– Vámos Éva: Magyar konstruktivista és szürrealista festmények és szobrok, híres fotók, de talán elsõsorban a geometrikus absztrakció körébõl kikerülõ mûvek a Szöllösi-Nagy-Nemes gyûjteményt darabjai, amelyekkel új kiállítótermet nyitottak az Anjou-vidéken, fél évvel a MAGYart után.* Az íráshoz választott címet Marta Pan szobrától kölcsönöztem - a szobor különös szépségén és elsõ jelentésén túl kifejez valamit a magyar és francia földön átívelõ kiállítás hangulatából. A gyûjteményrõl, az erre az alkalomra kiadott kötetrõl kérdeztem Nem's Judith-ot, aki maga is festõmûvész.

– Nem's Judit: A kezdetek még csak az ifjúkori ámulat évei voltak. Valamilyen megfoghatatlan vágyat éreztem Anna Margit kiállításán az Ernst Múzeumban a hatvanas években - még gimnazista voltam, és elérhetetlennek éreztem a háromezer forintért kiállított képet. Arra is csak késõbb jöttem rá, hogy az alacsony, kedves hölgy, akivel beszélgettünk, és aki még engedményt is ajánlott nekünk, maga a mûvész volt. Akivel akkoriban kiállításokra jártunk, és mûvészpályára készültünk, ma a férjem, Szöllösi-Nagy András, akivel közös gyûjteményünket talán éppen Kolozsváry Ernõ biztatására alapoztuk meg. Tõle elõször Bálint Endre képeket vettünk. Ernõ bácsi igyekezett bennünket meggyõzni arról, hogy nem várhatunk a gyûjtéssel addig, amíg pénzünk lesz. Nagy hatással volt ránk a környékünkön, Rákosligeten Tóth Tibor rajztanár, aki tanított is minket, és aki hihetetlen aktivitással jobbnál jobb kiállításokat rendezett a Mûvelõdési Házban, amit annak is köszönhetünk, hogy ott már kicsit a periférián voltunk, nem figyeltek annyira , így nem tiltották be ezeket. Így emlékszem Ország Lili, Bálint Endre és Kassák kiállításokra azokból az idõkbõl.

A gyûjtemény igazából mégis Franciaországhoz kapcsolódik. Ott találkoztunk a mûvész és mûgyûjtõ Joseph Kadarral, aki felhívta a figyelmünket a nagy-számú és jelentõs magyar mûvészre, akik Franciaországban, Németországban vagy éppen Amerikában élnek, és alig ismerik õket Magyarországon. A késõbbiekben nagyon hatott ránk a párizsi magyar Molnár Vera festészete és világlátása, akivel jó barátok lettünk, és tulajdonképpen õ bábáskodott e kiállításnál is.

Lucien Hervé Kassák Lajos, 1961

– Hogyan jött létre ez a kiállítás - miért éppen most, és hogyan válogattátok az anyagot?

– Informálisan kezdõdött minden. Molnár Vera mûvészettörténész és kiállítás-szervezõ barátja, Jean-Pierre Arnaud Angers-bõl meglátva a gyûjteményünket mindenféleképpen kiállítást akart ebbõl szervezni. Ehhez kitûnõ alkalomnak ígérkezett az Angers-i (Maine et Loire-i) önkormányzat új kiállítótermének megnyitása gyönyörû mûemléki környezetben. Meg kell, hogy mondjam, sokat áldoztak erre a kiállításra és a katalógusra, amelyben a védnök André Lardeux szenátor bevezetõje után Jean-Pierre Arnaud esszéje, Beke László tanulmánya és valóságos kislexikona, valamint a Molnár Verával és velünk is folytatott interjúi segítik a kiállítás francia látogatóit az 1920-tól 2000-ig terjedõ korszak magyar mûvészetének megértésében. A kiállítás máris nagyon sikeres - kitûnõ a sajtóvisszhangja. A ,,nagyok" és ismertebbek, mint Brassai, Vasarely, Moholy-Nagy, Molnár Vera, Schaár Erzsébet, Bálint Endre, Korniss Dezsõ mellett idézik az eddig kevésbé ismertek mûveit is - felismerve, hogy a 20. századi mûvészeti mozgalmak teljes sokszínûségében láthatók a kiállításon.

