Dr. Rados Tamás néhai pannonhalmi bencés szerzetesnek az 1930-as-40-es években készített, mindeddig teljesen ismeretlen fotográfiáival pontosan ez történt (illetve - talán - történik).

Rados Tamás 1903-ban született Sopronban, apai ágon horvát eredetû családban; a fiút születésekor Raszipovich József Lászlóként anyakönyvezik, s majd 1925-ben, a Magyar Királyi Belügyminisztérium engedélye nyomán változik a család (ezen ágának) neve Radosra, József László pedig a pannonhalmi bencések közé történõ beöltözésekor, 1920-ban veszi fel a rendi Tamás nevet. Szüleinek, Raszipovich (Rados) József magyar királyi adótisztnek és Almer Gizellának hat évvel az ifjabb József után egy lánya is születik.

A fiú elõbb a soproni Belvárosi Római Katolikus Fiúiskola négy osztályát, majd az ugyancsak soproni Szent Benedekrendi Katolikus Fõgimnázium elsõ hat osztályát végzi el, mindvégig kitûnõ eredménnyel. Ezt követõen kerül novíciusnak Pannonhalmára, ahol középiskolai tanulmányait befejezi, s 1923-ban minden tárgyból jeles érettségi vizsgát tesz. A következõ öt évben elvégzi a Pannonhalmi Fõapátság Szent Gellért Fõiskoláját, 1928. február 7-én a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen latin, görög és magyar irodalomtörténet tárgyakból bölcsészdoktori vizsgát tesz, majd eredményes szakmai megmérettetése után ugyanezen év április 18-án középiskolai tanári oklevelet kap. Az oktatói pályára való felkészülését befejezve 1928. június 29-én a rendben áldozópappá szentelik, s a frissen végzett-felszentelt szerzetes-tanárt a rend Kõszegre küldi: az 1928-29-es tanévben Rados Tamás itt gyakorolja gimnáziumi tanári és egyben templomgondnoki hivatását. Elsõ gyakorlati évének letelte után pedig visszatér Pannonhalmára, s onnantól haláláig itt szolgálja a bencés rendet: 38 éven át a latin nyelv és irodalom tanára a Pannonhalmi Fõapátság Szent Gellért Fõiskoláján. Tanári és rendi munkája mellett számos nyelvészeti - és egyháztörténeti - fordítás és cikk is kerül ki a keze alól, munkássága nyomán a Budapesti Philológiai Társaság tagjai közé választja, sõt késõbb a szervezet választmányába is bekerül. Szaklapokban publikált (magyar és latin nyelvû) írásain kívül a Pannonhalmi Fõkönyvtárban õrzött hagyatékában egyházelméleti írásainak tekintetes mennyiségû kézirata is fennmaradt. 1967. május 2-án ugyanis - bár délelõtt még többen látták az apátság folyosóin sétálni - Rados Tamás nem jelenik meg a közös ebédnél. Földijét, az ugyancsak soproni születésû, a rendbe három évvel azelõtt beöltözött fiatal tanítványát, Várszegi Asztrikot küldik érte, ám õ tanárának szobájába lépve a földön fekve, holtan találja Tamás atyát. A váratlan szívrohamban 64 évesen elhunyt szerzetest két nappal késõbb a pannonhalmi Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezik örök nyugalomra.

Dr. Rados Tamás Fekete-fehér fotó, 1930-as évek

Ettõl kezdve 34 éven át a család leszármazottainak körén kívül aligha esett sok szó dr. Rados Tamásról. Ekkor azonban unokaöccse (édesanyjának, vagyis Rados Tamás húgának halála után néhány évvel) megtalálja azt a bizonyos, évek óta itt-ott elfekvõ hagyatékot, az 566 darab, a rajta lévõ családtagok kora alapján behatárolhatóan az 1930-as évek eleje és 1947-48 között készített, 6x9-es, fekete-fehér, mindaddig ismeretlen fotónegatívot. Ezek azután - a bevezetõben leírt ,,banális" módon - kerültek el a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatójához, Kincses Károlyhoz, aki átnézésük után mintegy másfélszázat választott ki közülük arra, hogy a múzeum gyûjteménye részére nagyítást készíttessen róluk. Ennek az elsõ ,,szakmai sikernek" a nyomán pedig - nem utolsósorban több fotótörténész javaslatára a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Soros Alapítvány által megítélt támogatásoknak köszönhetõen - az anyagból idén õsszel egy negyven képet bemutató kiállítást rendezhetünk elõbb Pannonhalmán, majd Rados Tamás szülõvárosában, Sopronban; mind a két kiállítást a fényképek készítõjének egykori tanítványa, rendtársa, a pannonhalmi apátság mai fõapátja, Várszegi Asztrik nyitja meg. Ráadásul a kiállítások mellé a támogatások összegébõl egy szerény katalógus is készülhetett, amiben Rados Tamás 22 fotója kerülhet a kiállításokat nem látó érdeklõdõknek is a kezébe.

