Kapecz Zsuzsa

Eladva

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kiállítása a Liget Galériában1 — street art és európaiság Szegeden és Budapesten

Liget Galéria, Budapest
2007. május 3—június 24.

Hegyet Szegednek!
A szegedi csoport az első magyar art gerilla formáció, amely a gyorsaságát, a munkabírását, a kivitelezés ötletességét és nem utolsósorban az etikai alapállását tekintve, megállja a helyét a nemzetközi összehasonlításban.
Több tekintetben is eltérnek attól, amit megszokhattunk. Nem a fővárosban tűntek fel, mint azok az alkotók (Aned, Budha, DTM, Arthur Oliver, Halur és a többiek) akik érdekes matricákkal (esetenként manuál matricákkal is), stencilekkel, graffitivel, becsomagolt tárgyakkal szórakoztatták el azokat a járókelőket, akik látnak is, nem csak néznek az utcán. Azóta, hogy a Kutyások szó szerint bekampányolták magukat a köztudatba, folyamatosan az orrunk alá dörgölik, hogy a public art művelői és rajongói bátran tovább láthatnak ennél a fent, Budapesten hordott orrnál: utcaművészetünk legerősebb műveleti terepe, bizony, Dél-Magyarország lett. Profi módon szervezettek, ahogy azt az illegális pártok hagyománya megkívánja, és képesek, szinte napról napra, újítani.
A szegediek a szülővárosuk utcáin, terein, mi többiek pedig a múlt évben2 megjelent híradások kapcsán figyelhettünk fel a társaságra. Álpártként jelentek meg, és lendületes kampányukkal, saját véleményük szerint, meg is nyerték a választásokat. Programjuk egy hármas ígéretre alapult: örök élet, ingyen sör és adócsökkentés mindenkinek. A Kis-Magyarország terv ugyancsak figyelemre méltó, mi, budapestiek reménykedünk, hogy az MKKP még nem tett le a megvalósításáról, sőt tovább fejleszti majd a szegénynek ítélt fővárosi kerületek lecsatolásával. (A falragaszokon közzétett, országhatármódosító terv alapján Vas, Győr-Moson-Sopron, Baranya, Nógrád, Zala, Somogy, BAZ, SZSZB és Hajdú-Bihar megyéktől véglegesen megszabadulna az ország. Természetesen a jómódú főváros, és a GDP-hez ugyancsak jelentősen hozzájáruló agglomeráció megmaradna. Na és Szeged a szerbekhez kerülne, követeljenek tőlük hegyet maguknak a Kutyások, amellett újra Budapest lenne az utcaművészek hazai központja.)
„Kisebb Magyarországot! Összezavarják a hülye nyelvjárások? Elege van belőle, hogy órákat kell utaznia ahhoz, hogy eljusson valahova a saját országában? Nem akar megjegyezni feleslegesen ilyen sok megyeszékhelyet? Leszarja Baranyát? Csatoljuk le a felesleges határ menti területeket!
Európai Unió Országcsökkentő Alapprogram (EUOA)
Matuska Szilveszter Országépítő Egyesület
Orseolo Szent Péter Asztaltársaság”
Amilyen könnyedén kampányolt az álpárt, olyan görcsösen reagált némelyik hivatásos politikus. Először plakátháborút kezdett egy képviselő. Azután tiltakozott egy választási szakértő, mondván, hogy a Kétfarkú Kutya erkölcstelen és demokráciaellenes módon becsapja a választókat, hiszen ajánlószelvényeket gyűjt, és rontja a többi párt esélyeit. Az MKKP mintegy ötezer darab fénymásolt plakátja minden tiltakozás ellenére kint díszelgett Szeged utcáin, a kétfarkú fehér kutyás logóval és a felirattal: „Olyan aranyos, biztos nem akar lopni.” A „pártelnök”, bizonyos Nagy István nyilatkozata szerint „az MKKP fiktív alternatíva, ami mindenkinél többet mer ígérni, felvállalva a felelősségmentes hazudozást. A patafizikus kampányhadjárat pozitív üzeneteivel veszi célba a politikába, remélem, belefásult embereket”. Első megközelítésben viccesnek tűnhet, hogy a Kétfarkú Kutya választási ténykedését komoly veszélynek tartották képviselők és szakértők, de nyilván kellemetlen volt számukra a bírálat, ráadásul Nagy István azt is közölte, hogy az álpárt a saját kasszájára kampányol, és nem az adófizetők pénzéből.
