A kiírás nem egy adott elmélet vagy ideológia alátámasztását szolgálja, a pályázatban összegyûjtött és a jelen kiállításon bemutatott ötletek együttes ábrázolását a mûvészek a társadalom aktuális portréjaként definiálják. A 15.000 eurós díj széleskörû részvételre csábított, hiszen a végeredmény annál ,,sikerültebb", minél több szempont érvényesül benne.³ A kiírásból kiderül ugyan, hogy a pályázat egy mûvészeti intézmény keretein belül valósul meg, a felhívás szövege azonban nem tartalmazza a mûvészet szót. A feltételek egyszerûek voltak, a pálya mindenki számára nyitva állt. A mûvészek szempontjából sikernek könyvelhetõ el tehát, hogy a beérkezett anyagnak kevesebb, mint a fele mûvészeti jellegû csupán.

Amikor cégek hirdetnek meg hasonló pályázatokat - mint például a Bertelsmann vagy a Daimler-Chrysler -, általában hamar áttetszik a szociális elkötelezettség mögé rejtett promóciós szándék: a kilencvenes években elterjedt testületi szponzorálás egyik legfõbb célkitûzése a cégekrõl alkotott kép (image) alakítása volt. Számtalan példa hozható fel arra, hogy cégek társadalomkritikai kezdeményezéseket (mûvészeti és nem-mûvészeti jellegûeket egyaránt) sajátítanak ki, mely aztán az õ nevük alatt jelennek meg a nyilvánosságban.⁴

A kilencvenes évek mûvészeti kontextusában hasonló tendencia figyelhetõ meg: az intézmények nyitása a társadalommal foglalkozó, illetve az intézménykritikus mûvészeti szemlélet felé ambivalens következményekkel járt. Mivel a fenti témák szinte biztos szakmai érdeklõdést és felemelkedést jelentettek a mûvészek számára, a szociális elkötelezettség ,,divattá" vált. Ez a jelenség a tartalom ,,felhígításához" és olyan mûvészeti módszerekhez vezetett, melyek célja immár a szolgáltatás és szórakoztatás volt. A nyolcvanas évek aktivizmusa - mely a túlnyomóan anti-politikus nyugat-európai hozzáállással szemben az amerikai mûvészekre volt jellemzõ - egy évtizeddel késõbb a ,,konzumáló-kommunikáló szubjektumok" (Maurizio Lazzarato) játékszerévé vált.

	Finger evolutionäre zellen (fejlõdõképes sejtek) I. kiállítás: a zsûri bemutatása 2002. április 13_május 5.

Ebben az összefüggésben kell tehát megvizsgálnunk, hogy a finger által kezdeményezett pályázat mennyiben éri el a mûvészek célkitûzését, akik a társadalom vizsgálatán és képviseletén keresztül lehetséges új nézõpontokat szeretnének felfedezni, illetve a konvenciókon túllépõ, a társadalomra irányuló alkotótevékenységet szeretnék inspirálni és reklámozni.

Mûvészeti önképviselet

A frankfurti mûvészcsoport 1998-tól kezdõdõen évente négy ,,Newslettert" ad ki finger néven, melynek alcíme: ,,információk a hétköznapok alakításához".⁶ Az írások közös nevezõje a különleges hétköznapi jelenségek megfigyelése. A publikáció kettõs célt szolgál: egyfelõl a hivatalos médiában láthatatlan valóságrétegeket közvetít, látszólag mellékes információkat tesz közzé, melyek a nyilvánosságban zajló alternatív diskurzusokat tesznek lehetõvé. Másfelõl tartós párbeszédet próbál kialakítani a szerzõkkel annak érdekében, hogy egy sokszempontú információs hálozat jöhessen létre. A hatás ennek megfelelõen sokrétegû: a finger nyilvánosságot teremt, egyidejûleg nyilvánosságot is kap, melybõl új kiállítási és egyéb együttmûködési lehetõségek keletkezhetnek. Az újságot hol saját pénzbõl, hol intézményekkel együttmûködve adják ki, kiadói azonban minden esetben a mûvészek.⁷

Finger evolutionäre zellen (fejlõdõképes sejtek) I. kiállítás: a zsûri bemutatása 2002. április 13_május 5.

