|
Lázár Eszter |
|
JOS VAN DER POL és LIESBETH BIK, - vagy egyszerûen csak Bik van
der Pol - rotterdami mûvészek az 1990-es évek
második felétõl dolgoznak együtt. A
mûvészpár olyan installációkat,
térberendezéseket készít, tereket alkot
újra, melyek nem csak fizikai értelemben másolatok, hiszen
a felállításra kerülõ új helyeken az
eredeti funkció is átöröklõdik. A
speciális ,,mûveket" egy másik ország
kultúrintézményében helyezik el, élõ
kapcsolatot, mozgást idézve elõ a helyszínek,
illetve azok használói között. Munkáik a
kulturális együttmûködést, a
mûvészeti hálózatok határok
nélküli ideáját hivatottak
érzékeltetni. Ezt a talán elsõre
túlságosan utópisztikusnak tûnõ
elképzelést a mûvek mindennapi használata, a
hétköznapi tevékenységek alkalmazása
teszi hihetetlenül egyszerûvé, és egyúttal
figyelemreméltóan ötletessé. A projektekhez alapos in situ kutatás, különbözõ vendégmûvészek meghívása kapcsolódik. A mûvek elhelyezésének folyamata, a munkába bevont résztvevõk ugyanolyan hangsúlyt kapnak, mint ahonnan ,,átemelik" a teret és ahol majd a jövõben (is) üzemelni fog. Elsõ ilyen munkájuk a holland mûvészek által vezetett Duende mûterem-komplexum egyes berendezett tereinek lemásolása volt. Konyha, ahol fõzni, mosogatni lehet. Zuhanyozókabin, ahol tisztálkodásra van lehetõség. Az angol mûvész Peter Fillingham rotterdami vendégeskedését követõen az õ közremûködésével építették fel a londoni Cubitt Galériában az említett Konyha és Zuhanyozó Mûveket (Kitchen Piece, Shower Piece, 1995), valamint átalakításokat végeztek a galéria irodájában is. Azon túl azonban, hogy a mûvészet helyszíneinek falai közt maradnánk, a kiállításnézõk attitûdje is megváltozik. A mindennapos tevékenységek (pl. pacalpörkölt készítése, frissítõ zuhanyzás) terei múzeumi keretek közé kerülnek, ami a helyszínhez való viszonyt is átalakítja. 1996-ban a londoni ICA (Institute of Contemporary Art) könyvesboltjának ,,mûvészetteória" szekcióját másolták le a rotterdami Boimans van Beuningen kiállítóterébe (Bookshop Piece), ahol szintén mint könyvesbolt mûködött; a könyveket a látogatók olvasgathatták, sõt meg is vásárolhatták.1 Jos van der Pol és Liesbeth Bik négy évvel ezelõtt a Fiatal Képzõmûvészek Stúdiójának meghívására érkeztek Budapestre. Ekkor határozták el, hogy átalakítják a Stúdió Rottenbiller utcai központjának elõcsarnokát. Az átalakítási koncepció a Mûcsarnokban megrendezett Szerviz kiállítás katalógusában is olvasható: ,,Megvannak tehát az alapvetõ feltételek ahhoz, hogy a tér valóban a szervezet szíveként mûködjön, de mindez rejtve marad, a látvány nem is sejteti, miféle tevékenység folyik a falak között. Javasoljuk a struktúra kibontását, láthatóbbá, hatékonyabbá és élõbbé tételét".2
| ||||
Annak, aki mostanában jár elõször a Stúdióban, fel sem tûnik, hogy milyen változáson ment keresztül a fogadótér. Aki visszatérõ látogató és évek óta bejáratos az irodába, a mûtermekbe, azonnal észreveszi a különbséget. A új szürke-piros cool design egy divatos belvárosi kávézóra emlékeztet. Az irodára korábban jellemzõ bájos szedett-vedettséget, a különbözõ helyekrõl összevásárolt bútorokból kialakított teret most elegáns összhatás, nemes egyszerûség jellemzi (Office Piece, 2002). Színes falak, új padlóburkolat, többfunkciós bár, társalgó.3
| ||||
