A Köbméter (Kubometr) Galéria Alekszandr Vinogradov és Vlagyimir Duboszarszkij^* immár nyolc éve tartó együttmûködésének terméke; a név pedig arra utal, hogy egy köbméternyi, mobilizálható térben kiállítási lehetõséget biztosítanak különféle kurátorok és kurátori szempontok számára. A Knoll Galériában látható anyagot egy Moszkvában élõ grúz és egy Rómában élõ orosz válogatta, a téma pedig elsõsorban a Szovjetunió utódállamaiban, másodsorban néhány Olaszországban élõ vagy dolgozó nonkonformista mûvész ironikus és játékos, aktuális politikai témaválasztású videómunkáinak bemutatása. Mindezt esetünkben úgy kell elképzelni, hogy egy mellmagasságban elhelyezett, fehérre festett doboztér két hosszabb oldalán vágott két-két lyukon, négy kisméretû, fekete-fehér (bár nem Junoszty) tévékészülék mozgóképekkel feltöltött vibrálásában gyönyörködhet a látogató. Emellett pedig kakofón hangzavarban is – ami nemcsak azért állhat elõ, mert nyolcévi kemény erõfeszítéssel sem tanult meg oroszul (a munkák tetemes része ugyanis nincs feliratozva), hanem mert a programot elcsúsztatva futtató tévékészülékekbõl eredõ zajok is egymásbacsúsznak. Az amúgy is nehézkes befogadást – a több mint másfél órás válogatást ugyanis állva, a kiválasztott tévébe szinte belebújva kell/lehet végignézni – tovább nehezíti a filmek azonosításának problémája (erre nézvést ugyanis nem mellékeltek az idõrendet követõ programfüzetet, csak egy tenyérnyi orosz illetve angol nyelvû katalógust), illetve a kurátori elképzelések zavarossága. Ennek tisztázására a Knoll Galéria magyar nyelvû leporellója sem alkalmas: tüzetesebb vizsgálat után feltûnik, hogy az értelmetlenül zagyva magyar szöveg már csak a nyelvromlás egy további fokozatát képviseli az eredeti orosz szöveg lefordításakor keletkezett angol bakik sora után. A kiállítás magyar címe megkísérli egyértelmûvé tenni a helyzetet – a buffó ugyanis komédiást, bohócot jelent –, míg az eredeti orosz szövegben szereplõ Буфф szó jelentése homályban marad, csakúgy, mint létezésének ténye az orosz nyelvben, amit az általam fellapozott szótárak egyike sem igazolt. Az angol nyelvû verzió pedig vagy nemlétezõ francia szókapcsolatra (itt feltehetõen a burleszk, groteszk jelentésû bouffon változott át), vagy esetünkben erõltetettnek tûnõ angol kifejezésre (buffalo's rodeo) hivatkozik, melyekbõl kiindulva úgymond elindítható egy, a mûveket összekapcsoló asszociációs lánc. (És akkor nincs megállás: a hasonló hangzású francia és angol szavak nyomán nyugodtan gondolhatunk a böffentésre, az ütközõ, lökhárító értelemben használt puffer szóra, de akár ittas emberre is. És miért is ne? – e fogalmakat a kiállított mûvekkel nyugodt szívvel kapcsolatba hozhatjuk.)