A választások óta az MKKP változatlanul megosztja a közvéleményt. Kialakult a lelkes közönség, és persze vannak, akiknek nem tetszik a street art, úgy, ahogy van. Erre utal, öniróniával, az MKKP honlapján is a bevezetés: „Kétfarkú Kutyás hülyeség, phee. Erre bezzeg van pénz!”. Meglepő, hogy milyen sok városlakót irritál, ha az elképzeléseinek megfelelően „nincs rend” az utcán. Az kevésbé idegesíti őket, hogy sok a szemét, hogy a járdán parkoló autóktól nem lehet kétutcányit gyalogolni, hogy az erkélyeket lomtárnak használják, hogy a bokrokat végigtördelik a virágtolvajok, hogy az átlagember mindennapos ügyintézésében és közlekedésében nagyjából minden tilos, és így tovább.
„Betiltott árnyék. A falra árnyékot vetni tilos! Dohányzás és nyílt láng használata szigorúan tilos! Idegeneknek belépni tilos! A park területén gányolni, hülyülni, marhulni és idétlenkedni tilos! Embert a park területére bevinni szigorúan tilos! Megállni tilos! — kivéve gonosz, gazdag emberek, nagy fekete autókkal. Behajtani tilos! — kivéve 5 millió forintnál drágább autóval. Behajtani tilos! — kivéve behajtóknak. Fotózni tilos! Engedély nélküli plakátragasztás szigorúan tilos!
A vonaton az ablak tetejéről lehajolva, fejjel lefelé inni tilos! Értelmetlen táblákat elhelyezni tilos! És különben is. Hogy a rongálást megakadályozzuk, fontos, hogy mindent megtiltsunk! Minden tilos! Felkiáltójel, csillaggal.”
És akkor a multikról még nem is beszéltünk…Újabb, ügyvédi fenyegetésekkel gazdagított plakátháború indult, ezúttal a Kutya és az egyik nagy autós cég között. A multinacionális üzleti csoportok aligha szerették meg az art gerillákat. Az álhirdetések, álemléktáblák, matricák és bizarr tárgyak sokaságából jócskán jutott a környezetszennyező, bárgyú reklámokkal manipulálni próbáló, rém csúnya óriásplakátokat széthintő multik piszkálására. Az MKKP ilyen irányú akcióinak kiteljesedése egy performance jellegű megmozdulás volt, ami azért is nagy jelentőséggel bír, mert a szegedi lokálpatrióták „feljöttek” Pestre. (Volt is itt élményük sok, amint azt a kommentárjaik bizonyítják.) Szóval, mi történt a Lövölde téren?

Muskátli eladó
A Lövölde téren, első megközelítésre megint csak egy nagyon egyszerű dolog történt: a Kutyások beöltöztek yuppie-nak, és az ő szavukkal szólva, „összecégezték” az egyik saját, előzőleg már tesztelt plakátjukat.
„Muskátli eladó. Három, kicsit elszáradt muskátli eladó, darabonként 30 Ft-ért. Vagyis nem. Inkább megtartom magamnak! Le lehet szállni a muskátlimról. Majd megöntözöm, ha akarom. Jó, most már elég. Nem írogathatok itt egész nap, amikor mások dolgoznak, meg nem is ettem semmit, csá, majd kitalálom, hogy mi legyen a muskátlikkal, végül is annyira nem fontos, csak egyedül voltam.”
A régebbi muskátlis plakátnak elkészült az óriásplakát változata:
„Muskátli eladó. A színes, nyomtatott plakát egy olyan (ál)hirdetés, ami eleve a reklámozott termék elhanyagolható ára miatt nem illene óriásplakátra, másrészt Irénke néni (aki az ajtó miatt szokott szólni ), a hirdetés fogalmazása közben gyorsan meggondolja magát, és elmegy a kedve az egésztől, végül nem is akar már eladni semmit. A csóró multinacionális cégek viszont nem engedhetik meg ezt a luxust maguknak, ők az utcai kommunikáció egyéb alternatív eszközeivel kénytelenek élni. Matricákkal, olcsó pixeles fekete-fehér fénymásolatokkal, stencilekkel, fújásokkal fedik majd Irénke néni (aki az ajtó miatt szokott szólni) hirdetését. Irénke néni plakátja már látható, a multinacionális cégek képviselőit az esetleges érdeklődőkkel egyetemben április 1-én, vasárnap, kora délután várjuk a helyszínre (VII. kerület, Lövölde tér)
MKKP — Personal Press Project — Fiatal Képzőművészek Stúdiója.”
További vizsgálódásunk még mindig csak azt mutatja, hogy néhány bolond, a bolondok napján, bolonddá teszi az arra járó tisztességes embereket, a félbolond Irénke néni virágjainak segítségével, egy köztéren (biztosan a közlekedést is akadályozták).
„Tudom, már volt ez a muskátlis baromság, de most megcsináltuk óriásplakátnak is. Ennyi kutyakaka egyébként az egész világon nincs, mint a Lövölde téren. További egyeztetések folynak multinacionális cégekkel, hiszen őket is mérhetetlenül felháborította, hogy a félbolond Irénke néninek óriásplakátra van pénze…Mókás volt, hogy a lakosok igencsak gyűlölték, ahogy az általuk kedvelt muskátlis cuccot üzletember jelmezben, folyamatos mobiltelefonálás mellett összecégezzük, talán sikerült pár új ellenséget szereznünk a multiknak, persze minden rajtunk csattant, volt egy fickó, aki azt kiabálta, hogy ’Sose lesztek gazdagok! Csórón fogtok meghalni!’”
