|
Tolnay Imre |
|
Itt és most nem vizuális tendenciák koordináta-rendszerben történõ megjelenítése következik, hanem a grafikai világ markáns képmás-demonstrációja indokolja a cím szójátékát. Az erõteljesen kirajzolódó – a hagyományost
a legidõszerûbbel ötvözõ – önmeghatározási, mûfaj-meghatározási jelleg a mostani gyõri Rajz-és Grafikai Biennále egyik színvonalat adó erénye, a tévedéseket alig hordozó, remek válogatás és rendezés mellett. A nemzetközi grafika helyzetérõl a legteljesebb képet adó magyarországi és a hasonló jellegû kairói és prágai rendezvényeken példaként emlegetett Biennále szakmai világviszonylatban teljesen megtalálta helyét (a legjobb hajók egyike lett, nemcsak gyõri vizeken). A fentieket épp a fogadtatás nem díjazza méltóképpen, nem tolong a kiállításon eléggé a szakma, hazánk egyik legjobban szituált városában az emberek legnagyobb részét nem érdekli a képzõmûvészet és a helyi sajtó is méltatlanul alulbecsüli az ilyen és hasonló történéseket. Szomorú ez, hiszen Ljubljanában, Krakkóban ez egészen másként van – erõsíti meg az „ellenszélben, szélcsendben is fáradhatatlanul vitorlázó” fõszervezõ-múzeumigazgató, N. Mészáros Júlia.
A biennále fõhelyszínén (Eszterházy palota) sajátos adottságú háromszög alakú átriumos elõtérbe lép a látogató, ahova szerencsésen kerültek egymás mellé bizonyos mûvek, mondhatni monumentális grafikák: Tomasz Struk (Lengyelország) szürke, textilhatású nagy digitális printjei, az izlandi Jónsdóttir szép minimál szénrajza, Nagy Gábor György lilás-szürkés derengésû, plasztikai és optikai látványokat manipuláló-szembesítõ nyomatai, a norvég Amoot színes mozgás-múlandóság printjei, vagy Cleempoel (Belgium) nagy textilre nyomott szürkés ablakai. A fõhelyszín termeiben aztán a komputeres „ikonok” számos variánsával találkozhatunk, a személyesség-egyetemesség, az idõ-és életrétegek portrés-digitalizálásával például cseh és német mûvészek munkáin.
| ||
Herendi Péter fõdíjat nyert látványos, elegánsan installált, anamorfikusan torzuló, plasztikai hatású portréi, Németh Hajnal MAOE-díjas virtuális figurái, az osztrák Kalteis bársonyra nyomott ál-naivan és ál-kommerszen bizarr, nagyméretû fotószitája, Gustowska (Lengyelország) optikákból vigyorgó élet-sztori tondói, a díjazott finn Vertanen szép, leheletfinomságú, de ugyanilyen halvány szellemiségû, fametszetet és projektort (!) alkalmazó nyomata, vagy a puerto rico-i Irigoyen jellegzetes latin-amerikai szürreális iróniájú, tradíciójú printje szerencsésen erõsítették egymást. A kiállítás címében még mindig szereplõ rajz mûfaja mintha egyre inkább háttérbe szorulna, míg az új médiumok és technikák egyre nagyobb teret hódítanak, mind szervesebben belesimulva a grafika alakuló kontinuitásába. Az iménti megállapítás alóli erõteljes kivétel a román Banciu vegyes rajza, (igazán jól erõsítve egymást a szemben lévõ honfitárs, Borcescu tömör lézerprintjével), vagy Ledent (Belgium) díjjal jutalmazott nagyméretû, finoman sötét, visszafogott fény-rés litográfiája és jellegzetes rajzok a lengyel Mendrektõl. A Ljubljanai Biennálén mikro-makrós, léptékváltón repetitív printjével korábban fõdíjas koreai S.-G. Chung most a számítógéppel manipulálható portrémûfajt és az ebben torzuló kultúránkat feszegeti. A tárlat további tereiben ismét szembesül és keveredik a mûvészek szociológiai érdeklõdése (E. Gortschakova orosz-német mûvésznõ riportszerû grafika-pannója), erõteljesen expresszív iróniája (Germán Fatime és a brit Hampson nyomatai) vagy technikai virtuozitással tûnnek ki, mint az osztrák színeket – de sokkal inkább japán elmélyültséget – képviselõ T. Matsukawa, a japán T. Hasegawa hatásos, nagyméretû fotónegatív-karc-manipulációi, a svéd Kihlmann míves, de rideg fényû monumentális hidegtûi. Bizonyos M. Ahmed bár a svéd grafikát reprezentálta, szikáran expresszív mûvével Bagdadra emlékezik, ugyanakkor az ausztrál Crothers színes fametszete határozottan hordoz valamit hazája aboriginal tradíciójából, a kanadai, latin-amerikai Las Flores pedig márquezien burjánzó, agyoncizellált gigant-rajzzal szerepelt.
