Bálványos Anna |
A fiatal szobrászmûvész mûveivel
körülbelül három éve találkozhat
rendszeresen a tárlatlátogató. Kacsaformájú
árnyékot vetõ, alufóliával bevont szobrai
láttán többen - igaz néhányan csak az
alapanyagul szolgáló viasz furcsa, de kellemes illatát
megorrontva - felkapták a fejüket. A puha alapanyag és a
kemény fémre utaló felület ellentmondásos
kapcsolatának kiaknázása, a formák kerekded
szépsége tehetséges alkotóról
árulkodtak.
A késõbbi mûvein megjelenõ lenyomatok: a szobrot
tartó kéz ,,helye", vagy a karosszék
karfájának meghosszabbítása az ott
támaszkodó kar számára, nem egyenesági
leszármazottai a mûvészettörténetbõl
jól ismert testlenyomatoknak. Bár a plasztikák
felszínébe mélyedõ formák az alkotó
kezének lenyomatai, mégsem az õ mozdulatának
megörökítésérõl van szó. Ezek a
mûvek a nézõ felé fordulnak: a
jelenlétét igénylõ, az emberrel kapcsolatot
teremteni kívánó, taktilisen kommunikálni
vágyó szobrok. Legjobban sikerült mûve az a bizonyos
nyúl, mely Leonardo da Vinci híres festménye, a
reprodukción a jelenlegi kiállításon is
szerepelõ Hermelines hölgy nyomán
készült. A nyúllal a hermelint lehet helyettesíteni,
a szobron kiképzett fogáshelyek segítségével
bárki beállhat, ha nem is hermelines, de nyulas hölgynek.
A most bemutatott mûveket három csoportra osztotta a
rendezés. A legizgalmasabb négy munkát mindjárt az
utcára nézõ kirakatüveg mentén
helyezték el. Az anyag immár nem viasz, hanem
papírmasé, melyen nem alufólia, hanem
ezüstfesték csillog.
| |||
A gömbszegmens alapra rendezett jelenetek hosszabb idõzésre kényszerítik a vélhetõen nyitottan közeledõ nézõt. A fémesen csillogó, egyenetlen, dudorokkal és bemélyedésekkel teli felület erõs fény-árnyék hatásai miatt elsõ látásra elég nehéz a formát értelmezni. Ez szándékolt, hisz maguk a formák sem kidolgozottak, részletezõk, s az íves alap miatt a jelenet is csak körbejárással, pipiskedéssel látható át. A terepasztal hatást erõsíti a mûvész készítette, szürkére festett, korlátszerû peremmel szegélyezett, négy lábon álló ,,nyitott tárló" is. Az ünnepélyesen föltálalt mûveket alaposabban szemügyre véve kiderül, hogy játékról van szó: az elegáns szürke szín és a csillogás csak a figyelemfelkeltést szolgálja, miközben maga a tartalom kimondottan humoros és közvetlenül elõadott. Szinyei Merse Pál Majálisának szabad reprodukálása térben példának okáért kimondottan bájos. A legjobban azon derült a recenzens, hogy a festményen nem látható, hátrahagyott város is megjelent a mûvön, további adalékként szolgálva a szituáció értelmezéséhez. A már ismert nyúl a Lakoma címû munkán köszönt vissza, ahol más állatok társaságában egy sátorozó ember felé tartott élelem reményében. A Születésnap címû kompozíció sokunk vágyát - hogyan ülhetnénk meg egy fenékkel két lovat - mutatta be nagyon kifejezõ módon. A plasztikából felszabadultság és boldogság áradt, miként a Báli este táncoló alakjaiból. Ez utóbbi két mû leginkább az olasz barokk szobrászok, elsõsorban Borromini gipszvázlatait idézte, amelyekben már nem is a figura, hanem a benne rejlõ mozgás, lendület válik az ábrázolás témájává.
| |||
A hátrébb kiállított Négy évszak címû mûtárgyegyüttes a múlt évben, egy redukáltabb változatban már szerepelt az Ernst Múzeumban, a Derkovits-ösztöndíjasok beszámolóján. A papírmasé szobrok felõl nézve szellemes anyagkísérletként értelmezhetõek. Már nem a taktilis közeledést várják el a nézõtõl, inkább úgy viselkednek mint a felhúzásra, felvételre váró ruhák. Beléjük bújhatunk, s így ,,magunkra öltve"a négy szobor bármelyikét, a mindegyikükön megtalálható vese alakú nyíláson kikukucskálva körülnézhetünk a világban. A galéria hátsó sarkában elkerekített részen egy furcsa installáció kapott helyet. Kiürült gyümölcslés dobozok mellett egy viaszfigura alszik. A falon ott a Hermelines hölgy, akár a mûvész mûtermében. Afféle önportréval állunk szemben: a mû kész, az alkotó pihen. Szignója installáció formájában õrzi a kiállítást. Ha zárás után felébred, biztosan új játékba kezd. |