Ez további problémákat vet fel (kié az utca? kié a tér? ki tesz bolonddá kit? kinek a pénzén? kell-e szeretnünk Irénke nénit?). Irénke egyébként fontos néni: a paneles szülőkhöz, Andihoz, az átlagos anyához és Róberthez, az átlagos apához hasonlóan, kedves ismerősünkké vált. Szeretnénk többet tudni róla, esetenként azonosulni vele, mint egy szappanopera hőssel, hiszen a public art nem örvendeztet meg minket gyakran a történetmeséléssel. Az MKKP ebben is újít, sok és szellemes szöveget használ, ismerős karakterekkel, bár néha név nélkül, ld. a készségesen urándúsító külföldit, a last minute utazás előtt idegeskedő fiatal párt vagy a Megasztárból azt a nagymellű nőt. Amikor nevesít, például a Dél-Alföldi Regionális Gazdaságfejlesztő Kht. Programban, akkor is hasonlónak érezzük kisemberi önmagunkhoz a nehezen boldoguló kényszervállalkozókat. Különösen sajnáljuk a terroristát, aki pontos telefonszámmal szolgál, ám nem hívhatjuk fel, hiszen lehallgatják. Okos dramaturgiai cselfogás, hogy egyszerre vagyunk „kint és bent”, kisemberi szemszögünkből vizsgálhatunk egy jelenséget, ugyanakkor kívülállóként röhöghetünk saját magunkon. Ráadásul, ha vesszük a fáradságot, és valamennyire követjük a napi politikai és társadalmi eseményeket, a karakterek mögé változatos háttértörténeteket képzelhetünk.
„Urán dúsítást vállalni! Lenni tied urán béna, ritkás? Okozni neked sok bánat, fejtörés?…Enyém telefon te hívod…
Csúri László+Friends. Akikre mindig szükségünk lehet…
Gyermektábor panelban. Róbert, átlagos apa: ’ Régebben utáltuk Petit táborokba küldeni, mert utána mindig hetekig hallgathattuk az élményeit, és kénytelenek voltunk úgy tenni, mintha figyelnénk, ami elég fárasztó, főleg így munka után. Nagyon örültem, hogy a panelból hazajövet petike egy büdös szót se tudott mesélni, mert végig nem csináltak semmit. Köszönöm! ’ A paneltábor támogatói: AE Sports, Paneljó Egyesület, Irénke néni (aki az ajtó miatt szokott szólni).”
Primér megközelítésben ez is csak egy vicces szöveg. Azonban, ha bevillan az utóbbi évek PISA és UNESCO felméréseinek siralmas eredménye (a magyar gyerekek mintegy negyven százaléka funkcionális analfabéta, a vizsgált 21 ország közül nálunk van a legtöbb munkanélküli mellett felnövő kiskorú, a magyar szülők keveset keresnek és így alig költhetnek a gyerekeikre, és általában egyre kevesebbet utaznak, mert nincs pénzük nyaralásra …felesleges folytatni. Esetleg még egy dolog érdekes: a magyar gyereknek annyiban megy jól a sora, hogy a szülei viszonylag sokat beszélgetnek vele. Petike ebben kivétel). A paneltáborhoz kapcsolódik a különböző utazási irodák ajánlatainak kifigurázása. Ezek az ajánlatok, igazodván az úgynevezett igényes utazóközönség elvárásaihoz, gyakran önmagukban szürreálisak, a Kutya nem is nagyon pakol rá erre saját szöveget, „csak” a szokásos kínálat célországait cseréli fel…
„Last és first minute utak. Halogasson velünk!…Tengerparti nyaralás Mongóliában, rénszarvaslesen Cipruson, disznóvágás Jemenben, izlandi borkörút, hétvégi síelés Marokkóban, raftingtúra Szíriában, etiópiai torkoskodás, sörfesztivál Szaud-Arábiában. JÓ LESZ!”
Visszatérve a multikhoz, a Lövölde téri program a tudatos vásárlást kívánta előmozdítani, akár csak a márkátlanítási kísérlet, és a nagy cégeket vette célba sorozatos óriásplakát-átírással, illetve egyes logók, hirdetések más kontextusba helyezésével.
„Az elmúlt pár száz évben nem figyeltünk kicsit oda, és eközben élő reklámhordozókká váltunk. Ne reklámozz semmit a ruháiddal! Ragaszd le a márkaneveket magadon! Most ez a menő!
