,,Meseopera lettem: láttam, hogy minden egyes lény végzete a boldogsága: a cselekvés nem azonos az élettel, csak egyik módja annak, hogy elkótyavetyéljünk némi erõt - kimerülés. Az erkölcs az elme gyöngesége."

Arthur Rimbaud: DELIRIUMOK II. (fordította: Rónay György)

Majd ugyanabban a szövegben, amelyikbõl a mottó való, három bekezdéssel lejjebb ezt olvashatjuk: ,,Megértem a pusztulásra, s gyöngeségem veszedelmes úton elvezetett a világ szélére, és Kimmériának, az árnyak és örvények hazájának határára.

Utaznom kellett, szórakoztatnom az agyamban fölgyülemlett bûvöleteket.

... Végzetem a Boldogság volt, az volt a férgem, lelkifurdalásom: életem mindig sokkal hatalmasabb lesz, semhogy egészen odaáldozhatná magát a szépségnek és az erõnek."

Ezek a szövegek még természetesen, nem az Ethiop levelek anyagából valók, hanem az EGY ÉVAD A POKOLBAN-ból. Elõbb születtek tehát, azoknál.

Radnóti Sándor írja MI AZ,HOGY BESZÉLGETÉS? címû kötetében Tandori két Rimbaud verse, az EGY VERS VÁGÓASZTALÁBÓL és az A. RIMBAUD A SIVATAGBAN FORGAT kapcsán, hogy ,,Rimbaud az, aki élet és mûfaj antinómiáját nem szavakba öntötte, tehát nem a mûfajjal válaszolt, hanem 'romantikus képzeteink', a vers értelmezése szerint életével (a költészet abbahagyásával), s így minden mûvész kétkedésének egyik lehetséges kiútját, minden tovább kísérletezõ veszedelmes kísértõjét jelenti". Érdekes e sorok mellé odatenni egy hosszú idézetet A LÁTNOK LEVELEIBÔL, közelebbrõl, a 2. számú, Paul Demenynek írt levélbõl (Charleville, 1871. május 15.): ,,A romantikát még sose ítélték meg helyesen. Ki is ítélte volna meg? A kritikusok!! A romantikusok? akik oly jól bizonyítják, hogy a dal vajmi ritkán lesz egyben mû is, más szóval: az énekes megénekelt és megértett gondolata.

Mert ÉN - az mindig valaki más. Ha a réz egyszerre csak arra ébred, hogy kûrt lett belõle, abban nem õ a hibás. Elõttem nyilvánvaló: külön személyként vagyok jelen gondolataim kibomlásánál: nézem, hallom õket: húzok egyet a vonóval: a szimfónia a mélyben kezd mozdulni, vagy egyetlen szökkenéssel kiperdül a színre.

Ha a régi fajankók nem csupán hamis értelmezését találták volna az énnek, akkor most nem kellene kisöpörnünk azt a millió csontvázat, amely idõtlen idõk óta halmozza homályos értelmének termékeit, kérkedve azzal, hogy õ a szerzõ.

Görögországban, ahogy mondtam, vers és lant a Cselekvés ütemére lépnek. Utána zene és rím csak játék lesz és mulatság. ... Hivatalnokok, írók: szerzõ, alkotó, költõ, ez az ember még sose létezett!

Annak az embernek, aki költõ akar lenni, elsõ tanulmánya önmaga teljes megismerése: megkeresni, kikémlelni, próbára tenni, megtanulni saját lelkét. Amikor már megtanulta, akkor mûvelnie kell. Egyszerûnek látszik: hiszen minden agyban természetes fejlõdés megy végbe; annyi önmagával eltelt egoista nyilvánítja magát írónak; sokan mások maguknak tulajdonítják szellemi fejlõdésüket ! -
Pedig arról van szó, hogy lelkünket szörnyeteggé tegyük: (úgy, ahogy a comprachicosok). Képzeljen el egy embert, aki keléseket ültet el és ápol az arcán.

Azt mondom, hogy látnokká kell válnunk, látnokká kell tennünk magunkat.

