Ám mi történik akkor, ha a festménybõl nem lesz csataló vagy valamilyen történet, és még a meztelen nõk sem olyanok, mint amilyennek lenniük kellene? Ezzel a jelenséggel - ha tetszik, problémával - szembesülünk ugyanis Kõnig Frigyes Fürdõzõit nézve. A több mint száz képbõl álló festménysorozat részei a szó szoros értelmében véve festészeti tanulmányok, melyek zavarba ejtik a látogatót, aki nem vagy csak nehezen tudja eldönteni, mit is kezdjen ezzel a képtömeggel, ahol a mûvész a fürdõzõk-téma számtalan variációjával konfrontál bennünket.

E variációk azonban elsõ ránézésre vajmi kevéssé hozhatók rokonságba a festészetben a fürdõzés, strand, tengerpart témában fellelhetõ számos elõképpel, konkrét példával. Pedig nem kell nagy mûvészettörténeti jártasság ahhoz, hogy a látogatónak már a kiállítás címérõl is olyan elõképek jussanak eszébe, mint Seurat Fürdõzés Asniéresben címû képe vagy az impresszionisták, Cézanne, Pissarro hasonló témában készült kompozíciói, Renoir fürdõzõ aktjai, vagy akár a fentebb idézett Maurice Denis stilizált, antik szobrokra emlékeztetõ fürdõzõ nõalakjai. Vagy itt talán mégiscsak felfedezhetõ valamely párhuzam? Kõnig kompozícióiban nemcsak az archaikus-antikizáló háttér, de mintha az alakok testtartása, a ruhák (leginkább persze törölközõk, fürdõlepedõk) redõzése is a Nabis-csoport mûvészeire, Maillol, Vallotton mûveire, illetve áttételesen a görög szobrokra, pompeji festmények alakjaira emlékeztetne. De ha már a festészettörténet kínálta párhuzamokat vagy hasonlóságokat keresgéljük, nem feledkezhetünk meg de Chirico kihalt antik városokat idézõ képeirõl sem, melyek egy-egy Kõnig-tanulmány hátteréül is szolgálhatnának, mint például az 1. vagy a 93. kompozíció esetén.²

Kônig Frigyes Fürdôzôk, 2002 • Fotó: Rosta József

Antikizáló stilizáltságuk mellett feltûnõ még az alakok szokatlan merevsége, élettelensége. A képeken látható figurák - bár többségük mozgás (lépõ, lehajló, felálló, stb. alakok) közben jelenik meg - élettelennek tûnnek. A leképezett mozgásfolyamatokból hiányzik az erõ, a dinamika, így a valószerûség teljes hiányával szembesülünk. (Az egyetlen kivételt, legalábbis számomra, a 98-as kompozíció jelenti, aminek kisformátumú variációja is látható a tárlaton, 17-es számmal, ahol is a kép elõterében egy férfialak felsegít egy törölközõn fekvõ nõt. A két test egymás felé fordulása, összekapcsolódása legalábbis a mozgásfolyamat dinamikus folytatását engedi sejtetni.)

Kõnig fürdõzõi mintha az árnyékvilágon strandolnának, a való világgal - így például a Velencei tóval - meglátásom szerint vajmi kevés köti össze õket (a kiállítást kommentáló szöveg szerint a tó és környéke ihletõ szerepet játszott a tanulmányok létrejöttében). A fürdõzõk, igen kevés kivételtõl eltekintve egyáltalán nem érnek egymáshoz, az esetek többségében a nézõnek háttal vannak ábrázolva. Amennyiben szembefordulnak velünk, akkor is mintha csak félig lennének jelen a képeken, tekintetük a semmibe réved, mint ahogy a hátukat mutató figurák is a (nem látható) horizontot kémlelik. Nincsenek gesztusok, az arckifejezések sematikusak, a mozgás közben ábrázolt figurák pedig mintha olyan pillanatfelvételek célpontjai lennének, amelyeknek se reális elõzménye, se folytatása nincs.

