,,[...] Repülõgép és vonatmerényletek, robbantások, pusztulás, levegõszennyezés, üvegházhatás, savas esõ... Minamata, Csernobil, Seveso, stb.

A megfélemlítés korszakában végül elég jól hozzászoktunk a rémképekhez, és fõképp a tv-összeköttetésnek köszönhetõen bolygónk hosszú haldoklása megszokottá vált, egy lett a sok rendkívüli hír közül. Elértük a könnyed megdöbbenés legmagasabb fokát, s egyszerûen csak konstatáljuk az eseményeket [...]"

(Paul Virilio: Az információs bomba, Magus Design Stúdió Kft, Budapest, 2002)

A technológiailag túlfejlett hétköznapokban (Paul Virilio 1998-ban írta meg pamfletjét), ahol mindent eláraszt a valóságot egyre nagyobb tökéletességgel szimuláló, de mindig is fiktív kép, 2001. szeptember 11-e fordulópont: a hiperreális képet - paradox kifejezéssel - az ,,egyszerûen" valóságos kép váltja fel, és a képi hatás felülmúl minden addigi multiplex-effektet. A képi ábrázolás a legkidolgozottabb, legkifinomultabb eszköze korunknak: az emberi érzékelésben a látás játssza - kórosan túlfejlett módon - a döntõ szerepet. A katasztrófa közvetítésekor a kép, a látvány okozza a megdöbbenést, vagyis az a konfliktus, hogy a megszokott, megunt és már egyre kevésbé felkavaró képek a fikcióból átkerülnek a valóság mezejébe. Eleddig a fikció igyekezett a valóságot utánozni, s egyszer csak a valóság történik a fikció ,,mintájára".

Reality, realitás, hiperreál. Szeptember 11-e aktualitása elkerülhetetlenül meghatározta a 2. hamburgi fotótriennále gondolatmenetét, mindamellett, hogy a nagyszabású kiállítás- és eseménysorozat valójában a fotográfiát érintõ legalapvetõbb kérdéssel foglakozott: a kép és a valóság viszonyának problematikájával. Szabványszerûnek és túl általánosnak is tûnhet a mottó (<reality-check>), hiszen tulajdonképpen bármely fotókiállítás ráilleszthetõ erre a kérdéskörre. Tény, hogy az április közepétõl egészen szeptember végéig tartó háromévenkénti seregszemle gerincét elsõsorban a május elején megrendezett, a triennále mottóját boncolgató és egyben az elméleti vezérfonalat jelentõ egynapos szimpozion jelentette. A több mint 90 kiállítás és közel 50 egyéb rendezvény némelyike csak szegrõl-végrõl kapcsolódott a triennále tágan is értelmezhetõ témájához. A triennále katalógusában az olvasható, hogy ,,a mottó a valóság többféle megközelítésére, a fotográfiai médium sokoldalúságára utal"¹. Vagyis arra, hogy a ma divatosan ,,új technológiákként" aposztrofált kifejezésmódok korában a fotográfia milyen egyedi képességekkel rendelkezik, és az ábrázolás ezt a médiumot tekintve milyen változásokon megy keresztül. És fõként: a világ fénysebességû változásával, a technológia átalakulásával hogyan alakul át a képalkotás a fotográfiában. (Önmeghatározásról, netán önigazolásról van szó a téma érintésekor? ,,Kémiai képalkotás versus videó- és digitális kép a kortárs mûvészeti kontextusban?" A hamburgi triennále mûvei - lévén, hogy kortárs seregszemlérõl van szó -, döntõ többségben digitálisak, és ez a tény önmagában máris választ ad az elõbbi kérdésekre: a digitális technikákkal való kísérletezés, az eredmények bemutatása, egyfajta helyzetjelentés egyébként célja is volt a rendezõknek.)

A hamburgi fototriennálét idén második alkalommal rendezték meg. Az ötletgazda a fotográfus, mûgyûjtõ és kiállítások szervezõjeként, kurátoraként ismert F. C. Gundlach professzor, aki az elsõ alkalommal, 1999-ben, szerényebb keretek között, a Hamburgi Fotószövetség által biztosított kisebb összegbõl, de Hamburg nagy múzeumait megnyerve vágott neki vállalkozásának. Az elsõ triennále sikere garantálta a folytatást, és az idei, 2. kiadás sokkal szervezettebb formában, külön a célra létrehozott iroda munkájával, a város valamennyi múzeuma és majd mindegyik mûvészeti galériája részvételével jött létre.

A helyszínválasztást az indokolta, hogy Hamburg a fotográfia németországi fellegvára, a nyomtatott média központja, számos klasszikus sajtóorgánum, kiadó és hirdetési ügynökség székhelye. Itt dolgozik szám szerint a legtöbb fotográfus Németországban. A fotográfia egyébként itt a gazdasági fejlõdés motorja is. Mindemellett azt is fontos tudni, hogy a hamburgi múzeumok a világon az elsõk között adtak helyet a fotográfiának mint mûvészetnek: Alfred Lichtwark, a hamburgi Kunsthalle akkori igazgatója már 1893-ban fotókiállítást rendezett a nagyhírû intézményben.