A költõ azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet, szenvedés és õrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sûrített lényegét tartja meg magának. Kimondhatatlan szenvedés, amelyben szüksége van minden elképzelhetõ hitre, emberfeletti erõre, amelyben nagy beteggé, nagy bûnössé, nagy átkozotté válik - s a legfõbb dolgok Tudójává ! - Mert elérkezik az ismeretlenhez ! Minthogy lelkét mûvelte, máris gazdag, gazdagabb, mint bárki ! Elérkezik az ismeretlenhez, s mikor végül, félõrülten, már elveszítené látomásainak értelmét, egyszerre megpillantja õket !
S ha bele is pusztul abba, hogy e hallatlan és megnevezhetetlen dolgok között tántorog: majd jönnek más rettentõ munkások; s elkezdik ott, azon a láthatáron, ahol a másik összeroskadt ! ... A költõ tehát valóban tûzrabló. Telve van az emberrel, sõt az állattal is; meg kell éreztetnie másokkal, hallhatóvá kell tennie felfedezéseit; ha annak, amit onnan felhoz, formája van, akkor formát kell adnia; ha formátlan, akkor azt kell adnia, a formátlanságot. Nyelvet kell találnia. - Végül is minden szó - eszme, el fog jönni az egyetemes nyelv kora ! ...Ez a nyelv közvetlen lélektõl lélekig fog hatni, mindent egybefoglal, illatot, hangot, színt, gondolat lesz, mely gondolathoz tapad, s abból is származik... A Költészet többé nem a Cselekvés ütemére fog járni; hanem elõtte."

(fordította: Somlyó György)

,,Rimbaud" - írja az EGY VERS VÁGÓASZTALÁ-ban Tandori Dezsõ - ,, valamennyiünk számára 'képzelt alak' /csupán, köröttünk sürgõ-forgó / embertársainknál, akiket mindenféle/ tulajdonsággal ruházunk fel magunkban/ ... / ... tehát/ az élõknél A. Rimbaud bizonyos módon/ kétségkívül kevésbé eleven. / ... / Azt hiszem, igencsak romantikus/ képzeteink közé tartozik Arthur Rimbaud. /"

Értelmiségi álom? Elvágyódásunk élményének hordozója? Helyettünk élt át kínokat, lelt helyeket? Tandori, nagy költõként és emberként, saját érzékének elvesztését / az eltévelyedett érzékelést / kölcsönzi a Rimbaud-i sorsra, amikor egy duplacsavar keretében, saját érzékének kihagyását / el-tévelygését / hozza elénk példázatként. Két mozibeli kihagyását magyarázza / helyett helyett, Rimbaud élmény / egy légópincés száguldással, amely alatt nem látta meg, vagy az élmény felidézésekor ma nem látja a jólismert fáskamrákat, deszkafalat, betonfalat. ,, ... De mármost azt, hogy/ leoltotta-e a villanyt és azért/ volt minden vaksötétben, / vagy a szememet kötötte be: / nem tudnám megmondani./ Hajlandó vagyok azt hinni, hogy egyiket sem/ tette, de mivel én most nem tudom/ akkori valómban kinyitni a szemem, / joggal gondolhatom, / hogy szemem zárva volt. / Az A. RIMBAUD A SIVATAGBAN FORGAT címû vers már ennek az életérzésnek / vagy sorsnak / esszenciáját tárja elénk :

,, Kép /

- helyett :

- helyett -

...

Csak tudnánk közben mihelyett"

(És akkor még szerepel az EGY TALÁLT TÁRGYban a RIMBAUD MÉGEGYSZER/ ÁTPERGETI UJJAI KÖZT AZ ÁBÉCÉT címû költemény is mint a legszebb magyar versperformansz.)

,,Semmi kétség afelõl" írja THE THEORY OF THE AVANT-GARDE címû könyvében Renato Poggioli professzor, a Harvard Egyetem tanára ,,hogy Rimbaud és Verlaine az avantgárd élményéhez tartoznak. Ne felejtsük el, hogy a kommün alatt az elõbbi a felkelõk fegyvereit hordozta, míg a másikat - bár, feltehetõen tévesen - azzal vádolták, hogy a kommünárokkal szimpatizált."

