*

A környezet, a kiürített Ernst Múzeum egyszerre idézte is, meg nem is a ,,régi" helyszíneket (vagy az azokról való fogalmaimat). Nem idézték ezeket a tér kiterjedtebb felületei: a sterilfehér fal és a sterilfényes parketta. Az üres, s ettõl kopár tér mégis visszahozta az alkalmi helyszínné elõlépett kultúrházak vagy színháztermek, stb. közömbösségét, vagy még inkább közönyét: egy-egy szegletét felkínálta az épp ott zajló ,,eset" számára, s a nézelõdõ nézõket is megtûrte, ám nem kényeztette. Közösségi térnek tehát szegényes volt, amennyiben székek, üldögélni való peremek, s egyéb, az egyes performance-ok közötti várakozási idõ eltöltését megkönnyítõ komfortfokozati tényezõk, mondjuk büfé; valamint az események folyásáról való formális tájékoztatás hiányoztak. Volt viszont egy csapravert söröshordó meg ásványvizek, és a közönséghez eljutottak az alkalmi konferanszié bejelentései is; félprivát térként tehát családias atmoszférát nyújtott az Ernst.

Arra is kétféle válasz adható, hogy - a helyszínen túl - mennyiben volt a ,,klasszikus" performance-korszak utáni maga a találkozó? ,,Utáni" volt, amennyiben a látottak nem voltak (témájukban vagy elõadásmódjukban) sem radikálisak vagy provokatívak, sem nem fedték fel az angol performance szó `teljesítmény'-jelentését, amely egykor azt az elemet is hordozta, amitõl egy-egy elõadás veszélyes is lehetett a mûvész (fizikai), s esetenként a közönség (pszichikai) állapotára. (Ez persze inkább az összbenyomás alapján állítható, hiszen a mindenkori egyes performance-ok nélkülözhetik ezeket a jellegzetességeket.) Szerepelt viszont számos a hagyományos performance-típusok és performance-magatartások közül, s emiatt akár idõutazásként is megélhettük ezt a két estét. Volt egész estés performansz (Juhász R. József), volt meztelenkedõs és testtel dolgozós (Kovács István), volt Fluxus event-jellegû és/vagy konceptuális alapú (Tomek Wendland, Michal Murin), volt - de csak alig - politizáló (Bukta Imre), volt több komoly (Ütõ Gusztáv, feLugossy László-Szirtes János) és néhány geg-szerû (Block Csoport). És volt a két fiatal mûvész, akik épp e hagyományos performance-sajátosságokat és -magatartásokat tették zárójelbe vagy kérdõjelezték meg szelíden.

Block Csoport Performance, 2003 Fotó: Rosta József

Tagadhatatlanul ,,régimódi" volt az esemény atekintetben, hogy az egyetlen, a színházi elõadás határát súroló mûsorszám kivételével új médiát csak háttérvetítésre, mintegy ízfokozóként használtak a mûvészek - ha egyáltalán. (Ellenben az kiderült, hogy a jelenlévõ kortárs performerek legalapvetõbb technikai kelléke a ragasztószalag.) A találkozó legnosztalgikusabb vonása pedig a férfiklub-jelleg volt: egyetlen nõ(i) mûvész sem szerepelt a két este során.

A Sakkhúzást a Flexible: X nevû drezdai csoport szervezte, immáron hetedik alkalommal. Miután a drezdai légkört végképp elnyugatosodottnak kezdték érezni, bevallott kelet-nosztalgiától vezérelve tavalyi találkozójukat Krakkóban, az ideit pedig a Block Csoport szervezõ közremûködésével Budapesten hívták össze. Matthias Jackischt, a Flexible: X világító kék szemû tagját nem lepte meg a nõi elõadók hiányát firtató kérdésem. Sajnálta a távollétüket, mert szerinte a nõi performerek jobbak: radikálisabbak és intenzívebbek; csakhogy. Ôk nem rendeznek performance-fesztiválokat, amire cserébe visszahívhatnák a férfipajtásokat; visszahívásra pedig azért volna szükség, mert annyira nincsen pénz a performance-bizniszben, hogy anélkül nem tudnának részt venni egymás fesztiváljain.

Nyilvánvaló, hogy ez az érvelés nem gyõzhetett meg, az azonban mégis tetszett, hogy ilyen rövid úton fényt derítettünk a mûvészetet befolyásoló ,,külsõ tényezõk" mûvészetet befolyásoló befolyására... A találkozó egyik Blockos szervezõje, a huncut mosolyú Pika N. Á. szerint sem lehet elégséges magyarázat a fenti érv. Ôk például próbáltak hívni nõi mûvészeket, vagy hármat is, csak egy sem jött el. - Nota bene, ha n számú mûvész meghívást kap, s abból lemondja három (ahogy ezt az elõrenyomtatott plakáton meghirdetett, de az eseményrõl hiányzó férfinevek tanúsítják), ám mégis jelen van végül 24, akkor n = 27; 27 viszont (biztosan és sokkal) >3.

