Ilja Voznyeszenszkij (32), Alekszej Kononyenko (34), és a jelenleg Amerikában élõ Mihail Lejkin (34) diplomás építészek és egyben a moszkvai képzõmûvészeti élet közismert figurái. Építészeti kiállításokat szerveznek, performanszokban vesznek részt, kulturális mûsorokat szerkesztenek az orosz tévében. Jóban vannak minden érdekesebb orosz alternatív zenekarral, Voznyeszennszkij maga is gitáros-énekese a romantikus dalaival szûk körben igen népszerû Karabl punkzenekarnak. Építészeti irodájukat, az Obligyinyényije Architektorov-ot 1994-ben alapították. Nevük lefordíthatatlan szójáték, az Építészek Egyesülete szót ferdítették el egy betû megváltoztatásával Jéggé Fagyott Építészek-re. Mivel az akkor formálódó moszkvai éjszakai életben sok embert ismertek, mûködésük elsõ éveiben leginkább szórakozóhelyeket, klubokat terveztek. ,,A helyek egyik fele bezárt, a többibe pedig már be sem engednének minket" - kommentálják a változó moszkvai valóságot és inkább új feladatok után néztek.

Szülészet Bethlehemben

A szülészeti osztály hatemeletes, tojás alakú épülete egy nagyobb kórházi épület-együttes része lett volna Moszkva belvárosában. A terv majdnem megvalósult, de a hatóságok végül nem adtak meg az engedélyt. Ettõl kezdve Voznyeszenszkijék konceptuális papír-építészetnek tekintették mûvüket. Utólag rajzoltak még néhány változatot, elnevezték projektjüket Bethlehemi Szülõháznak és részt vettek a tervvel egy pravoszláv tematikájú kiállításon. ,,Szerintem nem az a fontos egy házban, hogy mibõl épül, vagy milyen a homlokzata. Épületünket a Moszkvára jellemzõ klasszicista építészeti hagyományok szellemében terveztük, de még ez se lényeges kérdés. Megpróbáltunk létrehozni egy teljes anyai biztonságot adó teret, ahol meleg van és jól érzed magad - ennyi a tojás üzenete."

	Szülészet Betlehemben

Jégház az Arbaton

2000-ben megvalósult ideiglenes építményük egy jégkunyhó, amelyet Moszkva sétálóutcájában, az Arbaton, egy kelet-ázsiai étterem udvarában állítottak fel. Az igazán szokatlan anyagválasztás ellenére a jurtaszerû, szakrális ház jól idomul környezetének stilisztikai elemeihez. A belülrõl kivilágított ,,jég-mauzóleum" gyönyörûen csillogott a hideg moszkvai éjszakában, majd tavasszal elolvadt.

Erdõ az erdõben

,,Épületfelújításokon használt állványok szerkezetét szeretnénk összeilleszteni az érintetlen természettel. Felállványozzuk az erdõben a fákat. A gyalogos ember így eddig fel nem fedezett szintekre juthat el, például sétálhat a lombkorona tetején. Az építmény idõvel magától átalakul, a növények nõnek tovább, benövik a szerkezetet, egyetlen organikus struktúrát alkotva az >>állványerdõvel<<."

Mulatságos ötlet, s több szempontból gondolatébresztõ is. A technikai civilizáció eme tartozékai, az állványok, fából vannak, ,,az erdõbõl származnak". Most visszaviszik õket az erdõbe, hogy beolvadjanak az erdei tájba, a természet legyõzze az emberi tárgyakat, visszahódíthassa elvesztett fáit.

Ám felfoghatjuk az egészet szoborszerû környezetvédelmi kiáltványnak is.

Erdô az erdôben

A tervnek érdekes története van. Kezdetben csak egy szép rajz volt, több mint egy illusztráció, ám látványtervnek kevés. Egy gazdag moszkvai mecénásnak, aki birtokán minden évben mûvészeti fesztivált rendez, viszont annyira megtetszett az ötlet, hogy idén nyáron felépítette. Az ötletbõl táj-installáció lett, megindulhat civilizáció és természet különös birkózása. Valószínûleg nehéz dolga lesz a természetnek, mivel a megrendelõnek máris vannak ötletei: idõvel kilátót, éttermet, bárt szeretne az állványokon elhelyezni.

XXI. századi híd a Moszkva folyón

Az Orosz Építészek Szövetsége pályázatot írt ki híd tervezésére Moszkvában. Természetesen Voznyeszenszkijék voltak az egyetlenek, akik nem keresztbe tervezték a hidat, mint mindenki más, hanem hosszában. A 80 méter magas futurisztikus építmény több kilométer hosszan emelkedik a Moszkva-folyó fölé. A többszintes hídon magasvasút fut, ez Moszkva katasztrofális felszíni közlekedésének helyzetét enyhítené. Egy szinttel feljebb gyalogos zóna található, boltokkal, kávézókkal.

