők (így Hegyi Dóra, a tranzit magyarországi képviselője) és a résztvevők szerint is a tartózkodás rövidsége miatt — és mert a q21-hoz nem kapcsolódik egy működő művészi közösség — nehéz bekapcsolódni a helyi képzőművészeti életbe: kapcsolatokat kiépíteni más képzőművészekkel vagy képzőművészeti kezdeményezésekkel.
Vitus Weh és Wolfgang Waldner azonban tele vannak új ötletekkel, és változatlanul bíznak a felvirágzásban. A Bogner-féle eredeti koncepcióban például kommerciális galériák is voltak. Az első ilyen intézmény egy az idén szeptemberben nyíló, Berlinből átköltöző média-galéria lesz (a neve még nem ismeretes). Rövid ideje működik egy Air Base nevű kiállító részleg, ahol a műteremprogramban résztvevők mutatják be bécsi tartózkodásuk során készült alkotásaikat. Ezen túl a művészeti ipar problémáit, fordulópontjait jelölő programok is helyet kapnak itt.
A művészoktatás és művészképzés egy újabb fázisába évre (amit Bologna-folyamat néven tárgyal az érdeklődő nyilvánosság) természetesen újra előtérbe kerülnek alapvető kérdések, nevezetesen, hogy mit is jelent az, hogy művészi vagy legalábbis kreatív tevékenység, hogyan lehet ezt egy adminisztratív rendszerbe foglalva kezelni, milyen finanszírozási, nemzetközi elismertetési, minőségmérő rendszerek alkalmazhatók —mindezek politikai és társadalmi összefüggéseivel együtt. Az itt felmerülő kérdésekkel foglalkozik egy a belga művészetteoretikus, Dieter Lesage és a német képzőművész, Ina Wudke szervezte Re:RESEARCH nevű programsorozat. A konferenciákat, kiállításokat és publikációkat összefoglaló, 2006 és 2008 között futó nemzetközi program idei nyári bécsi állomása volt egy június eleji konferencia a Képzőművészeti Egyetemen, egy, az MQ freiraum nevű helyiségében július-augusztusban látható kiállítás, illetve az ezt kísérő előadássorozat, valamint augusztus végén az On Artistic Research című publikáció bemutatója.
A freiraum A Portrait of the Artist as a Researcher című kiállításának takarékosan berendezett kiállítótermében Ina Wudke videómunkája, egy tervrajzsorozat Cite de Refuge címmel és az MQ előtti tér betonpadjainak 1:1 arányú másolata látható. A látogatónak úgy tűnik, a lényeg itt nem a kiállított műtárgyakban keresendő, hanem abban, hogy teret kap egy olyan diszkusszió, amely aktív részvételre szólít fel ahelyett, hogy kész, passzív befogadásra alkalmas eredményeket tenne elénk.
A fenti rendezvénysorozat a kortárs képzőművészeti praxis legelterjedtebb szervezési formáját jeleníti meg: a művész egy-egy konkrét „projekten” dolgozik, ami egy ösztöndíj idejére vagy a következő kiállításra irányulva létezik. Nincs szó tehát itt arról, hogy a művész (esetleg megbízásra) alkotásokat készít, és ezeket a közönség számára hozzáférhetővé téve kiállítja és eladja. Ehelyett egy tervezetben egy-egy projekt finanszírozását, a művészeti és társadalmi közegben való pozícióját, időtartamát, lefutását, értelmezését, hivatkozásait és elvárható hatását dolgozza ki. Ez természetesen lényegesen meghatározza azt is, milyen művészeti tevékenység folyik és hogy milyen alkotások születnek. Kaszás T. Tamás, az „artist in residence” program egyik magyar résztvevője szerint „a q21-nek vannak komfortosabb műteremlakásai, azonban az a szoba, amit én kaptam, a nyári hónapokban szinte elviselhetetlenül felmelegedett napközben. (...) A tér méretei és jellege, azaz hogy a lakószoba volt a műterem is, lehetetlenné tette mondjuk egy installáción való fúrás-faragást, de akár az olajjal festést is. (...) Tulajdonképpen kisebb rajzok, vázlatok, montázsok, akvarellek készítésére, illetve számítógépen való munkához volt csak megfelelő a hely”. Az ösztöndíjrendszer, a művészlakások fizikai adottságai, a finanszírozási és adminisztrációs megkötöttségek egy meghatározott irányba terelik a képzőművészeti tevékenységet. Ezt lehet természetesen jónak és rossznak is találni, de ez a rendszer az adott keretek között eredményezhet figyelemreméltó képzőművészeti alkotásokat is.

A Re:RESEARCH következő állomásai: 2008-ban egy konferencia és egy kiállítás a brüsszeli Erasmushogeschoolban.
A q21 ötéves fennállása alkalmából összeállított program bemutatására 2007. szeptember 14-én délután 17 órától kerül sor. A q21-re és a rezidenciaprogram részleteire vonatkozó aktuális információanyag a MQ weboldalán, a www.mqw.at cím alatt található.
Dieter Bogner jelenleg több kelet-európai helyszínen is aktív. Kijevben egy, a valamikori Arzenál területén kialakítandó múzeumkomplexum tervezetén, az oroszországi Perm régió múzeumának új épületének építési tervein, Nagyszebenben pedig egy rezidenciaprogram megszervezésén dolgozik.