Zsilinszky Zsófia |
,,Contemporary art is a club well worth joining."
A londoni Parlament épületével szemben, az 1922-ben épült neobarokk stílusú, tradicionálisan márvánnyal és tölgyfával burkolt egykori közigazgatási épületben, mintegy 40.000 négyzetméteren látható Charles Saatchi gyûjteményének legjava, valamint Damian Hirst idõszakos kiállítása (augusztus 31-ig). Az iraki születésû, zsidó származású reklámguru, a Saatchi & Saatchi cég alapítója az egyik legnagyobb mecénása a kortárs brit mûvészetnek. Tulajdonképpen a Tate Modern - vagyis az állam - funkcióját is átvállaló gesztusával egy újabb turistaattrakció nyílt meg London szívében: a Eurostar végállomásánál, a London Eye és a kétes Dali Universe tõszomszédságában, a London Aquarium és a Namco Station felett, egy ugrásra az újabb bõvítés alatt álló National Gallery-tõl. A kortárs brit mûvészet egyik jellegzetessége, hogy az üresen álló raktárak, gyárépületek, irodaházak adta térbeli lehetõségeket kihasználva egyre monumentálisabb méreteket ölt. (Anish Kapoor például idén tavasszal a Tate Modern turbinatermében kiállított monumentális installációja után2 nápolyi metróállomások megtervezésére kapott megbízást.) Talán ez is az egyik oka, hogy az 1985-ben alapított, eredetileg szintén egy festékgyár épületében mûködõ galéria új, tágasabb helyre költözött, ahol akár évi 750.000 látogatóval is számolhat.
Norman Rosenthal az 1997-es Sensation kiállítás
katalógusában publikált manifesztum jellegû
írásában már megelõlegezte Saatchi
sikerét is, amikor új kortárs mûvészeti
és kulturális központként3 jelölte ki
London szerepét a jövõben. Párizs, New York,
sõt Düsseldorf példáját követve London is
történelmi szerepre vágyott. Az adottságok megvoltak,
és a körülmények is kedveztek az új
mûvészet születésekor. A Young British Artists
(YBA) néven ismertté vált csoport az 1988-as mitikus
Freeze kiállítás4 kapcsán
került reflektorfénybe. Nyilvánvalóvá
vált dominanciájuk fordulópontot jelentett a
perifériára szorult, provinciális brit
mûvészeti életben. A fiatalok az 1980-as években a
Goldsmiths Collage radikális légkörében, a
hagyományos mûvészeti nevelés
merevségét elvetõ tanárok (Jon Thompson, Yehuda
Safran, Richard Wentworth, Michael Craig Martin) vezetésével
váltak érett, tudatos mûvészekké5.
A mûfajok átjárhatósága, az intenzív
szemináriumok és konzultációk, valamint a
gyûjtõkkel és mûkereskedõkkel
fennálló kapcsolatok motiválták a diákokat.
Damien Hirst vezetésével új szubkultúra jött
létre, a ,,Freeze generáció", melynek tagjai együtt
állítottak ki, egymást támogatva elnyerték a
kezdetben vonakodó nagyközönség
érdeklõdését és kijelölték a
kortárs brit mûvészet fejlõdésének
irányát. Munkáikkal, amelyekkel teljesen új
és radikális állásfoglalást,
megközelítésmódokat képviseltek a realizmus, a
realitás és az élet kérdéseit
illetõen - szerelem, szex, divat, táplálkozás,
hulladékok, betegség, orvoslás, halál, tabuk stb. -
a pop art generációja óta példátlan
visszhangra találtak. Mûveik komolyak, humorosak, sõt
közönségesek, hagyományos és
meghökkentõ nyersanyagokból, illetve technikákkal
készülnek - Chris Ofili emberi szõrzetet és
elefántürüléket, Marc Quinn a saját
vérét, Sarah Lucas zöldségeket használt fel -,
és
| ||
Bár a régi County Hall épülete súlyos tömegével csekély élményt nyújt az építészetet kedvelõ látogatónak, mégis elõnyös választásnak tûnik, mivel két bejárata és hatalmas alapterülete miatt a londoni múzeumokban megszokott tömeg jól eloszlik. Kétméteres, feketeruhás õrök, ingyenes The Guardien magazin, magas barokk álboltozatok, virágfüzéres stukkódíszek, oszlopos-párkányos-timpanonos architektúra és a nagy ablakokon keresztül beáramló természetes megvilágítás adja a gyûjteményhez méltó hátteret. A központi udvarok köré szervezõdõ folyosókból nyíló hivatali szobákban, amelyeknek berendezése mindössze egy kandallóra, egy nem mûködõ faliórára és az egyen faburkolatra korlátozódik, mindig önállóan kap helyet egy munka. A néhány tárgyalóteremben, illetve könyvtárban ugyanakkor szabadon érvényesülhetnek a nagyobb alkotások, teljesen más hatást kiváltva, mint egy steril modern környezetben.
