|
Antal István |
|
Ezek a filmek a senki földjén léteznek. Részben
azért, mert rövidfilmek, amikhez sose
volt és sose lesz túl kegyes a forgalmazás.
Másrészt, mert egy nagy filmmûvész nagyfilmjei
mellett élnek, és hordozzák is
sûrítésben azok legtöbb motívumát, de
könnyedén, lágy intésben. Olyan lágyan, olyan lazán történnek a szörnyûségek, hogy nézõjük meg se látja, monológját másképp szövi, átsiklik a ,,sztori" nyomán minden-minden abszurdumon. Mást néz, nem azt, amit látna, hogyha agyát be nem zárná, és nem sodorná el a felszín a szemét, mint a könnyû zsákmány. Jól vezet Polanski. Mutatja az irányt. Csak lebeg, mint a lepke. Nem zuhan rá darázsként a rejtõzõ sebekre. Nem tör meg ritmust, nem rejti a zenét el, nem emel snittet másik fölé. Folyamatot játszik, mint a jó jazz zenész. Nem játék(kommersz) film az, ahogy mesél, de nem is kísérleti/avantgárd stb. Jeleket hagy, mint köröm a nõ testén. Látnod kell, hogy fogd az adást. Az ötvenes években készültek a filmek, huszonéves rendezõ világát mutatják. (Polanski 1933-ban született.) Könnyedsége ellenére, elveszett már minden akkor. Természetes keménység formálja a lépést. Nem véletlen semmi. Ritmusra jön el a halál. Látva lássuk, hogy érkezik: (Két ember szekrénnyel, fõiskola, 1958, 16 perc.) - a tengerbõl két férfi jön el a ,,földre", nagyméretû szekrényt hoznak; - villamosra szállnak: kinevetik, fenyegetik, nem engedik a kocsira felszállni õket, mert képtelenség lenne; - segítségül ajánlkoznak egy hurcolkodó széplánynak, de ajánlatuk - a szekrény miatt -, komolytalan. 1. (beteljesedés) két fiú nevetgél egy hídnál - egyikük kilopja barátja zsebébõl a pénztárcát - egy étteremben ennének a vándorok, de a vendégek és a pincérek úgy fogadják õket, mint a hülyéket - a szekrény miatt; - ,,hal az égen" (hommage à Magritte): tengerparti teraszon füstölt halat esznek, ami a szekrény ablakában tükrözõdõ égi mezõn lesz az étkük - szocreál szürreál; - a frizuráját igazgatja egy lump vendég a szekrénytükörben, mialatt õk odabenn a szállodában szálláshelyért alkudoznak, de amikor kirúgatva továbbállnak, a cégér tükre is beválik. 2. (beteljesedés) fiúk dobálnak almával egy kismacskát. Egyikük eltalálja egy kerek kõvel, a macska megdöglik. 3. (ütközés) magányos lány álldogál az utcán: a macskagyilkos szépfiú kinézi õt magának, de épp, amikor felszedné, megjönnek a ,,vízlakók" a szekrényükkel. A lány meglátja a tükörben a lopakodót, s elmenekül. A ,,vízlakókat" megverik - eltörik a tükrüket is. 4. (ütközés után) miközben továbbmennek, ,,fent" az úton egy részeg férfi fel-le járkál ,,oda-lent" a lépcsõsoron, mert nem tudja, hogy merre is tart - részeg világ, funkciótlan.
5. (nagy ütközés) nagy raktárba érkeznek,
lepihennek végre. Lerakják a terhüket is.
6. (konklúzió) bottal valaki agyonver egy másik embert. 7. (megoldás) betört tükrû szekrényükkel visszatérnek tengerükbe. Egy kisfiú a tengerparton homokvárat épít újból.
