|
|
|
Vámos Éva: A Galerie St-Etienne nevében hordozza történetét, tulajdonosának Otto Kallirnak menekülését az üldözések, a II. világháború elõl Bécsbõl Párizsba, majd ritka szerencsés megérkezését mûtárgyaival együtt Amerikába. 1939-ben itt Kallir újraalapítja galériáját, hogy immár szabadon kiállíthassa az ott akkor még szinte ismeretlen Kokoschka és Klimt képeket. 1940-tõl fiatal mûvészettörténészként már a galériában dolgozott Hildegard Bachert is, aki jelenleg társ-igazgatóként rendezi a kiállításokat.
Hildegard Bachert: Otto Kallir elsõ galériáját, a Neue Galerie-t 1923-ban nyitotta meg Bécsben, és elsõként rendezett Egon Schiele kiállítást. Ez Bécs egyik legjelentõsebb galériájának számított, amit 1938-ig vezetett. Azután emigrálnia kellett, szerencséje volt, hogy még sikerült családjával együtt Svájcba menekülnie – igaz, elõrelátóan sok mûtárgyat már 1933-tól kezdve folyamatosan odaküldött. Majd Párizsba ment, ahol 1939-ben megalapította a Galerie St.Etienne-t. Az elnevezés a bécsi Stefansdom-teret idézi fel, ugyanis ott volt eredetileg a galéria. Aztán röviddel a háború kitörése elõtt kivándorolt családjával együtt Amerikába, és New-Yorkban is megnyitotta a Galerie St.Etienne-t – mint a párizsi galéria egy fiókját. V.É.: Mégis mi történt közben a párizsi galériában , és hogyan indultak el New-Yorkban? H.B.: Párizsban rendeztek egy nagy Kokoschka-retrospektívet és osztrák mûvészeti kiállításokat – nagyon sikeresek lettek volna, de utolérte õket ott is a háború – mindössze fél évig bírták. Az ott kiállított mûvek gondosan elraktározva megmaradtak, és 1946 táján kiérkeztek Amerikába. Minden megmaradt, mert a Kallir által gyûjtött úgynevezett „elfajzott mûvek” iránt a nácik nem érdeklõdtek. Azt a néhány 19. századi osztrák mûvet, amely Hitleréknek kellett volna, Kallir vagy Bécsben hagyta, vagy már korábban kivitette. A New-Yorki galériát tehát 1939-ben alapították – amennyire emlékszem – októberben vagy novemberben nyitották meg és Kallir az elsõ kiállításának azt a címet adta, hogy Kimentettük Európából. Sok jelentõs 19. és 20. századi mûvet mutatott be egész Európából – osztrákoktól a francia impresszionistákig és Picassóig. Kallirnak kezdetben nagyon sok nehézsége volt, mert olyan mûvészek, mint Schiele és Kokoschka, vagy Klimt és Kaethe Kollwitz, teljesen ismeretlenek voltak itt. De Kallir tehetséges mûvészettörténész is volt, õ írta az elsõ alapkönyveket Schiele-rõl, és 1957-ben már nagy sikere volt Schiele kiállításunknak. Ezek a mûvészek a mi galériánknak is köszönhetõen lettek világszerte ismertek.
| ||
V.É.: Foglalkozik-e a galéria amerikai és más mûvészekkel? H.B.: Kallir kezdetektõl kereste a tipikus amerikai mûvészetet – és a sors is a kezére játszott, mert 1940-ben megjelentek nála egy addig teljesen ismeretlen parasztasszony képeivel. Ezekbõl Kallir még abban az évben kiállítást rendezett – és óriási siker lett: csak Grandma Moses-nek nevezték ezt az õstehetséget, aki 101 évesen 1971-ben halt meg. A mûveibõl rendezett vándorkiállítással egész Amerikába, majd Európába is eljutottunk. Foglalkozunk mai modern és naiv mûvészekkel: franciákkal, oroszokkal és amerikaiakkal egyaránt. Most mutattuk be Michel Nedjart a svájci art brut kiállításon. A közönség korábban csak a francia mûvészet iránt érdeklõdött, most már megnézi a korai húszas évek osztrák és német mûvészetét is – sõt kedvelik – és minthogy ez ma már történelem, talán meg is marad. |