Érdekesebb kérdés azonban, hogy a mai, poszt-posztmodern helyzetben van-e létjogosultsága a politikai mûvészetnek. Eltekintve attól a ténytõl, hogy a volt keleti blokk országaiban (és így Magyarországon is) éppen a korábbi elvárások miatt zsigeri ellenérzés tapasztalható a mainstreamhez tartozó képzõmûvészek és kritikusok részérõl az ilyen irányból érkezõ kérdésfeltevések, mûvek megítélésekor, tagadhatatlan, hogy a nyolcvanas években éppen azok az alkotók részesültek elismerõ nyugati fogadtatásban, akikre a kvázi-ellenzéki szerep, a primitív, nyers erõ és a poszt-dadaista rendszerbíráló attitûd volt jellemzõ. Ilyen szempontból az ezredfordulós poszt-szovjet helyzet nem sokban különbözik a korábbi idõszaktól: a demokráciának nevezett hatalmi mátrixban a politikusok még mindig csapkodhatják cipõjüket az ülésterem asztalaihoz, köpködhetnek vagy kaphatnak sírógörcsöt, míg a nagy, köztéri nyilvánosság elõtt elkövetett hasonlóan furcsa viselkedésmódok heves elutasításban részesülnek. (Puffer!) Oleg Kulikot – akit legutóbb a Mûcsarnok Trans Sexual Express (Budapest, 2002) kiállításán mint hatalmas ölebével családi életet élõ egyént láthattunk – egy egyetemi elõadóteremben elõvezetett, vetkõzõs-ordibálós performanszán (Veled egy vadbarom vagyok) dühödt hallgatók kísérlik meg – a fizikai kényszerítõ erõt sem mellõzve – rendreutasítani, a Kollektív vörös címû videóban (Arszen Szavadov) egy kommunista tüntetõmenet mellett fiatal, balettruhába öltöztetett férfiakat fotózó stáb tagjait kísérik be kihallgatásra a bõrkabátos (fedett) és a tányérsapkás (igazi) rendõrök.

Anton Litvin Rosszul vagyok a háborúdtól

Az intolerancia nemcsak a provokált botrányok nyomán érhetõ tetten: ott van már a kiskamaszok fejében is – az orosz nyelvet behatóan ismerõk számára állítólag ez ismerhetõ fel az Andrej és Júlija Velikanov által készített, A másik címû, s a mássággal kapcsolatos gondolatokat körüljáró riportfilm nyomán.

Nyelvismeret hiányában célszerû a filmek vizuális oldalának megfigyelésébõl kiindulni. Ennek alapján találhatunk montázstechnikára épülõ, mûvészfilm rangjára aspiráló, ellenben didaktikus videót (Az elnök katonája – ZAIBI csoport), melyben a nyugati(!) katonai díszszemlék masírozó katonáinak képébe, a tömeg és az erõszakszervezetek Leni Riefenstahlt idézõ látványvilágába bele-bele csúszik egy-egy Tarkovszkij-reminiszcencia és néhány megrendezett (fiktív) kivégzési jelenet. Láthatunk – közhelyes, ámbár groteszk véget érõ – sci-fit (Alesecskin testvérek: Nekropolisz), melyben a sivatagban, csontok és tárgymaradványok között bóklászó, különös ruházatú túlélõ egyszer csak lezuhan és eltûnik a horizonton húzódó dûne mögött. Van a kísérleti filmekre jellemzõ, kapkodó, gyorsított vágásokkal élõ anarchista koncertfelvétel, hisztérikusan kántáló olasz (Roberto Perciballi: Anarchiát Olaszországnak!) és eseménygazdag orosz változatban is (Tavaris Karma: Halj meg, kapitalizmus!), mely utóbbiban a verekedést, törés-zúzást, pénzégetést kísérõ – egyfajta pszeudo-Bëlga számnak tûnõ – zenére Che Guevarás pólót viselõ emberek vonaglanak. A szándékoltnak tûnõ ideológiai zavarkeltés, az ironikus tréfa olyan anarchista tüntetések transzparensein jelenik meg (Radek Community: Tüntetés), ahol a lassan hullámzó (egyébként a zebrán szabályosan átkelõ) tömeg a Sex Marx / Karl Pistols feliratokat emeli a magasba.

