(idézet dr. Vancsó Ödöntõl, a Véletlen címû táncjáték elõadójától egy, tanárok aranyköpéseit tartalmazó egyetemi aforizma-honlapon)

Nehéz dolga van recenzensnek, mert dicsérni jött valamit, ami alapvetõen a szakterületéhez tartozik, mégis (szerencsére) messze túlnyúlik azon. Szabó Réka kortárs táncos-koreográfus, egyben matematikus és egyetemi tanár, a magyar táncszcénában önálló munkáival 1997-óta jelen lévõ mûvész ezúttal (végre) teljes pompájában összekötötte élete két hivatását.

A Véletlen címû táncestet ,,tudományos ismeretterjesztõ táncjáték"-ként definiálja rendezõje: Szabó Réka mûvészetének két legfontosabb sarokköve, az okosság és a humor különös, különc egyveleggé áll össze legújabb elõadásában. A táncos-koreográfus alkotásai (de színpadi játéka, akkor is, ha más alkotó darabjában látjuk) nem csak a szemet, de a szívet és az elmét is jóllakatják. Izgalmas kompozíciói az idõ múlásával egyre magasabb színvonalon készülnek: szövetük egyre erõsebb, üzenetük egyre artikuláltabb, tartalmuk egyre komplexebb.

A fentebb idézett szerzõi mûfaj-meghatározás a legmesszebbmenõkig pontos. A Véletlen egy ragyogó egyetemi elõadás és egy ragyogó táncjáték intarziája. Narrátora-játékmestere (a bemutató-elõadássorozat alkalmával Vancsó Ödön matematikus, a novemberi újrázásnál Mérõ László pszichológus, mindketten egyetemi tanárok, rutinos elõadók) az elõadás részese. Egy kicsit Óz, egy kicsit Cipolla, egy kicsit Öveges József. Az Elõadóról szólva maradok konkrétan dr. Vancsónál, hiszen az õ remeklése fémjelezte a bemutatót. A magam részérõl nehezen tudtam elképzelni azt, hogy a véletlen fogalmáról ilyen tudományos igénnyel, mégis ennyire ,,népszerûen" beszélni lehetséges. Az elõadás kezdetén egyszerre megvilágított (a rendezõi baloldalt elhelyezett) íróasztal-dolgozósarokból elõlépõ Elõadó a wittgensteini tudósképet idézi. Asztala, lámpája, öltözéke a húszas-harmincas évek Oxfordjára asszociáltat. A kockás mellényes, csíkos inges, citromsárga csokornyakkendõs Vancsó kiváló elõadói rutinjával kézbe veszi, és végig a markában is tartja az elõadást. Stílusa magával ragad, finom humora tökéletesen illeszkedik a rendezéshez. Ha kell, egyetemi tanár, ha kell játszótárs, gegek elkövetõje, vagy alanya. Öröm hallgatni.

A hat táncos (Csákvári Gyula, Jarovinszkij Vera, Kopeczny Kata, Ladjánszki Márta, Szász Dániel és a rendezõ) közt megtaláljuk Szabó Réka állandó alkotó- és táncostársát, de olyan táncost is, akivel még soha nem dolgozott, nem állt egy színpadon, és aki kimondottan meglepetést okoz jelenlétével. Az elõadók sokszínûsége remek összhatást biztosít: a Véletlen izgalmas, tetszetõs, mozdulat- és gondolatparádéja csak erõsödik általa.

Szabó Réka világában a kezdetektõl keveredik a finom érzelmesség, az irónia, az intellektualitás, a puritánság és a hangsúlyos vizualitás. E felsorolás némely eleme úgy tûnik, kioltja egymást, pedig errõl szó sincs. Párhuzamos jelenségekrõl van szó, olyan egymás mellett létezõkrõl, mint a rendezõ matematikus és táncmûvész személyiségrésze. Szabó Réka megfontoltan dolgozik: alkotás-építményei markáns mûremekek. Hasonlítanak, köthetõk egymáshoz, de sokféleségükkel az elme fiatalkori kiterjeszkedését ábrázolják. Öt évvel ezelõtti, Szonáta címû koreográfiáját élõ zenére készítette, énekelt benne, két társával a test kínálta lehetõségekkel játszott. Kontroll kontra címû munkájában ugyanezt fejelte meg különös humorral, némi drámaisággal, teatralitással. Lila hangyász címû remek szólójában egyszerre volt romantikus és filozófikus, gyerek és felnõtt. Legutóbbi munkájában a (Thomas Mann azonos címû alkotásából készített) Kiválasztottban már igazi mozgásszínházat csinált, rejtelmességgel, vérbõ humorral. Váltogatva és uralva a hangulat gyors változásait komplex, szövevényes építményt emelt. Ladjánszki Mártával készített kettõsében, a Miféle gyöngédségben a barátságról szólt a test nyelvén, olyan megrendítõ érzelmességgel és szívmelengetõen, amilyenre kevés példa akad a hazai táncmûvészetben.