Holger Gothart Hermann Performance, 2003 Fotó: Rosta József	Stéphane Cévran Függôleges vonal: A gondolkodó, 2003 Fotó: Rosta József

Mindkét estét a FLEXIBLE: X CSOPORT (M. Jackisch, Sándor Dóró, Henrik Weiland) DiaMonologue címû mûsora indította az érkezõket a ház kapujában fogadó nyitányként, melynek terét a késõn érkezõk - vagy korán távozók - át- meg átszelték. Ez az önkéntelen interakció beleillett a DiaMonologue mondandójába a performance-mûvészet szubtextusairól: dialógust vagy monológot folytatunk-e, illetve hogyan lehet jelen lenni manipulálás, dominálás, bármiféle hatalom alkalmazása nélkül? A kérdés vonatkozik az együtt dolgozó mûvészcsoportra, illetve a közönséghez való viszonyulásra is. Ôk maguk - a két este során különbözõ ,,szereposztásban" - egy duóból és egy szólóból álló hármast alkottak, amelyben a duó két tagja többek közt nullától kettõig terjedõ számok ismételgetésével igyekezett a másikhoz eljuttatni az õ akaratát, míg a harmadik szólóban foglalatoskodott az útitáskájából elõhúzott tárgyakkal, s tett pontot végül hármuk közös elõadására. A performerek komolyak és kimértek voltak, azt a performance-okra jellemzõ cselekvési tempót felvéve, amikor valami nem addig tart, amíg tartana, hanem amíg lassan végrehajtják.

Ezzel szemben a performance-szel csak újabban foglalkozó STÉPHANE CÉVRAN (eredetileg videó-mûvész) Függõleges vonal: A gondolkodó címû anti-performance-a a mûfajból csak azt a kritériumot vette komolyan, miszerint az reálidõben zajlik; illetve a közönséggel való kapcsolatfelvételt tartotta meg, igaz, némiképp átértelmezve. Fehér posztamensen fehér gipszet kavart ki, majd Rodin A gondolkodójának pózában elhelyezkedve a gipsszel szoborrá rögzítette magát a könyök-térd-lábfej által kirajzolt függõleges tengely érintkezési pontjain. Mindezt a cselekvések saját tempójában tette, s közben mellékesen kommentálta, hogy mit csinál, mivel valójában sosem értette, hogy miért nem beszélnek a performance-okban. Mikor a tengelyépítéssel megvolt, széles mosollyal nézett végig a közönségen. Habár saját testével dolgozott, a meztelenkedéshez fûzõdõ reményeket (vagy toposzt) sem valósította meg: amikor a szobor-pózhoz vetkõzni kezdett, ruhái alól egy zöld biciklismez került elõ, helyettesíteni a pucér testet. A ,,testes" peformance-okra gyakran jellemzõ önsanyargatással ellentétben a kopasz francia fiatalember arra is vigyázott, hogy ne tegye ki bõrét a gipsszel való érintkezésnek: a kérdéses pontokra elrongyolódott zoknikat húzott; illetve, hogy a fehér posztamensre pirossal kiírt mûsorcímen kívül színében se emlékeztessen semmi a véres típusú munkákra.

Dariusz Gorczyca Re-animation, 2003 Fotó: Rosta József

Letagadok egy performance-ot, ha azt állítom, hogy nem volt olyan program, amely a `performance' szó `teljesítmény'-jelentésére utalt volna, s fizikailag veszélyeztette volna az elõadót. HOLGER GOTHART HERRMANN bizony kórházbaszállítással végezte, mert nem számolt kilenc palack ásványvíz megivásának következményeivel.

A performance-ok majd' mindegyike a mûvészet jelentéskörén belül maradó, ön-reflexív elõadás volt; egyedüli nyilvánvaló kivételként PIKA N. Á. humorosan politikus ,,hegedûkoncertje" hozható fel. Egy, a padlón ragasztószalaggal körülhatárolt négyszögön belül állva (melynek két-két párhuzamos oldalán az volt olvasható, hogy ,,Egy nemzeti mûvész vagyok én?" , illetve, hogy ,,Egy nemzetközi mûvész vagyok én?") hegedülni kezdett, ám játékát az asszisztense által egyre többször a húrok köré tekert nemzetiszínû szalag végül ellehetetlenítette. Ekkor letette a lantot, leborította egy Európa-csillagos kék zászlóval, s elindított egy zenélõdobozt, amely mellé koldulókalapot helyezett. Természetesen nem nehéz a referenciákat felfejteni (bár az a gondolat, hogy ,,ha innen nézed, cigányzenét csinálok, ha onnan nézed, világzenét" egészen üdítõ), de enélkül az etüd nélkül azt a tanulságot vonhattuk volna le, hogy itt soha senki még csak nem is gondolt arra, hogy a mûvészet (s különösen a performance ad erre alkalmat) kibeszélhet a mûvészet és a mûvészi szubjektum kontextusán kívülre, s így hordozója (lehet) mindenféle nem-kizárólag-mûvészi tartalmaknak.

Kovács István Performance, 2003 Fotó: Rosta József

Bukta Imre Performance, 2003 Fotó: Rosta József