Kéne valamit csinálni ezekkel a nagy reklámokkal. Plakátaink harcban állnak. Isten meghalt — Burger King. Az vagy, amit megeszel (füstölt parasztsonka). Kiönti a csaj a kávét. Hód, furcsa. Génkezelt banán, ami narancs. Szelektív hulladékgyűjtés — multik logói a szemétkosárban. Elég, ha vigyorgok, vagy mondjak is valamit? Jó lesz így, tökmindegy. Itt miért nincs reklám? Több reklámot! De szar. Sehol egy reklám.”
A már említett autós cég is az óriásplakátjuk átértelmezése miatt fenyegette meg a Kutyát ügyvédi fellépéssel. A fenyegetést leszámítva is rossz hangot ütöttek meg, ismerősen rossz hangot — általában így kommunikálnak velünk, átlagpolgárokkal a hatalom intézményeinek tisztségviselői és a jelentősebb cégek egymásból klónozott öltönyösei, az ilyen-olyan-amolyan managerek és igazgatók.
„Autó. A fejlődés garanciája. Még több kiirtott faj. Még több ózonlyuk. Még több elfoglalt arab ország. Velünk legyőzheti bolygóját!
És itt Ön hogyan megy el autóval? Sehogy, mi? Irtsuk ki a természetet együtt! Autókkal az Emberek Ellen Egyesület
Autópályákat a házakba! Autópályákat a hangyáknak!
Itt egy fa. Miért nem autópálya?
Ezt a fát ábrázoló plakátot ragasztom ide, hogy visszaállítsuk az eredeti állapotot. Ez mégiscsak egy élő fa helye.
Belátom, hogy gyalogosként semmi jogom az úttesthez.
Nem jön a busz? Lyukasztgasson addig légpárnás polietilén védőfóliát!
Kérjük, integetéssel jelezze, ha át akar kelni.
Kérjük, jelezze, ha szeretne még várni itt egy kicsit.
Soha többé nem nyomok meg gombokat. Igen.
Nagyvárosi totemoszlop. Parkolási rend.
Köszönjük, hogy autójával segít elpusztítani a természetet.
Elnézést kérünk az éghajlatváltozás miatt (Shell, Esso, Exxon)
Határtalan lendület! Fejlődés!
Támogassa élete 99%-ával a multinacionális cégeket!
(Azt ismeritek, hogy két felháborodott Fiat megy a sivatagban?)”

Monkeytrain
Mint láttuk, az MKKP következetesen — és néha talán akaratlanul is — több irányban készteti gondolkodásra a közönségét. Elszánt környezetvédők, jelen voltak az Erzsébet téri megmozduláson, a Föld napján. Itt már, a maguk módján, a velük mulatozókat is igyekeztek bevonni és nem-bevonni az akcióikba. Éberségük azonban messze nem korlátozódik egyetlen napra, folyamatosan és határozottan figyelmeztetnek minket arra, hogy amikor az utolsó halat is kifogtuk, az utolsó hegyet is lekopasztottuk, az utolsó mezőt is teleszemeteltük, rá kell majd ébrednünk, hogy a pénz nem ehető. Lehet, hogy ez túl patetikus, ha az észak-amerikai indián törzsek nyomtatják plakátra, de a globális felmelegedéssel foglakozó tudósok ugyanezt mondogatják. Egy olyan országban, ahol a környezetvédelemre eddig nem sokat költöttek, és az emberek lustasága elképesztő, a poénokhoz a téma valóban az utcán hever. A poénok pedig gyilkosak — a természet kizsákmányolására, gyilkolására utalnak. Arra, ahogyan az állatokkal és a növényekkel bánunk. Ja, és egymással, főleg a gyerekekkel.
„Atlasz — Kivéve áruszállítás
Kutyo-Tel. Kisállat telefonná matricázott telefonfülke. Emelje fel kisállatát, hogy az kényelmesen hozzáférhessen a készülékhez, majd kérjük, forduljon el, vagy hagyja el a fülkét.
Kutyo-Tel. Háborúellenes telefonfülke. Hívja vissza készülékeinket Irakból!
Na és a baktériumok jogaival ki törődik? Jogokat a növényeknek! — Szélsőliberalista tagozatunk totálfaunista szakosztálya.
Itt Bábel tornya épül. Alapanyaga közös nevezőnk, a pénz. Beruházó: az emberiség. Kivitelező: az emberiség. Várható összeomlás időpontja: ma délután. Kérünk, járulj hozzá te is a haladáshoz, ragaszd ide adományodat!
Ne játssz a Földdel! Ellenlábtenisz bajnokság…(Földgolyónak álcázott labdát nemrugdalva —, a felhívás szövegének megírása egy egzisztencialista filozófusnak is becsületére vált volna) Holnap elpusztul a Föld!
Világbékét! Miből? Továbbra sincs pénz a világbékére.
