|
Somogyi Hajnalka |
|
Ha pár évtized elteltével valaki majd visszatekint a magyar képzõmûvészet 2002/2003-as szezonjára, egyik legfõbb karakterisztikumaként bizonyára azt az aktivitást jegyzi majd fel, amely a mûvészeti gondolatok és alkotások nyilvános térben történõ mûködtetésére irányult. Ezen tevékenységek során az érintettek közvetlenül megtapasztalhatták azt is, hogy nyilvános tér és közösségi tér nem összekeverendõ fogalmak, mindez pedig fokozottan éreztet(het)te utóbbi általános hiányát.
A Csináld úgy, hogy jó legyen címû kiállítás sajtóanyaga szerint Kaszás Tamás és Loránt Anikó makettje épp az efféle terek iránti vágyból született, miközben mûvészi módszerükben épp a fentiekkel ellentétes utat választottak: közösségi életet teremteni a mûvészet terében. Közösségi tér-e a kiállítóhely? Részben igen, hiszen egy megnyitó potenciális látogatói számára a közös borozgatás kb. a mûvészeti élményével azonos mértékû vonzerõt képvisel, ám egy galéria mûködése elsõsorban mégis az épp aktuális program és megalkotói bemutatását segítve alakul. A Stúdió Galéria ugyanakkor egy (legalábbis papíron) létezõ közösség kiállítótere, kedvezõ terep tehát a „modellezéshez”. A kiállítás a két mûvész elsõ „önálló” bemutatkozása. Kaszás érdeklõdése évek óta szociális, lokális témákra, politikai, közösségi jelrendszerekre irányul, míg Loránt egy sajátos ikonográfia megteremtésével egy sokkal személyesebb világot tár elénk (fõként rajzaival). Az elmúlt évben közös mûteremben dolgozó mûvészek tevékenységében azonban számos közös motívum érhetõ tetten: ilyenek a monumentális mûtárgyteremtés helyett a kreativitás folytonosságának, a gondolat konzisztenciájának és nyitottságának, a kivitelezés ökonómiájának elõtérbe helyezése. (A kiállítás címe is egy folyamatra, törekvésre irányul.) A Stúdió Galérában kiállított nagyszámú alkotás döntõ része korábban, más alkalmakra készült; bemutatójuk így gyûjteményes kiállításként is értelmezhetõ.
| |||
Mûveiket azonban új kontextusba helyezik: a galéria tereit átértelmezve és átrendezve egy kis közösség életterét modellezik. A Stúdió Galéria sajátos szerkezete kifejezetten rásegít az ötletre: az utcáról nyíló helyiség fogadószobaként, a mögötte elhelyezkedõ iroda raktárként, a jobbra nyíló szoba „nappaliként”, a munka vagy egy társaság viszonylag formális találkozásának helyeként, míg a hátsó, ablaktalan helyiség a kivonulás, ellazulás intim, bélelt tereként funkcionál. Ennek megteremtéséhez az alkotók többnyire saját bútoraikat, eszközeiket, tárgyaikat használták, így a hely elsõre kettejük privát tereként hat. Ebben a környezetben a mûtárgyakat a legkeresetlenebbül, ugyanakkor határozott koncepciót követve helyezték el: azok elfoglalják egy lakás dísztárgyainak, eszközeinek helyét: Loránt képei a gyermekes lakásokban ismert papír falvédõ, diplomamunkája az üzenõtábla helyén látható, Kaszás fûrésze a falra rögzített fegyverek helyén pompázik, Szentjóby Tamás egy Csontváry-parafrázisa az íróasztal feletti falat díszíti, zászlóik, demonstrációs tábláik a fészerbe dobált kerti szerszámokhoz hasonlóan a raktár falához támaszkodva várakoznak. Döntõen a fogadótérben és a galéria külsõ üvegfelületein helyezkednek el azok az elemek, amelyek tovább komplikálják a tér funkcióját. Ezek az ismeretterjesztõ anyagok, flyerek, fanzine-ek, stickerek és poszterek társadalmi, emberi jogi, környezetvédelmi kérdésekre, a problémák kezelésének lehetõségeire illetve hasonló témájú programokra hívják fel a figyelmet. Mindez egyrészt nyilvánvalóan kapcsolódik az alkotók mûveinek gondolatvilágához, másrészt – a galéria funkcióhoz visszatérve – lépés a közönség, a látogatók felé, egy szolgáltatás számukra és a kiadványok mögött álló szervezeteknek, de téma, társalgási alap is egyben. Így a – részben a mûvészek által készített – nyomtatványok, a kiállított mûvek és az alkotók személyes jelenléte a kiállításról való gondolkodás egy közvetlenebb, komplexebb módját tette lehetõvé. A kommunikáció létrejöttét szolgálták a kiállítás nyitvatartása alatt megrendezett események is: Kerekes Gábor teadélutánja, a Kilián Zoltán vezette beszélgetés a foglaltházakról, és egy filmvetítés. Ezen túl a galéria a kiállítás egy hónapja alatt egy szûkebb, a mûvészekhez kötõdõ közösség rendszeres találkozóhelyévé vált – az így kialakult helyzetet leginkább egy szellemi mûhely mûködéséhez hasonlíthatnánk. A társadalmi kérdések iránti fogékonyság, a cselekvés vágya, az alternatív megoldások és az adott struktúrák megváltoztatásának igénye a mûvészetben is gyakran vezet, vezetett az egyének közti kooperáció erõsödéséhez, csoportok létrejöttéhez, közös munkához. Ez a kollektivitás több szinten is tetten érhetõ ebben a koncepcióban: egyrészt a makett kialakításának módjában, amelyben Mécs Miklós mellett más mûvészek is aktívan részt vettek, másrészt a hely nyitott jellegében, amely bárki számára lehetõvé tette programötletei vagy találkozói megvalósítását, sõt a kiállítás képének bizonyos fokú alakítását is.
