|
Detlef B. Linke |
|
1. Az informatikus hálózatokat épít problémái megoldására, az agy pedig problémákat teremt hálózatai megoldására – így vélte az ember, most azonban már tudjuk, hogy meghatározott emléknyomok képesek új sejteket létrehozni a hippokampuszban. Az ember új neuronokat „gondolhat ki” magának. Ez mûvészetté válhat. 2. Kognitív apparátusunk egyszerûségre törekszik. Egy arc szépségének paramétereit univerzális jellegében szokás látni. Az egyszerûség azonban nem garantálja a szerelem kibontakozását. Ez inkább a különleges ismertetõjegyek köré fonódik, különben nem is lehetne individuális jellegû. Az arcra irányuló válasz annak idõbeli dimenziójára vonatkozik (mimika). A jövendõ plasztikai sebészei a mimikai lehetõségek intenzívebbé tételére fognak törekedni (további izmok beültetése a mosolygás érdekében), nem pedig egy arc univerzális jellegének statikus vonatkozásait növelik. Mivel egyre több arcot látunk, a szépségeszmény egyre általánosabbá válik. 3. A minden ember(férfi) mûvész példájára elmondható, hogy minden ember tudós(nõ). Az idegtudományok képesek törvényszerûségeket, például a képek jobb/baloldali féltekékhez rendelõdését elemezni. A mûvész képes arra, hogy ezen a törvényszerûségen túllépjen és mûvével túltegyen rajta. Ezért lehet a mûvész jelölt az orvosi Nobel-díjra. Az idegtudósok építhetnek erre, és például megkísérelhetik, hogy a túllépést és túltevést az idegrendszer általánosabb törvényszerûségeként írják le. 4. A képek nagy tárolókapacitást kívánnak és megmerevítik a megismerést. A mûvészek a tárolás optimálásának mesterei. 5. A tárolókapacitás miatt a tudás mint metakategória nem szilárdítható meg. A mûvészek olyan trajektorokat * mutatnak fel, amelyekben a tudás megállapodik és megtestesül. Ezzel meg tudják mutatni azt, hogy miként törekszik új mozgásra, amikor pl. a bioetikáról folyó vitában egy kognitív klasztert elõször határként jellemez, majd pedig alapnak tekinti és elveti azt. Az idegtudományok, amelyek megfigyelik a mûvészeket munkájuk közben, hozzásegítenek ahhoz, hogy ezeket a trajektorokat és dinamikájukat jobban megérthessük. 6. Az ember nagyobb higgadtsággal közelíthet a valóság és virtualitás kérdéséhez, ha olyan emberek törvényeire tekint, akik mindkettõn keresztül mennek. A metafizika, mely Szókratész kõfaragó tevékenységébõl adódott (aktus és potencia), még egyszer jelentõssé válik, amikor a tudat feltételeire irányuló kérdéseivel túlmerészkedik az Én indexikalitásán.
| ||
7. Benjamin Lee Whorf kémikus volt, de a nyelvészet (a hopi indiánok nyelvének kutatása) révén vált sikeressé. A mai kreativitás-programok ebben megakadályozták volna. A mûvészet nem kategoriálisan mûködik. Részben ebben áll a kreativitása. Erre vonatkozóan nem kellene lezárt kategóriát fenntartani. A mûvészet abból él, hogy kategóriaként – olykor – (a mûvésszel ellentétben) áll rendelkezésre. Így mûködik az agy is. Az arcfelismerés centrumában dolgozza fel az – arctalan – állatok mozgását is. Nyilvánvalóan nem tudjuk, hogy milyen kategóriát használ (az újat? a kiszámíthatatlanságot?). A mûvészek a változó, nem rögzíthetõ kategóriákat fedezik fel. 8. A pszichés álmok az agyféltekékben megkettõzött parahippokampusz-struktúrák funkcióinak gyengülésére vezethetnek. A képet adó eljárások révén ezt ábrázolni lehet. Az agyi képek segíthetnek abban, hogy túljussunk az eredeti képen. 9. Az emberi egzisztencia kockázata – a mûvész a szakértõje ennek. 10. Az ember próbája az volna, ha nem lenne univerzális szabály a cselekvésre. A mûvész a próba állapotát írja le – és próbára teszi. 11. Trauma: Egy szóra várni, hogy általa látni lehessen. Egy képre várni, hogy általa szólni lehessen. Cselekedni, hogy általa várni lehessen. Várni, hogy általa várni lehessen. |
||
|
Tillmann J. A. fordítása |
||
|
*A trajektorok olyan vonalak, amelyek egy sík görbéit azonos szögben metszik. |
