Közel egy éve két magán(!) mûvészeti komplexum nyitotta meg szinte egyidõben kapuit Budapesten: a MEO és az A.P.A.!. Ipari épületbõl váltak a mûvészet otthonaivá, mégpedig a kortárs képzõmûvészet szolgálatában. Mindkettõ merész építészeti gesztussal hívja fel magára a figyelmet, harsányságuk azonban kétségtelenül indokolt: a posztmodern nyelvén érvelve szólítják meg közönségüket. Rövid elnevezésük is beszédes: A ,,MEO" mozaikszó szó (Minõség Ellenõrzési Osztály), amely a hely ipari múltját is õrzi valamiképpen, közvetlen iróniával utal a közelmúlt feledésbe merülõ örökségére, teljes neve pedig - Elsõ Állandó Kortárs Mûvészeti Magángyûjtemény és Kiállítóhely - pontosan jelöli mai szerepét. Az A.P.A.! ugyancsak beszédes rövidítés: a szülõi gondoskodásra, ez esetben mecenatúrára emlékeztethet, teljes nevével pedig - Ateliers Pro Arts - egyértelmûen kifejezésre juttatja elkötelezettségét. Ez utóbbi intézmény nálunk még igencsak újnak számító szolgáltatást is nyújt: nemcsak a mûélvezethez, de hét mûtermével a mûalkotások megszületéséhez is helyet biztosít. A mûvészet ezen új épületei a mai építészet markáns képviselõi is. Az ipari múlt, a kortárs mûvészet szolgálata, (újjá)születésük idõpontja s a posztmodern életérzés érezhetõ vállalása, azaz elsõsorban a budapesti talaj és levegõ, valamint korunk légköre rokonítja õket, stílusuk mégis gyökeresen más. Párhuzamos építészeti elemzésük érdemleges vállalkozás, mivel jól illusztrálja, hogy hasonló okok és célok nyomán mennyire különbözõ, más értékek mentén megvalósuló mûvek jöhetnek létre.

MEO, A bejárati épület az utca felôl Fotó: Tatai Mária

A MEO Újpesten áll, a volt bõrgyár épületszövetébõl kihasított két épületet kapcsoltak össze és toldottak meg egy harmadikkal. Környezete átalakulóban lévõ külvárosi ipari táj. A gyárnegyed funkcióját vesztve, kaotikus képet mutatva éli mai életét. Az újpesti városközpont felõl érkezõ, mûvészeti élmény felé igyekvõ látogató szélsõségesen vegyes képet mutató, különbözõ korban épített, különféle fukciójú, az eklektikától a neogiccsig terjedõ stílusú, kies ,,reál" környezetben érhet célhoz: a polikarbonát burkolatú új fejépülethez.

A provizorikus küllemû bejárati hasáb egyszerû megjelenése szinte pimasz: nappal szürke óriásegérként szerénykedik, ám este Hamupipõke iróniájával rukkol elõ: rikító fagylaltszínû fényekkel pompázik bele a külvárosi éjszakába. Az A.P.A.! a belsõ Józsefváros kis utcájában jóval központibb helyen van ugyan, s építészeti környezete is jóval kiegyensúlyozottabb, arrafelé jártunkban mégis valamiféle belsõ peremterületen érezhetjük magunkat - erre utal a házak többségének elhanyagoltsága s a járdán található szemét. De a hely szelleme reményekre jogosít: hiszen ebben a negyedben iskolák, egyetemek, múzeumok és egyéb kulturális intézmények találhatók. Az A.P.A.! épülete egyemeletes ház a Horánszky utca különbözõ korú eklektikus épületeinek szövetébe ágyazva, ám tulajdonosa a szemben lévõ ingatlan megvásárlásával tervezi bõvítését. Külseje alapján akár lakópalota is lehetett volna, azonban eredetileg pipagyárnak épült, majd mosoda mûködött benne. Ma az utcába pillantva azonnal felhívja magára a figyelmet: vörösre festett homlokzata és nagyméretû cégérzászlója messzirõl jelzi rendhagyó mivoltát.

