Itt van egybõl a bejáratnál EF. ZÁMBÓ ISTVÁN Felhõkarcolók dinnyeszeletekkel címû képe - 800 ezer forintért, amint azt a kiállítási ismertetõbõl megtudhatjuk (mégiscsak galériában vagyunk). Gyanítható, hogy ef. Zámbó szürreális világában ez a két kedves, egymást átölelõ felhõkarcoló inkább két személy grafikai ábrázolása. Építészet és képzõmûvészet szorosabb kapcsolatáról valahol máshol, talán a belsõ termekben lehet valamit megtudni.

Bojár Iván András, a kiállítás szervezõje szerint a kilencvenes évek magyar festõinek ,,teljesen új ikonográfiáiról" van szó, amely hangsúlyosan ,,lapos tetõs modern épületek formai és érzelmi tartalmait boncolgatja". Ezt az állítást a kiállított mûvek áttekintése után túlzásnak vélem. Ám találó Bojár meglátása, hogy eme új épület-érzékenység azzal a tendenciával rokon, ahogy festõk talált magazinképek, plakáthirdetések vagy tévéfilmrészletek kiragadásával új témákat fedeznek fel. Így próbálnak kifejezni mai ideálokat közvetítõ korhangulatot - vagy annak kritikáját. Kiindulásképpen a modern épület is ilyen imidzs, látszólag sivár és hideg anti-téma. Az átlag magyar lakos számára a modern betonépület egyáltalán nem csábító: üres, dísztelen kocka - egyszóval nem szép. Ezt mintha a legtöbb bemutatott kép sem cáfolná. A festõk számára is ennyit jelentene a modern építészet? A képeken látható terek hangulata, szellemisége azért ennél változatosabb. Akad humor, melankólia és nosztalgia is, sõt esetenként a hozzáállás már-már egészen pozitív. Néha mintha élet is volna a beton-rengetegben. Mégiscsak ilyen épületek vesznek körül bennünket: festõket és galérialátogatókat.

Hagyjuk a mûvészettörténeti párhuzamokkal terhelt festészeti kritikát, és vizsgáljuk meg a képeket az építészeti minõség szemszögébõl! Ha építészet, akkor perspektíva. NEMES CSABA szénrajza egy bevásárlóközpont belsõ udvarára tekint a tanulmányrajzok térbeli érdeklõdésével. ISKI KOCSIS TIBOR Kert három beteg fával címû képe utcarészletet mutat felülnézetbõl, a tér közé furcsán, otthontalanul közbeékelt fákkal. Mint minden merõleges felülnézetben, a látvány itt is absztrakttá, grafikussá válik. Kicsit más szemszögbõl látjuk a várost BARANYAI LEVENTE Jeruzsálemi forgalom címû képén. Köztudott, hogy õ mindent ebbõl a helikopter-perspektívából fest. Nevezhetjük ezt virtuális tájképfestészetnek, amely a huszonegyedik század természetfilmjeinek és számítógépes játékainak repülõ kameraállásából láttatja a tájat. A sûrû faktúrájú, élénk színû olajfestmény érzékletesen mutatja be a városi közlekedést. A házblokkok pontos geometriája szintén építészeti érdeklõdést mutat.

Baranyai Levente Forgalom (Jeruzsálem), 1997, olaj, farost, 103x155 cm • Fotó: Rosta József

HAJDÚ KINGA Mars-mezõje megint csak magasból mutat embereket, akik valamiféle apró táncfiguráknak tûnnek a kellemes ritmusú képen. A térérzékelés annak ellenére, hogy épületet nem látunk, igen hiteles. VOJNICH ERZSÉBET Folyópart címû képén az építészet a klasszikus tájkép tárgya. A borongós, szürkés-barna ipari tájban a plasztikus szögletes tetõ és a városi folyó lágyabb távlata alkot szép kontrasztot.

Vojnich Erzsébet Folyópart (Erôd várossal), 2001, olaj, vászon 118x167 cm • Fotó: Rosta József

SZACSVA Y PÁL Talált képe egy modern, csupa üveg, csupa ablak épülethomlokzat és egy ugyanolyan színû kockás ing váratlan társítása. Hasonló, a reklámgrafikából kölcsönvett vizuális ötleteket használ munkáiban PINCZEHELYI SÁNDOR, illetve GÁBOR IMRE is.