Gyanús küldemény. Feladó: éhes gyerekek, Afganisztán. Címzett: gazdag emberek, Európa.
Zambiában még mindig rosszabb.
Alkoholista növényzet. Perui vedelő bokor…(külön tanulmányt lehetne írni, milyen asszociációkat indít el a peruisilous alcoholicus frutex, ami Dél-Amerikában őshonos, hazánkba Torgyán József hozta be, cseresznye helyett. A fát itatni, a kertészeket etetni, az üvegeket visszaváltani, valamint ezt a táblát eltávolítani TILOS! )
Veszélyes vadvíz. Harap, fertőz, mutál. Valamilyen víz. Nem tudjuk, honnan jön. Ha tudnánk, se mondanánk meg. Ez az Ön vizelete. Na, mégis csak kiderült , honnan van a víz. (Megfejtés: csapvíz a Szeged és Budapest között közlekedő vonaton.)
Kellemes Húsvéti Ünnepeket…Kedves Nyulak, Emberek…
Leitattam egy hódot. Találtam egy részeg hódot. Valaki elvihetné!
Itt 18 éve egy üres telek épül. Nekünk.
Városképi jelentőségű betontömb. Fotózni tilos!
Itt egy félbehagyott szovjet laktanyarom épül.
Halfa. Halastavak. Ha valaki nem értette volna, a halastavak a kortárs német opera ellehetetlenülését, a halfa pedig a dán hegyihorgászat válságára igyekszik felhívni a figyelmet. Mert ezek a dolgok nekünk fontosak.
Színes levelek.
Kétfarkú Kutya köz. Kétfarkú Kutya — helyi jelentőségű védett természeti érték.”
Az MKKP kutyás logója egyébként egyszerre idézi meg Baksa-Soós Január Herceg kutyáit és El Kazovszkij lényeit. A Halfa, a Halastavak, a Színes levelek rokonságot mutatnak Mark Jenkins kacsáival a járdaszéli tócsán, a zsiráffal a washingtoni fa alatt, és a szemétdombi kutyakölykökkel.
Legtöbbször mégis Banksy majma jut szembe, ami nekem ugyanazt jelenti, mint az indiánok üzenete: Laugh now, but one day we’ll be in charge!

Ki a hülye?
„Mert hülye azért nem vagyok. Hülye, aki nem ünnepel !”
„A kurva anyádat, te hülye fasz!”
„Hülyék vagyunk? Hülyék vagyunk, nővel bármit ránk sózhatnak.”
„A bárány a jó nő helyett van ott.”
„ Lássuk! A poénokon kívül milyen hatással van az mkkp…?” — fülporcogóperc
„ Kerestek már cégek, hogy csináljak nekik gerillamarketinget.”
„Hegyet Szegednek! Gazdagok lesztek!”
„Péz, péz és sok péz! Utáljon céges hitelkártyákat!”
„Mindenki már rég megbolondult.”

Újból felmerül a kérdés, ki tesz bolonddá kit, kinek a pénzén? Meddig tart az önérzet, az önbecsülés?
„Mert hülye azért nem vagyok” — ezzel a szöveggel mutatkozott be nekünk az egyik nagy üzletlánc. Előtte hetekig kampányolt. Óriásplakátokon, szórólapokon egy rámenősnek látszó nő nyomasztott minket az állítólagos fukarságával. Verekedéssel fűszerezett, abszolút akciós üzletnyitás következett, és a reklámtasakokon a felirat messziről hirdette: „Hülye vagyok”, a betűméretekkel való trükközés eredményeként, mellesleg a világ egyik legrondább dizájnjával. Vagyis, miután kifizettem az árut, na meg a zacskót, amivel hazafelé menet a céget népszerűsítem, hálából még megkapom a minősítésemet is. Az üzletlánc azóta sem tagadja meg önmagát, „Hülye, aki nem ünnepel” és hasonló szlogenjeivel. Az MKKP válasza: „A kurva anyádat, te hülye fasz!” Trágár? Kinek a pénzén?
Sok embernek talán fel sem tűnik, hogy hülyét csinálnak belőle, és még ő fizet érte: annyira megszokták a városi vizuális káoszban a hirdetéseket, neonokat, igénytelenül kivitelezett cégtáblákat, borzalmas portálokat, hogy tökmindegy számukra, eggyel több vagy kevesebb. Van, akit nem zavarnak az autóutak mentén a mező közepére odabarmolt óriásplakátok sem (sosem fogom megérteni: mobiltelefonálni tilos vezetés közben, de plakátot bámulni, az nem veszélyes?), de nyilván bosszankodik a Kutyás hülyeségeken, vagy csak egyszerűen közömbös marad. „ I want to be a non-conformist — Just like everybody else” — üzeni szellemesen Banksy. „I am a decorator, an urban player, a vandalist, and an artist too” — vallja Influenza. De ki, mit ért vandalizmuson?
