|
Nagy Edina |
|
„Elmehetnénk együtt Tirgu Jiuba” mondja. Nem értem. A múlt héten még Marrakesht mondott. Tirgu Jiu? Fogalma sincs, Budapest nem Bukarest, Tirgu Jiu egyikhez sincs közel... Ezt akkor még én se tudtam. De hát Berlinben vagyunk, sose lehet tudni, innen nézve mi mivel mosódik össze. Tirgu Jiu? Várakozás. Tirgu Jiu, in Rumänien. Na, hál’istennek, legalább õ képben van. Románia....Brancusi? Igen. Én is képben vagyok. Keresés. Máv.hu. Elvira. Tirgu Jiu mindentõl messze van. Négy hónappal késõbb. Andrássy út, Máv, pont hu nélkül. Tirgu Jiu? Hol van az? Romániában, gondolom, a Keleti pályaudvarról... Akkor csak hálókocsival. Jegyek, oda-vissza, egy nap elég lesz Brancusira. Közvetlen járat, ki gondolta volna, Tirgu Jiu még sincs messze. Nemzetközi gyors bolgár (vagy bulgár?) kalauzzal. Nemzetközi jelbeszéd. Tirgu Jiu mégis messze van? Craiovában kell leszállni, onnan már csak fifteen minute (vagy fifty, nem mindegy). Craiova, mindenki barátságos, azt hiszik, eltévedtünk, mi is, de mégsem. A csatlakozáson kiderül, a jegy nem Tirgu Jiuba szól, legalábbis a kalauz és a segédkalauz szerint nem. Alkudozás bábeli nyelveken, a nyugati utazó értetlensége majd dühe, ami egyáltalán nem segít. A káoszban a „biznisz” szó teremt rendet. Számolni se érdemes a nullákat a lejben megadott összegen, forintra vagy euróra számoljuk át? Fizetünk, jegy nem jár érte, mindegy. Nincs alvás, nehogy elszalasszuk a pillanatot. A Végtelen oszlop nem bukkan fel mindennap csak úgy, a semmibõl. Legalább az irány adva van. Brancusi 1935-ben kapott megbízást az elsõ világháború áldozatainak tiszteletére állított hõsi emlékmû megtervezésére. A Tirgu Jiu-i együttes tulajdonképpen három köztéri szoborból áll. A Hallgatás asztala (1937–38, mészkõ, 215, ill. 200 cm átmérõjû asztal 12, két egymásra helyezett félgömbbõl létrehozott „ülõkével”), a Csók kapuja (1937–38, travertin, 513×654×169 cm) és a Végtelen oszlop (1937–38, fémréteggel és sárgarézzel bevont öntöttvas, 29, 35 méter). A három mû alkotta tengely nyugat-keleti irányban szeli át a várost, a közvetlenül a Zsil folyó partjára tervezett asztal, a két mûvet összekötõ kapu, majd lezárásként az oszlop alkotják a Brancusi által megadott tengely vonalát. Brancusi-poszter az állomásépületen, helyben vagyunk. Oszlopiránt. Vagyis hátulról indulunk el a tengely mentén. A Végtelen oszlop frissen restaurálva2 áll egy kiskert kellõs közepén. A restaurálás elõtt ugyanitt állt, csak éppen a semmi kellõs közepén. (A végtelen és a semmi mégiscsak jobban hangzik így együtt.) A kifinomult esztétikai érzékkel megáldott román hatóságok takaros kis parkot varázsoltak a semmi helyére, így most egy rózsakert kellõs közepén magasodik, ahol a rózsáknak, ágyásoknak, árvácskáknak meg a köztéri parkok huszadrangú kellékeinek az égadta világon semmi keresnivalójuk nincs. A képet még egy hatósági közeg is színesíti, kínosan ügyelve rá, hogy a heti egy, na, jó, két látogató nehogy a szobor közelébe férkõzhessen, megtapogatván a tompa színben ragyogó, talán túlságosan is ragyogó aranyozást. Arany vagy sárgaréz? Ez itt a kérdés. Lehet, hogy arany. A kérdés azonban megválaszolatlan marad, mivel közelebb lépni nem lehet. De kevesebb polírozással valószínûleg mindenki jobban járt volna. Marad a körözés az oszlop körül – Fûre lépni tilos, csak románul. Az oszlop valóban végtelen... megérte?
| |||
A Brancusi-féle tengelyt visszafelé sem nehéz követni, Tirgu Jiuban az utak nagy része úgyis a Brancusi parkba vezet, ahol a másik két mû található. Az ortodox Apostolok temploma szeli ketté a tengelyt, ami Brancusi számára meghatározó volt az együttes tervezésekor. Álmélkodás, snitt: mindenki hányja a keresztet, aki csak elhalad a templom elõtt. Az autóban ülõk is. Nemcsak a vezetõ, ahány utas, annyi kereszt. Rövid idõre csak ez köti le a figyelmemet, kizökkenek a Brancusi és a román mûemlékvédelem-történetbõl. Amibõl nincs menekvés. De kapu sincs. Szakadozott nejlonfólia van, ami azért nem annyira szakadozott, hogy látni is lehessen valamit, állványzat van, és két biztonsági õr. Na, meg egy román nyelvû felirat, miszerint a felújítás a román kulturális minisztérium felügyelete/irányítása alatt – ezek természetesen csak következtetések, történik. Hogy mikortól és meddig még, az nem szerepel az információk között.3 Közel menni nem lehet, marad a távolból szemlélés és csendes anyázás.
