mottó:

,,Megõrzõm hidegvéremet,

Nyugodt vagyok, kivéve

Ha fáradt verkli nyekken rá avítt

Dallamára (...)"

T. S Eliot

Süvecz Emese Jegyzetek a Queer láthatóságáról (Balkon, 2002/7-8) címû dolgozata látszólag három kritikával polemizálva fejti ki álláspontját, az érdekli ,,(...) hogy miként reprezentálódik a homoszexuális diskurzus (...)". Az egyik általa kiválasztott cikk, amellyel szemben meg kívánja fogalmazni saját nézeteit, a Butik multikulturalizmus? címû kritikánk, melyet a Trans Sexual Express (továbbiakban T. S. E.) címû kiállításról írtunk (Új Mûvészet, 2002/4).

Süvecz szerint mi nem ismerjük fel a homoszexualitásnak mint tematikának a létét, ugyanakkor úgy véli, hogy azért nem írtunk (mások mellett mi sem) a kiállítással kapcsolatban a homoszexualitásról, mert Magyarországon hiányzik ,,a társadalmi nemi szerepekrõl szóló képzõmûvészeti diskurzus". A szerzõ tehát nem kisebb célt tûz maga elé, mint hogy autoritások által ellenjegyzett dolgozatával beindítsa ezt a nem létezõ diskurzust.

Süvecz annak érdekében, hogy egy kellõképpen leturbózott, a dekonstruktõrök, a feministák stb. vérében (met)ázó; körömszakadtáig dualista (mellesleg logo- és fallocentrikus), mások nyomába se lépõ, différanciálatlan; a jelentéstárgyak és a végsõ igazságok után kajtató, a nyugati metafizika sarában dagonyázó és a DisszemiNáció értékeire köpõ vitapartnert konstituáljon magának, azt a stratégiát választja, hogy egyrészt egy ,,posztmodern szöveggenerátort" használva kijelentéseinkbõl olyan állításokat hoz létre, amelyek szándékainkkal szöges ellentétben állnak, másrészt (jobb esetben szándékosan) a legevidensebb állításainkat sem hajlandó megérteni.

Süvecz szerint a kiállításra vonatkozó két fõ kijelentésünk közül a második az ,,(...) hogy a kiállításon bemutatott mûvészet `a posztkánonista idõszak egyik mutánsa', többek között azért, mert feladja `autonómiáját' (??? S. E.). A szerzõk olvasatában a homoszexualitást a `tolerancia' vezeti be a `mûvészi kánonba', megváltoztatva a mûvészet fogalmát: így az egyfelõl a giccs térhódításának terepévé, másfelõl ideologikussá válik."

Ezzel szemben, a kurátorok intenciót figyelembe véve, mi ezt írtuk: ,,A kiállítás a posztkánonista idõszak egyik mutánsa: a mûvészet az emberi élet gyakorlati oldalától elválaszthatatlan tevékenység, elsõsorban nem a kontempláció tárgya, hanem az élet formálásának eszköze. Feladja autonómiáját, és megmártózik a mindennapokban: elmosódik a színpad és a nézõtér, a fikció és a valóság, a populáris és a magas kultúra közötti határ."

Láthatóan nem tettünk mást, mint felsoroltuk a korszak szlogenjeit, miközben a cikkünkben egyetlenegyszer sem hangzik el a ,,homoszexualitás", életünkben nem írtuk le azt, hogy a tolerancia vezeti be a kánonba. Süvecz dolgozata vége felé (összekeverve a valóságot és a fikciót) azt állítja, hogy mivel a homoszexualitást az amerikai kánonvitában születõ butik multikulturalizmus (a továbbiakban B. M.) ideális példájaként tematizáljuk, ezért értelmezésünk több félreértést is tartalmaz. Tehát így fest a süveczi modus ponens: aki a homoszexualitást a B. M. ideális példájaként tematizálja, annak értelmezése több félreértést tartalmaz; B. és K. a homoszexualitást a B. M. ideális példájaként tematizálja; tehát értelmezésük többféle félreértést tartalmaz. Viszont mi egyszer sem írtuk le a homoszexuális szót.