A profi piac egyik legaljasabb fogása a gerillamarketing (lényege, hogy a fogyasztó ne jöjjön rá a beetetésre, ne vegye észre, hogy hirdetési rámozdulás részese). Természetesen amerikaiak találták ki , amerikai cég alkalmazta először, nálunk pedig a gyomorkeserűjéről ismert likőrgyár. Felmérések bizonyítják, hogy egy, jó nővel bármit el lehet adni, Akkor pedig miért sértődünk meg egy csini reklámszatyor feliratán? Azért, mert az igazság a fogyasztónak is fáj… Ő is különbözni szeretne. Akár csak a többi fogyasztó.
„MÁS. NEM AZ. Basz, hogy akármennyire is költesz rá, mindig ugyanúgy vagy más, mint a többiek? Épp azt hinnéd, hogy végre megtaláltad az egyéniséged, erre szembe jön valaki ugyanolyan pulcsiban, mint ami rajtad van? Rettegsz tőle, hogy egy kicsit is hasonlítasz valakihez? Legyél máshogy ugyanolyan! Összetevők: 87% eltérő tartalom, 5% különbözet, 3% másság, 2% differencia, 2 % különc anyagok, 1 % nem olyan dolgok, 1 % a világegyetem természetétől idegen hozzávalók, 43 % nem annyi százalék. Nyomokban azt is tartalmazhat. Minőségét megőrzi: eltérő időpontig. Gyártási hely: Másvilág.”
„MÁS. NEM AZ. Végre nálunk is kapható a folyékony, olcsó, eladható valami. Most még több akármivel! Mintha lenne valami. Sok kenyérrel meg lehet enni! Csak valahány forint!”
„MÁS. Máshogy nem ugyanolyan. Most még különbözőbb.”
Nem kell feltétlenül trendi ruhadarabokra vagy ivólére asszociálni. Abraham Moles mintegy negyven éve írt a gadgetről, mint neogiccsről és a fogyasztói civilizációról, avagy a boldogság művészetéről. Divatirányzatokra, extrém hobbikra, életmódváltozatokra, vallási fanatizmusra, világnézetre is igaz a százalékokban mért összetétel. Már a kisgyereket is boldogságra kell nevelni, hogy majd sokat és jól dolgozzon, ha felnő, és sokat és jól fogyasszon.
„Felesleges színes golyó automata. Nyaggasd érte anyut, ha sírsz, megveszi. Kicsit felesleges 20 Ft, nagyon felesleges 50 Ft”
„Több dimenziót!”
„Semmit soha!”
„Idő vétel-eladás”
„Az idő nem pénz.”
„Vigyázat! Ez a tábla értékes másodperceket rabolhat el az Ön idejéből. Kérjük, menjen el innen!”
„A táblák hazudnak.”
„A valóság nem jeleníthető meg.”
„A pénz az szar.”
„Pénz eladó “
„Éljen, éljen”
„Sziszifusz — ismételheti önmagát”
„Kérj! Legyen Isten, plíz!”
„Isten halott“
„A graffiti halott“
„Ön nyert!“
„Holnap elpusztul a Föld”
„Ez se igaz”

Kié az utca? Kié a tér?
„Fővárosi Közterület-felügyelet. Akció alközpont. Átvételi elismervény, melléklet a 067450 számú feljelentéshez, szabálysértés elkövetése miatt. 2 db hirdetmény (A vonatokat direkt nem takarítjuk) 9 db hirdetmény (olvashatatlan a kézírás, és a közterület-felügyelő neve is)”
A fenti szöveg nem a MKKP egyik produktuma, hanem valódi hivatalos szerv által „kézbesített” valódi hivatalos szöveg. A közterület felügyelet akció alközpontja? Ezek szerint van ilyen. A pártelnököt, amikor egyszer az „eladó” és „eladóbb” szavakat fújta fel villanyoszlopokra és kukákra, elkapta egy rendőr.
„…azt találta ki, hogy nem visz be, de a hasamra fújja a maga szerényebb képességével ezt az „eladó” feliratot. Ennek ő is örült, mert a megalázás megvolt a részéről, nekem meg jobb volt, mintha adott volna egy pofont…”
„Te, az a rendőr nem minket néz? Tegyünk úgy, mintha nem vettük volna észre!”
„Újabb tanfolyamok: OKJ-s környezetvédelemellenes, piramisépítő, tömegoszlató. Graffiti tanfolyam rendőröknek! Tanfolyam a színvonalas rendőri graffitiért. Harcolj az utca ellen az utca eszközeivel! A kurzus végére megtanulsz sablont használni, emberre fújni, ’Fuck cops!’ feliratot gyorsan, bárhová elhelyezni! Lesz saját taged! Rendőrigazolványt és festéket, kérjük, mindenki hozzon magával. A rendőrigazolvány, nembaj, ha hamis.”