A Véletlen ismeretterjesztõ és tapogatózni tanító elõadás, amelynek beszélõ és táncoló elõadói egyforma eséllyel indulnak. Ilyesfajta, elvont, nehezen megragadható fogalmat nem könnyû interpretálni. A véletlent az Activity játék bármely kifejezési nemével sem lehetséges egykönnyen megragadni. Természetesen szavakkal körülírni még mindig a legkönnyebb, de Szabó Réka elõadásában a véletlen nem definíciót kap, hanem ,,modellt áll". A tudományos elõadás részleteit, az Elõadó kísérleteit és levezetéseit, illetve kísérlet- és levezetés-paródiáit a táncjáték illusztrálja, vagy inkább a kétség idézõjelbe teszi (lásd: Vancsó Ödön fent idézett szavait).

A semleges-vidám jelmezekbe bújtatott, egyénien sminkelt, különös színû és fazonú, izgalmas hajkölteményeket viselõ, kirakati báb-hatást keltõ táncosok egy véletlen-játékkal vezetik fel saját mûsorukat, amely aztán az elõadás vissza-visszatérõ elemmé válik. Párosával, két irányból lépnek a térbe és egymás arcába kiáltanak; pontosabban, rájuk van bízva, hangot is adnak-e ki, vagy csak a grimaszt játsszák. Ha mindketten némán, vagy mindketten hanggal kiáltanak, boldogan, kéz a kézben vonulnak le a színpadról. A börleszk mellett igényes, szemet gyönyörködtetõ táncot is látunk tõlük: akrobatika és modern táncmozdulatok minden pillanatban izgalmas elegyét. A mozgássorokon látszik a matematika és az érzékenység, a két komponens, amely a Véletlennek oly izgalmas, pikáns, egyedi hangulatot ad.

Az elõadó asztalán CD-játszó áll: szavainak sajátos igazolásaként, illusztrációs célzattal egy hat tételbõl álló zenei montázs 63 különbözõ variánsából játszik be egyet-egyet a táncosoknak, az általa felkért nézõ által megadott sorszámról. A táncosok a színpad bal oldalán, futóverseny rajtjánál várakozók pózában várják a kért variáció felcsendülését. A nézõ tehát részben irányíthatja is a játék menetét. Az Elõadó aztán meghökkentõ kérdést tesz fel közönségének: ,,el tudnak képzelni egy olyan táncjátékot, amelynek elõadóit befolyásolja az, hogy kik ülnek, és hogyan a nézõtér elsõ sorában?" Az elsõ sorra esõ fény felerõsödik (recenzens is ott foglal helyet), a táncosok szemközt, finom vigyorral közelíteni kezdenek felénk. Az elsõ sorban nyikorogni kezdenek a székek a zavart fészkelõdéstõl, a neszt aztán heves vihogás váltja fel.

A matematikai véletlent egyszerû kísérletekkel illusztrálja Elõadónk: a padlóra vetülõ fény-négyzetrács sarkain elhelyezkedõ, az éleken sétáló táncosokat feldobált érme fej = jobb, írás = bal kódjával irányít, mint egy interaktív játékban. Késõbb negyvenszer dob kockával, bemondogatva a leolvasott pontokat, a háttérben lírai mozdulatok ellenpontoznak. Késõbb a színpad falán egyenleteket vezet le, halmazokat ábrázol. Körülötte részeg rongybabákra emlékeztetõ táncosnõk zavarnak bele a tudományba.

Az izgalmas kalandozás végén, fényes fémhengereken egyensúlyoznak hõseink: idomár vezényszavára balettos alaplépéseket próbálnak bemutatni szorult helyzetben imbolyogva. A nyaktörõ mutatványt követõen kezeik közt írásjelekké alakulnak a hengerek. Mint a fejtörõben, mikor adott számú gyufaszálból kell betûket, számokat kirakni: egyszerre hatalmas matematikai mûveleti jelek, gyök, pi, egyenlõség- és összeadásjelek magasodnak a színpadon. A szellemes játék végén a jelelõk, a hat vidám táncos kaput formáz az idomokból, onnan integet. Az Elõadó hatalmas kockával újra dob, majd döbbenten közli velünk: ,,hét!"

Tánc és matematika végessége és végtelensége, szellemessége és kijátszhatósága e remekbe szabott játék muníciója. Szabó Réka valóban tanít, de nem a konkrétumokra helyezi a hangsúlyt. Humorát, felszabadultságát osztja meg velünk a MU Színház színpadán.