|
Halász Tamás |
|
Svédületes – svéd-magyar randevú címmel kulturális, tudományos, gazdagági, összművészeti évad keretében mutatkozik be 2004-ban Magyarországon Svédország. A szezon eklektikus programja bővelkedik a kulturális finomságokban, legkiemelkedőbb programjai pedig előadóművészeti vendégjátékok lesznek majd, a nyár végén és az ősz folyamán. A műsorfolyam három színpadi nagyágyúja az idén harmadszorra Magyarországra látogató Cikrus Cirkör,
a kortárs cirkusz világhírű társulata, illetve két, nálunk még ismeretlen, ám a nemzetközi porondon jól jegyzett kortárs táncegyüttes, a malmöi Skånes Dansteater, valamint a fővárosban működő Svéd Királyi Balett szólistái alapította, haladó szellemű Stockholm 59th North társulat.
Svédország gazdaságának látványos fejlődését követően, immár évtizedekkel ezelőtt regionális kulturális nagyhatalmi státuszra is szert tett. A kilencvenes évek elején mindinkább érezhető visszaesés, a szuperjóléti álomból történt keserű ocsúdás a művészetek számára is korszakhatárt jelentett. A kulturális finanszírozásban egyre másra érzékelhető, megszorító intézkedések stagnálásra, vagy legalábbis komoly önmérsékletre és tervei visszafogására kényszerítették a művészeti élet alakítóit és résztvevőit egyaránt. A visszaesést az elmúlt években stabilizálódás – illetve a két szomszéd fővárosának, Oslónak és Helsinkinek felzárkózása – követte, és az újbóli erősödés a kultúra finanszírozásában is gyorsan megmutatkozott. 1998-ban Stockholm nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet: az év során több mint ezer különböző program volt látható a svéd fővárosban. A hat évvel ezelőtti szezon, akárcsak az azóta eltelt évek javuló légköre sajátos módon kevés grandiózus beruházást hozott. Stockholm – akárcsak Svédország egésze – három évszázada nem volt háborús szintér. Ez a közismert tény az oka annak, hogy a nagyváros épített öröksége sértetlen. Nincsenek üres telkek, a szanálásra érett, a lepusztult – helyi viszonyok közt legalábbis annak mondható – városi területeket évtizedekkel korábban szanálták. Míg a 2003-ban e címet elnyert Graz számos grandiózus, merész épülettel gazdagodott, addig a svéd főváros – akárcsak az ország kulturális élete – kevesebb látványos, új beruházást felvonultatva, egészségesen és egységesen erősödött. Bár a közelmúltban adták át a város két nagy egysége, a Norrmalm és a Södermalm közt, a Mälaren-tó és a Balti-tenger körülölelte festői kis szigetek egyikén, a Skeppsholmenen a Modern és Építészeti Múzeum együttesét, grandiózus beruházásokkal általában nem találkozunk. Stockholm meglévő intézményeinek megerősödésével, fejlesztésével gazdagszik – kulturális kínálata sokrétűségével és gazdagságával lenyűgöző. A látogató alig képes elhinni, hogy a fővárost – bár hatalmas területen fekszik – alig több mint egymillióan lakják. Azt az adatot, mely szerint e népességet hetvenhét különböző náció alkotja, az utcán járó-kelő azonban már nem fogadja meglepetten. Stockholm meglepően tarka kulturális szőttes, melyben minden alkotónak joga és módja van a megmutatkozásra. A