A zsûrit meggyõzte a szerkezet funkcionalitása. A repülõgép-szárny konstrukciós elvét követõ szerkezet ellenáll a magasban fújó szeleknek. A tervet elsõ hellyel jutalmazták. ,,Mi magunk a beadott terv meghatározott hosszával ellentétben, úgy gondoljuk, hogy a híd a semmibõl indul és a semmibe tart, vagyis végtelen" - mosolyognak a tervezõk, akik munkájukat inkább szituációs-tervnek, egy huszonegyedik századi közlekedési kérdésre adott ironikus válasznak tartják.

Az Új Moszkva

Ez a munkájuk egyfajta negatív utópia. A puha kõzetû alapra épült moszkvai metropolisz elképzelésük szerint lefelé terjeszkedne. A lehetséges lakóterek a mélyedések falaiban kerülnének kialakításra. És mint Velence valamiféle pokoli változatában, több száz méter mélyen csónakok közlekednének csatornákban. ,,Oroszországban mindenki a fõvárosban akar élni. Fent már nincs hely, tessék, a mélyben is lehet lakni! A napsütésrõl persze le kell mondani." Ez dezurbanizáció: a város megszûnik város lenni, diszperzivvé válik, minden koordinátája mentén szétfolyik. Az emberek a technikai-történelmi fejlõdés bûneiért a mélyben bûnhõdnek. A különbözõ szinteken elhelyezkedõ lakások jól fejezik ki a társadalom vagyoni hierarchiáját. És mi lenne a felszínen? A város fejlõdése megáll, épületek, hidak és utak helyett erdõk és parkok létesülnének, madarak dalolnak, bogarak zümmögnek.

XXI. századi híd a Moszkva folyón

Dantei tervük elméleti elõzménye egy tanulmány. A gödrök építészetét 2000-ben írták, mélyedések architektonikus funkcióit vizsgálják (gondoljunk csak lövészárokra, uszodára, sírhelyre, kútra.)

Mint látjuk, a Obligyinyenyije Architektorov tagjait nem az anyag és a forma érdekli, hanem a kommunikáció és a konfliktus. Humanista rendszergazdáknak hívják magukat, akik megrendelõiket megpróbálják visszairányítani önmagukhoz, saját belsõ identitásukhoz. ,,Mi csak kitolunk egy reteszt - és a nyíláson keresztül láthatóvá válik a hideg, végtelen kozmosz. Aztán becsukjuk: itt van megint a mi szép, kedves kis világunk!" ,,Azt szeretnék megvalósítani, ami ma utópiának tûnik. Ehhez elõször alá kell szállni a pokolba, majd fel kell emelkedni egy liften, ahol minden emelet látszik az üvegajtón keresztül."

Ez az elsõ hallásra rendszertelen, az élõszóból táplálkozó, ironikus, szélsõségeket keresõ gondolkodás sajátos orosz filozófiai attitûd. Strukturált, mégis rendetlen. Megvalósuló építészeti formáiban pedig jól megfér egymás mellett a high-tech és a barkácsolás.

Az iroda legújabb urbanisztikai pályázati mûve egy 45 km-es híd Alaszka és a Kamcsatka-félsziget között. A bolygóközi reptér formavilágát idézõ építményben üzleti negyed alakulna, egyfajta új világkereskedelmi központ. A különös helyválasztást Voznyeszenszkij így indokolja: ,,A híd Nyugatot köti össze Kelettel, csak épp a hátsó végen. Ott két olyan idõzóna találkozik, amelyek között a legnagyobb az idõeltolódás. Az ott dolgozó üzletembernek lehetõsége lesz visszamenni a tegnapba, hogy elintézzen néhány fontos, elmaradt ügyet."

Ezzel a munkájukkal idén nemzetközi pályázatot nyertek. Nyugati kortársaik kezdenek felfigyelni rájuk. Moszkvai ottlétekor Koolhaas, a híres holland építész is megismerkedett velük. Jövõ februárra pedig meghívást kaptak Párizsba, egy önálló kiállításra.

És ekkor még csak a megvalósult vagy papírra vetett tervekrõl esett szó! De ugorjunk be a Jéggé Fagyott Építészek Egyesületének Moszkva belvárosában levõ irodájába (a kapucsengõ nem mûködik, az irodaablakot meg kell dobni egy kaviccsal, Ilja lejön és kinyitja az ajtót). Míg a kollégák a soron következõ étterem-átalakításon dolgoznak (unalmas rutinmunka), a konyhában esténként egy szellemi mûhely és egy házibuli sajátos keveréke alakul ki. Jönnek a barátok, ismerõs mûvészek Pétervárról. Tea, cigaretta, konyak vagy vodka mellett zajlik a sajátos orosz brainstorming - gondolatok, ötletek a semmibõl a semmibe, de mindenképpen a jövõnek. Minden felmerülõ technikai utópia megvitatásra kerül: gömb formájú repülõ fotelek (a jövõ személyautói), mûholdról vezérelt helyzetjelzõ az állampolgárok kezében (Japánban állítólag már mindenkinek van) és végül egy égetõen sürgõs huszonegyedik századi terv: Orosz fakunyhó szamovárral és Internet-hozzáféréssel. Kinek lehetne ugyanis nagyobb szüksége a földhözragadt valóságtól való menekülésnek, mint a kortárs orosz mûvésznek?