|
Szipõcs Krisztina
,,A Dévoler (...) egy kétségtelenül
elfogult áttekintést kínál a 90-es
évekrõl, a 2000-es évek kezdetérõl és
annak néhány modelljérõl" - vallja be Ami
Barak. Kétségtelenül elfogult véleményem
szerint a kilencvenes évek mûvészete az itt
láthatónál érzékibb, színesebb
és (ó, borzalom) szórakoztatóbb is volt, de Barak
lelke rajta: õ a maga részérõl a
,,kísérleti, a részvételt
elõsegítõ és kritikai mûtípusok",
továbbá a ,,társadalmi kérdéseket" a
,,szemléltetõ oktatás" módszerével
tárgyaló mûvészet mellett tette le a garast. Ezzel
máris leszerelte további kifogásainkat, tehát a
fentiek jegyében kell jótanulóként
áttekintenünk és megértenünk (de szeretnünk
azért nem) ezeket a mûveket. ,,A mûvészek
mindenekelõtt a kritikai hozzáállásban és a
világ aktuális problémáival való
szembenézésben találják meg az alkotáshoz -
és az üzlethez - szükséges eszközöket.
A kétségkívül létezõ trendet (és
mûveket) bemutató kiállítás
különös ambivalenciát kelt: míg elsõ
pillantásra egészében vonzónak,
újszerûnek és változatosnak tûnik, a
mûvekben sorra elmélyedve menetrendszerûen jön a
kiábrándulás: az egyes darabokban felismert
,,probléma" túl szimpla vagy épp érdektelen, s
mivel annak megjelenítése is legtöbbször
(szándékoltan) szegényes - mivel modellszerû -, sem
a külcsín, sem a belbecs nem ragadja magával a
befogadót. (Még nehezebb persze a szöveges elemet is
tartalmazó vagy egyenesen a nyelvre épülõ
mûvekhez közelíteni.) S ami tán Az nyilvánvaló, hogy a Dévoler szándéka többek között a zavarkeltés, ,,szembesítés" bizonyos kérdésekkel, kényelmetlen érzések ébresztése korunk tunya hõseiben, s ez az attitûd bizony nem teszi szeretnivalóvá a mûveket, sõt. E kimódolt tárgyak és képek többsége hibaüzenethez hasonlít, amit egy, a túlpörgés jeleit mutató rendszer küld: furcsa történések, rendellenesen funkcionáló tárgyak, különösen viselkedõ emberek utalnak arra a ,,hétköznapi valóságra", mely kétségkívül gyakran félelmetes, unalmas és kiábrándító (máskor azonban kreativitással, érzelmekkel és energiával teli, de sajnos ettõl most el kell tekintenünk).
Itt van például JEANNE DUNNING
Lábujjszopogatós videója (1994): a hiba az
életkorban és a választott végtagban van -
míg az ujjszopás nagyjából hároméves
korig az engedélyezett élvezetek körébe tartozik, a
harmincnégy éves mûvésznõ
részérõl természetesen
jelzésértékû. (Egy gyöngyszem a
katalógusból:
| ||||
INEZ VAN LAMSWEERDE fényképén (Az erdõ, Andy, 1995) a robosztus férfitesttõl idegen, de a hercig kis bajusszal és a szájfénytõl csillogó ajkakkal szépen harmonizáló, finoman ápolt kéz kelt némi zavart a tökéletesre csiszolt képen. FIORENZA MENINi videóján az erõs altató ellen védekezõ férfi szokatlan viselkedése és nyilvánvaló kiszolgáltatottsága nyugtalanítja a nézõt (Védekezés a Rohypnol ellen, 1999). ANNIKA VON HAUSSWOLFF fényképe (Szobortanulmány, 1998) egy értelmezhetetlen szcenáriót tár elénk, melynek lényege valószínûleg nem más, mint eme bizonytalanság és értelmetlenség. MAURIZIO CATTELAN 50 darab portréja kísérlet egy arc (de nem a személyiség) lényegének megragadására.
| ||||
SOPHIE CALLE hímzett szövege, Az erekció (1997) utalás egy olyan történetre, melyet itt nincs alkalmunk megismerni, s így egy fordulatos és fantáziadús játék fragmentumaként szerepel csupán.
| ||||
DOUGLAS GORDON installációja (Istentõl a semmiig, 1997) az egyetlen talán, mely azáltal, hogy ,,teret hoz létre az idõ számára" (azaz a különbözõ félelmeinket soroló szövegét szemmagasságban falra írja) képes lassabb befogadásra és mélyebb átélésre késztetni a nézõt.
| ||||
A másik szuggesztív hatást keltõ mû GRAZIA TODERI álomszerû ,,balettja" a víz alá merülõ mûvésznõ reménytelen küzdelmével, hogy kinyissa esernyõjét a közegellenállást legyõzve (Örök húsleves és hirtelen világosság, 1995).
