1.

A vizuális küzdõtéren ma két ellentétes folyamat zajlik. Az infotér egyik zugában a tömegkultúra vizionálása, a kereskedelmi tévék populáris 'big reality'-képzése zajlik, a másik ösvényen pedig az intellektualizálás sokak számára érthetetlen és életidegen letéteményeseinek, a vizuális mûvészeteknek és tudományoknak új (digitális és neurológiai alapú) közös rendalapítása halad elõre rendületlenül. A kereskedelmi televíziók tömegeket szórakoztatva tanító valóság-show-i a szereplõk elemi és ösztönös testi érzékeit gerjesztik. A másik póluson, az idén õsszel a budapesti Mûcsarnokba menetrendszerûen megérkezõ média-kiállításon (Vision) az 'art & science'-alapú szemlélet hûvös valóságával találkozhattak a kiállítás látogatói. Mindkét exhibíció a valóságkép és az ettõl elválaszthatatlan valóságképzés új formáit volt hivatott életre kelteni.

A kommunikációs tér ellentétes pólusain elhelyezkedõ populáris és intellektuális szereplõk annyiban hasonlítanak, hogy tabukat és elõítéleteket döntenek le, ,,beállt" dolgokat változtatnak meg. El kell ismerni, hogy egy táborfüggetlen látogató számára mindkét jelenség rémesen unalmas lehet. Ám amennyiben a kulturális küzdõtér eme csoportjai vélhetõen és alig elképzelhetõen a szemünk elõtt alakítják át világunkat, annyiban e grundprojektek és nyilvános formáik, bár nehezen kitapintható módon, mégis nagy izgalmakat - kinek testit, kinek intellektuálist - ígérnek.

Ma a kommunikációs tér ellentétes (?) pólusain elhelyezkedõ két szektának vannak fontos és közismert szereplõi. Az egyik póluson említhetõk a szórakoztatás rövid és hosszú távú sztárjai, így Évike, Zsanettka, Anettka, és Verebeske..., a másikon a mediális elitmûvészet bennfentesei, így Peternák, Beke, Sugár... - azaz ,,egyes" mûvészettörténészek és mûvészek. De a Vision kiállítás megnyitása alkalmával az utóbbiakkal vállalt szolidaritást a magyar belpolitika fõvárosi nagymestere, Demszky is, aki a Mûcsarnokban tartotta a novemberi választások elõtti utolsó kortesbeszédét.

Otto Van Veen (1556-1629) Allegória (Herkules harcba száll a szenvedélyekkel) Fotó: Rosta József

2.

A mûcsarnoki kiállítás a vizuális valóságképzés jövõjére utaló médiamûvészeti és digitális formákat reprezentálta. Ezt a felfogást követte a kiállítás történeti reflexiója is, amely a látásfolyamatok múltbeli ábrázolásai közül válogatott. A kiállítás mitológiai, képzõmûvészeti és technikatörténeti része még hagyományos, szemléltetõ jellegû volt. A múltból átlépve a jelenbe, mai a digitális látványképzés alkotásai azonban már ettõl eltérõ, kölcsönösségen alapuló magatartást kívánnak meg. Egy ilyen mûvel kapcsolatba kerülõ látogató jelenléte a vizualitás formáit és tereit mint egyfajta 'online' perspektívát befolyásolja. Ezt a szerepet kínálta a Mûcsarnok termeiben elhelyezett jónéhány digitális- és videóprojekt. A kiállításon bemutatott alkotások nyilvánvalóvá teszik, hogy a digitális alapú látványképzésben már végképp nem érvényesek az eredetiségre és a valóságra vonatkozó hagyományos észlelés és tapasztalás ismérvei. Új mítoszokra van szükség, olyanokra, mint a cyber tér, amelyben tetszés szerint átformálhatók az állítások és kiindulópontok, és amely ezáltal az információs szabadságmozgalmak egyik alapvetõ elvárását is teljesíti - azaz víziót és valóságot új szintézisben kapcsol össze.

Jovánovics György A háromszögtôl a káoszig, 2002 Fotó: Rosta József

3.

,,...Korábban a látást mint érzékelést gondoltuk el, most pedig gondolkodásként kell érzékelnünk."¹A Vision projekt a Mûcsarnok és a C³ (azelõtt Soros Alapítvány Képzõmûvészeti Dokumentációs Központ) mintegy tíz éves médiamûvészeti együttmûködésének újabb állomása. A közös kiállítások, konferenciák és katalógusok sorát a SUB VOCE (1991)² videóinstallációs programja nyitotta meg, majd ezt követte A pillangó hatás (1996)³, a Perspektíva (1999)⁴ és a Média modell (2000)⁵.

A Vision témája szerint a látás és képalkotás folyamataival kapcsolatos alkotásokat és elképzeléseket gyûjtötte össze, kiegészítve szimbolikus ábrákkal és képekkel, valamint az optikai és a fotografikus eszközök bemutatásával. A kiállítás a hagyományos képzõmûvészeti mûfajok és azok határainak további felbomlását mutatta, ugyanakkor korunk információs rendszerében a vizualitás új összefüggéseinek és alkalmazásainak lehetõségeit kereste. Így a mûvészetek történetébe illesztette a vizualitással kapcsolatos tudományos kísérleteket, illetve a tudomány és technika eszközeit a vizuális mûvészetek mediatikus rendszerébe foglalta. A koncepció ennyiben azonos volt a Mûcsarnok másik négy médiamûvészeti kiállításáéval.

