|
Passuth Krisztina |
|
Vannak-e – lehetnek-e – még felfedezések a XX. századi magyar mûvészetben? A válasz természetesen igen, különösen, ha nem szûkítjük le ezt az idõszakot az utóbbi fél évszázadra és csak a Magyarországon élõ alkotókra. Az utóbbi idõben – konkrétan 2003 nyarán - került például sor a Kaposvári Múzeumban Galimberti Sándor és Dénes Valéria közös tárlatára: egy olyan emlékkiállításra, amelyet korábban mintegy kilencven éve Kassák Lajos rendezett meg a MA kiállítóhelységében a fiatalon elhunyt mûvészházaspár alkotásaiból. Azóta csak nagyon keveset lehetett hallani róluk, noha a párizsi kubizmus úttörõi közé számítottak az 1910 körüli években. Akárcsak barátjuk, kollégájuk, Réth Alfréd. Akirõl itthon talán még kevesebb szó esett. Noha õ is az elsõ kubisták közé tartozott Párizsban már akkor, mikor ez még nem vált általánosan elterjedt és szinte kötelezõvé vált divattá.
Réth Alfréd Budapesten született 1884-ben és Párizsban halt meg 1966-ban. Gazdag festõi oeuvre-je Franciaországban, múzeumokban (így a Centre Pompidouban) és magángyûjteményekben található. Magyarországon utoljára 1922-ben, a Belvedere Szalonban volt gyûjteményes kiállítása, most pedig, több mint nyolcvan év után, a Budapest Galériában és a budapesti Francia Intézetben. Réth Alfréd képeivel magam részérõl 1970-ben találkoztam elõször itthon, Budapesten, a „XX. századi magyar származású mûvészek külföldön” címû kiállítás rendezése kapcsán. Ez a tárlat volt az elsõ, amely a külföldön élõ, oda emigráló magyar festõket, szobrászokat, építészeket, fotósokat - illetõleg azokból egy szûkebb válogatást – bemutatott. Akkoriban Dr. Szabad Györgyné, Szegõ Judit volt segítségemre, hogy a képekkel és a – Réth-re vonatkozó – dokumentumokkal megismerkedjem. Ez volt az összes lehetséges információ, ami rendelkezésemre állt, mert arra nem volt mód, hogy Párizsban kutassak. A kiállításon mindenesetre három – Budapesten található – Réth mû szerepelt, a mester korai korszakából. S noha már akkor, 1970-ben többen felfigyeltek a mûvészre, ez a néhány kép semmiképpen sem volt elég ahhoz, hogy Réth Alfréd jelentõsége a hazai mûvészettörténet számára kibontakozzék. Erre tulajdonképpen Budapesten csak most kerül elõször sor, amikor is Réth életmûvének jelentõs része lesz látható a Budapest Galéria, illetve a Francia Intézet termeiben. Ezt megelõzõen viszont már Párizsban, a Magyar Intézet adott otthont ez év februárjában egy kisebb tárlatnak a következõ címmel: Reth, cubiste. Exposition des tableaux d’ Alfred Reth de l’epoque cubiste et des années vingt 1908-1930. Ezt a kiállítást, akárcsak az itthonit, Makláry Kálmán Párizsban élõ magyar mûgyûjtõ rendezte. Kizárólag az õ iniciatívája volt, hogy a képeket, akvarelleket, rajzokat és a mûvészre vonatkozó dokumentumokat felkutassa, lefényképeztesse, összegyûjtse, és együttesen bemutassa. Az elsõ párizsi tárlat Réth életmûvébõl még egy sokkal kisebb szeletet mutatott be, mint a budapesti, amely az adott lehetõségek között, a teljes oeuvre-rõl próbál számot adni, annak legjelentõsebb alkotásait kiemelve. A rendkívül intenzív kutató-munka, amit a kiállítás rendezõje folytatott, nem volt eredménytelen: számos, eddig még tökéletesen ismeretlen, illetõleg elfeledett festmény, rajz került elõ, és ugyanígy még számos más, lappangó mû fotója. Mindezeket együttesen fogja publikálni abban a Réth Alfrédnak szentelt, nagyobb terjedelmû, igen sok illusztrációt tartalmazó könyvben, amely a budapesti tárlatot követõen novemberben fog megjelenni, méghozzá három nyelven: a magyaron kívül franciául és angolul, Makláry Kálmán szerkesztésében. Evvel Réth életmûve hozzáférhetõvé válik