...Az avantgárd gondolkodó és mûvész, mindenestre különösen fogékony a tudomány mítoszára, és erre könnyedén sorolhatunk jó pár példát. Ennek a mítosznak a tiszteletét nem nehéz felfedezni a Rimbaud által használt, ,,a szó alkímiája" elnevezésû, esztétikai kategóriában, mint ahogy benne van az Ortega y Gassethoz oly közelálló, ,,a szó algebrája" kifejezésben is. ,,... Az alsóbbrendû faj mindent ellepett - a népet, amint mondják, az értelmet, a nemzetet és a tudományt. Ó, a tudomány ! Mindent visszavettek. A test és a lélek számára - szent útravalóul - ott az orvostudomány és a filozófia - a javasasszonyok gyógyszerei és a rendezett népdalok. S a fejedelmi mulatságok és a játékok, amelyeket eltiltottak ! Geográfia, kozmográfia, mechanika, kémia ! ... A tudomány, az új nemesség! A haladás. A világ elõremegy ! Mért ne pörögne ? Ez a számok látomása. A Szellem felé haladunk. Ez fölöttébb biztos, ez a jóslat, amit mondok. Én értem, s minthogy pogány szavak nélkül nem tudnám magam kifejezni, inkább hallgatok." ( EGY ÉVAD A POKOLBAN, ROSSZ VÉR, fordította: Kardos László)

Az ETHIOP LEVELEK jelentik az utolsó felvonást. Kallódó üzletemberként, az irodalommal és Európával történt szakítása után írja ezeket.

Gyönyörû, érzelmektõl gazdag, távolról sem negédes, informatív, egyszerre informáló és szeretettel tanító, sorsáról, közérzetérõl és környezetérõl tájékoztató levelek a családhoz, továbbá két üzleti levél, valamint egy ,, végsõ ,, elszámolás A Tengerhajózási Társaság igazgatójához, amirõl, ma már úgy tûnik - bár, biztos vagyok, õ is tudta - az élettõl való búcsúról szól, noha, konkrét okkal írta. A stílus végig tiszta marad - ami természetes. Aki egyszer írni tud, az úgy is hal meg.

,,A TENGERHAJÓZÁSI TÁRSASÁG IGAZGATÓJÁHOZ -
Marseille, 1891. november 9.

ADOMÁNY: EGYETLENEGY FOG

ADOMÁNY: KÉT FOG

ADOMÁNY: HÁROM FOG

ADOMÁNY: NÉGY FOG

ADOMÁNY: KÉT FOG

Igazgató úr !

Azért fordulok Önhöz, hogy megkérdezzem, nem hagytam-e valamit a számláján. Szeretném a mai napon megváltoztatni szolgálatomat, melynek nevét sem ismerem, mindenesetre legyen ez az aphinari szolgálat. Az üzlet mindenhol ott van, és én, tehetetlen, szerencsétlen, semmit sem találok, megmondhatja bármelyik kutya az utcán. Küldje el számomra az aphinari szolgálat bérét Szuezbe. Teljesen megbénultam, így szeretném, ha idõben a fedélzeten lehetnék. Mondja meg, hány órakor kell a fedélzetre szállíttatnom magam..."

(Swierkiewicz Róbert: ETHIOPIE RIMBAUD, fordította: Pálffy Gabriella, Arcus Kiadó, Vác, 2002)

A gyönyörû kötet Rimbaud leveleit tartalmazza magyar és eredeti, francia nyelven. Olvashatjuk még Csorba Csilla Balsors volt az istenem (Rimbaud) címû írását, szintén mind a két nyelven, valamint végignézhetjük Swierkiewicz huszonnégy nyomatát, amelyek részben eredeti nyomtatványok, kéziratok, számlák, azokon szereplõ számok nyomán lettek nem csak szépek, de hitelesek is. Ezeken kívül, ezek elõtt, Swierkiewicz ,,odatette" saját magát is. Kezével és lelkével, nem kevés mûvészi találékonysággal elõhozta azt a Rimbaud-t, aki nyilván régen, de konkrétan ,,eltûnése" óta ott él nyilván benne is, és könyvé érett. Köszönöm, hogy megmutatta.