A könyv felfogható egyrészt mint a két autonóm mûvész kapcsolódási pontjait bemutató kiállítás katalógusa, másrészt mint két párhuzamos oeuvre dokumentációja is, melybõl értelemszerûen kimaradnak vagy csak megemlítõdnek a hasonlóságokon, közös tevékenységeken túlmutató egyéb egyéni mûvészeti gyakorlatok - esetünkben Maurer experimentális filmjei vagy pedagógiai tevékenysége. Amitõl e kötet mégis több egy szokványos katalógusnál vagy egy kevésbé megszokott, de közhelyes ,,mennyire különbözõek/hasonlóak az egy háztartásban élõ mûvészek mûvei" típusú összeállításnál, az az egymás iránti õszinte kíváncsiság és az állandó párbeszéd igénye, a személyesség/személyiség varázsa. Ez azért sem meglepõ, mert az általuk rendezett gyõri kiállítás is az életmûvek kölcsönös egymásra hatásának újragondolására, az összecsiszolódás, majd különállás fázisainak felelevenítésére épült. Ezért indul a könyv is egy Hajdu Istvánnal közös beszélgetéssel (nem interjúval!), melybõl kiderül, hogy mindkét mûvész mennyire mélyen tiszteli, megérti és elfogadja társa munkásságát, hogy mennyire erõs és egyben nyitott szellemi interakció jellemzi együttlétüket.

Mindezt indokolhatja különleges helyzetük - Gáyor 1956 óta, Maurer házasságukat (1968) követõen osztrák állampolgár -, az a furcsa ,,kinn is vagyok, benn is vagyok" állapot, amely a magyar alternatív képzõmûvészeti élethez való viszonyukat jellemezte. Ez a különállás azonban - talán a természetesen megélt szabad életforma miatt - mégsem a kényszeres egymásra utaltság érzetét erõsítette fel bennük, hanem egy kifelé nyitott, érdeklõdõ, a kortárs mûvészeti tendenciákba automatikusan bekapcsolódó mentalitást. Maurer Dóra szubjektív visszaemlékezése az általuk alapított SUMUS (lat. vagyunk) csoport mûködésérõl nem csupán személyes életrajz. A magyarországi alternatív mûvészet hatvanas évek végi és hetvenes évekbeli eseményeit dokumentáló összeállítás is egyben, melybõl az olvasó nem kilúgozott történészi megközelítésben, hanem elsõ kézbõl értesülhet a legvidámabb barakk és a nyugati mûvészet közötti mozgásokról. Ebbe ugyanúgy beletartozik Maurer és Gáyor mûvészetszervezõi tevékenysége, Klaus Groh: Aktuelle Kunst in Europa (1972) címû könyvében való szereplésük forrásértékû elõzményei, a Ganz-Mávag-beli Kreativitás gyakorlatok, vagy a Budapesti Iskola megalakulását kísérõ személyes ellentétetek is.

Nemcsak ezen írásból, hanem Wessely Anna mûvészetszociológai esszéjébõl és Kaszás Gábor összegzõ tanulmányából is kitûnik, hogy a koncept-mûvészet mennyire felszabadító hatással volt a korra, s benne a mûvészpár tevékenységére. A kísérletezés, az anyaghasználat szabadsága,a spontaneitás öröme, a mûvészi szerepvállalás módosulása, a határok áthágása ösztönzõen hat a mindkettejükre jellemzõ, konceptualista, szisztematikus és analitikai módszer továbbépítésére. A rendszer/rendszerezés alapja a transzformálás - azaz a szimmetrikus szerkezeti elemek egymásba alakítása -, de míg Maurernél a geometrikus elemek szisztematikus módosulása mindig nyitott, a továbblépést a szubjektív játékosság, a véletlen, a folyton módosuló változatok vezérlik, addig Gáyornál a minimális eszközkészletet generáló, végtelen lehetõségû vizuális rendszer mindig elõre megtervezett, zárt struktúrákat eredményez. Gáyor konstruktivista, geometrikus - pontosabban: konkrét - mûvészetében a színnek csupán minimális szerepe van, míg Maurert a ,,struktúra tematizálása" mellett ugyanolyan élénken foglalkoztatják a nyolc alapszín viszonyai vagy a színértékek. Amiben kevésbé mélyednek el a tanulmányok szerzõi, az a nyolcvanas évek közepén kezdõdõ, kvázi a ,,kialakult formanyelv", az érett mûvész színrelépését követõ idõszak (Kaszás Gábor írásának csupán egyötödében foglalkozik ezekkel a mûvekkel, pedig az életmûveknek idõben majdnem a felét teszik ki). Kárpótolhat bennünket a szövegek között elhelyezett kisebb, fekete-fehér, és az egyes korszakok után csoportosított színes képek hatalmas mennyisége. Igaz, a tájékozódást nehezíti, hogy a reprodukciók pontos fellelhetõségét (oldalszám) nem jelzi szövegközi utalás, ezért fõként a fõtanulmány olvasása során akár tucatszor is végiglapozhatjuk a könyvet. De végeredményben ez is a javunkra válik, hiszen ily módon kialakíthatjuk saját értelmezési keretünket, és beszédbe elegyedhetünk e két jelentõs párhuzamos életmû közös univerzumával.