Fontosnak tartottam felemlíteni ezt az ismert sztorit, mert a budapesti képgrafikusok átalakított mûhelygalériájának felavatása alkalmából három olyan mûvész állítja most ki új munkáit, akit a szcéna fotósként tart számon. Ôk azonban - a fényképezés szellemi és technikai eszköztárának birtokában - munkásságuk kezdetei óta igencsak tágan értelmezték a fényképezésbõl kiinduló alkotótevékenységüket. Mûveiket fotókamerával vagy anélkül, camera obscurával, xerox-szal, scannerrel leképezett saját vagy talált valóságszeletre építik, általában egyedi képeket készítenek.

Ez a megállapítás nem fedi tökéletesen DETVAY JENÕ sokoldalú munkásságát, akinek - miközben BOLT elnevezésû, most már telephely nélküli fotógalériáját és annak nemzetközi aktivitását szervezi - rajzai, festett tárgykollázsai és fotómûvei egyfajta lírikus neopop festõi világot képviselnek. Detvay többnyire rajzol a fényképre, anyagokat, tárgyakat applikál rá vagy éppen a fotót illeszti anyagképeibe.

Detvay Jenô 45x200 cm, 2002

HERENDI PÉTER a fény- és anyagjelenségek lenyomatait pozitívról negatívra, többször oda-vissza forgatja, vegyi úton torzítja, színezi, míg bizantin ikonokká nem tömöríti jelentésüket. Hármuk közül CZEIZEL BALáZS manipulálja legkevésbé már eleve sajátos esztétikával ható fotóit és képsorait, amelyeket nemlineárisan ,,olvasható", személyes hangú könyvekké komponál vagy meghagy a maguk elementáris képi mivoltában.

Erre a kiállításra Czeizel egyetlen nagy képmezõt állított össze az általa ,,fotoSgram"-nak nevezett, scanner által rögzített tárgy- és testlenyomatokból. A tárgyuk, karakterük szerint kétféle képek a fotogram és a xeroxkópia esztétikai jegyeit viselik magukon. A képek egy részét pókhálók és rovartetemek igen erõs nagyítású statikus árnyképe adja - komoly válaszok Christian Schad dada-fotogramokban képpé emelt pormacskáira - más részük rejtõzködõ önkép, a szerzõ arcának, kezeinek folyton mozgó performansza a megfigyelõ (scanner) felett, amely a látványt szabdalva-torzítva, egy-egy részletet nagy élességgel kiemelve rögzített. A két sorozat darabjainak sakktáblaszerû egymáshoz- és egymással szemberendelését a bennük központi szerepet játszó idõ (is) indokolja: az idõ a látvány létrejöttének alapvetõ faktora és a képi kifejezés indikátora.

Czeizel Balázs 300x360 cm, 2002

Detvay régi sportújságokból vette képelemeit: horizontális irányban nyújtózó, sportoló alakok jellegzetes mozdulatfelvételeit, melyeknek egyes részleteit kiemelte és elektrografikus úton alakította tovább. A kompozíciók a figurákat önmagukkal ,,konfrontálják", azaz a megnyúlt vízszintes képmezõ közepén elképzelt függõleges tengely mentén tükrözik, megkettõzik. A mûvelet során a mozdulatok elvesztik eredeti, aktuális-temporárius jelentésüket, idõtlen és súlyos ornamentikává alakulnak. A képek, ünnepélyes önértékükön túl a monumentális épületdíszítmények, elsõsorban plasztikák mûvészettörténeti példáiból egész allúziósort idéznek fel a nézõben, kezdve a görög frízektõl egészen Péri László 1923-as berlini konstruktivista relieftervéig.

Herendi az erõs térhatású, fotópapírra készült óriásnyomatokhoz egy régi, a történelmi Salamon-torony lépcsõházában a korlát ívérõl és vetett árnyékokról készült Leica-méretû negatívjait, azoknak szolarizált kontaktkópiáit használta fel. Kihegyezte az ellentétpárok, az apró és az óriás, a régi és az új technika között feszülõ ellentmondás esztétikai hozadékát, ráadásul a számítógép szûrõprogramjainak segítségével feloldotta a tárgyiasságot és a fényképszerûséget is. Mindezt nem kellene tudnunk ahhoz, hogy az ily módon megalkotott, autonóm plasztikai értékekké sûrített tiszta formák és felületek jelentését magunknak megfogalmazzuk, rejtélyes térbeliségüket megélhessük.

Herendi Péter 150x100 cm, 1999/2000

A három mûvész a közös kiállításra készülve tehát méret és technika szerint összehangolta a különben oly eltérõ karakterû munkákat. Nagyméretû, monumentális erejû fekete-fehér lézernyomatok készültek, amelyeknek létrejöttében a mindannyiuk számára többé-kevésbé kézre álló digitális képtechnika kapott alapvetõ szerepet. Felfedezhetünk a mûvekben azonban más, áthatóbb, szellemibb összefüggéseket, amelyek a láthatón túli iránt érzett vonzalom romantikájában, csaknem komor hangvételében, a rejtésben és rejtõzködésben követhetõk nyomon.