| |||
A címre visszatérve: az így kialakult szituáció valóban emlékeztetett egy foglaltház mûködésére, míg az, hogy a mûvészek egy kurátortól kapták a felkérést, és vele egyeztettek, jogossá és szükségessé teszi a makett megjelölés használatát. A langyos budapesti mûvészeti közélet számára igen aktuális és remélhetõleg nem haszontalan egy ilyen példa felmutatása: más európai városokkal ellentétben Budapesten nem sok példát látunk ilyen tevékenységre. Visszagondolva az elmúlt évtizedekre, eszünkbe juthat a balatonboglári kápolna, a Squat színház társulatának Lakásszínháza emigrációjukat megelõzõen, vagy az Újlak Csoport tevékenysége a rendszerváltást követõ években. A jelen párhuzamaiként említhetjük a Kis Varsó tevékenységét vagy a KlubVH kiállításait, akik alternatív helyszíneken valósították/valósítják meg mûvészeti programjukat vagy Kerekes Gábor közösségteremtõ installációit. A globalizációkritikai diskurzus mûvészeti kontextusba helyezése elsõsorban a MANAMANA-hoz köthetõ, míg egy közösségi szituáció modellezésének kísérlete Erhardt Miklós és Dominic Hislop Liget Galéria-beli Disobbedienti kiállítását juttatja eszünkbe. Valódi, kulturális profilú foglaltház azonban nem mûködött, vagy legalábbis nem vált ismertté Budapesten az elmúlt évtizedben. Pedig külföldön számos példa bizonyítja, hogy egy komolyan végigvitt, kulturális és közösségi célokat szem elõtt tartó foglaltház projekt életképes lehet és elõbb-utóbb legitimitást szerezhet. Ezt az utat járta be például a zürichi Rote Fabrik, az amszterdami W139, a berlini Tacheles vagy a ljubljanai Metelkova utcai kulturális komplexum. Kétségtelen, hogy nem kedvez minden jogi, társadalmi és gazdasági berendezés egyenlõen az effajta ötleteknek – egy 2003 Budapestjére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány hiányában most kénytelenek vagyunk megszakítani ezt a gondolatmenetet. Azonban a makett kapcsán az is ismét világossá vált, hogy a fiatal mûvészek egy csoportjában él az az igény, hogy együtt dolgozzanak, és hogy a meglévõ intézményrendszeren kívüli utakat és módokat keressenek. Itt meg kell említeni a projekt egy igen fontos aspektusát. A Stúdió Galéria jelenléte és tevékenysége az évek múlásával egyre kevésbé illeszkedik környezete profiljába. Eközben, míg az ingatlanok értéke itt elképesztõ magasságokba tör, az FKSE még mindig szimbolikus összegért bérli kiállítóhelyét. Ez persze nem kerülhette el sokáig a helyi önkormányzat figyelmét sem, így a Fiatal Képzõmûvészeknek elõbb-utóbb szembe kell nézniük a költözés lehetõségével, amely az esetleges szükségszerûség mellet valódi lehetõségeket is jelenthet az Egyesület számára. Jelen helyzetben tehát a Galéria megtûrt idegen test az ötödik kerület szövetében: a foglaltház makett mind esztétikailag, mind mûködésében reflektál erre. Tehát változások várhatók; de nem árt eszünkbe vésnünk azt, amit Kilián a foglaltházak kapcsán hangsúlyozott: a squatnak elõször zártnak kell lennie, meg kell fogalmaznia magát, céljait és meg kell erõsítenie mikro-közösségét ahhoz, hogy megnyitva kapuit a társadalom nagyobb egységében is sikerrel mûködhessen. |
|||
|
|
|||
|
* A mûvészek asszisztense: Mécs Miklós A kiállítás kurátora: Molnár Edit; a kiállítás weboldala: http://studio.c3.hu/galeria/030918 |