A budapesti Stúdióban a müncheni Kunstverein elõcsarnokát adaptálták. A német intézmény EXCHANGE & TRANSFORM (Arbeitstitel) csoportos kiállítására MARIA LIND hívta meg a holland párost, ahol a projekt elsõ lépéseként az épület elõcsarnokát másolták át pár méterrel arrébb, a kiállítótérbe. A kiállítást követõen ezt a berendezést helyezték át a Rottenbiller utcába. A müncheni fogadóteret az a ljubljanai APOLONIJA [[apple]]U[[radical]]TER[[radical]]Iè tervezte, akinek munkáját nemrégiben láthattuk a Mûcsarnoki Dévoler kiállításon. Az elõcsarnok-copy megépítésére Bik van der Pol a korábbi forgatókönyvhöz hasonlóan közremûködõként és ,,szakmunkásként" magyar mûvészeket (KASZÁS TAMÁS és KEREKES GáBOR) is felkért. Míg a helyspecifikus mûvészet egyik õsatyjaként számon tartott Robert Smithson munkáit szándékosan a múzeum falain kívül építette fel, Polék a helyspecifikusságnak ezt az eredeti kiindulását forgatták vissza a kiállítótér, illetve az intézmény falai közé. Munkáikban a hely-specifikusság maga a téma. Egy olyan koncepció, amelynek kritériumát nem elsõsorban a helyspecifikusság, hanem a helyszín specifikusságának a másolása adja. Míg Smithson mûvei az adott térbõl elmozdítva, amennyiben elmozdíthatóak elvesztik jelentésüket, addig Polék munkái - számos más 90-es években készült mûre jellemzõen - éppen attól mûködnek, hogy elmozdíthatóak. A helyspecifikus mûvek nagy halmazán belül ezeket a hely-orientált, helyhez igazodó (site-oriented) jelzõvel lehetne illetni.4 Nem csak az elõbb említett jellegzetesség, hanem a galéria terének hétköznapi használatbavétele is hasonló például RIRKRIT TIRAVANIJA mûveiben, aki nem ritkán thai ételeket is fõz a látogatóknak (Untitled 2002, The row and the cook). Tavaly nyáron a bécsi Secessiont alakította kertté, pihenõ- és találkahellyé. Tiravanija mûvének kiindulópontja az osztrák származású Rudolf Steiner építész 1921-ben épült kaliforniai háza volt, melynek egy részét a kiállítóterében rekonstruálta.5 A Secession ez alkalommal beszélgetések, filmvetítések, partik, délutáni szendergések helyszínévé változott. Az elõbb említett munkában Tiravanija a kertet emelte be a belsõ térbe, a dán OLAFUR ELIASSON természeti jelenségeket: vízesést, tavaszi szellõt, esõcseppeket, szivárványt ,,konstruál" a falak közé (The Mediated Wall, 2001; Moss Wall, 1994). Sokszor csak az elsõ ámulatból felocsúdva vesszük észre, hogy a mûvész a természetet mesterséges eszközökkel hozta létre. A zenébõl ismert ambient kifejezés ezekhez a mûvekhez is társítható. Eliasson ambient tereiben a látvány hatására az eredeti atmoszférához, az érintetlen környezethez kapcsolódó érzés elevenedik fel egy teljesen más, kreált környezetben.6 Bik van der Pol munkáiban a transzportáció sikerét nem csak az atmoszféra megteremtése adja. Nem is csupán az, hogy pontosan lekopizzák az eredeti bútorokat, berendezéseket. Az ambient tereket, éppen oda építik, ahol a tér, a helyszín funkciója is hasonló: a Stúdió elõterébe a müncheni Kunstverein elõcsarnokát építették meg. Mint ahogyan a munkák címében szereplõ piece (mû) szó is finoman jelzi, többrõl van itt szó mint egyszerûen összeszerelhetõ bútorok kivitelezésérõl, padlóburkolat és egyéb kellékek megépítésérõl, falak átfestésérõl. A Mûvek (Piece-k) több helyszínt és közremûködõt érintõ netwörkök állomásai, tudatosan átgondolt koncepció eredményei. Mindannyiunk örömére nemcsak, hogy hozzájuk nyúlhatunk, hanem mindenki használhatja kényére-kedvére, amíg a készlet tart.
| ||||
|
1 Ezt a munkát késobb New Yorkban a Greene Naftali Galériában is bemutatták 1998-ban. 2 Szerviz kiállítás katalógusa, (2001. szeptember 6 - október 7.), Mûcsarnok, Budapest 3 Az újjáépített fogadótér üzembehelyezése még folyamatban van. A müncheni fogadótérrõl bõvebben: Kunstvereinmünchen, Spring 02 (Sorel Grammel: Eintritt, On the reconstruction of the Foyer a Sputnik Project by A.S.) 4 Maria Lind idézi Miwon Kwon gondolatait (One Place After Another: notes on Site Specifity in: October no: 80 Spring) in: Parkett No 54. 1998/99 5 Schindler a mozdíthatatlannak vélt architektonikus elemeket a terek megnyitásával, a külsõ és belsõ terek egybefonásával oldotta fel. Tiravanija a Schindler által alkalmazott természetes anyagokat rozsdamentes acéllal váltotta fel. 6 Maria Lind: Spatial Facsimiles and Ambient Spaces, Some Reflection on Site Specificity in Contemporary Art in: Parkett No 54. 1998/99
|