mind a hazai, mind a külföldi kutatás számára. Réth így végre bekerül abba nemzetközi mûvészeti hálórendszerbe, amely a század elsõ felének avantgarde törekvéseibõl alakult ki, és amelynek további elemzésével, publikálásával a nemzetközi – és hazai – szakirodalom egyaránt foglalkozik. De miért is kellett Réth-re így, ilyen hangsúlyozottan felhívni a figyelmet? Egészen egyszerûen azért, mert az avantgarde áramlatok, így a kubizmus kibontakozása idején különösen jó festõ volt. Életmûve nem egyenletes, és nem korlátozódik egyetlen stílusra, a kubizmuson kívül még többféle áramlatot is magáévá tett, de mindig a saját kifejezésmódját kereste, soha nem imitált egyetlen nagy mestert sem. Idõleges elfáradásait mindig fellendülés, valamilyen új felfedezés követte, idõs korában is megújult, tudott a korábbiakhoz képest is újat mondani. Életpályája úgy indult, mint bármely más itthoni, tehetséges festõé. Már gyermekkorában szoros barátság fûzte Farkas Istvánhoz, és talán még szorosabb Mednyánszky Lászlóhoz. Tulajdonképpen Mednyánszkynak köszönhetõ az is, hogy Réthbõl festõ és nem banktisztviselõ lett, mint ahogyan azt az édesapja szerette volna, különös tekintettel a nyolcgyermekes család anyagi helyzetére. „Réth nem szívesen, de apja parancsának engedelmeskedve munkába állt. Két-három hete járt már dolgozni, amikor egy kellemes, napsütéses reggelen a bankba menet, összetalálkozott Mednyánszky László festõvel, a család közeli barátjával, aki a budai hegyekbe igyekezett festeni. Amikor Mednyánszky megtudta, hogy a fiatalember munkába tart, így szólt: „Ilyen szép idõben? Õrült vagy? Csak nem akarod egy bankban leélni az életedet?” Réth, aki nagy tisztelõje volt a festõnek, szó nélkül vele tartott. Ettõl kezdve, titokban, a bank helyett minden napját Mednyánszkyval töltötte. Eleinte csak figyelte, hogyan dolgozik barátja, majd néhány nap elteltével õ is elkezdett festeni. Mednyánszky azonban nemcsak festeni tanította Réthet, de a buddhizmusról, a tibeti és hindu mûvészetrõl is sokat beszélt neki...” írja a készülõ könyv Réth Alfréd életrajzában Cserba Júlia. Réth Alfréd korai mûveinek és Mednyánszky alkotásainak összehasonlítására most módot nyújt két, egy idõben megrendezett tárlat. Ezekbõl kiderül, hogy ha Réth át is vett egyet s mást Mednyánszky festõi stílusából és buddhista eszméibõl, útjaik már elég korán szétváltak. Réthé elõször, még Párizs elõtt – 1903-ban – érthetõ módon Nagybányára vezetett. De ahogy nem lett Mednyánszky követõje, ugyanúgy nem lett belõle tartósan nagybányai festõ sem, noha több, egymást követõ évben is megfordult és dolgozott a mûvésztelepen. Sõt, 1904-ben már Ferenczy Károly irányításával festett. De nem lett belõle a hagyományos nagybányai felfogással szembeforduló neoimpresszivista – úgynevezett „neós” – festõ sem. Mielõtt még a neósok zajos pártütésére Nagybányán 1906-ban sor került volna, Réth már Párizsban volt, egészen más körülmények között. A francia fõvárosba már 1905-ben – Egry József társaságában – elutazott, s onnan többet hazájába véglegesen nem is tért vissza, legfeljebb hosszabb-rövidebb látogatásokra. 1905-tõl kezdve tehát Réth francia közegben él és dolgozik, ott keresi meg – elég nehezen – kenyerét, francia kiállításokon vesz részt. Azaz a francia mûvészet, az akkoriban kikristályosodó, úgynevezett „École de Paris” (Párizsi Iskola) egyik mûvésze lesz, egy külföldi a sok közül. Ezt a helyet történetileg is megõrizte, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Musée d’Art moderne de la Ville de Paris-ban 2000-ben rendezett „École de Paris” kiállításon Réth Alfréd egyik fõmûve, a Restaurant Hubin I. az egyik fõ helyen szerepelt.