„A graffiti halott. I love cops.”
„Graffiti eltávolítás”
„Tér-art”
„ …a KEK-114-es rendszámú járőr rajtakapott egy ’eladó’ feliratú stencillel…”
„I am… a vandalist…?”
„Collectivity is one of our biggest strengths in this Urban Art thing…”
Mint egyszerű járókelő, csak kérdezném: ki állapítja meg a szabálysértés alapjául szolgáló szabályokat, kinek a pénzén, és miért nem szólhatok bele? Ha engem nem zavar a kerítésre fújt graffiti (nem a firka a műemléképületen), a matrica a legálisan kitett óriásplakát mellett, ha én igényelem a public art megnyilvánulásait, ha nekem túl durva, hogy a tetten ért graffitis akár börtönbüntetésre is ítélhető, akkor mi van? Ha szerintem szörnyű ronda az Erzsébet híd budai hídfője az autópálya nyamavadtszürke oszlopaival, és kifejezetten üdítően hat, amit ráfújtak az oszlopokra? Ha tetszik, hogy a kettes villamos alagútjait végigfestették? Ha én örülök annak, hogy a street art művészei nekem is dolgoznak? Akkor mi van? És ha nem úgy kérdezem, mint egyszerű járókelő, hanem mint adófizető állampolgár?
A szokásos első megközelítésben semmi sincs, második megközelítésben kaphatok konkrét ajánlatokat a hivatalos „szervektől”, egyébként meg bizarr helyzet van. A reklámmentes világnapon például egy reklámból (nyilván jól) élő üzletember agitálta a kedves kis közönségét, hogy — az ő szavait idézve —, menjenek ki az utcára, és rajzoljanak pöcsöket az óriásplakátokra. Mert szerinte, a reklámcég-tulajdonos szerint, túl sok a hirdetés. Most akkor mi van? — kérdezi Irénke néni (aki az ajtó miatt szokott szólni).
Tényleg nem kell csodálkozni az ellenséges alapálláson, ha egy magát liberális gondolkodásúnak tartó, népszerű humorista is majdnem-bűnözőnek ítéli a graffitis művészeket, s erről nyilatkozik a televízióban. Vagy az is teljesen normális, hogy a szintén liberálisnak elkönyvelt városvédő-főguru vagyon elleni merényletet lát a matricázásban? Tőlem vagy a szomszédomtól ki kérdezte meg, hogy mit pakoljanak fel az önmagában is halmozottan hátrányos képet nyújtó Moszkva tér házaira, pavilonjaira, a buszokra, villamosokra, sőt a házak tetejére? Aztán mégis folyton néznem kell az ótvart, hiszen a közelben lakom.
A helyzet bizarrságát az is fokozza, hogy a suttyónak vagy bűnözőnek minősített art gerillák többsége a Képzőművészeti Egyetem hallgatója, és a tanáraik oktatják is nekik az utcaművészetet. Tananyag például a stencilezés, a matricázás. Sugár János (Intermédia Tanszék) például azt mondja, hogy „a street art kriminalizálása egyszerűen szemforgató behódolás a pénznek és/vagy a hatalomnak. Miközben ugyanis a köztereken üldözik a graffitiseket, senkit sem zavar, hogy ugyanott, megfelelő összegért, egy valóságshow-szereplő három emelet magas képe végez vizuális szőnyegbombázást.” Ennek egyik legszebb illusztrációja egy fotó: Mark Jenkins műanyagbabája alig észrevehető a hatalmas Vanity Fair reklám alatt (NYC).
„Design is our enemy”
„Good bye, Kitty!”
„Nihilista biznisz”
Sugár szerint a street art válaszreakció egy olyan helyzetre, amikor a kreativitást hivatalosan száműzték az oktatásból.3
Az ellentábor legmarkánsabb szószólója a már említett városvédő. „Nincs rend a városainkban, ezért piszkítanak a firkálók a saját fészkükbe…A városszépítést nem lehet egyéni kezdeményezésekre bízni.” Magyarra lefordítva : én egy liberális ember vagyok, de nem kívánok vitát nyitni, mert egy érvényes vélemény van — az enyém.
A nihilista biznisz tiszta fehér falragaszai rímelnek Bakos Gábor fehér zászlójára a fehér falon. „Plakátaink harcban állnak!”

Gerillák galériában
Márai Sándor írja a Füveskönyvben, hogy gyanús az a remete, aki fejből tudja a menetrendet. Ennek analógiájára, gyanús az art gerilla, ha tiptop kiállítást csinál. Ne firtassuk, hogy a Kutyások miért kezdték későn felrakni a cuccot, miért nem állt össze az anyag nézhetőre, miért nem lehetett kivárni Tutyi megnyitóját. Az egész a maga rendetlenségében volt életszagú és hiteles. A csapat legfotogénebb tagja, a szép, fekete, életre nevelt GDP kutya türelmesen várakozott, jó példát mutatva. A csalódás nem a csúszás miatt volt, hanem, hogy nem láttunk semmi újat, pedig nagyon spóroltunk rá. Mindegy, majd legközelebb. („10 évig nem jövök Budapestre. Legközelebb egy 100 fős falut kellene telematricázni.”) A legfontosabb, hogy a hitelesség nem szenvedett csorbát: sem a Liget Galériáé, sem az MKKP-é.