Nemcsak a katalógus szerkesztésére, hanem a kiállítás rendezésére is rendkívüli mûgond jellemzõ. Külön eljött hozzánk az építész Roland Korenbaum, hogy megnézze, milyen környezetben és hogyan helyeztük el Párizs környéki otthonunkban a mûtárgyakat, és kissé ezt a hangulatot újraalkotva öt kis szobát építettek fel a Bessonneau-palotában a kiállítás helyszínén. Így kerülhettek külön szobába a rajzok, azután az a sajátos szürrealista vonulat, amelynek mentén a Bretontól is tanuló Hantai Simon képéig és Bálint Endre olaj és gouache-áig jut el a nézõ.

Csáji Attila Jelrács XVI., 1969, vegyes technika, 100x100 cm

A kiállításon természetesen követhetõ az is, ahogyan mi fejlõdtünk, illetve ahogyan gyûjtõkörünket alakítottuk. Kezdetben az Európai iskola olyan jelentõs mesterei foglalkoztattak minket, mint Bálint, Barta, Korniss és Rozsda Endre, akik szinte mindannyian hosszabb-rövidebb ideig Franciaországban éltek. Ez is indított el bennünket azon az úton, hogy olyan magyar mûvészekre koncentráljunk, akik Franciaországban éltek, vagy élnek - de akkor már megkerülhetetlen Kassák, aki Szittya Emillel együtt kigyalogolt Párizsba. Szittya pedig Tzara-val is jó kapcsolatban volt, így õ vezette be Kassákot a párizsi avant-garde mûvészkörökbe. Ezen a vonalon pedig a magyar konstruktivistákat kezdtük gyûjteni: Bortnyik és Vasarely mûvek is láthatók itt.

Otthonunkban külön szobát kaptak a fotók, amelyek közül Hevesy Iván, Sugár Kata, Brassai és a két Hervé, apa és fia képei is eljutottak a kiállításra. Elég sok szobor is látható, de az is elõfordul, hogy jól ismert szobrászok, mint Etienne Hajdu, vagy vagy Magda Frank rajzai szerepelnek ezen a kiállításon. Marta Pan több szobrával is szerepel - de el kell mondanom, hogy az idézett fából faragott mobilját külön elkérték erre a kiállításra, ez nem a mi gyûjteményünk darabja. Vannak még persze szobor-vágyaink, például Csáky kubista korszakából. De kiállítottuk az Etienne Beothy és Anna Beothy-Steiner házaspár szobraiból és festményeibõl is - nagyon szeretjük ezeket a mûveket. Azután Nicolas Schöffer-mobilokból és Schaár Erzsébet székeibõl is van gyûjteményünkbõl a kiállításon.

Az utóbbi években egyre inkább a geometrikus absztrakció irányába fordultunk, méghozzá ennek kitûnõ párizsi magyar reprezentánsain kívül például Max Bill, Soto vagy Morellet mûveivel földrajzi értelemben is egyre inkább bõvül a gyûjtõkör. Ennek is köszönhetõ, hogy azért nem csupaszítottuk le teljesen a falakat, és otthonunkban is maradt még sok szép mûtárgy.

Judith NemÕs Collage de papiers en relief, 1997, 60x60 cm

– Férjem festészettel és szobrászattal is foglalkozott kezdetben, de azután a matematikus illetve mérnöki pálya felé fordult. Egyetemi tanár, jelenleg az UNESCO tudományos fõigazgatóhelyettese Párizsban. Én maradtam a mûvészi pályán, egy évtizede szerepelek nemzetközi kiállításokon, Magyarországon is, úgy, hogy általában a kiállítások szervezésében is részt veszek; magyar mûvészeket igyekszem rendszeresen megismertetni Franciaországban, vagy francia és magyar mûvészeket mutatunk be együtt. Joseph Kadarral közösen rendezett legemlékezetesebb kiállításaink a grafikai, a mail-art majd a kollázs-biennále volt. Ezen a téren nagy elõrelépést jelent a Hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Múzeum. Amikor hazajövök, amúgy érzem, mennyire szétszakított most a magyar mûvésztársadalom, hiányolom azt az együttgondolkodást, amely a 20. század elején még segítette mûvészeinket.