APA, Utcakép Fotó: Tatai Mária

A MEO épületei kerttel körülvett ipari hasábok. A mûanyagba csomagolt bejárati épületben a mûélvezet mellé járó közönségfunkciókat - kisebb kiállítóterek mellett - rendben megtaláljuk (elõcsarnok, bolt, kávézó, irodák, WC-csoport), de akár ki is hagyhatjuk õket: egy minden sallangtól mentes, a dekoratív kávézó látványa mellett felvezetõ egykarú lépcsõn azonnal továbbhaladhatunk a fõ kiállító épületekhez. Ezek a házak a kerten át már az utcáról látható masszív erõdök. Következetesen felújított téglaarchitektúrájuk a maga põreségében tárja elénk a (közel)múlt ipari világának építészeti képét. Téglából kirakott pilaszterek, fogasléces párkányok, boltíves (vak)nyílások szerkezetiséget hangsúlyozó és szigorú geometriába komponált rendje: egy letûnt korszak technológiájának rusztikus méltóságú téglaköntöse.

MEO, A bejárati épület az utca felôl Fotó: Tatai Mária

Az A.P.A.! U-alakú belsõ udvaros pesti ház: ipari múltjára szinte csak a kapualjon át felsejlõ, tégla tûzfal háttér elõtt, pontosan középen emelkedõ, hatalmas téglakémény emlékeztet: mellbevágó nyitány a betekintõnek. A belsõ kert rendezése, a falak vízsszintes csíkozása, a finom vonalú, kovácsoltvas lámpatestek központi tengelyes elhelyezése racionális rendet közvetít, s a kémény nagyjelentét készíti elõ: a múlt talált rekvizítumát nemcsak vállalva, de felmutatva tárja a mai vendég elé.

APA, Függesztett lámpa téglafal háttérrel Fotó: Tatai Mária

A füves udvar az alkotómûvészek kiskertje is egyben - ide tájoltak az 50m²-es mûtermek -, a rendezett mikrokörnyezet kicsiny szigetet alkot a tûzfalak között, az ipari óriás ,,ready made" aljában. A kiállításokhoz a kapualjból jobboldalt a régi lépcsõházban, kovácsoltvas korlát szegélyezte rózsaszín mûkõ lépcsõkön mehetünk fel az utcai szárny fehér falú, fa hajópadlós semleges, nagy tereibe.

APA, A fedett udvar részlete Fotó: Tatai Mária

Az A.P.A.! mindemellett mást is nyújt nemsokára: földszintjén a fõbejárattól jobbra nemzetközi grafikai bolt nyílik kávézóval, balra pedig étterem, amelynek konyhája a boltozatos pincébe került. Az intézmény a látogató minden érzéke számára kíván élményt nyújtani, a mûvészkocsmák híres hagyományát szeretné folytatni: az építészet és iparmûvészet igényes elemeivel egyedi hangulatúvá teremtett környezetben, neves mûvészek alkotásai között vacsorázhatunk. Az étterem félig nyitott kerthelyiséggel bõvül az udvar felé. A térfalakat itt a régi ház csaknem változatlan formái adják: kõkonzolos függõfolyosó kovácsoltvas ráccsal, s az üzemi múltból megmaradt rácsostartós üvegtetõ.

Visszatérve a MEO épületeihez: a historikus téglahasábokban nagyvonalú kiállótereket találunk. A fogadóépületbõl az összekötõ üveghídon (amelynek zömök arányú tartókeretei belülrõl kapuzatként is szolgálnak) áthaladva a nagyobb - négyszintes és egyben négyhajós - épület betonszerkezetû nagycsarnokába érkezünk. A térhatás lenyûgözõ: a négy szint érzékelhetõen egyben tartott. A kemény hatású tégla és a fehér, vakolt falfelületek, valamint a betonbordás mennyezet kihívó környezetet kínál - csak hozzá méltó mûalkotások számára. A szerelt hatású, részben függesztett közlekedõk, valamint a belógatott lámpatestek finom, fekete és szürke vonalainak geometrikus térgrafikája vizuálisan tagolja a teret, és hatásosan ellenpontozza a szilárd határolószerkezetek erõteljességét. Az egyetlen meleg vonal a fa fogódzó vékony, szögletes profilú sávja.

