Ennek tudatában Max Hollein, a frankfurti Schirn Kunsthalle fiatal és dinamikus, osztrák származású, új igazgatója biztos kézzel nyúlt elsõ, sikeresen megrendezett, nagyszabású frankfurti kiállításánál egy olyan témához, mely fogyasztói társadalmunk és gazdaságunk motorja, mindennapjaink elengedhetetlen része: ,,Shopping".

Ezzel a témával Hollein nem csak a mûvészet iránt érdeklõdõket szeretné az utcáról múzeumába becsalogatni, hanem mindazokat, akik kedvtelésüket lelik az üzletekben kószálásban, nézelõdésben és az áruk közti válogatásban. A múzeum elõcsarnokába lépõt nem véletlenül fogadja SYLVIE FLEURY tükörlapú forgó pódiumra állított, aranybevonatú, csillogó-villogó és elbûvölõen kecses bevásárló kocsija (Könnyed, légies, gyönyörû, 2000) és a különbözõ divatszíneket váltogató neonfalak fénye. Mindez az áruházak fényûzõ, exkluzív és szemfényvesztõ világával kecsegteti a kiállításra érkezõt. A bevásárló kocsi a kiállítás visszatérõ motívuma marad: CHRISTO mûvében (Pousette, 1963) nejlonba csomagoltan és spárgával átkötözve találkozunk vele, MAURIZIO CATTELANnál pedig extra hosszúságúra nyújtott, de a mû címe szerint még mindig csak ,,tíz árucikknél kevesebbre" méretezett formában.

Mike Bildo Not Wahol (85 Brillo Boxes, 1970), 1991

A Schirn bõséges választéka EUGÈNE ATGET és BERENICE ABBOTT 20. század eleji fotóin a párizsi kirakatok és New York-i áruházak egykori árukínálatától, CLAES OLDENBURG Üzletének gipszbe öntött, élénk színû, nõi fehérnemûin (Fehérnemû pult, 1962), húspultjának gazdag választékán (Húsok, 1964) és hûtõpultjain sorakozó fagylaltkelyhein (Banana Splits, 1964) keresztül BEN VAUTIER használatra alkalmatlan, játékos, felhúzható, csivitelõ és zenélõ árucikkekkel dugig tömött, poétikus és filozofikus idézetekkel és aforizmákkal telepingált fluxus bódéjáig (Bizarr bazár, 2002) terjed. A kiállított ,,portékák", habár mûalkotások, sok esetben alig különböznek a szokványos áruházak és élelmiszerüzletek kínálatától: az egyik terem sarkában felhalmozva MIKE BIDLO Brillo mosószeres kartondobozai (Not Warhol, 1991), középen KATHERINA FRITSCH piramisba feltornyozott, giccses, széria vázái (Állvány vázákkal, 1987-89), a neon fénnyel megvilágított falvitrinekben pedig JEFF KOONS porszívói sorakoznak.

Christo Pousette, 1963

A Hoover cég nyolcvanas évek elején piacra dobott szériájának darabjai (Az új, 1980-86) azonban már aligha hatottak a látogatókra az újdonság erejével!

A kiállításon berendezett üzletek sora - akárcsak valamelyik plázán vagy modern bevásárló központjaink egyikében - az élelmiszer üzletektõl az amerikai áruházak elõkelõ, rózsaszín, puha padlószõnyeges cipõrészlegén keresztül (Sylvie Fleury: Cím nélkül, 1992) a komplett felszereltségû gyógyszertárig terjed (DAMIEN HIRST: Gyógyszertár, 1992), ahol korunk egyik legfontosabb konzumcikkét, az emberi egészséget forgalmazzák. A kiállítás elsõ termében például a németországi Tengelmann élelmiszerüzlet hálózatának egy közönséges boltjának sorai közt találhatta magát rögtön a látogató (GUILLAUME BILJ: Új szupermarket, 2002). Korunk gyári termékeinek árudömpingje után a 60-as évek amerikai pop-art mûvészeinek Amerikai szupermarketjében feltûntek az egyes mûvészek egyedi kézvonásai: ANDY WARHOL Cambell konzerves dobozai mellett ROBERT WATTS krómacél tojásai és viasz paradicsomai, ROY LICHTENSTEIN szitanyomatán és TOM WESSELMANN reliefjén az amerikaiak nemzeti eledele, a pulyka. (Az 1964-ben egy New York-i galériában berendezett mûvet a kiállításon teljesen rekonstruálták.)

