Egy hosszú asztal két oldalán 32 egyforma férfialak ül egymással szemben, tompa, üres tekintetük a nyárspolgárian vörös-fehér asztalterítõre szegezõdik (Asztaltársaság, 1988) - szerzetesi közösség üzenet nélkül, vagy csöndbe dermedt vitakör téma és tartalom híján. Az élettelenség térfoglaló-kisajátító jelenléte válik érezhetõvé itt, a dermedt kísértetiesség és a megdermedés kísértetiessége, a nem-holtak morbid diadala. Ugyanez mondható el a körülbelül három méter magas patkányok körben guggoló csoportjáról (Patkánykirály, 1991-1993) vagy a fekete uszkárok három szabályos körbe rendezett falkáiról, amelyek feszülten várakozva állnak a fehér színû, ugyancsak fehérre festett kisgyermeket rejtõ bölcsõ körül. A színfeketeségnek ez a gyûrûje elnyeléssel fenyegeti az ártatlan fehérséget (Gyerek uszkárokkal, 1995/96). Hasonlóan ijesztõ az a kendõkbe takart fehér figura, amely egy piros vértócsa elõtt vesztegel (Kísértet és vértócsa, 1988). Ám az abszolút dermedtség a vészérzet sugallatánál is erõsebb.

A Katherina Fritsch által megalkotott lidércálom-ikonok hatása annál inkább csontba metszõ, mivel mozgásukban megállítva vesztegelnek, és nem lelik befejezésüket. Az idõbeliségébõl kiszakított fenyegetés mesterséges, megválthatatlan örökkévalóságba zuhan. Kiúttalan dermedtséget jelez az az asztal is, amelynél két egypetéjû iker nézi egymást. Az asztalon lévõ tányérokat és csészéket ugyanez a motívum, az asztalnál ülõ ikerpáré díszíti. Az önreflexió kiúttalansága Fritsch változatában a makro- és mikrokozmosz megsemmisüléseként jelenik meg.

Katherina Fritsch Asztaltársaság, 1988

Katherina Fritsch köztereken is elhelyezi meghökkentõ munkáit. 1987-ben életnagyságú, erõsen sematizált, rikítósárga madonnát állított fel egy münsteri sétálóutcán. 1986-ban szubtilisabb, mert kifogástalan öltözékkel látta el azt a szerény öregurat, akit csillagdíszes piros nyakörvvel felszerelt angol buldog társaságában indított sétára egy közparkban. Fritsch a közismert és megmagyarázhatatlan, a banális és talányos közötti határvonalon helyezi el munkáit. Ômaga ,,a dolgok idegenségérõl és melankóliájáról" beszél - két olyan tulajdonság, amely ,,a lét kimondhatatlansága és feneketlensége láttán meghozott mûvészi döntés abszolút volta" révén élhetõ át. Katherina Fritsch az elviselhetetlenségig eleveníti meg a dolgok idegenségét. Munkái egy olyan világról tanúskodnak, amelyben az elevenség illúzióvá vált.

fordította: Adamik Lajos