A Blink kezdetén hosszasan szemlélhetjük Koroknai Zsolt puritán, egy-egy vetített felülettel berendezett terét: a játéktér hátsó falára hatalmas nõi szem közeli mozgóképe került. Az óriási pillantásból finom, szuggesztív nyugalom árad: ugyanez a felvétel vetül - kicsit kisebb méretben, cseppet ferdén - a táncpadlóra is. A meredten nézõ, aprókat pislantó szem filmje nyújtja egy ideig a tér kizárólagos fényforrását. A félhomályos színre magányos táncos - Gál Eszter - lép be. Elõre jön, látjuk: szeme csukva. Mozgássorai a Blink iniciáléi: magányos keresgélése prológus, lágy, kifinomult mozdulatai ellenpontozzák erõteljes, határozott, sugárzó jelenlétét. A táncosnõ a padlóra vetített mozgókép fényébe sodródik: a felvétel most nehezen azonosítható felületeken, testtájakon pásztáz. Az elegáns-rezervált feketébe öltözött táncosnõ teste nyílik-csukódik, alakját egyre erõsödõ fény világítja meg. Mind szenvedélyesebb mozdulatsorainak háttere közben átalakul: a vetítést a háttérfüggöny - finom tüll - lassan megváltozó világítása homályosítja el. A vászon mögött komótosan mozgó férfi, ,,táncos-opponens" alakját lehet mind élesebben kivenni.

Company ST Blink, 2003 2 Fotók: Révész Róbert

A két nõ és egy férfi triója rögvest szétbomlik: Dóra Attila egyre erõsödõ, izgalmas zenei és neszfoszlányokból konstruált kompozíciójára bûvös és profán gesztusokból építkezõ koreográfiai viszonyrendszer formálódik. Gál Eszter számtalan konkrét és lebegtetett jelentéssel, utalással él. Alakjainak kapcsolatáról keveset hagy megsejteni. A három táncos hol rugóra járó bábalak, hol egymásra csodálkozó járókelõ. Eleganciával, játékossággal átitatott mozdulataik épp olyan sokfélék, mint Dóra eleven és sokrétû zenei kompozíciója. Nincs történet, nincsen elbeszélõ szándék, nincsenek egyértelmûen olvasható, dekódolható történetek. A koreográfus lassú, aprólékos munkával benyomás-építményeket, a narratíva helyét izgalmasan kitöltõ absztrakt mozgásfüzéreket hoz létre. A percepció értelmezhetõ rendszerbe igyekszik terelni a látottakat.

A három tehetséges táncos indulatgazdag, egyszerre pajkosan szenvedélyes és hûvösen pontos játéka többnyire fogva tartja figyelmünket. Különös és meglepõ mozdulataik repetitív, néha kissé fáradó koreográfiai szövetre applikáltattak. A karakteres táncosok mozgáskészlete egyénített, de mégsem személyre szabott: nem találkozunk jellegzetesen férfi vagy nõi mozdulattal: a szerepek, alakok ,,átjárhatók". A hármak - jórészt a lassú és a gyors gondosan képzett kontrasztjára épített - játékának hátterében pedig újra és újra felsejlik a tüll mögött komótosan mozduló, rejtelmes figura, akinek sziluettjét mindig elnyeli a visszatérõ, vetített hatalmas szem. A táncosok mozdulataikhoz élõszót adagolnak: saját anyanyelvükön beszélve, egymás mellett elbeszélve lazítják, oldják, vidámítják e gondosan szerkesztett, de kissé hosszúra nyúlt, történettelen történetet.

Az M5, Gál Eszter jekatyerinburgi növendékeinek produkciója átütõ erejû, frissességében remek alkotás, melynek elõadói igen fiatal koruk ellenére leiskolázzák a hazai kortárs mezõny túlnyomó részét. Alázatuk, odaadásuk sugárzik a színpadról, virtuóz elõadásuk lenyûgözi a nézõt. És ami a legfontosabb: fegyelmezett játékuk alól-mögül minden pillanatban átsugárzik személyiségük. Ez az öt, hol balett-táncosian koravén, hol fanyarul játékos lányka önmagát játssza kivételes precizitással. Minden egyes mozdulatukat gyönyörûség néznünk, és/mert a gesztusokban ott vannak õk maguk. A személyiségük, melybõl e koreográfia vétetett. Üres színpadukon egyforma, kecsesen semleges ruhában játszanak: a díszlet mindössze néhány hatalmas, zsinóron lógó villanykörte. Táncuk zenéjét ugyancsak Dóra Attila jegyzi: alkotása az utóbbi idõk egyik legizgalmasabb, legérzékenyebb tánczene-kompozíciója. A pendülõ-zendülõ finom neszekbõl, tompán megszólaló ambientes ritmusokból, emberi beszéd dirib-darabkáiból szerkesztett montázs puhán, sejtelmesen öleli körbe a koreográfiát. Az M5 gyerekjáték és brutális valóságjáték keveréke: gyengén világított terében sokat tudó, roppant fiatal testek világítanak. A lányok játszva idézik szemünk elé különös világukat: néhány mozdulattal nyomasztó atmoszférába burkolják a teret, hogy a sötét felhõt néhány gesztussal azonnal eloszlassák. Gál Eszter koreográfiája nagyban épít az öt elõadó sokirányú képzettségére, találékonyan építi be a mozgásanyagba a klasszikus balett kisebb-nagyobb, ,,ready-made" töredékeit, hogy a sokfélébõl emlékezetes egészet alkosson.