|
Bordács Andrea |
|
„Ha valaha elegendő bátorságunk lesz a filozófia szcientista modelljének elvetéséhez (…), akkor bármilyen sötét idők járnak is, nem fogunk a filozófusokhoz fordulni segítségért (…). Inkább a költőhöz és a mérnökhöz fordulunk, azokhoz az emberekhez, akik meghökkentően új terveket szőnek a legtöbb ember boldogságának eléréséhez.”
(Richard Rorty) Richard Rorty a fent említett idézetben az emberek boldogulását a jövőben a költők és a mérnökök hatékony működésében látja. Pedig e két tevékenység – pontosabban romantikus asszociációs holdudvaruk – látszólag ellentétes fogalmakkal írhatók le. A Költő, azaz tágabban a művész: a szabadság, a fantázia, az ihlet, az álom, az ösztönök, a személyesség világa, melynek eszköze a metafora, az improvizáció stb. A Mérnök: a tények, számok, adatok személytelen, érzelemmentes univerzumának a lakója. Alapvetően a lélek / test, illetve az ész / érzelem szembeállítása alapozza meg ezt a romantikus képet, noha jól tudjuk, hogy értékes műalkotáshoz az út az invención és a szakértelem át vezet, s a mérnök tervei éppúgy a fantázia termékei, víziók megvalósult verziói. Mindenesetre Bak Imre alkotói attitűdje – amit a művei igazolnak – egyszerre a költőé és a mérnöké. Mérnöki precizitással tervezi meg először kis lapon méretarányosan a képeit, melyeket – ha arra érdemesnek találja a tervet – előbb kb. 70x100 cm-es, később még nagyobb (kb. 140x210 cm-es) méretben is elkészíti. A nézők általában a közepes és a nagyméretű – a szemlélőt szinte maga alá temető –, teljesen letisztult, precízen megfestett műveivel szoktak találkozni. Ezekhez képest szokatlannak tűnhetnek az itt látható, intim méretű vázlatai, azaz miniatúrái. Olyan hatást keltenek, mint mikor egy sikeres, hatalmi helyzetben lévő felnőttnek megpillantjuk gyermekkori fotóit. Manapság a vázlatok jelentősége amúgy is felértékelődött. Különösen az ismert művek esetében érdekes az első gondolatok, benyomások dokumentációja, mely az esetlegesség, a többféle utat magában rejtő vonások terepe, s ez által a vázlat sokkal személyesebb, mint a kész mű. De miben mások Bak Imrének ezek a miniatúrái, mint az ugyanazt ábrázoló nagyobb művei? Egyrészt evidens a méretből adódó hatás, a hatalmas vásznak uralmával szemben e vázlatok intim közelsége. A hatalmi viszony is megváltozik, mivel ott a kép veszi birtokba a nézőt, itt a néző a képet. Ugyan a miniatúrákat is teljes precizitással készíti, de ezekben mégis több az indetermináltság, hasonlóan Borges „elágazó ösvények kertjéhez”. Míg a nagy vásznakon a többrétegű lefestés által szinte teljesen eltűnik a személyes kézjegy, ez a vázlaton még megtalálható. Nelson Goodman a művészetek csoportosítására két kategóriát állított fel, autográfnak nevezi azokat a műveket – tulajdonképpen a képzőművészetek hagyományos műfajait –, ahol az eredetiség, a hitelesség kérdésének a kritériuma, hogy a mű (nyomatok esetében a dúc) fizikai valójában a művész személyes kézjegyét viselje. Az allográf művészetek – például a zene, az irodalom – esetében a hitelességet nem a tárgyi közvetlenségben kell keresni. Bak Imre képei esetében a miniatúrák láthatóan magukon viselik az autográf jegyeket, s a nagy vásznain – noha ezeket is ő maga festi – ez kevésbé érvényesül, ott jobban dominál az idea, a kép eszmeisége. Újabb képeinek s az itt látható vázlatoknak, miniatűröknek is gyakori motívuma a függőleges vonalakkal szabdalt téglalap, mely egy piktogram, a brandenburgi kapu stilizált formája. Bak korábbi képein is nagy hangsúlyt kap a lent és a fent elkülönülése, melyet a jelzésszerű kapumotívum csak megerősít. Az oszlop, a kapu: elválaszt és összeköt. Átjáró, átmenet két világ – térben, időben – között, így mindig hordoz szimbolikus és metafizikus jelentést is. A térben konkrétan nemcsak az előtt és a mögött fogalmát választja el, hanem mivel tartószerkezet is, így a fent és a lent világát is. Képei stilisztikai találkozási pontok is.
| ||
A klasszikus modernista absztrakt képek és a 60-as évek minimalista és hard edge-s művek szellemiségét tovább építő geometrikus, absztrakt festményei mégsem a malevicsi „tárgy nélküli világot” jelenítik meg, mivel ezek ábrázoló művek. Témái építészeti struktúrák, chiricós kietlen, metafizikus városok. A redukált épületek egymáshoz való viszonya – mérte, helyzete, színe – alakítja a teret. Két dimenzióban próbálják meg érzékeltetni az egymás mögött sorakozó különböző térsíkokat. Ahogy a három dimenzióban kockákból alakítják ki az épületeket, tereket, a költő-mérnök Bak Imre a két dimenzióból következően ezt síkokból álmodja meg. Nemcsak a művein jelenik meg a kapu-motívum, annak metaforikus értelme áthatja Bak Imre képeit. Festményei találkozási pontok, átjárások a különböző szemléletek között. Művein ott az absztrakt, de mégsem tárgy nélküli világ, a síkban a tér, az autográfban az allográf, mind egyszerre, talán mert ő maga is költő és mérnök egyszerre. |
||
|
|
||
|
|