svéd művészetszemlélet, a megmutatkozásra, szabad önkifejezésre való jog harmonizál egy világszerte egyedülálló, helyi törvényi intézménnyel. Az un. allemansrätten („mindenki joga”) lényege, hogy mindenkinek módjában áll szabadon tartózkodni a természetben (sátorozni, gombászni, gyümölcsöt és virágot szedni, fürdeni és így tovább), még magánterületen is, ha a közeli lakóházaktól halló- és látótávolságon kívül marad. Ez a szellem uralkodik a nagyvárosban is: a gyakorlatilag graffitti-mentes Stockholm egyetlen nagy önkifejezési, kiállítási térség. Különleges és változatos – hullámzó minőségű – köztéri szobrok sokaságával találkozunk utcáin és terein. Ezek talán legkülönösebbje az Ingmar Bergman neve fémjelezte Kungliga Dramatiska Teatern (Királyi Drámai Színház, a köznyelvben csak „Dramaten”) előtt álló, életnagyságú bronzszobor. A két éve elkészült alkotás (Marie-Louise Ekman munkája) nem posztamensen, hanem közvetlenül a díszburkolaton áll. Az egészalakos, életnagyságú mű egy, a közelmúltban elhunyt kiemelkedő színésznő, Margaretha Krook alakját idézi meg. A látogatónak az tűnik fel, hogy a figura felülete olyan fényesre kopott, mint egy búcsújáró templom agyonsimogatott szent-szobráé. Krook bronzalakját télen-nyáron testhőmérsékletűre fűtik a szobor belsejében futó csövek segítségével. A jólelkű színésznőt holtában is ölelgetik a sokat fázó svédek. Különleges kiállítótérként működik idén a Svéd Külügyminisztérium főépülete is: a tárca modernizációs projektjét még a közelmúltban tragikus körülmények közt elhunyt Anna Lindh miniszter asszony kezdeményezte: a vállalkozás keretében kiállítások láthatók a külügyben. A főbejáratnál – mementóként – Ulrik Samuelson szobrát helyezték el, amely a Fat Boy, a Nagasakira ledobott amerikai atombomba másolata. Samuelson – akinek nevéhez olyan kiemelkedő projektek fűződnek, mint az amúgy is roppant izgalmas küllemű stockholmi metróhálózat talán legkülönösebb állomásának, a Kungsträdgårdennek megtervezése – 1977-ben alkotta meg a bomba „portréját”. Számos közterület önmagában is különleges vizuális élményt nyújt: jó példa erre a belvárosi, David Bagares utcai alagút, amely egy, a város közepén található, sűrűn beépített magaslat alatt húzódik kétszázharminc méter hosszan. Az 1886-ra elkészült gyalogos átjáró belső borításának köszönhetően elképesztő térélményt nyújt a gyanútlan betérő számára. Az eklektikus belváros, mely a voltaképpeni óváros-szigettől, a Gamla Stantól északra terül el, építészetileg igen tarka, mégis harmonikus képet mutat. Kőhajításnyira a tízes években emelt, legendás PUB áruháztól – melynek falán emléktábla hirdeti, hogy egykor itt volt pénztárosnő bizonyos Greta Gustafsson, akit aztán Greta Garboként imádott a világ – sorakoznak a Hötorget toronyházai. Az 1952 és 1956 közt emelt monstrumoknak csak a formája és mérete azonos: a maguk korában ultramodernnek számító, tizennyolc emeletes épületek mindegyikét más és más építész tervezte: a házsorra tekintve hihetetlennek tűnik, hogy az lassan fél évszázada az új Stockholm egyik szimbóluma.