A látogatót Damian Hirst 1996-os munkája fogadja, a
két tehén tizenkét részre
metszésébõl összeálló Some Comfort
Gained from the Acceptance of the Inherent Lies in Everything
címû installációja az élet és a
halál folyamatait vizsgálja, miközben Ron Mueck
törpeméretûre torzított, Rodin-i pózban
könyöklõ Angel címû szobra (1997) tekint
le ránk. A hiperrealista szobrásznak párhuzamosan a
National Gallery is rendezett kiállítást7, ahol
többek között egy monumentálisra nagyított,
állva vajúdó nõalakja látható
2002-bõl. Hirst tartósított állat-tetemeinek
elõzménye, amely révén a mûvész neve
egyszerre közismerté vált, a szintén
üvegtartályban - de még egészben - elhelyezett
tigriscápa (The Physical Impossibility of Death in the Mind of
Someone Living, 1991) a galéria tengelyében
áll. Ebbe a sorozatba tartozik a magányos bárány
(Away from the Flock, 1994) és a hosszában elmetszett
kismalac is, amelyet elektromos szerkezet mozgat (This little piggy went to
market, this little piggy stayed at home, 1996). A mauzóleum
felé vezetõ folyosón Hiroshi Sugimoto VIII. Henriket
és feleségeit ábrázoló fekete-fehér
fotósorozata (1999) látható, amely Madame Tussaud
viaszképmásai után készült. A galéria
kupolatermében és az oszlopok által határolt
,,oldalkápolnákban" kapott helyet Sarah Lucas Bunnyja
(1997), Au Naturel (1994) matraca, Sod You Gits (1990)
fénymásolata, valamint Jenny Saville hátaktja
(Trace, 1993-4) és Hybridje (1997). Itt
látható Jake & Dinos Chapman fához
kötözött, kasztrált és megcsonkított
katonákat ábrázoló dioráma szobra (Great
Deeds Against the Dead, 1994), melyet Goya A háború
borzalmai címû rézkarcsorozata inspirált,
valamint Tracy Emin Automatic Orgasm (2001) címû
ágytakarója és az ominózus My Bed (1998)
installáció. Hirst több mint egymillió fontért
elkelt monumentális festett bronzszobra, a Hymn (1996) a
biológia szertár szemléltetõeszközéhez
hasonlóan tárja elénk az emberi test
belsõségeit. Mueck pedig Dead Deadjének (1996-97)
aszott, meztelen férfitestét, és a Mask (1996)
mogorva, borostás önarcképét teszi
közszemlére.