MEO, A nagyobb kiállítóház lécsôháza Fotó: Tatai Mária

A fölsõ szinten a viszonylag alacsony belmagasság szinte testközelbe hozza az erõjátékot kifejezõ betongerendás mennyezetet, amelynek fehér felületén a fényreflexek finom játéka festõi térhatást eredményez. A kisebb, favázas - háromszintes, háromhajós - épületben az architektúra hatása még erõteljesebb: a faszerkezetek nemcsak sûrû, tapintható jelenlétükkel, de illatukkal és a látogató lépéseit kísérõ hanghatásokkal is meghatározó atmoszférát teremtenek. A túloldal hûvös eleganciájú tereivel szemben itt, a fa oszlopok és oszlopfõk, fa padló és mennyezet meghatározta terekben valamiféle archaikus bensõségesség érezhetõ. A közlekedõk és lépcsõk diszkrét határozottsággal különülnek el a régi architektúrától. Mai anyagokkal (acél, üveg, polikarbonát) és korunkra rímelõ szerkezeti megoldásokkal ki is fejezik korszerûségüket, miközben formai és szerkezeti egyszerûségükkel illeszkednek a régi anyagokból és formákból elõhozott új esztétikai minõséghez. Az ,,egyszerûség" mûszaki tudásról, technológiai készségrõl, stílus- és arányérzékrõl árulkodik. Míg az épületeket összekapcsoló üveghidak a ,,high tech" világából vett idézetek, a belsõ lépcsõk a ,,minimál tech" bravúros gesztusai: végletekig egyszerûsített geometriájuk, csupasz anyagszerûségük, rusztikus szerkezeti kapcsolataik lakonikusan szókimondóak. A fa és a tégla anyagszíneit a semleges fekete-szürke-fehér színek hagyják érvényesülni. A természetes és mesterséges világítás a fényes, matt és átlátszó felületek eszközével, finom reflexhatásokkal árnyalja a teret.

MEO, A kisebb kiállító felsô szintje Fotó: Tatai Mária

A MEO építészeinek (INARCHI MÛTEREM) talán tér-, forma- és szerkezetérzékeny látásmódjuk, valamint szigorú következetességük segített egységes alkotást létrehozni. A komplexumot ma is környezõ ,,ipari dzsungel" még sejtet valamit abból, ami ezeket az újraszületett épületeket nemrég még kívül-belül benõtte: az építészek érdeme, hogy a kusza nyersanyagban meglátták a mûvet, és könyörtelen purizmussal lefejtették róla a felesleget. A nagyvonalú kiállítóterek a régi épületek belsõ tereinek építészeti feltárásával jöttek létre. A beavatkozás jól érzékelhetõen három fõ célt teljesített: a kiállítást szolgálandó kvázi-semleges hátteret biztosít mûalkotások bemutatására (gyakorlati funkció), tisztelettel tárja elénk egy elmúlt korszak építészeti értékeit (értékõrzõ funkció), ugyanakkor hallatja saját, mai hangját is, határozottan megszólítva a kiállításra érkezõ látogatót (szellemi funkció). A látvány meghatározói a megtalált anyagok és épületszerkezetek, amelyeknek belsõ lényegét sikerült elõcsalogatni. A MEO jó szolgálatára van a benne kiállított mûveknek is: képes értéküket emelni. Egyszóval: tisztelet a hagyományos szerkezetek egyszerûsége, az anyagok szépsége és a nagyszabású terek ereje elõtt - néhány kortárs ötlet ellenpontjával megspékelve.