| ||
Érdekes módon Párizsba érkezésekor Réth nem az akkor kibontakozó fauve mozgalomhoz csatlakozik, noha tudnia kell annak létezésérõl, hiszen magyar mûvésztársai, mint például Czóbel Béla vagy Berény Róbert, rövidebb- hosszabb idõre Matisse vonzáskörébe kerülnek, akárcsak Galimberti Sándor, Dénes Valéria vagy Perlott Csaba Vilmos. A tiszta színek élénksége, a síkszerû kompozíciók, s a bennük, általuk kifejezõdõ gondtalanság, életöröm nem talál visszhangra Réth szemléletében. Inkább vonzódik a keleti misztikumok, a buddhizmus iránt, s kapcsolatba kerül a Guimet Museum „Keleti Barátainak Társaságá”-val. Mindezen közben az élõ Matisse alkotásaival szemben a már elhunyt Cézanne nagyszabású aktos képei, sokfigurás „Fürdõzõi” ihletik meg. Ami foglalkoztatja: az alakok térbeli elhelyezésének, térbeli viszonylatainak problémája. Réth korabeli, 1908-1910 közötti Fürdõzõk képét, Aktok és lovak, Aktok a szabadban kompozícióit szemlélve felvetõdik a kérdés: miért is nem kapcsolódott Réth a budapesti „Nyolcak” csoporthoz, amelynek felfogásával az övé igen sok analógiát, rokonságot mutat? 1907-ben kiállított az akkor még éppen formálódó csoport egyes tagjait (a fiatal mûvészeket) bemutató tárlaton, de mire 1909 telén a „Keresõk” együttesen bemutatkoztak, addigra Réth már nem vállalt velük közösséget, de talán az itthoniak sem tartottak igényt rá, a Párizsban élõ festõre. Ez is az elmulasztott lehetõségek közé tartozott, mint annyi meg nem történt vagy félre-sikerült találkozás a Párizsban élõk és az itthoniak között. Mindamellett az adott idõszakban, 1910-1911-ben Réth már egyértelmûen a francia mûvészek körébe tartozott, azok közül is a legradikálisabbakhoz, a kubistákhoz, akiknek elsõ közös, 1911-ben rendezett tárlatán részt vesz. Ugyanez év õszén, az Õszi Szalonban Picabia, Gleizes, František Kupka, Léger és mások társaságában állít ki. Ezután egészen 1914-ig minden évben a kubistákkal együtt mutatkozik be a Függetlenek Szalon-jában. Tehát még jóformán egy évtized sem telt el azóta, hogy a banki munkát elbliccelve, Mednyánszky tanácsára festeni kezdett, s már 1910-1912-ben, tehát elsõ világháború elõtt néhány évvel a párizsi avantgarde mûvészet élvonalába került. Ennek köszönhetõen a Der Sturm berlini galériában is önálló tárlatát rendezik meg, abban a galériában, ahol valamivel korábban a futuristák szerepeltek igen nagy sikerrel, s ahol Robert Delaunay és Marc Chagall mûveit fedezheti fel a berlini szakértõ közönség. Ugyancsak 1913-ban Réth Budapesten, saját hazájában is bemutatja mûveit, mégpedig a Mûvészházban, egy csoportos kiállítás keretében, ahol Fernand Léger, Jean Metzinger, Le Fauconnier, Kandinszkij, Robert Delaunay egy-egy mûvének társaságában õ szinte önálló tárlattal: 36 képpel szerepel. A Mûvészház, az akkor legradikálisabb, leginkább progresszívnek tekinthetõ kiállítási intézmény életrehívója a kitûnõ kritikus- szervezõ egyéniség, Rózsa Miklós, aki egy ideig Munkácsy Mihály titkáraként is mûködött. Rózsa Miklós ugyanolyan sokra