Serge Lemoine: Valóban, mûvészettörténészként, kutatóként és a Sorbonne professzoraként fõ témám a 20., és most már a 21.századi kortárs mûvészet. Ezen belül is néhány irányzattal és néhány mûvész tevékenységével többet foglalkoztam, olyanokkal, akik absztrakt és ugyanakkor a társadalomra érzékenyen figyelõ mûvészek. Érdekelnek az építészek és a belsõépítészek, bútortervezõk is. Vagyis az 1914 elõtti Mondrian vagy Malevics, az orosz konstruktivisták, és a Bauhaus mûvészeitõl egészen a mai kortárs amerikai és természetesen francia mûvészekig, mint például François Morellet és Vera Molnár. Most, hogy 2002-t írunk, itt az ideje, hogy ne kelljen mozdíthatatlan, szklerotikus dátumokhoz ragaszkodnunk az Orsay múzeumban sem, megbízatásomnak is ez a célja és ez az én szándékom is. A Centre Pompidou, amelynek gyûjtõköre a 20. századi mûvészet, már feszegeti hagyományos kereteit, a magam részérõl az Orsay Múzeumban is szeretném a súlypontot a 20. századi és a kortárs mûvészetek irányába tolni. Tehát a következõ kiállítások, kiadványok, konferenciák tervei már ezt jelzik majd.

Múzeumunkat, miként a Louvre-t vagy a Pompidou-t, vagy éppen az Operát és a Versailles-i kastélyt a Kulturális Minisztérium közpénzekbõl tartja fenn. A magán-mecenatúrának is örülünk természetesen, de ez elenyészõ mértékû.

V.É.: Miben különbözik az itt bemutatott Kupka-kiállítás a korábbiaktól?

S.L.: Eredeti volt e kiállítás ötlete - hacsak arra gondolunk, hogy az Orsay Múzeum gyûjtõköréhez általában azok a mûvészek tartoznak, akik még a 19. században éltek és alkottak. Tehát ebben a kontextusban, méghozzá ,,a Kupka elõtti" Kupka kiállítása meglepõen hathat. Kupkát híres, 20. századi absztrakt mûvei Mondriannal, Maleviccsel, Kandinszkijjel, Picassóval, Matisse-szal rokonítják. Azt a szinte ismeretlen Kupkát mutatjuk be itt, aki már megérkezett Párizsba, de még a késõbbi 20. századi mûveitõl nagyban különbözõ, de ugyancsak izgalmas mûveket alkotott.

V.É.: Mondhatjuk-e, hogy a forradalmár Kupka mûveit állították itt ki felforgató rajzaival?

S.L.: Kupka maga volt a lázadás a fennálló renddel szemben, eszméi az anarchistákkal rokonítják, mûvészi stílusát nézve azonban egyáltalán nem nevezhetõek az itt bemutatott mûvek a forradalmár mûvész alkotásainak. Amit itt bemutatunk, az tökéletesen illeszkedik a korabeli cseh, osztrák és német mûvészethez, s felismerhetõ benne a Jugendstil hatása. A forradalmian újat mûvészetében majd az 1910-tõl alkotott mûvei jelentik. Ezek háttérbe is szorították azt a szintén termékeny korszakát, amelyet a montmartre-i mûvészek körében töltött még a 19.század utolsó éveiben, Steinlein, Forain, Willette vagy Grandjouan körében. A III. Köztársaság éveinek híres anarchista szatirikus lapjai egész különszámokat rendeltek tõle abban az idõben.

V.É.: Milyen érzéssel lépett be új minõségében a múzeumba?

S.L.: Nagyon látványos ez a múzeum, a pályaudvarból kialakított szép tágas terek varázslatosak, és vonzzák a nagyközönséget is. Az itt található mûvek is rendkívüliek. A világ legnagyobb impresszionista festmény-gyûjteményét mégiscsak itt találhatjuk meg: Monet, Renoir, Sisley, Pisarro, azután külön Cézanne, Gauguin és Van Gogh gyûjteményünk is van. Én nagyon kötõdöm Cézanne-hoz, Gauguin egyes itt található képeihez és Puvis de Chavanne-hoz, akinek mûveibõl tavaly Velencében rendeztem kiállítást. Most nyitjuk meg a Manet/Velasquez címû kiállítást, amely a francia és a spanyol festészet közötti kapcsolatokat mutatja be. Azt, ahogyan Manet és még néhány mûvész felfedezték a spanyol mûvészetet a 19. században, és hogy az miképpen hatott rájuk: Manet, Millet képei láthatók itt, és azután Velasquez, Murillo, Zurbáran és Goya mûvei. Ez a kiállítás egészen jövõ januárig lesz látható, olyan képekkel, amelyek a múzeum saját anyagán kívül New Yorkból, Sao Paolóból és a madridi Pradóból érkeztek. Mindez azért is jelentõs, mert a francia múzeumokból sokáig hiányzott a spanyol festészet.

Októbertõl állandó fotókiállítás is lesz nálunk. Az Orsay Múzeumban igen értékes 19. századi fotógyûjtemény is van. Jövõ tavasszal a daguerrotípiákból rendezünk kiállítást. Késõbbi tervünk annak az Alfred Stieglitznek bemutatása, akinek a fotói révén ismerték meg igen gyorsan Cézanne, Rodin, Brancusi és Marcel Duchamp mûveit Amerikában.