Frazon Zsófia

Dialógus és irónia a kincsesszekrényben

Curiosity Cabinet
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak „kincsesszekrénye”

Műcsarnok, Budapest
2007. június 22—24.

Távolról sem szabad lebecsülnünk a szemfényvesztő és szórakoztató tárgyakat mint az emberi szellem és kéz alkotásait. Némelyikük, mégha rendeltetése szerint könnyű fajsúlyú és játszi dolog is, fölöttébb tanulságos.” (Francis Bacon)

„64 kockából, építőelemből álló szekrényrendszerünk az egyetem szellemi tőkéjének, kreatív potenciáljának tárháza, ahol az egyes művészeti ágak, képzési szakirányok szoros egységben, egymást átszőve, áthatva jelenhetnek meg.
Az ajtónyitás után feltáruló vizuális és tárgyi anyag több mint 70 diákunk, illetve végzett hallgatónk tudását, tehetségét reprezentálja.”
(MOME, Curiosity Cabinet)

A világról alkotott tudományos képzetek, tapasztalatok, tárgyak és következtetések rendszerezésére és bemutatására a 16-17. században leginkább egy külön kis szobácska, vagy egy csinos kis szekrény szolgált. A ma egzotikus jelzővel körülírható, nyelvterületenként változó elnevezésű „házi univerzum” (curiosity cabinet, Kunstkammer, Kunstschrank, Wunderkammer, Kuriositäkabinett, Raritätkabinett, studiolo, stb.) rekeszeiben és fiókjaiban a legkülönfélébb összetevők és formák, természeti képződmények és emberi alkotások sorakoztak egymás mellett, sajátosan esztétizált rendben. A világ alkotóelemeinek gyűjtése, osztályozása és bemutatása során a természet és a kultúra játékos megmunkálásából származó tudás szervesen kapcsolódott össze a bemutatás intézményesült formájával: a speciális tároló szekrénnyel. A Kunstkammer mint a tudományos gondolkodás egyik első „múzeumközeli” élménye a „létezők” különböző elemeit — természetet (natura) és művészetet (ars), tudományt és esztétikát, teóriát és praxist, matematikát és misztikát — illesztette egymás mellé. A kisebb-nagyobb szeparált rekeszekben és fiókokban megbúvó tárgyakból éppúgy kiolvasható a világ egy lehetséges keresztmetszete, mint a gyűjtő pillanatnyi tudása, világlátása. A prezentáció lényege a vizuális megfeleltetés, az asszociációs hidak építése, a határok közötti átjárás megteremtése, végül a „rend” láthatóvá és poétikussá tétele volt.
A tudományos megközelítés és az „úri huncutság” határán mozgó miniatűr múzeum hűen tükrözi a korszak kísérletezéssel, megfigyeléssel és tapasztalati tudással kapcsolatos filozófiai gondolatait. Ebben a jelentéshálóban izgalmas viszonyítási pont Francis Bacon tudomány- és társadalomfilozófiája. Bacon több írásában is kifejti a „hagyományos” (elsősorban skolasztikus) dogmákkal szembeni új, megfigyelésen, kísérletezésen és indukción alapuló, az egyszerű tényektől az elméleti következtetésig haladó módszertani krédóját. Klasszifikációs rendszerében a természet szokványos módon létrejövő és elmúló dolgai (ásványok, növények, állatok), az „eltévelyedő”, szabályoknak ellentmondó egyedi természeti képződmények és az ember alkotásai magától értetődő módon állnak egymás mellett. Az illesztés célja a természet játékos megmunkálásából nyerhető tudás és tapasztalat egybegyűjtése, a játékosság megbecsülése és a természettel való művészi versengés kialakítása. A gyűjtemény a gyűjtő számára az egész univerzumot képes megjeleníteni, annak látható és láthatatlan összefüggéseivel együtt.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak és alkotóinak munkáit bemutató Curiosity Cabinet című kollektív alkotás (kurátor: Halasi Rita Mária) műfajilag sokat merít a történeti előzményekből, de több ponton — a nyilvánossághoz való viszonyában és az irónia adta lehetőségek kihasználásában — újra is gondolja ezt a modernitást megelőző prezentációs formát. Az egymásra helyezhető dobozokból álló, rekeszes/ajtós építmény alapgondolata és struktúrája első látásra egy kortárs Kunstkammer, amely elődeihez híven sajátos gyűjteményt rejt magában, az alkotórészek vizuálisan olvasható narratívába rendezésével. Az üzenet első látásra egyszerű: az egyetem tanszékein tanuló, eltérő érdeklődésű és világlátású alkotók munkáinak összerendezett bemutatása, egy kreatívan felépített universitas létrehozása. A művek között találhatunk nyomtatott áramkörnek látszó „képregényvilágot”, karddal átszúrt „bűvészszekrényben” görnyedő sebzett foglyot, egzotikus állatkertet, optikai kísérletek egész sorát, „Barbie enteriőrt”, „angyaldunsztot”, „intellektuális” toalettpapírt, falra mászó papucsokat, ékszereket, scrabbel játékra emlékeztető üzenetet és ruhásszekrény imitációt egyaránt — és ez csak néhány kísérlet