A résztvevõ múzeumok és galériák nagy száma mutatja, hogy a triennále másodjára valóban a város összes vizuális kultúrával foglalkozó intézményét megmozgatta. A tárlatok áprilistól szeptember végéig tartanak. Közös mûvészeti vezetés nélkül, mindössze egy koordinálóirodával együttmûködve, minden intézmény a saját választása szerint lép be az események sorába. A Kunsthalle a Jürgen Klauke-retrospektívet² rendezte meg a triennáléra - a témába vágva: a valóság ábrázolása JüRGEN KLAUKE munkájában maga a mûvészeti tevékenység, az aktus, a cél. Test, identitás, nemi szerepek, ,,én + én" - ezek a német fotográfus hetvenes években elkezdett mûvészeti-fotográfiai kutatómunkájának kulcsmotívumai. A Kunsthalléban látható munkái a legismertebb képei, gyakran önportrék, amelyek egyébként beállítás nélkül, a pillanat hevében, tudatalatti kutatómunkához készültek - olyan képek, amelyek az ember komplex identitását, a szerepeket, a jó és a rossz oldalt mutatják be. Ha a fotográfiát mint médiumot vizsgáljuk: Jürgen Klauke kiállítása egyben felfogható visszatekintésnek is a médium 30 év alatti változására egyetlen mûvész kutatómunkáján keresztül - hiszen Klauke mindig az adott korszak aktuális technikájával dolgozott.

Az Altoaner Museum, az észak-német kultúrtörténet múzeuma a riportfotó történetét bemutató kiállítást rendezett³. A tárlat a Robert Lebeck gyûjtemény eredeti nyomtatványai, német, francia, angol és amerikai lapok alapján igényes történeti áttekintést ad a 150 éves mûfaj mûvészeti és technikai hátterérõl. NADAR, EUGENE SMITH, GISèLE FREUND, CARTIER-BRESSON fotói mellett láthatók KERTéSZ 1928-as divatfotói a párizsi Vu magazinból, CAPA spanyol polgárháborús képsorozatai, MUNKáCSI 1933. márciusában a náci propagandaújságban, a Berliner Illustrierte Zeitungban megjelent fotói, PEDRAZZINI `56-os budapesti képei, vagy a nürnbergi per halálra ítélt vádlottainak portréja a kivégzés után, 1946. október 26-án a Paris Presse-ben, mely fotót a brit és természetesen a német lapok sohasem közölték, a párizsi sajtón kívül egyedül a Life magazin publikálta.

A Museum für Kunst und Gewerbe (az Iparmûvészeti Múzeum) kifejezetten hamburgi kiállítást rendezett: egy nagy összefoglaló tárlatot szentelt a város hírhedt piroslámpás negyedének, a St-Paulinak⁴. Jól ismert és fiatal német fotográfusok mûvei mutatják be a legendás városrészt a 60-as évektõl, az aranykortól.

A fotókon néha kissé kínos bárjelenetek, nyílt utcán csókolózó párok, tûsarkú cipõt és bokafixet viselõ fürdõruhás nõk... HENNO KAUFHOLD fekete-fehér zsánerképeit andalító nosztalgia-slágerek kísérik - a hatás nem mindennapi. Mai jelenetek is vannak: kék-zöld foltok, herpeszek és sebek az utcanõk arcán PETER HENDRICK portrésorozatán, MICHAEL NAJJAR harsány installációján (The End of Sex) látható, interneten választható prostituált-klónok torzult jövõképet sejtetnek (és nem kizárt, hogy ez már a jelen). St-Pauli mítosz és valóság, a képeken egyszerre jelenik meg dokumentáció és fikció.

A kikötõben lévõ rendkívül közkedvelt és igényes kortárs mûvészeti központ, a Deichtor-hallen két hatalmas kiállítótermének egyikében 1980 és 2000 között készült, jól ismert divatfotók láthatók a falakon: a tárlat címe Archeology of Elegance⁴. Divattörténet, stílustörténet, fotótörténet. BETTINA REIMS hatalmas színes fotóján Madonna aléltan hever a vörös szoba padlóján, odébb HERB RITTS fotója az agymûtéten átesett Elisabeth Taylorról, amelyen félcentisre nyírt õsz hajjal látjuk a dívát - és hatalmas, jól látható varrással koponyája bal oldalán... Glamour, punk-rock, futurizmus és mûvészet, MAPPLETHORPE, STéPHANE SEDNAOUI, JEAN-BAPTISTE MONDINO, DAVID LACHAPELLE klasszikus képein. A divatfotó egyébként közkedvelt mûfaja a triennálénak: több más tárlat is bemutat hasonló munkákat, elsõsorban Hamburgban élõ mûvészektõl. Igényesség jellemzi a kiállítások legtöbbjét, fantasztikusan kidolgozott, gyakran gazdag katalógussal kísért sorozatokat lehet látni. Korántsem redundáns, ismétlõdõ munkákat, hanem új, élõ fotómûvészetet. Míg az idei Dokumenta videómunkák seregszemléje, a 2. hamburgi fotótriennále valóban ,,fotó"-triennále, videó- és multimédia munkák csak elvétve láthatók néhány galériában, a fotográfia - ugyan kevéssé nemzetközi, és még kevésbé kelet-európai, mint németországi vonatkozásban - aktuális helyzetképe gazdag, változatos és kidolgozott. Történelmi és riportfotók, retrospektív mûvészeti kiállítások, egyéni tárlatok fiatalok új munkáiból, szabadtéri vetítések, szimpozionok, elõadások, elmélet és igényes gyakorlat - a fotográfia aktuálisabb, ,,kortársabb", mint bármikor.