Folke Hanfeld Város / modell I., 2002 Fotó: Rosta József

A médiamûvészeti kiállítások uralkodó felfogása szerint a mûalkotások esztétikai és érzéki célzatú vizualitását felváltotta a kognitív - értelmezõ - megközelítés. Ennek következtében a korábbi fakturális, érdes felületek helyett ma többnyire fotografikus illetve projektív mintákkal találkozunk.

A vizuális mûalkotás megváltozott ideálszerepét az alábbi szempontokban lehet összegezni: 1. a láthatatlan láthatóvá tétele a mû egyik megvalósulási formája és feladata; 2. irányadók az interaktív, digitális és videóprojektek forma- és térújításai; 3. körvonalazódik egy új, digitális szintézis, amelyben a tudomány és a mûvészet határai már tökéletesen egymáshoz simulnak.

Néhány kiállított mûalkotást - bár eltérõ mértékben, de - mindhárom szempont jellemez. Idetartozónak vélem BEÖTHY BALÁZS, KISSPÁL SZABOLCS, PALOTAI GÁBOR, RAVASZ ANDRÁS, SZEGEDY-MASZÁK ZOLTÁN éS SURÁNYI MIKLóS videó- és computerinstallációit.

A láthatatlan megvalósítására utalnak BÖLCSKEY MIKLÓS, CHILF MÁRIA, EL-HASSAN RÓZA, ERDÉLY MIKLÓS, JOVÁNOVICS GYÖRGY, KESERUE ZSOLT-ENYINGI TAMÁS, KESERÛ ILONA, KIRKOVITS ANDREA, MAURER DÓRA, ÖRKÉNYI ANTAL, SUGÁR JÁNOS, SZACSVA Y PÁL és NICOLAS WADE munkái. Ezek többnyire hagyományos anyagokból és technikákkal készültek, tartalmi szempontból pedig szimbolikus jelentés létrehozására törekedtek. Ebben a csoportban említhetõ még egy kéz röntgenképe, a T.N.P.U., KEREKES GáBOR, IVAN LADISLAV GALETA, LUCHEZAR BOYADJIEV fotográfiái, valamint FARKAS ROLAND tükörmunkája.

Sugár János Semmi sincs úgy, mint azelôtt, 2002 Fotó: Rosta József

4.

A digitális világ kulturális és mûvészeti mezõjében egyszerre terjednek és naponta születnek az érzéki, intellektuális és interaktív kapcsolatok újabb kódjai.

A digitális mítosz mai állapota szerint e világ az atomok mintájára bitekbõl, sõt az elemi fizika hasonlatainak szintjén a fotonok információs megfelelõibõl, infonokból (Tom Stonier) épül fel. Ma a realitás olyan multiszenzorikus és multireális víziója rémlik fel elõttünk, ahol a matematikai alapú tudomány, a digitális tér- és idõeffektusok (látványok, hangok és tapintások) képzése és észlelése egy azonos információs rendszerbe vonható a földönfutó ember csupasz tapasztalatával.

A 21. század elsõ éveiben egy alig megkezdett mediális korból botorkálunk az ismeretlen digitális felé. Nicholas Negroponte a Digitális létezés címû könyvében azt állítja, hogy már nem a médium az üzenet, hanem a digitalizáció által végtelenített megjelenési/megjelenítési forma. Ez a forma a szemlélõ helyzetétõl és érzékeitõl, érzékprotéziseitõl függõen változik. A Vision kiállítás történeti anyagában felsorakoztak a vizualitással kapcsolatos régimódi allegóriák és képzelgések. Szintén itt mutatták be a képalkotó mágiák, így a tükrözés, a projekció, valamint a képrögzítés és értelmezés ábráit, eszközeit. Ez a felfogás a látás a kép és az észlelés elválaszthatatlanságát és interpretáló jellegét állítja, amivel egy még finomabban strukturált entitás, a mediatikus és digitális teremtõelv történeti kontinuitását is erõsíti. Számomra a Vision kurátori szemléletének legfõbb érdeme az összetett, mítoszalkotó sugallat.

Joachim Fleischer Szkennelés, 2002 Fotó: Rosta József

Visszatérve a bevezetõben említett kétpólusú eseményhorizontra: a vizualitás és realitás mûködése dig-információs korunkban teljesen átalakul. A változások egyik szintjét az 'art & science'-jellegû intellektuális verzió képviseli, míg a valóságshow és az Internet - többek között - a testi és szellemi magánszférát szabadítja fel és nyitja meg az interaktív változások elõtt. Ebben az info-halmazban valóban minden és mindenki fontossá lehet egy-két-három stb. pillanatra, de a kiszámíthatóságot és tradicionáltságot felváltja a nyílt viszonyok mozgó sokasága. Ezt valaki vagy tudja követni, vagy nem. Szavazni a jövõ mûvészete és kommunikációs formái ellen pedig nem áll módunkban, mert Sugár János mûcsarnoki homlokzatfedõ leplének címével élve, Látás - Vision: ma már semmi sincs úgy, mint azelõtt.