| |||
Kattog a Fotoapparat, ha másnak nem, dokumentációnak még jó lesz. A kultuszminisztérium nem vacakolt: biztosra mentek. Kettõt renoválnak egy csapásra, így aztán a Hallgatás asztala minden tartozékával együtt kifordult a földbõl: katonásan, fejtetõre állítva, sakkfigurákként sorakoznak egymás mellett az „ülõkék”, az asztal pedig egy árokba süllyesztve várja, hogy valami történjen. Persze, nem ez lenne az elsõ példa a Tirgu Jiu-i történetben, hogy valaki önkényesen változtat az eredeti koncepción, de mégis: ha egy kertésznek nem tetszik a parkjában felállított szobor, és ezen változtat, valamicskét hozzátesz4... magánügynek éppen nem magánügy, de belefér, hogy nem értesíti az akcióról a mûemlékvédelmi hivatalt. De ha a mûemlékvédelmi hivatal felejti el tájékoztatni a beavatkozások mikéntjérõl és hogyanjáról a nagyérdemût és a szakmát, az már jóval kínosabb. Az mindenesetre már adhat némi reményre okot, hogy a földbõl kiásott „ülõkék” most a mûvész eredeti elképzelései szerint sorakoznak, igaz, hogy nem 40 cm-re az asztaltól, hanem úgy a park közepe táján, de várjuk ki a végét. A vége azonban még beláthatatlan messzeségben van, a távoli jövõben, hogyúgymond. Ami a helyszínen lévõk számára egyenesen bosszantó. Sõt, dühítõ. Jó nagy szívás. Tirgu Jiu Craiovát is beleszámítva úgy 15 órányira van Pesttõl, és akkor már reménykedik az ember. Hogy lát valamit. Amiért idejött. De nem.
| |||
Visszaút, kevésbé kalandos, legalábbis Craiováig. A vonat 4 óra múlva indul, az állomáson csak az õrök, vizslató pillantások, de semmi esemény. Az épület überdimensional, az elsõ osztályú váróteremben kémtörténetet olvasok. Mészölyt kellene? A hangosbemondó egyfolytában Bucurestit nyomja, álmosító, de hideg van. Aztán feltûnik egy egész falura való cigány. Vagy két falura. Gyerekek, öregek, apraja-nagyja özönlik be a másodosztályú váróterembe, ahova a teremfelügyelõk irányítják õket. Hatalmas zsákokat cipelnek, mintha világgá menni készülnének, vajon Strasbourg vagy Lökösháza? Váróterem – hálóterem. A hangosbeszélõ még mindig darál, Budapest vagy Bukarest? Nem mindegy. Budapest lesz az. El Craiovából, mindegy, mivel, de most rögtön. Végtelen hosszú vonat, Budapestet üvöltözve rohangálunk mellette le-föl. Két román kalauz feltuszkol bennünket, Craiova el. De most hova? Újabb bolgár (vagy bulgár) kalauz a Schlafwagenabteilben, keretes szerkezet, ez megnyugtató. Néma, de extra takarót is ad. Budapestre bólint. A román határõröknek félálomban mûvészetrõl meg kiállításról motyogok valamit. Látni akarják a mûtárgyakat. A magyarok megértik, hogy nem hoztuk haza. Csak a Fotoapparatban. |
|||
|
|
|||
|
1Constantin Brancusi (1876-1957) 2 A Végtelen oszlop restaurálása 1999-ben kezdõdött, többek között a World Monuments Fund, a Világbank, a Lichtenstein-i Internationale Stiftung für Musik und Kunst, és még sokan mások támogatásával. A szobrot 2001. végén állították fel újból eredeti helyén. A restaurálás folyamatáról, a kivitelezõkrõl és egyáltalán a részletekrõl nehéz információkhoz jutni. 3 A csók kapujának és a Hallgatás asztalának restauráció- jában ugyanígy a fent említett WMF, a Világbank, stb. érdekeltek, annál meglepõbb, hogy ezekrõl a munkálatokról szintén nincsenek érdemleges információk. 4 A Hallgatás asztala kálváriájában nem az említett kertész önkényes akciója az egyetlen epizód, aki valamilyen, csak számára ismert okból kifolyólag még egy asztalt állított fel az eredeti mellé. Brancusi elképzelései szerint az „ülõkék” az asztaltól kb. 40 cm-nyi távolságra, párosával kerültek volna elhelyezésre, ami a Csók kapujának szerelmespárját szimbolizálta volna, a két mû közti átvezetésként szolgálva is egyben. Az akkori román kultuszminisztérium nem értett egyet az elgondolással, ezért az „ülõkéket” az asztal körül állították fel. |