| ||
Csak a nagyterem után kezdõdhet a folyosók és a szobák bejárása. A rendezés nagy érdeme hogy a jól kiválogatott anyag minõségileg egyenletesen eloszlik, a nézõ teljes és alapos körképet kap és végeredményben még e sokoldalú mûvészek egyes karakterjegyei is leszûrhetõek. Glenn Brown hiperrealista stílusban másol képeket (Dali-Christ, 1992) ami miatt a Dali Alapítvány korábban be is perelte. Richard Wilson installációjának szagán semmilyen szellõztetõrendszer sem segít, ugyanakkor a 20:50 (1987) könnyen egy érzéki csalódás áldozatává teheti a keskeny acélhídon sétáló nézõt. A híd mellvédje mögött a fáradtolaj tükörsima felülete feszül, amelyrõl a mozgás során különbözõ dimenzióban vetül vissza a mennyezet. A szobákat elválasztó falakon Tracy Emin, Sarah Lucas, Tom Hunter képei függnek, valamint a Saatchi-kedvenc Paula Regotól a Dog Women, a The Fitting és a The Interrogator's Garden. Külön teremben kaptak helyet a legfiatalabb felfedezettek. Ian More monumentális illuzionista kollázsa, a Canyon Recreated a perspektíva határait feszegeti egy szoba két szemközti fala mentén felhalmozott és mélységbe veszõ hangfalak felsorakoztatásával. Christian Ward szintén monumentális hallucinogén képét (Inside the Island) a Világörökség részét képezõ Yakushimában látott esõerdõ, sziklák, vízesések és barlangok inspirálták. James Hopkins munkája a The Band három használhatatlan, torz formátumú alaphangszer a basszusgitár, a dob és a szintetizátor térbeli installációja. Dave Falconer több száz döglött élõsködõt halmoz fel (Vermin Death Stack, 1998), de az állatkereskedõtõl beszerzett egerekrõl mindig csak egy másolatot készít. A hátsó - nem Temze felõli - díszbejáratból nyíló, szürke márvánnyal burkolt tágas hallban látható Duane Hanson csomagjai között másnaposan szendergõ, pocakos, borostás élethû turistája (Traveller, 1988) és a Woman and Child in Stroller (1985). Hanson turistái Saatchi ügyes reklámfogásaként, London egyik legforgalmasabb bevásárló utcájában, az Oxfod Street egyik áruházának kirakatában köszönnek vissza.
|
||
|
||
1 N. Rosenthal: The Blood Must Continue to Flow. in: Sensation, London, 1997. 11. o- 2 The Unilevers Series: Anish Kapoor. Turbine Hall, Tate Modern, London, 2002. okt.óber 10 - április 6. 3 N. Rosenthal, 1997. 8. o. 4 Freeze (I-III.). Surrey Docks / Docklands, London, 1988. aug. 8 - szept. 29. 5 A Goldsmiths hasonló szerepet töltött be, mint a Royal Collage a Pop Art valamint a St Martin's School of Art a 60-as évek új szobrászatának és a 70-es évek konceptuális mûvészetének születésekor. 6 R. Shone, 1997. 13. o.: ,,Art has always been an evolving language, its words recorded, tailored, quoted and expanded to embody new meanings and feelings. Influence is not pastiche." 7 Ron Mueck: making Sculpture at the National Gallery. National Gallery, London, 2003. márc. 19 - jún. 22.
BIBLIOGRÁFIA
Art of our time / edited by Alistair Hicks. London, Saatchi Collection; [Edinburgh], Royal Scottish Academy, 1987. Young British artists I: John Greenwood, Damien Hirst, Alex Landrum, Langlands & Bell, Rachel Whiteread (text by Sarah Kent). London, Saatchi Collection, 1992 Young british artists III: Simon Callery, Simon English, Jenny Saville (text by Sarah Kent). London, Saatchi Collection, 1994 Young british artists V: Glenn Brown, Keith Coventry, Hadrian Pigott, Kerry Stewar. London, Saatchi Gallery, 1995 Shark infested waters: the Saatchi collection of British art in the 90s (text by Sarah Kent). London, Zwemmer, 1994 Sensation: Young British Artists from the Saatchi Collection. London, Thames and Hudson; Royal Academy of Arts, 1997 Young Americans: new American art in the Saatchi collection (text by Jeffrey Deitch). London, Saatchi Gallery, 1996 Young Americans 2: new American art at the Saatchi Gallery (essay by Brooks Adams and Lisa Liebmann). London, Saatchi Gallery, 1998 Young British art: the Saatchi decade (editors, Robert Timms, Alexandra Bradley and Vicky Hayward). London, Booth-Clibborn Editions, 1999 Rita Halton, John A. Walker: Supercollector: a critique of Charles Saatchi. London, Ellipsis, 1999 Damien Hirst: pictures from the Saatchi Gallery / Damien Hirst. London, Booth-Clibborn Editions, 2001.
|