MEO, Az átvezetô üvegfolyosó Fotó: Tatai Mária	MEO, Mai szerkezetek költészete a nagy kiállíó földszintjén Fotó: Tatai Mária

Az A.P.A.! esetében máshol vannak a hangsúlyok. A kívülrõl lakóház léptékû, ám üzemi belsõ terekkel rendelkezõ eklektikus épületben a pipagyárból mosoda, mosodából mûvészeti központ metamorfózisokhoz szerkezeti beavatkozásra alig volt szükség. Az átalakulás lágyabb eszközök bevetésének eredménye: elsõsorban a felületeken alkalmazott festõi és grafikai megoldásokkal, valamint kisarchitekturális kiegészítõk elhelyezésével teremtettek karakteresen új arculatot. A jellegadó építész, NÉMETH MÁRTA elsõsorban színezéssel adott a meglévõ formáknak és szerkezeteknek a korábbitól eltérõ szerepet: kiemelte és rendezte a talált anyagot. Célja a tér hatásának módosítása mellett az elõbbiekben már vázolt erõteljes megszólalás is lehetett. A héttengelyes, szimmetrikus, historizáló elemekkel díszített szerény épület utcai homlokzata merész vörös alapszínt kapott, amelynek szándékosan képszerû mivoltát a mûanyag festék sima hatása is erõsíti. Az alapból eddig nem látott módon, fehér színük révén emelkednek ki a régi díszítõelemek: pilaszterek, fejezetek, kõbábok, triglifoszok, amelyek egyébként a szokástól eltérõen nem vakolatból, hanem - pipagyárhoz illõen - cserépbõl készültek. A plakátszerûen festõi hatás részei a kékre festett ablakszerkezetek is. A különbözõ anyagú építészeti felületek festõi átértelmezését érhetjük itt tetten.

APA, Homlokzati részlet Fotó: Tatai Mária	APA, Földszinti ablak és szellôzô Fotó: Tatai Mária

Az újraértelmezett rendbe finom kovácsoltvas mûvek illeszkednek: rácsok, kilincsek, lámpatestek, KOVÁCS PUTU LÁSZLÓ szentendrei mester alkotásai. Ezek az iparmûvészeti kiegészítõk építészeti egységet is biztosítanak anyaguk, egységes stílusuk és megfelelõ adagolásuk révén ugyanis a homlokzattól erõteljesen eltérõ karakterû udvarban is hangsúlyosan jelen vannak. Az udvarban a falakon, konzolokon pasztell (sárga és rózsaszín), fehér és szürke színeket találunk, a homlokzati vörösre csak egyetlen üvegtábla emlékeztet a tetõn. Emellett itt jelen van a patinás téglafelület, a háromféle kõvel burkolt padozat, s láthatók még egyéb régi szerkezetek is. Az anyagok és formák sokféleségét a színek, valamint a régi és új fémszerkezetek vonalai rendezik. A kemény vonalakkal és a kontrasztos színezéssel felerõsített ritmusok - akár egy kaleidoszkóp tükreinek hatása - szerkesztik látványos egységbe az alkotóelemek kavalkádját. Akárcsak a MEO, az A.P.A.! esetében is új értelmet kaptak a részletek, ám itt kevésbé a bennük rejlõ lényeg kibontásával, jóval inkább a külsõ formájukat érvényesítõ vizualizáló hatások révén. A valahai gondosan felépített, konfekciódíszekkel ellátott tisztes üzemházból tehát a színek és a kisarchitektúra eszközeivel korábban nem látott többletet sikerült kicsiholni.

A régi épületek hatásos megújításának módját kis túlzással akár vetkõztetõ (MEO), illetve öltöztetõ (A.P.A!) építészetnek is nevezhetnénk. Akár az életben, az építészetben sem árt mindkét módszerben jártasnak lenni - a maga helyén és idején mindkettõ jó szolgálatot tehet.