Míg a fenti mûvek többé-kevésbé az
individuum fenyegetettségével vagy
széthullásával riogatnak, a céltalanságukkal
tüntetõ tárgyak ugyancsak képesek repedéseket
ütni a valóság páncélján - mint MICHEL
BLAZY mosogatószerhabot bugyborékoló kútja, ANGELA
BULLOCH üldögélésre csábító, de
kéretlenül zenélni kezdõ klubsarka vagy DAVID
Más darabok ezen a jelentésminimumon túllépve bizonyos fogalmakat, helyzeteket, viszonyokat modelleznek: KRISTINA SOLOMOUKHA már hangszóróból eregeti a szappanbuborékokat, így mûve magától értetõdõen a kommunikáció kérdéskörét tárgyalja (Szövegbuborék, 1998), PHILIPPE PARRENO a különbözõ országokban használatos elektromos adapterekbõl és dugaszokból készít ,,kígyót", mely nem mást, mint a szabad energia- és információátadást hivatott jelképezni, CLAUDE CLOSKY tízes számrendszerben mûködõ órájával pedig saját idõszámítást teremt (12 h = 10 h, 1999).
Lássuk a további bútorokat, használati
eszközöket: GABRIEL OROZCO Ventillátora a
letekeredõ vécépapír-gurigákkal megrajzolja
annak az illékony szobornak a kontúrjait, melyet a levegõ
áramlása hoz létre. WENDY JACOB áldozatát
körbeölelõ Préselõszéke olyan
szobor, mely élõlény képzetét kelti. ANN
| ||||
Ezek a mûtárgyak tehát leginkább tudományos képletekhez, néha egyszerû viccekhez hasonlíthatók: bár elmagyarázhatók és megfejthetõk, hosszas mûélvezetre meglehetõsen alkalmatlanok, hiszen híján vannak az olyasféle anyagszerûségnek, mely képes mélyebb és mindenekelõtt vizuális természetû élményt kelteni. E hétköznapi tárgyakkal operáló mikro-világokon, minimál-rendszereken túl egyes mûvek kimondottan a (fogyasztói) társadalom bajait, mûködési zavarait tárgyalják. A kiállításnak címet adó Dévoler (1995), PIERRE HUYGE videója egy nemlétezõ fogalmat, a lopás ellentétét ábrázolja: az áruházakba látogató mûvész ahelyett, hogy javakat emelne el, hozzátesz a polcokon sorakozó árukhoz, ily módon hintve apró homokszemeket a fogyasztói társadalom fogaskerekei közé. MARCEL BROODTHAERS jó harminc éves filmje, a Tilos a dohányzás, melyen a gyárkéményként füstölõ mûvész látható mint a megtestesült ellentmondás, természetesen nemkülönben társadalomkritikai célzatú. A GENERAL IDEA Nazi Milk posztere olyan komplex jel, ahol a fasizmusra, nevezetesen Hitlerre utaló részletek kioltják a kép elsõdleges jelentését (fiatal, fehér ruhás fiú tejet iszik), s ily módon figyelmeztet a jóléti társadalmat fenyegetõ, jól ismert veszélyekre. ADAM CHODKO nagymamakorú interjúalanyai a fikciót a valósággal öltik össze, amikor a régi szép statiszta-idõkre emlékeznek, miközben kitakarják a hátuk mögött pergõ, Az ördögök címû 1971-es film legbotrányosabb képsorait.
Felfogás kérdése, a fentieket mennyire tekintjük (ha
nem is humorosnak, de legalább) groteszknek - ez az olvasat
oldhatná talán valamelyest a mûvek demonstratív
szigorát. De a Dévoler víziója korunkról
összességében inkább rémületes, mint
vicces, még ha nem nélkülöz helyenként
némi fekete, infantilis vagy alpári humort. LAKNER ANTAL
három nemlétezõ növénye, az Eurotrop, a
Dermoherba és Pumo áltudományos
kutatások eredménye: annak a reménynek a
hiábavalóságát tükrözi, miszerint az
ipari társadalom által a természetben okozott
súlyos károkat a gén- és biotechnológiai
képes lehet orvosolni.
| ||||
PAUL MAC CARTHY Spagettiembere (1993) a fogyasztói társadalom és a tömegkultúra csömörét hivatott megjeleníteni busa nyúlfejével és spagettiként tekeredõ péniszével.
| ||||
JONATHAN MONK fenékig ürít egy emberes méretû üvegbillikomot, majd nagyokat böffent a rengeteg sörtõl. MIKE KELLY koszlott játékfigurái egy kis színpadon társalognak, majd lassan hisztérikussá válnak, ahogy az elfojtott agresszió a felszínre tör. GUILLAUME PARIS hatvan percig alvó gyíkja szünetjel a média képáradatában, de pótszer is, hisz a valóság helyett annak képét kínálja. A Dévoler tehát szembesítés, nevelõ célzatú tanulmányi kiállítás, a kutya orrának kutyapiszokba dugása, hogy magunk is képszerûek legyünk. A mûvek célszerûek, távolságtartók, szerencsés esetben ironikusak, általában egyfajta fáradt katasztrófahangulatot árasztanak. Ez a jólnevelt dekadencia jellemezné az ezredforduló mûvészetét? Persze, ez is - de miután lehajtottuk ezt a keserû koktélt, keressünk gyorsan más, vidámabb elfoglaltságot magunknak.
|