Az anarchizmus hirdetése és követelése – lett légyen bár némelyek számára roppant szimpatikus ideológia – mégsem tekinthetõ mûvészeti tevékenységnek, hacsak nem egy olyan relatív és túlhaladott, esetleg akcionista mûvészetfelfogás szempontjából, amely az élet minden jelenségét mûvészetként definiálja. Viszont releváns politikai mûvészetnek tekinthetjük az olyan mûvészeti megközelítéseket, melyek kritikusan viszonyulnak az adott társadalom kulturális, politikai jelenségeihez. Amikor a kilencvenes években hazánkba is megérkezett a vadkapitalizmus primitív formája, mindannyian szembesülhettünk az utcai standokat ellepõ pornóújságok tömegével – miközben Herman Nitsch kiállítását például mélyen átélt politikai felzúdulás követte. Pornográfia és politika pedig szorosan összefonódik: a Nagy nõvér címû észt dokumentumfilm (Jak Kilmi, Andres Mainik) egy volt Miss Észtország és topless modell képviselõválasztási kampányát kíséri végig, megörökítve azt a folyamatot, amely során a jelölt felhasználja a naiv/buta és szexi szõke nõ sztereotípiáit – az eredmény szempontjából végül is sikertelenül. A világpolitikai helyzet üdítõen szarkasztikus paródiája (Politikai táncok) egy novoszibirszki alkotócsoport nevéhez köthetõ (D. Bulnyigin, V. Mizin, K. Szkotnyikov). A videó egy háromszereplõs pornófotózás beállított jeleneteinek létrejöttét dokumentálja: a szereplõk azonban alsónadrágos férfiak, arcukat nagyméretû álarc fedi. Az imitált anális, orális stb. szexjelenetek „valódi" szereplõi politikusok: Putyin és Bush elnök a mankós, törött lábú Oszama Bin Ladennel egy lepattant szállodai szobában élvezkedik a világ szeme láttára. A nyugati világ legveszedelmesebb ellensége megjelenik egy fiktív, az arab hírügynökségek tévéfelvételeit parafrazeáló videón – a híres némaszínész, Vlagyiszlav Mamisev-Monro a terroristavezér gumimaszkjában, burnuszban néha ki-kipattan hatalmas amerikai autójából, hogy más terrorista-gyanús arabokat ölelgessen (Kegyetlen románc). Csak emiatt biztos nem omlott volna össze a World Trade Center – mint ahogy Pasa Labazov – Nagyezsda Bakuradze egyetlen perces videóetüdje (Good bye America! O-0-0-0) sem áll okozati viszonyban a szeptember 11-i eseményekkel. Az ikertornyok képével díszített bögrére fekete filctollal zuhanó repülõt rajzol egy reszelõs, böfögõ hang feltételezett gazdája, majd a becsapódás nyomát akkurátusan elsötétíti, késõbb ugyanez történik a giccsbögre párjával is.

A cinikusnak tûnõ, ámde kisstílû tragédia oka, amiért az ittas ember átalakítja ivópohara felületét, az orosz nemzeti identitásból fakad: a bögrék mellé üres üveg kerül – elfogyott a vodka.

A háborúk, tömegmészárlások, menekülõ hontalanok a nyugati civilizáció harmadik évezredére nemhogy nem tûntek el, sõt. Megtehetjük, hogy minderrõl saját lelki békénk, kicsinyes életcéljaink elérése, megélése érdekében nem veszünk tudomást, de akadnak, akik direkt vagy áttételes politikai állásfoglalásaik érdekében mûvészi eszközöket is felhasználnak. Anton Litvin a macesztáblákra festett, kiállított mûveket zabálja fel hihetetlen gyorsasággal performansza során – hogy aztán mindezt az érdeklõdõ nézõk elé hányja (Rosszul vagyok a háborúdtól). Az egyértelmû dekódolhatóság érdekében felhasznált aktív és brutális eszközök helyett megrázóbb lehet az objektív, kívülálló bemutatás. Jacopo Benci felülrõl, egy bérház ablakából filmez négy, Róma utcáin (Árkádia) tébláboló, mikulásruhába bújt menekült balkáni zenészt. Kusturica sírva vigadó, lendületes zenészei a boldogulás (és az élet) reményében emigráltak a béke és a nyugalom nyugati félszigetére – csakhogy erõtlen cincogásaikra itt senki sem kíváncsi, az autók és az emberek az érdeklõdés leghalványabb jele nélkül lépnek túl rajtuk. Nincs mit csodálkozni azon, hogy egyetlen, reális útjuk oda vezet, ahol a volt keleti blokk minden férfiembere otthon érzi magát: a kocsmába. Ott aztán van móka, kacagás, böfögõ részegek, ripacsok és pojácák. A tévében pedig megy a buffalo`s rodeo: a vadul imbolygó mûállaton félmeztelen, elhízott háziasszonyok egyensúlyoznak – a szexinek szánt pózok háttere egy kifeszített, óriási amerikai zászló. Pedig ha az irónia legkisebb jele felbukkanna ezen a speciális rodeón, akár be is választhatták volna a kurátorok a Köbméter Galéria Politikai buffó címû összeállításának pornográfia-politika részébe.