Kônig Frigyes Fürdôzôk, 2002 • Fotó: Rosta József

A képeken feltûnõen sok idõs ember látható, túlnyomórészt férfiak (73., 12. kompozíció), ahol a festõ kíméletlen realitással szembesíti a nézõt az öregedés fizikai következményeivel. Elernyedt, erõtlen testek, megereszkedett hasak és vállak, ráncos bõr, fásult testtartás - a tanulmányok túlnyomó része mintha az elmúlásnak szentelt ajánlás lenne. A hiperreális ábrázolásmód az emberi test bemutatását illetõen természetesen már korábban is jelen volt Kõnig mûvészetében, elég csak az 1987-es háttanulmány-sorozatot, a Három hátat említeni. Ám a látogató a fürdõzésre asszociálva nem az itt látottakra számít - ha fürdõzés és strand, akkor fiatal testek, mozgás, nevetés, gondtalanság, nyár..., vagy legalábbis jól elrendezett nõi aktok klasszikus háttér elõtt. Ezek után a cím szinte paradoxnak tûnik az ábrázoltakhoz képest.

Bár a fürdõzés kellékei, napernyõk, evezõlapátok, strandlabdák nagy számban tûnnek fel a képeken, jelenlétük szinte csak fokozza a látogató ambivalens érzéseit. Több kisalakú kompozíción (11, 31, 39) feltûnik színes, pöttyös, csíkos strandlabda, már harsány színeivel is éles ellentétet képezve a képeken látható idõs emberekkel. Szinte egyetlen képen sem látható labda gyerekekkel, akik azt ,,rendeltetésszerûen" használnák, ezeken a kompozíciókon pedig mintha semmi keresnivalója nem lenne. Pontosabban találunk egy fiatal lányt labdával (66.), itt azonban a kép szürke-ezüst árnyalatai, a különös, misztikus, irreális fényviszonyok szintén inkább egy másik világ lakójaként tüntetik fel a labdáját szorongató lány alakját, aki idegenül, elszigetelten áll, mintha nem is egy tóparton, hanem tõlünk fényévekre lenne valahol a világegyetemben. Ugyanígy joggal kérdezhetjuk a 93. kompozíciót nézve, vajon mit keresnek a napernyõk (és a félig látható strandoló férfialak) egy talán görög templom romjai között?

Mint ahogy Kõnig korábbi munkáiban, fõleg Orbis Pictus címû könyvében részletesen is kidolgozott tértanulmányokban, a Fürdõzõk-sorozatban is leginkább a tér felosztásának, az elrendezés fontosságának problémája foglalkoztatta a mûvészt. ,,A dolgokat térbeli vonatkozásukban elemeztem, és azt tapasztaltam, hogy ez a viszony többirányú, és oly mértékben válhat bonyolulttá, hogy minden bizonnyal a tér is a dolgok közé tartozik, a dolgok teremtik meg azt. A tér egy olyan fajta, anyagilag tetten érhetõ közeggé válik a dolgok bemutatása során, hogy formaként kell vele számolni."³ A képeken így nem a valós és irreális elemek olykor meghökkentõ együttesének megléte, hanem elsõsorban ezek elrendezése, relációi a fontosak, az a fentebb idézett ,,bizonyos csoportosítás", amely tulajdonképpen a tanulmányok meghatározó eleme. Még az olyan, teljességgel az akt különbözõ formációinak (férfi, nõ, gyermek - szembõl, félprofilból, háttal) szentelt tanulmányok esetében is, mint pl. a 30. kompozíció, a figurák térbeli elrendezése, az ábrázolt testek relációi ugyanilyen jelentõséggel bírnak.

Kônig Frigyes Fürdôzôk, 2002 • Fotó: Rosta József

Mint ahogy fentebb említettük, a képek egyik jellemzõje valamiféle sajátos élettelenség, nem-itt-levés, ami nem kevéssé az ábrázolt alakok közömbösségének, neutralitásának tudható be. Az érintés, a testi kontaktus teljes hiánya a képeken szintén ezt a benyomást erõsíti (miközben a strandon szinte elképzelhetetlen, hogy a fürdõzõk ne érjenek egymáshoz). A testi érintkezés egyetlen formája a tanulmányokon a birkózás (96.), ahol nem is olyan könnyû eldönteni, hogy milyen nemû emberek birkóznak egymással, ám valószínû , hogy fiatal férfiak. De még a birkózó figurák látványa sem közvetíti a nézõ felé a valószerûség érzetét, a játékosság, az elevenség képzetét. Az egymásba fonódó testek látványa sokkal inkább a mozgástanulmányok egy formájaként van jelen. Az ábrázolt testek meztelenségük ellenére sajátosan nemtelenek, testiségük semmiféle reakciót nem vált ki a szemlélõbõl. Ez magyarázza az erotika teljes hiányát, a képeken nincsenek rejtett feszültségek, nincs sóvárgás, vágy, még csak odafordulás sincsen.