A korszellemhez híven mindkét, kevert technikájú printen hirdetési-felületté válik a modern épület. Grafikai poénok ezek, nem a legfrissebb és legerõsebb fajtából, de társadalmi szemléletük, konfliktus-keresésük elgondolkodtató.

SZÉPFALVI ÁGNES Horror vacui-ja egy fiatal nõ portréja távol-keleti, feltehetõleg Hong Kong-i utca elõtt. Ezen a képen a sápadt, bánatos nõ magányával ellentétben a háttér villódzó neon-feliratai kommerszek, tobzódóak, élénken színesek. Furcsamód épp ez a perspektíva és forma nélküli zsúfolt metropolisz-arculat beszél modern tér és modern ember egyik találkozásáról. Ebbõl a szempontból kicsit elvontan, ám érzékenyen reflektál építészeti problémákra.

Szépfalvi Ágnes Horror vacui, 2001, olaj, vászon, 83x128 cm • Fotó: Rosta József

FEHÉR LÁSZLÓ Nyaralók címû képén fürdõköpenyes, középkorú pár áll egy balatoni szálloda körülzárt udvarában. A kép minden eleme az elismert képzõmûvész kiforrott stílusjegye - a kékesszürke színvilág, a perspektivikus háttér, a kontúrokkal megrajzolt és átlátszó alakok mozdulatlan jelenléte. Van itt némi SZOT-üdülõs hangulat is. Akár a Kádár-korszak átlagembereinek lét-élményét is belemagyarázhatnám a képbe, de építészeti fogalmakkal, kategóriákkal nehéz hozzá közelíteni. Ez persze nem a remek kép hibája: nem tehet arról, hogy egy építészet-ihletésû kiállításra keveredett.

SZÛCS ATTILA Lakótelep karácsonyfákkal címû alkotása talányos mû. A sötétben egy lakótelep-épület formája sejlik fel, amelyet csak az elõtte felállított nagyméretû karácsonyfa világít meg. Körös-körül víz van; ez vagy többnapos esõzés eredménye, vagy esetleg árvíz volt a lakótelepen. Talán arról van szó, hogy a borús, bizarr, modern külvárosi térben egy tradicionális ünnep jelenti az emberiesség ígéretét. Mindenestre történettel rendelkezõ teret mutat be - ez is érdekes festõi reakció a nagyváros építészetre.

Szüts Miklós Béke tér, 2000, 100x85 cm Fotó: Rosta József

SZÜTS MIKLÓS Béke tér címû képén az épület nem kulissza, háttér, színes folt vagy geometrikus forma. A modern építészet itt a koncentrált figyelem tárgya - ennyiben egyedülálló ezen a kiállításon. A tizedik emelet balkonjának látványa egyszerre életszerû és filozofikusan szemlélõdõ. Ez a lakótelep metafizikája. Természetesen itt is szürke keveredik a szürkével, de ez nem a monotónia és a depresszió színe, hanem a városi táj visszafogott színvilága. A kép erõteljes kijelentõ módban beszél, mégis van benne szeretet. Aki lakott gyerekkorában lakótelepen, tudhatja, hogy ilyen hely is lehet ismerõs és otthonos világ.

Egyébként mi a közös mai építészet és festészet között? A közös mûvészettörténeti múlt valamint a formai komponálás gyakorlatán kívül nem sok. Az építész formákkal rendezi és teszi használhatóvá a teret, miközben próbál megfelelni a megrendelõ igényeinek. A festõ, kicsit elszakadva a mindennapoktól, színes foltokkal formákat ábrázol, jelen esetben tereket és házakat - majd ezt galériákban értékesíti. Nem találok sorsközösséget, alkotói párhuzamokat kortárs magyar festészet és építészet között. A galériában csak az figyelhetõ meg, hányféle nézõpontból, indíttatásból készülhet épület-portré. De ezért jók a tematikus kiállítások: történetet, érthetõ keretet adnak a látványnak, és tanulságos összehasonlításokra adnak lehetõséget.