A finger az úgynevezett mûvész-szervezõk szempontjából értelmezhetõ leginkább. Ez a fogalom paradigmaváltást jelöl, melynek során a mûvészek nemcsak a mû-alkotás, de saját tevékenységük közvetítésének szerepkörét is átveszik. A (kommerciális és nem-kommerciális értelemben vett) mûvészeti piacon való önképviselet különbözõ célokat szolgál. Ez esetben a meglévõ hierarchiákkal szembeni függetlenség, a tartalom pontos kifejezése, és végül, de nem utolsósorban a társadalmi jelenlét és társasági élet szempontjait emelném ki.

evolutionäre zellen⁸

A pályázat megvalósításához a finger tudatosan választotta a berlini NGBK-t ⁹ partnerül. A bázisdemokratikus intézmény a hagyományos német Kunstverein alternatívájaként 1969-ben létesült. Tagjai munkacsoportokat képeznek, és központi gyûléseken javasolhatják projektjeiket. Szavazás útján dõl el, hogy végül melyik kiállítási tervet valósítják meg.
A finger az NGBK munkacsoportjaként egy adott kiállítási keretbõl gazdálkodott.¹⁰ A kiírás, a kommunikáció, a web-oldal tervezése és karbantartása, a zsûritagok kiválasztása és a velük való kapcsolattartás, az adminisztráció, a sajtószöveg, a különbözõ logisztikai feladatok és a kiállítás felépítése mind a mûvészek feladata volt. A mûalkotás, mint a kezdeti tervtõl a kivitelezésig terjedõ folyamat, nem idegen számukra, hiszen egy újság kiadása hasonló munkafázisokban zajlik. Korábbi projektjeikben is ezt az átfogó munkamódszert alkalmazták, mint például a hageni Landschaftsbauhütte Ruhrtal esetében, mely a nyilvános tér kulturális szempontokat követõ átalakításából állt.¹¹

A finger különbözõ eszközök segítségével igyekezett a pályázat átláthatóságát garantálni: ide sorolható a pályázati felhívás nyilvános közlése (egy szórólap és a web-oldal formájában), a zsûri bemutatása egy elsõ kiállítás keretén belül¹², végül a döntési folyamat grafikus ábrázolása a jelen kiállításban. A pályázat összes kiadványát grafikailag összefogó színes sávok itt azt jelképezik, hogy az egyes projektek hány fordulóig jutottak el a beérkezett anyagok elbírálásakor.¹³

A munka mindezzel még nem ért véget, hiszen egy archívum létesítését is tervezik, melyet egyfelõl a kutatás, másfelõl a folyamatos bõvítés céljából hoznának létre.
Mûvészetük szerves részét képezik továbbá az elõadások, melyekben beszámolnak projektjeikrõl. A Newsletterhez hasonlóan ez is egy egyenrangú felekbõl álló kommunikáció: a finger nem kész felismeréseket akar továbbadni, sokkal inkább saját tevékenységét teszi vita tárgyává.

Finger evolutionäre zellen (fejlõdõképes sejtek) részlet a kiállításról

A pályázat nem hozott váratlan felismeréseket, a beadványok olyan szociális problémákra reflektálnak, mint a társadalmi elfogadottság és kizárás, a hatalom megoszlása a társadalomban, az iskolai képzés és az ismeretterjesztés kérdései, a valóság és a különbözõ identitások konstrukciója mögött meghúzódó érdekrendszerek kritikus vizsgálata, a városi közeg kreatív használata etc. Noha az említett témák kivétel nélkül a jelenkori társadalmi diskurzus részet képzik - Németországban legalábbis -, felmutatásuk több szempontból is fontos. Egyfelõl megszilárdítja azt a nézetet, hogy a nyilvánosság demokratikus meghatározása heterogén elemeket foglal magába, másfelõl erõsítheti a társadalom tagjainak önértékelését.

Mûvészet ez egyáltalán?

Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e, illetve érdemes-e hagyományos mûvészeti fogalmakat alkalmazni, amikor egy mûvészcsoport egy jól megszervezett vállalatra hasonlít leginkább, és a mûvészek tevékenysége kiterjed a kiállításrendezés és a mûvészetelmélet területeire is. A mûvészek célját figyelembe véve - miszerint aktuális képet szeretnének alkotni a társadalom helyzetérõl - van-e értelme például a festészet fogalmát alkalmazni?

A pályázat eredményét, a második kiállítást ilyen értelemben egy nyitott kompozícióként lehetne definiálni, melynek részei önálló egységek, s ezek egyfelõl a képen belül, de attól függetlenül is nemzetközi színtéren munkálkodva fejtik ki hatásukat. Még szélsõségesebben fogalmazva azt is kérdezhetnénk, hogy mûvészet-e ez a fajta mûvészet? Véleményem szerint egy további kérdés teszi lehetõvé az elsõ megválaszolását: milyen szerepe van a pályázat mûvészeti kontextusban való kiírásának?

Finger evolutionäre zellen (fejlõdõképes sejtek) részlet a kiállításról

Ha csak töredékesen is, a mai napig érvényesnek mondható a mûvészet értékalkotó ereje a társadalomban. Azáltal, hogy esztétikai-mûvészeti kontextusba állítja a társadalmi kreativitást, a finger nyomatékot ad a bevezetõben már említett nézetnek, miszerint a társadalmi együttéles kereteinek önkéntes alakítása fontos kulturális tényezõ. A kiállítás tárgyát képzõ dokumentáció, a benyújtott anyagok hiánytalan bemutatása¹⁴ láthatóvá és a pályázat kerete által kézzelfoghatóvá teszi mindazokat a kreatív kezdeményezéseket, melyek különben elszórtan, sokak számára észrevétlenül fejtik ki hatásukat. A mûvészek teljesítménye ilyen értelemben maga a transzpozíció: a társadalom számára fontos kulturális és kommunikatív tartalmak áthelyezése a mûvészeti közegbe, mely legalább rész-nyilvánosság.

Ha mûvészettörténeti párhuzamokat keresünk, Joseph Beuys említése kézenfekvõnek tûnik. Beuys ,,párhuzamos folyamatnak" nevezte a politikát és a mûvészetet, mint a ,,szociális plasztika" két, egymással szembenálló formáját. Az anyagok átalakítását a szobrászatból kiindulva a társadalom egészére terjesztette ki, és hangsúlyozta az egyénben rejlõ kreatív potencia jelentõségét. Egyre szerteágazóbb társadalmi és politikai tevékenysége mellett mindvégig fontosnak tartotta a gondolatok leképzését, formák létrehozását. Az evolutív felfogás azonban, mely szemben áll Beuys ,,La Rivoluzione siamo noi" kijelentésével, a nyocvanas évek kritikus mûvészeti hagyományához¹⁵ közelíti a finger-mûvészeket. Tevékenységük ilyen értelemben az úgynevezett ,,információ-mûvészet" kategóriájába sorolható, melynek célkitûzései közé tartozik adott társadalmi problémák felmérése, az ezzel kapcsolatos adatgyûjtés, hasznos információk nyilvánosságra hozása, továbbítása és vitafórumok létrehozása.

Míg a testületek által végzett szponzorálásról elmondható, hogy az image alakításán túlmenõen a cégek elsõsorban nagyobb társadalmi és politikai befolyáshoz szeretnének jutni, illetve saját társadalmi jelentõségüket kívánják igazolni és megszilárdítani¹⁶, ugyanez a mûvészeti intézményekkel kapcsolatban is megfigyelhetõ. Azon túl, hogy a mûvészet és a társadalom viszonya valóban kimeríthetetlenül izgalmas kérdés, szerepe az intézmények önmagukról alkotott képére és külsõ megítélésére, értékbecslésére nézve sem jelentéktelen. Ebben az összefüggésben nemcsak hogy érdekesnek, de szükségesnek tûnik olyan ,,köztes" mûvészeti pozíciók betöltése, mint amilyen a finger-é. Tevékenységük nyilvánosságot teremt szociális kérdések számára, és a mûvészet immanens logikájának ,,zavarása" által folytonosan rákérdez annak társadalmi szerepére.