Süvecz szakszerû módon három kérdõjellel utal arra, hogy nem érti, amit a mûvészet autonómiájáról írtunk. Ez az a tipikus szituáció, amikor nem is sejtjük, hogy mit nem ért. A mûvészet autonómiájának és heteronómiájának kanti megkülönböztetésérõl nem hallott?

A mûvészi autonómia bevett formájának megkérdõjelezése (vagyis az, hogy az élet praxisával, az anyagi érdekekkel szemben definiálják) a kritikusai szerint sem jelenti azt, hogy fel kell számolni a mûvészet intézményének relatív autonómiáját.

Süvecz azt állítja, hogy szerintünk a mûvészet a giccs térhódításává válik. Mi ezzel szemben azt írtuk (Kunderát idézve), hogy a kurátorok által gyártott manifesztum olyan, mint egy politikai giccs, szerintünk viszont a mûvészet (Danto szavaival) a közhely színeváltozása.

Süvecz kellõképpen csodálkozik, hogy a kánonvita felõl közelítettünk a kiállításhoz, de ez egyáltalán nem tûnik számunkra erõtlen félreolvasásnak (vö. erõs félreolvasás à la Harold Bloom), hiszen a kiállítás kurátorai a következõket írják: ,,Az alcím [Egy klasszikus a harmadik évezredbõl] egy újraértelmezett esztétikai és ideológiai alapokra helyezett kánonra (kiemelés B. és K.) tett fanyar utalás." A ,,klasszikus" és a ,,kánon" érthetõen a kánonvita felé tereli még a leggyanútlanabb félreolvasót is. A kánonháború egyik kulcskifejezése a Fish által bevezetett ,,butik multikulturalizmus", melynek kérdõjeles változata lett cikkünk címe. Tehát egyáltalán nem világos az a süveczi intenció, hogy a kiállítás kapcsán csak vagy fõként ,,(...) azt érdemes vizsgálni, hogy miként teszi magát láthatóvá a homoszexuális diskurzus", ráadásul ezt tematikailag a kiállított mûvek jelentõs része nem is támasztja alá.

Süvecz írása vége felé ismét visszatér az autonómia kérdéséhez, és elmagyarázza, hogy az úgynevezett autonómia mögött is ideológia áll, mégpedig elnyomó a javából. Ezzel feldobja azt a jól ismert papírrepülõt, amit képviselõi szorgosan hajtogatnak a klasszikus kánonnal szemben, és amit cikkünkben mi is ismertetünk: ,,Radikális baloldali kritikusai szerint az egyetemeken oktatott konzervatív, nyugati kánon (...) egy szûk és privilegizált csoport ideológiáját és érdekeit konzerválja az érdek nélküli tetszés álarcában".

Süvecz Emesének szíve joga arra az álláspontra helyezkednie, hogy a T. S. E. címû kiállítás lényegében a homoszexualitásra helyezi a fõ hangsúlyt, még akkor is, ha a kurátorok a problémát nem dualista módon (heteroszexuális versus homoszexuális) tematizálták. Az viszont már nem érthetõ, hogy ehhez miért kell statisztákat konstruálnia, szöveget torzítania, az egész diskurzus létét megkérdõjeleznie. Dolgozata önmagát leplezi le, hiszen a tolerancia jegyében úgy próbálja gondolatait (mémjeit) elõnyhöz juttatni, hogy vitapartnereiét a végletekig eltorzítja. Szavai mögül az egy Isten, egy Igazság, egy Valódi Kritikus (rém)árnya libben elénk. Süvecz dolgozatából számûzi a világos érveket, az ellenfél tiszteletét, a vita elemi szabályait (igaz, nem kötelezi el magát egy innovatív, metaforikus, sziporkázó, szellemes írás mellett sem), mintha az a kényszerképzet kerítette volna pötyögés közben a hatalmába, hogy ,,végül csak egy maradhat": Süvecz Emese.