Ez ritka manapság. Egyik barátom állítja, Magyarországra az a legjellemzőbb, hogy itt semmi nem az, ami. A kiskapuzás, a korrupció, a csúszópénz, az urambátyámkomámgatyám, a slamposság és a lustaság következtében minden csak olyan, mintha működne, de közelebb lépve kiderül, nem működik.
„Némelyik matricámat lefotózni sincs időm, mert másnapra leszedik…Nem akarok pénzt keresni ezzel…Ha pénzért vagy a politika miatt csinálnám ezt, nem lennék igazi…Kerestek már cégek, hogy csináljak nekik gerillamarketinget…Már csak azt várom, hogy a Fiat rendeljen tőlünk valami reklámot…”
„Szia(sztok), lehet veled/veletek kapcsolatfelvenni?
Pásztor Máté vezető szerkesztő, CKM Magazin,
Marquard Media Magyarország KFT”

„Szia, Nem.
Kovács Gergő vezető szerkesztő, MKKP
Kétfarkú Kutya Anyaszentegyház KFT”
Másoknak jobban megy a kapcsolatfelvétel. Ott van például a híres Space Invaders. Azok után, ahogy indult, most már a honlapján árulja, szabott árakon, a falragasztó csomagokat, pólókat, cipőket. De az igazi mágusok nem csábultak el („I don’t sell my ass”, ahogyan Influenza mondja).
„Hegyet Szegednek! Gazdagok lesztek!…Apropó, meggazdagodás. Mi itt a Kétfarkú Kutya Pártnál továbbra is azt valljuk, hogy egyáltalán nem korrekt, sőt mérhetetlenül cinikus dolog a street artból pénzt csinálni, hisz’ ennek pont az volna a lényege, hogy az illető valamit NEM pénzért csinál. Ezért éppenséggel fel is vagyunk háborodva, hogy a budapesti matricások, amiből csak lehet, pénzt csinálnak. A DTM-es srác kezdte azzal, hogy Snickers reklámhoz adta a matricáját, Drezék ugye kimondottan azért matricáznak, hogy így hirdessék a grafikai stúdiójukat, vásárolhattok a torzmereves Stark Attilától táblaképeket, Arthur Olivertől ötlettelen majmos cuccokat, a graffitis boltban trendi cipőket, Budha Tomitól pedig szinte bármit, csak vigyetek magatokkal sok pénzt. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy megkérjek mindenkit, segítsétek a streetartot és NE VÁSÁROLJATOK SEMMIT STREETARTOSOKTÓL!”

A kiállítási anyag nem csak a padlóra épített miniváros volt, a galéria fehérre meszelt falaira is felkerült néhány alkotás. Maradt azonban egy jókora falrész, ott egyetlen felirat feketéllett: eladva. Igen, tényleg el van már adva az MKKP, de nem úgy… Egy olyan világban, ahol minden eladó és eladóbb, majdnem hihetetlen, hogy akad kivétel. Nincs többféle megközelítési lehetőség, nincs maszatolás, nincs „olyan, mintha” — itt az van, ami. Az MKKP „eladva” táblája szigorúan csak egy értelmezésben jellemzi a csapatot: mi, az utcanép, megvettük, amit képviselnek. Szellemileg és erkölcsileg.
„Azért nincsen csaja, Kovács úr, mert folyton hülyeségeken töri a fejét, ahelyett, hogy udvarolna. — Népjóléti Ödön úr”

1 NEM KÉNE — MKKP a Liget Galériában, Liget Galéria, Budapest, 2007. máj. 3—24.
2 Földes András: A valóság sokkal képlékenyebb. http://index.hu/kultur/klassz/ketfarku/
3 Ugyanez derül ki Influenza önvallomásából is: „Started having my first urban experience when I was around 9 years old. With chalk drawing on the neighbors’ pavement, where it was not allowed…somewhere in the early ’80s there was my discovery of the first unauthorised walltext (punkstyle latex) and shortly after my own first act with the spraycan. The perceved obvious move to graphic design-school was made after that. Next, the quick escape (just before they totally destroyed my pleasure in drawing) and recovery from that. Again a couple of years later I made my move to artschool…I found a good balance between my love for the outdoors, and the potential of Art…Collectivity is one of our biggest strengths in this Urban Art-thing and that is one of the main focuses of this project. It is playing around with (cultural) history and having a good time at the same time.”