A festményeim többnyire a geometrikus absztrakció jegyében készülnek, általában papírmunkákat, kollázsokat festek. Ezek közül is láthatók munkáim a kiállításon.

Ez a pálya sokban segít a gyûjtemény bõvítésében. Elõször véletlenül egy New York-i mûvészkolléga nálunk járva elkérte egy munkámat, és cserébe adott egy festményt. Most már elég gyakran csere útján is jutunk újabb mûvekhez, és galériákból is szerzünk újabb festményeket. Így jutottunk például a kiállított Konok Tamás és Bak Imre mûvekhez.

A folyóirat, amelyet kezedben tartasz, a Parisiens Hongrois Bartók-száma. Ez a folyóirat a nyolcvanas években indult Joseph Kadar szerkesztésében. Papp Tibor és felesége fordította és szedte ki a szövegeket. Magyar vonatkozású mûvészeti eseményeket mutattak be, dokumentáltak e lapban, minthogy a párizsi Magyar Mûhely inkább irodalmi orientációjú volt. 1994-ben Schöffer-szám, 1995-ben Bartók-szám jelent meg. Ugyancsak Kadar kezdte terjeszteni a Revue Enveloppe folyóiratot, ami ténylegesen borítékra nyomtatott szöveg volt, amit felbélyegezve postáztak. Egyértelmûen provokatív célzatú folyóirat volt, mert a címzettnek és környezetének - ha akarta, ha nem -, el kellett olvasnia. Késõbb ez a folyóirat dokumentálta a mail art biennálékat például 1994-ben Párizsban, majd 1995-ben már Hajdúszoboszlón. De Joseph Kadar elindított még egy harmadik folyóiratot is az elektro-grafikán alapuló mûvészet bemutatására. Szinte egyszemélyes vállalkozásban, annak összes mûvészi és technikai feladatával és anyagi terheivel valósította meg Kadar ezeket a folyóiratokat. Én ezekben a munkákban 1993-94 óta dolgoztam együtt vele, így a Bartók-hommage-t is közösen szerkesztettük és terveztük.

Pátkai Ervin Cím nélkül, 1980 k., 25x20x16 cm

– Bartókról beszélve eljutottunk az Allegro barbaro-ig, Bálint Endre olajfestményéig. Párizsból telefonon és e-mail útján kapcsolódott az interjúba Nemes Judit férje, Szõllõsi-Nagy András, aki elmondta azt a történetet, amelynek lényegét itt közreadom.

– Ezt a festményt Bálint özvegyétõl kaptuk. Csak annyit tudtunk róla, hogy Bálint Párizsban, valamikor 1957 és 1962 között festhette - eltûnt, azután újra felbukkant, de honnan és hogyan? Óriási szerencsémre egy nyári napon a pesti Központi Antikváriumban az a katalógus került a kezembe, amely a bloomingtoni Indiana Egyetem múzeumában 1972-ben rendezett 20. századi avant-garde magyar mûvészeti kiállítás anyagát tartalmazta, benne a Bálint-képpel - cím nélkül. Viszont ott állt, hogy Paul Citrome, Paris. Innen már könnyû volt a történet megfejtése. Czitrom Pál pszichiáter segítette ugyanis Bálint Endrét többek között azzal, hogy Párizs környéki padlásszobájukban lakhatott. Czitrom Pál unokaöccse és felesége, a festõ Anna Mark barátaink, õk mesélték, hogy a pszichiáter felesége ki nem állhatta Bálint hálából nekik adott ,,õrült" képeit, és ki akarta õket dobni. Szerencsére valaki megmentette és megõrizte ezt a tucatnyi képet. Segítségünkkel a képek hazajutottak Budapestre, Bálint Endre özvegyéhez. Ô ajándékozta meg gyûjteményünket az
Allegro barbaroval.