| ||
Sebõk Éva arte poverás, provokativitásában is szellemi töltésû világa meg-megújulni képes – grafikája elnyerte a Magyar Grafikáért Alapítvány Az év legjobb grafikája díjat –, míg a szerényen klee-s Várkonyi György helyett akár más is szerepelhetett volna. A thaiföldi mûvészek munkáin szembetûnõ, hogy mind a geometrikus, mind a szerves motívumokat az európaitól igen eltérõ megjelenítéssel, színvilággal láttatják. A sajátos kisvárosi-külvárosi hangulatokat ábrázoló Bács Emese tömör képiségében is könnyed piktúrája mellett talán nem tudott a rézkarcban elég festõi lenni. Az olaszok letisztult, egyéni, lírai újkonstruktív vizualitást hoztak, rajzban, papírnyomatban egyaránt, míg az amerikaiak nyersen harsány színvilágú, organikust és anorganikust ötvözgetõ printjeikkel sztereotipak, merevek maradtak. Egy egész kisebb teremnyi nyomat jött össze pikáns-pajzán tematikával, humorral, itt láthattuk a szerb Todovic maszkulin és feminin motívumok repetíciójára épített rézkarc installációját, a litván Vasiliunas vállfán kiakasztott, szándékosan kiakasztó szexuál-szatirikus mûvét, a holland Willemen mélynyomatos tablóját, melyen a festészettörténetet ismert aktfestmények ironikus másolatainak játékos parafrázisába rendezte. Magán mitológiák átütõ erejét, stabilitását jól testesíti meg Gaál József rizspapírra nyomott nagy fej-ikonosztázával, Szõcs Géza nyíltan önellentmondásos és ál-szakrális, „Internetes ikonosztáza” aranyával valójában halovány, fekete-fehér pornográf fényképeket takargat. A Balkonban már korábban bemutatott orosz-ukrán Pavel Makov* Utópia címû élet-játszma-játékával szerepelt, mely itt most egy finoman elgyötört és cizellált nyomat-gyûjtemény. Talán az imént említett személyes vallomások vonulatába illeszthetõ a spanyol Santiago Serrano, az 1999-es gyõri biennále fõdíjasa – és madridi, prágai, kairói díjak nyertese – akinek most rendeztek önálló tárlatot, mély szellemiségû, alaposan-alázatosan körüljárt és ragozott „eszköztelen eszközeibõl”. Megsebzett dúcai, papírjai révén Szíj Kamilla lapjainak, talányokat-bizonyosságokat hordozó spirituális mûszereivel pedig Schmal Károly tevékenységének is rokona. Az aktuális alapkérdésrõl, a kép-tárgy viszonyról is szólnak meditatív munkái, melyekbe szokatlanul csempészi vissza a szépmûvészetekbõl számûzõdõ „szép” szót, tenyérnyi vallomásainak nagy ikonosztázokba ritmizált „gyûjteményeiben”. A grafikai megjelenésükkel megint amúgy is erõteljes szlovákok tavalyi fõdíjasa, Juraj Poliak grafikai installációval, nyomatos objektekkel nyert két éve és rendezett be most egy kis termet. A kissé köldöknézésre, önmaga bravúrjaiban lubickolásra hajlamos rajzmûvészet végre gondolatilag-technikailag is nyit, reflektál a médiára, a korra. Poliak „Univerzális anyái” (babkocsi-futómûvön ringatózó ember-lenyomatos üvegkalickák), „Kezdetei és végei”, vagy „Loading”-ja esetében kis, nagyítókkal kiegészült filmszalagok keretezik, osztják meg többszörösen a képmezõt illetve képteret. A nagyvonalúan és jellegzetesen elegáns designnal (Kelemen Benõ Benjámin munkája) megjelenõ hetedik nemzetközi grafikai keresztmetszet a vizek városában tehát a „grafikaként” beazonosítható mûfaj folyamatos változását és meg-megújuló vagy meg-megmerevedõ törekvéseit egyre alaposabban és tárgyilagosabban láttatja, ha minden jól megy, 2005-ben és azután is.
| ||
|
|
||
|
* Balkon 2001/10. |