A kiállítás látogatóját az árubõség közepette végül igazán meghökkenthették Christo sarki üzletének drapériákkal bevont és eltakart kirakatai (Négy kirakatos sarki üzlet, 1964/65), az áruforgalom teljes felfüggesztése, ANDREAS GURSKY fotóin a Prada egyik luxusüzletének üresen maradt elõkelõ polcai (Prada II, 1997) avagy az egykori DDR élelmiszer üzleteinek sivár választéka: a rideg vaspolcokra kihelyezett, barna csomagolópapíros élelmiszerek és egy zsírtömb JOSEPH BEUYS Gazdasági értékek (1980) címü installációjában.

A kiállítás rendezõi arra törekedtek, hogy a látogató alig tehessen különbséget kiállító terem és üzlethelység, mûalkotások és mindennapi forgalomban lévõ árucikkek között. Így például a kiállító termekbe Bilj Tengelmann installációján keresztül, annak bejáratában, az üzletekbõl ismert forgó ajtón keresztül lépett be és távozott a látogató. A mûvek mellett nem szerepeltek a mûalkotásra utaló szokványos kiírások sem: a mûvész neve és a mû címe. Csak egy idõ után figyelt fel az ember arra, hogy ezeket a rendezõk a padlóra felfestett sávokon tüntették fel.

A kiállítás propagandájában számos, a kereskedelemben használatos eszköz került bevetésre. Így például meghívóként többszáz példányban nyomott nejlon szatyrokat postáztak ki, a plakátok pedig, aligha szokványos módon, árucikként reklámozták a kiállítást, szerte a városban. Rajtuk a kiállítás címének végére, akárcsak egy árucikk feltüntetett áránál, kikerült a pénznem rövidítésére szolgáló vesszõ és gondolatjel. A plakátokhoz konvencionális emblémát választottak: az ökölbe zárt tenyér felfele mutató hüvelykujjal, mint valamilyen szenzációs tippre hívta fel a tárlatra a járókelõk figyelmét. Hasonló reklámokat a sarki élelmiszerboltok bejáratánál szoktunk látni, amelyek az éppen aktuális, heti, akciós árukat hirdetik. Nyomott textil bevásárló szatyrokat is forgalomba hoztak, melyeken BARBARA KRUGER idézete szerepelt a kiállítás mottójaként: ,,Vásárolok, tehát létezem."

Sylvie Fleury Pleasures, 1996

A kiállítás apropójából külalakot változtatott a múzeum épülete is. A Schirn Kunsthalle mellett elhaladó járókelõben idén õsszel joggal merülhetett fel a kérdés: múzeum vagy áruház? Az épület oldalsó, nyolcvan méter hosszú homlokzatának felsõ szintjét ugyanis az izraeli származású, New Yorkban élõ HAIM STEINBACH kivilágított, kirakati galériává alakította át. Az üvegablakok mögött a Strenesse divatárú cégtõl kölcsönzött kirakati bábúk sorakoztak. A mannequinek meztelen, illetve csupán sima, fehér és fekete drapériába burkolt, nõi és férfi alakjai ezúttal azonban nem a legújabb modellek bemutatására szolgáltak, hanem a mûvész elrendezésében és csoportosításával, sötét és világos kontrasztjaikkal, egy képzõmûvészeti alkotás ritmusos, vizuális kompozícióját alkották.