értékelte Réth mûvészetét, mint a berlini, és a nemzetközi avantgarde legfontosabb szervezõje Herwarth Walden, vagy a párizsi Berthe Weill galériatulajdonos, aki a budapesti szereplést követõen, a világháború évében, 1914-ben mutatta be Réth kubista alkotásait Párizsban. Ami együttesen azt jelenti, hogy Réth Alfréd 1914-re elismert kubista festõ lett, s az elismerés nem Budapestrõl jött, hanem elõször Berlinbõl, s csak aztán ért el Budapestre, illetõleg Párizsba. Réth Alfréd számára ez olyan nemzetközi megmérettetés volt, s olyan elismerés, amiben eddig egyetlen más magyar mûvész sem részesült, sõt, évek kellettek hozzá, hogy 1920 után a legjobb magyar festõk- szobrászok neve feltûnhessen a Der Sturm folyóirat hasábjain és mûveik a Sturm kiállító-helyiségében szerepelhessenek. Ez persze már egy teljesen más mûvészeti-politikai korszak keretében történt.
| ||
A párizsi kiállítástól – 1914-tõl – kezdve azonban Réthnek több hányattatás jutott, mint elismerés. A világháború idején Franciaországban, mint külföldit, évekre internálták, s nemcsak a kiállítás, hanem a munka lehetõségétõl is nagyrészt megfosztották, noha ennek ellenére még ebbõl az idõszakból is fennmaradt néhány mûve. A normandiai táborban töltött öt év nyilvánvalóan nem múlhatott el benne nyom nélkül, mint ahogyan ezt õ maga is érezte, s késõbb meg is írta. A világháborús helyzetet egészen másképpen reagálta le a Réthtel együtt induló, magyar származású szobrász, Csáky József, aki kezdetben Réth barátja volt. Mint magyart, õt is az internálás fenyegette, de õ inkább a francia hadseregnek tett szolgálatot választotta, az úgynevezett „deuxième bureau” (titkosszolgálat) megbízottjaként tolmácsként mûködött (akárcsak a Párizsban élõ cseh származású František Kupka). Réth más barátait – Galimberti Sándort és Dénes Valériát – ugyancsak elsodorta a világháború szele. A magyarok közül azért mégis akadtak olyanok, akik számára nemcsak rosszat, hanem jót is hozott a háború és a front: így Mednyánszky László, Réth régi mentora, aki már idõs hadifestõként alkotta meg legszebb, legdrámaibb mûveinek egy részét. Vagy az egészen fiatal katonatiszt, Moholy-Nagy László, aki a háborúban, a lövészárkok és a kórház környezetében kezdett el – korábbi szegényes kísérletei után – igazán jól rajzolni, s itt vált mûvésszé.
| ||
Réth Alfrédnak, Párizsba visszatérve szinte mindent elölrõl kellett kezdenie, sajátos, új stílusát kialakítani, amely stílus a többi franciaországi festõéhez hasonlóan a kubizmustól való eltávolodást, distanciát jelentette. Ebben az idõszakban már nem létezett többé az együttesen kiállító párizsi kubisták társasága. Réth – akárcsak a többiek is – meglehetõsen magára maradt. További, nem kevésbé küzdelmes életútjáról, festõi stílusának különbözõ irányokba való kibontakozásáról ugyanúgy képet ad ez a mostani budapesti kiállítás, mint a kezdetekrõl. Egy eddig itthon alig ismert jelentõs mûvészegyéniség sokszínû alkotó- tevékenysége valóban plasztikusan bontakozik ki. |
||
|
|
||
|
|