az alkotások nyelvi megragadására. A körülírás nyelvi és tartalmi szinten leginkább Michel Foucault klasszikus idézetére emlékeztet a „kínai enciklopédiában”, ahol az állatok kategóriájában természetes módon állnak egymás mellett a „mesebeliek”, a „szabadban futkározó kutyák”, azok „amelyeket finom teveszőr ecsettel festettek”, és végül „amelyek imént törték el a korsót”. Az ilyen, és ehhez hasonló, első látásra össze nem illő alkotórészek egymás után állítása, értelmező kollekcióba rendezése a gyűjtő szabadsága — egy korlátok nélküli szabad világ, amelyben minden kreatúra helyre és szomszédra talál — és a néző lehetősége a szabad, asszociáción alapuló befogadásra. A MOME kincsesszekrénye tehát remekül alkalmazza a gyűjteményi logika és a teremtő gyűjtő történetileg ismert archetípusát, de az alkotás vizuális megformálása és „hétköznapi” működése túllép a 16. század óta ismert prezentációs formán. Az új megközelítés két kulcsfogalma a dialógus és az irónia, amely nemcsak a szeparált részek szintézisét, hanem a tudásközvetítés és befogadás mechanizmusait is dinamizálja.
A Curiosity Cabinet rekeszrendszerének tagoltságát a Barokk plusz című homlokzati „fotótapéta” fogja össze (koncepció és kivitelezés: Szirtes János, Bodóczky Antal, Borítás Viktor Iván, Iván Katalin, Fátyol Viola, Tari Zsófia; fotó: Keresztes-Nagy József), ami tartalmilag és formailag egyértelműen utal a „Kunstkammer-korszakban” ismert és kedvelt csendélet műfajára, de annak iróniával átszőtt, újragondolt változata. Az okosan és aprólékosan épített panorámafotón jól megférnek egymás mellett a természet alkotóelemei (zöldségek, gyümölcsök, kitömött állatok), a természetből nyerhető tudás idézetei (koponya, orvosságos üveg) és a találgatásra, asszociációk kibontására lehetőséget teremtő motívumok (harsona, füstölgő robbantott tök). A figyelmes szemlélő belát a kontúros és éles fotográfia részletei mögé — vagy legalább a robbantott tök motívuma némileg elbizonytalanítja, esetleg asszociatív mozgásba lendíti fantáziáját. Ezt a diskurzust építi tovább az alkotókról készült, és a szekrényajtók belső falára ragasztgatott portrék sora (fotó: Taskovics Dorka), amelyek egyfelől utalnak (tartalmilag és formailag egyaránt) a „hagyományos” cabinet leíró és klasszifikáló „fiókcéduláira”, másfelől a vizuális keretbefoglalás folytatásai is, így tovább erősítik az alkotás kommunikatív dimenzióját. A képeken látható ismerős és ismeretlen arcok mindegyike intenzív, nyitott és „hangos”, ugyanis az alkotók a fotós kérésére épp egy kedvenc szavukat dörmögik, suttogják vagy épp üvöltik a nézők szeme közé. Nem az a fontos, hogy mi a szó — cipőfűző, magnum jégkrém vagy légypapír — hanem az eredmény, ami feloldja az érettségi tablók végtelenül unalmas, sablonos, élettelen és steril világát, és kapcsolatra törekszik fotós és modell, alkotó és néző között.
A szekrény külső és belső falait borító képek és a rekeszekben megbúvó statikus vagy izgő-mozgó, a legkülönfélébb tartalommal és technikával készülő, kimunkált vagy vázlatszerű alkotások együttesen teremtik meg azt az univerzumot, amely ugyan a modern múzeumok kialakulását megelőző tárgygyűjtési és prezentációs hagyományokat használja, de működése a kortárs kultúra ideális múzeummodelljét idézi. Éppen ezért a Műcsarnok mint a magyarországi bemutatás intézményi kerete tartalmilag szinte tökéletes kontextus az alkotás számára. Épített környezetként — a látványt meghatározó arányaival (előcsarnok) — viszont ránehezedik: elnyeli a nagy kincsesládát. A befogadáshoz szükséges diszkurzív tér persze nem sérül: a művek tartalmi és formai sokfélesége, a befogadás alaphelyzete (kukucskálás) maradéktalanul állítja helyre a Curiosity Cabinet korszerű múzeummodelljét, játékos, ironikus és kommunikatív formában.


1 Francis Bacon: Novum Organum (1620). A részlet magyar fordítását lásd Horst Bredekamp
A Kunstkammer mint játéktér. Café Bábel, 1994/4: 107.
2 Részlet a Curiosity Cabinet művészeti projekt leírásából.
3 Bacon megközelítése és a Kunstkammer közötti kapcsolatról ld. Horst Bredekamp: Antikensehnsucht und Maschinenglauben. Die Geschichte der Kunstkammer und die Zukunft der Kunstgeschichte. Wagenbach., Berlin, 2000 [1993]
4 Michel Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. Osiris, Budapest, 2000, 9.
5 A Curiosity Cabinet eredetileg a milánói SaloneSatellite (2007. április 18—23.) nemzetközi design eseményre készült. A milánói bemutatóról készült fotóanyag megtekinthető az egyetem honlapján: http://w2.mome.hu/component/option,com_docman/Itemid,150/