Mindez a ,,giccses", szürreális szörnytörténet,
követve Magritte, Max Ernst és Lautréamont
ínycsiklandó csavarjait, a korszak egyik jazz
sztárjának, Komedának zenéjére
szervezõdik. (Komeda a haláláig komponált
Polanskinak filmjeihez. Kapcsolatuk nem szokványos. Sokkal
mélyebben éreztek egymás mûvészete
iránt, mint azt filmeseknél megszokhattuk.) Komeda elõtt
Wajda is lefutott egy tiszteletkört anno. Az Ártatlan
varázslókban megjelenik õ is (hasonlóan
Polanskihoz), sõt, egy kérdésre válaszolva Komeda
mondja meg, hogy mi a harmadik evangéliumi erény.
| ||
Polanski rémálmai nem halnak el a tengerparton. Jut belõlük minden filmbe. A Fogas mosoly (1957, 2 perc) poén: viccfilm. Jóképû lakótárs meglesi az ablakon át a szomszédasszony melleit. Jön egy rövid intermezzo, és már a fogát mosó férj vicsorog. A Caravaggiót vagy a halott Marat-t megidézõ Gyilkosságban (1957, 2 perc), nem történik semmi más, mint egy alvó ember leszúrása - a szívén át. A Bruno Schulz szellemével átitatott és a Quay fivérek befutását felvezetõ Lámpában (1959, 8 perc), a fény szépsége tûzbe visz egy babamûhelyt, mert közbejön a rövidzárlat. A Szétverjük a mulatságot (1959, 8 perc), ami jó tíz évvel jött elõbb, mint a magyar újhullám, csak felvezeti a történettel a kirobbanó jampecdühöt. Egy film, amiben minden gesztus arról szól, hogy itt már aztán ütni kell. Szétrepedt a kultúra, leolvadt a jómodor. Az Amikor az angyalok hullnak (1959, 22 perc) címû film fõhõse egy vécésnéni. Klozettajtók mellett ül, és felidézi egy emlékét. Vagyis az egyetlent. (Másnak is csak egy van, csak nem tud róla. Nem látja a lényeget.) A néni ül a fülkék mellett, és felidézi azt a napot, amikor leesve az üvegtetõn, beestek hozzá az angyalok. Látta. Belül hordja. Kivetíti.
| ||
Minden filmben alapvetõ motívum az, ami a sorsunkban van, és amirõl fogalmunk sincs, vagy nem akarunk tudni róla. Vagy nem látjuk azt, hogy ott van. (A vécésnéni kivétel. Vestaszûz a toiletten.) A többiek mind áldozatok. Buñuel, Godard, Pasolini, Bergman mellett, rajta kívül nem túl sokan merték bemutatni ezt a fajta indulatot - a ,,hivatalos" filmesek közt. Az élet, ami megjelenik Polanskinál rossz. Gonosz. Ellenedre mûködik. Te sem vagy jó, csak nem vagy rossz. Normális vagy. Robbannak a zsigereid. Ölsz. Vagy ölnek. Nem azért, hogy meglopjanak. Csak, hogy folyjon már a szép vér. Mert a filmek nagyon szépek. Szépen folynak. Lágyak, mint egy menüett. A színészek, az oroszoktól nyugatra, a legjobbak. Eljátsszák a játékot. Ezek performanszok, helyzetrajzok. Gesztusok az elméletben. Persze, hogy idegesít engem is a pantomim, amin e filmek mozgásnyelve alapul. (Bár, nem jobban, mint a ,,mozgás-színház".) De legalább nem beszélnek. Rajzba foglalt életutak. Modellek a vázhoz, ami benned épül úgy is fel. Polanski szürrealista gondolkozó: etikai alapon. Kitalált valósága zordabb, mint az igazi. Törvényei betartása maga a lét. Tudniillik, ha elvéted, leestél ,,fölülrõl", mint az angyalok a néninél a klozettba, hogy felemeljék õt az égbe...
A szürrealista nem elvágyódó széplélek,
hanem rab a valóságban, amit teremteni kényszerült.
Delvaux aktjai az utcán, a templomban rekedt koncertesek Tíz évvel a Fogas mosoly, a Gyilkos és a Szétvert ünnep után. |