Az egyetlen kompozíció, ahol a nõi test erotikája fellelhetõ, véleményem szerint a 104. tanulmány, ahol az elõtérben látható, szétvetett lábakkal nyugágyon ülõ fiatal nõ (ez az akt is háttal látható, félig felemelt karjaival mintha végigsimítana felsõtestén) provokatív testtartása kihívást sugároz, ami az eddig látottak alapján annál is meglepõbb, mert Kõnig különben mintha szándékosan törekedne a redukcióra, a testiség érzékeltetésének megakadályozására. Ennek példája az elõbb említett tanulmány szomszédságában található 80. kompozíció, amelyrõl, a fürdõzés témájára asszociálva, a festészetben oly kedvelt Zsuzsanna és a vének történet juthat eszünkbe. Itt azonban két fiatal, meztelen nõalak várja, hogy a kép jobb alsó sarkában látható, felöltözött, sötét színekkel ábrázolt férfi méltassa egy pillantásra õket, ami azonban nem következik be. E kompozíció esetében feltûnõ a nõi testek szépsége (ruháikkal együtt neutralitásukat is levetkõzték), Kõnig klasszikus fürdõzõ pózban ábrázolja õket - a haját lazán feltûzõ vagy éppen leeresztõ nõalak a fürdõzés-jelenetek visszatérõ figurája, ugyanígy a kéjesen nyújtózkodó nõi figurák is gyakran tûnnek fel a fürdõzés témájú képeken. A felöltözött férfi alakja, úgy tûnik, tévedésbõl került ide, mintha a kép egy másik síkjában lenne a helye. Nyoma sincs visszafojtott vágynak, erotikának, a kukkolás fülledt, sóvárgó légkörének. Ami marad, az a nézõ csodálkozása, mi keresnivalója van akkor itt az izoláltan álló férfialaknak? Talán csak a lehetõség, az utalás az, ami indokolttá teszi jelenlétét.

Kônig Frigyes Fürdôzôk, 2002 • Fotó: Rosta József

Nem ejtettünk szót még a színekrõl, ami a tanulmányokban éppoly jelentõségre tesz szert, mint a figurák térbeli elrendezése. Három fõ variációját különböztethetjük meg a Kõnig által alkalmazott színkompozícióknak: az egyik a visszafogott, tört színárnyalatokkal kidolgozott kompozíció (14., 15., 105.), ahol a halványkékek, törtrózsaszínek, elmosódó, árnyékos foltokként megjelenõ sötétebb árnyalatok az impresszionisták, elsõsorban a Renoir által alkalmazott színtechnikára emlékeztetnek; a másik pedig egy ennél jóval erõsebb színkontrasztot alkalmazó festésmód, ahol az erõteljes vörösek és kékek (85., 110., 56.), valamint a kék és fehér (83.) kontrasztjai a meghatározók, amellyel például Seurat Fürdõzés Asniéresben címû képén találkozhatunk. A harmadik színkombináció a Kõnigre sajátságosan jellemzõ színvilág ötvözete: a fentebb már említett misztikus, kékesszürkés-ezüstös tónusok (66., 70.), mely mintegy eltávolítja, másik ,,szférába" emeli a képen látható alakokat, amelyek általában elmosódott árnyékukkal együtt jelennek meg.

Ezek a ködbe veszõ, elbizonytalanító aktok azok, melyek leginkább hatalmukba kerítik a látogatót, ahol az élettelenség és merevség magától értetõdõ, a semlegesség átértékelõdik, különös hangsúlyra tesz szert. S a nézõ valóban nem tudja eldönteni, hogy a Velencei tó partján vagy egészen máshol keresse-e a fehér vitorlákat a Ludwig Múzeum késõnyári hangulatú tárlatán.