Dr. Rados Tamás Fekete-fehér fotó, (Sopron), 1930-as évek

És hogy mi látható ezeken a mindeddig ismeretlen fotókon?

Tematikai megoszlását tekintve Rados Tamás több mint félezer fotográfiájának nagyobb része családtagjait, mindenekelõtt szüleit, testvérét, annak férjét, valamint az õ gyermekeiket örökíti meg. (Mint már jeleztem, leginkább éppen az ezeken a képeken szereplõknek a kora alapján lehet nagyjából meghatározni a fotók készítésének idõpontját.) Ezeknek a felvételeknek egy része soproni, illetve bátaszéki lakásokban készült, egy másik részük a Balaton mellett, ahol a Rados-család a nyarakat töltötte, illetve néhány Budapesten. A többi kép közül csaknem félszáz készült Pannonhalmán, az apátságban, illetve annak közvetlen környékén: ezeken bencés szerzetesek, szatmári irgalmas rendi apácák, illetve minden valószínûség szerint helybéliek, fõleg néhány gyermek láthatók.

Dr. Rados Tamás Fekete-fehér fotó, (Pannonhalma), 1930-as évek

A képek között ezeken kívül van egy tucatnyi soproni városkép (Rados Tamás haláláig rendszeresen hazajárt szülõvárosában élõ szüleihez), míg a felvételek csekély maradék része ismeretlen helyen készült, és a család mai tagjai elõtt ismeretlen (civil, tehát nem egyházi) személyeket ábrázol.

Az 1947-48 utáni idõbõl azonban már nincs egyetlen kép sem: Rados Tamás ekkor nyilvánvalóan felhagyott a fényképezéssel; gépét, egy még harmonikásan kihúzható objektíves Zeiss Ikont (amely a mai napig megvan a család egyik tagjánál) és negatívjait pedig eljuttatta testvéréhez. Ez lehet az oka annak is, hogy Pannonhalmán semmi nyoma vagy emléke nincs ma már annak, hogy Rados Tamás valaha is fényképeket készített volna.

Dr. Rados Tamás Fekete-fehér fotó, (Pannonhalma), 1930-as évek

Pedig amikor - nyilván nem sokkal azután, hogy Kõszegrõl visszakerült Pannonhalmára -, feltehetõleg az apátságban akkor már aktívan fényképezõ rendtársai hatására* maga is elkezdi a fotózást, nagyon komolyan veszi azt: a negatívjait megõrzõ dobozokban több olyan cédula is fennmaradt, amelyeken kézírásos utasításai állnak (valakinek) az egyes képek nagyítására vonatkozóan, illetve több képét nyilván õ maga ,,vágta meg" az általa elképzelt feszesebb kompozíciójúra, sötét ragasztószalaggal takarva le a negatívon az általa ,,feleslegesnek" ítélt részeket. Ugyancsak nem ,,amatõrségre" vall, hogy sokszor kifejezetten ,,párban" vagy ,,sorozatban" készíti képeit: több olyan negatívja is van, amelyek nyilvánvalóan ugyanakkor, ugyanott készültek, ám szemmel láthatóan nem ,,próba-szerencse" alapon, hanem nagyon is tudatos kompozíciós változatokként. Némelyik ilyen kép-párja pedig - mint például a testvérét és a háború közeledtével már katonaruhába öltöztetett sógorát megörökítõ - mintha egész életsorsokat próbálna meg elmesélni a fotográfia nyelvén.

,,Három éven át tanított" - írja a kiállításokhoz készült katalógus elõszavában Várszegi Asztrik, majd így folytatja a jellemrajzba átbillenõ személyes beszámolót: - ,,Pontos tanár volt, beírta az órákat ezzel a latin megjegyzéssel: >>quod non est in actis, non est in mundo<<, azaz, ami nincs papíron, a világban sem létezik".

Rados Tamás képei most, a két kiállításra készülve kerültek hosszú (negatív-állapotban való) lappangásuk után (fotó)papírra. Vagyis igazából mostantól léteznek a világban.