Míg a múzeum épületének homlokzatán kirakat nyílt, a város fõ bevásárló utcájában, a frankfurti Zeil Kaufhof áruházának homlokzatára az amerikai mûvésznõ, Barbara Kruger külön erre a kiállításra készült alkotása került ki. Ily módon lehetõség nyílt arra, hogy egy mûalkotás a kiállító termek helyett közvetlenül az utcán szólíthassa meg a vásárlók sokaságát. Az áruház bejárata fölül egy óriás szempár figyelte ezekben a hónapokban a bevásárlók tömegét. Valódi szembesítésrõl volt szó. ,,Ez vagy te, - szólította meg Kruger feliratával a vásárlót - ...akarod, megveszed, elfelejted."

Barbara Kruger Cím nélkül (I shop therefore I am), 1987

Az áruház külalakját öltõ múzeumépület és a kiállításnak a kereskedelem forgatagába kihelyezett, városi színhelye, ahogy a kiállítást kommercionális módon reklámozó plakátok, a meghívóként postázott nejlon szatyrok vagy épp a kiállítás címében a mûvészet eladhatóságára utaló ár jelzése, mind annak a koncepciónak a jegyében született, amellyel a kiállítás innovátorai és szervezõi a mûvészet és a konzum világa közötti határokat az eddigieknél még inkább radikális módon próbálták feloldani, megkísérelve azt is, hogy ezen a frankfurti kiállításon a mûalkotások felcserélhetõvé váljanak az árucikkekkel és a látogatóból effektív vásárló, a múzeum igazgatójából eladó váljék.

Az utóbbiakra egy aktív kiállítás megnyitó keretében került sor. A megnyitó beszéd után az emeletre felérkezõ látogatókat SURASI KUSOLWONG, thaiföldi mûvész ,,mindent-ugyanazon-az-áron" inszcenált zsibvására fogadta. Az ideiglenesen felállított standokon színes, jórészt mûanyagból készült giccstárgyak, bevásárló szatyrok és kosarak, textiláruk, felfújható gumifigurák és fejre helyezhetõ, csíkos napernyõcskék kerültek 1 euroért eladásra. A háttérben hatalmas képernyõre kivetített videoklippen táncoló, thaiföldi lányok és hangosan kierõsített pop zenei számok kíséretében, a mûvész maga, mikrofonnal a kezében, a keverõ pult mellõl reklámozta árucikkeit. Némi és érthetõ bizonytalankodás után, a kiállítás látogatói kedvet kaptak a vásárláshoz és hamarosan elkapkodták az olcsó árut. A kiállításon szó szerint kitört a ,,shopping"-láz!

Miután a thai mûvész bemutatóján a kiállításra érkezõ nézõkbõl mindannyian effektív vásárlókká váltunk, úgy a kiállítás következõ termében, Guillaume Bijl élethûen berendezett Tengelmann élelmiszerüzletében, pont fordítva, hétköznapi vásárlókból kényszerültünk nézõkké. Habár minden a megszokott helyén volt, kéznyújtásnyira: a friss gyümölcs és zöldség, húsáru és illatszerek, épp a bevásárló kosarakhoz nem nyúlt senki a bejáratnál. Mindenki csak nézelõdött, ahelyett, hogy vásárolt volna. A polcokon az áru sterilen és érintetlenül maradt. Bilj installációjában a bevásárlás mindennapi helyszínével és tevékenységével szembesített minket: ahelyett, hogy automatikusan telepakolhattuk volna a bevásárló kosarunkat, nem maradt más választásunk, mint, hogy elgondolkozzunk bevásárlási szokásainkról.

A megnyitó záróaktusaként maga a múzeum igazgatója, Max Hollein öltött fehér eladóköpenyt, hogy kiárusítsa kiállítás katalógusait és bevásárló szatyrait. Mikrofonnal a kezében múzeuma elõcsarnokában reklámozta kiállítását a még pezsgõzõ és beszélgetõ látogatók körében és alkudott le katalógusa árából. Shopping kiállításával minden áron jó üzletet akart csinálni!