| ||
Az álló óriások közelében, a Sergelstorg téren egy fekvő óriás, a Kulturhuset, a város kultúrpalotája emelkedik. A galériákkal, könyvtárral, négy különböző méretű színházzal rendelkező, városnyi ház 1973 óta látja el értékes közfeladatát: naponta sok ezren fordulnak meg benne. Az utcaszinten, bábeli forgatag közepén jobbára idős arab férfiak sakkoznak, a pultok roskadoznak a brosúráktól, esténként tömegeket vonzanak a színházak estjei. A városban élő soktucatnyi náció ide jár anyanyelvén újságot olvasni, internetezni, barátkozni. Stockholm új, impozáns látványossága a Modern Múzeum (Moderna Museet), amely egy tömbben az Építészeti Múzeummal (Arkitekturmuseet) idén koratavasszal nyitotta meg újra kapuit. A kiállítóhelyet a spanyol Rafael Moneo tervezte, környezetében a svéd haditengerészet épületei, régi – mára új funkciót kapott – dokkok, illetve a múzeumnak otthont adó, állandó lakossággal nem rendelkező múzeum-sziget, a Skeppsholmen – napjainkban időszakos kiállításokat befogadó – tengerésztemploma található. Ugyancsak a közelben működik a kiemelkedő gyűjteménnyel rendelkező Kelet-Ázsiai Múzeum (Östasiatiska Museet), mely nem csupán a Távol-Kelet történeti messze múltjának kincseit mutatja be: aktuális, időszaki kiállításán a japán manga-rajzfilmek világát hozza közel. A sziget területén található – szintén egy egykori dokk épületében – a Trafóhoz hasonló profilú táncművészeti befogadóhely, az 1986-ban alapított Moderna Dansteater, illetve a svéd Képzőművészeti Főiskola műtermei is. A Modern Múzeum 1958-ban nyílt meg először, mégpedig abban a haditengerészeti kiképzőcsarnokban, mely mostani épülete szomszédjában, az új Építészeti Múzeum otthonául szolgál. A múzeum a ’60-as évek során számos, mára már legendás emlékű kiállítást szervezett, amelyeknek anyaga óriási hatással volt a kor svéd művészeire. Összművészeti jellegű gyűjteménye – mely a svéd Nemzeti Múzeum modern festészeti kollekciójaként önállósult – napjainkig tartó, rohamos gyarapodásnak indult ekkoriban, melynek kezdeményezője a ház legendás igazgatója, Pontus Holtén volt. A gyűjtemény hamarosan kinőtte az épületet. Az új múzeum megtervezésére kiírt pályázat kétszáztizenegy indulója közül Moneo pályaművét választották ki. A sziget belseje felé egyetlen, hosszan elnyúló szintet mutató, a tenger felé viszont teraszos, négyszintes épületet 1998-ban nyitották meg. A házban felfedezett, komoly statikai, műszaki hibák miatt három évvel később bezárni kényszerült, majd alapos átalakítási munkákat követően, immár az Építészeti Múzeummal együtt, 2004 elején nyílt meg újra. A rendkívül hosszú folyosóra felfűzött teremblokkokban állandó tárlatok láthatók, melyek a XX. századi művészet korszakait mutatják be, számos, kapitális, a múzeum gyűjteményéhez tartozó műremeket felvonultatva. A kollekció hatalmas: mintegy ötezer festmény, installáció és szobor, huszonötezer kisgrafikai munka, nyomat, akvarell, és több mint százezer fénykép alkotja. Kiemelkedő darabjai Tatlin Tornya, Duchamp Szökőkútja, Dalí Tell Vilmos talánya, Matisse Marokkói tájképe, Brancusi Újszülöttje és hosszú még a lista. A kollekció leglátványosabb darabjai a múzeum kertjében álló óriások: Alexander Calder Négy elem című mobil-szoborcsoportja, illetve a Paradicsom, Niki de Saint Phalle és Jean Tinguely nem kevésbé mozgékony műtárgy-együttese.
| ||
| ||
A Modern Múzeum roppant, puritán terei fölé boruló, négyzet alapú kupolák tetején nyugvó, hatalmas üvegkockák éjjel fényesen világítanak: az ódon Skeppsholmen napnyugta után általuk leginkább futurisztikus űrközpont képét mutatja. A kortárs svéd színpadművészet világszerte talán legismertebb formációját, a Cirkus Cirkört már ismerheti a magyar közönség: 2001 márciusának végén, három estén keresztül játszották – tomboló sikert aratva – Trix című produkciójukat a Trafó – Kortárs Művészetek Házában, a tavalyi Budapesti Őszi Fesztiválon pedig a Cirkör akrobata-akadémiájának, a Cirkuspiloternának fiataljai mutatták be Miss Lyckad című előadásukat. Az 1995-ben létrejött társulat (mely nevét két francia szó, a cirque, vagyis cirkusz, és a coeur, vagyis szív összevonásával és svédesítéséből kapta) székhelye a Stockholm-közeli Botkyrkában található. Három éves, a svéd kormányzat által kiemelten támogatott, posztgraduális oktatási programjuk a már említett Cirkuspiloterna, vagyis cirkuszpilóták. A Cirkör a kezdetektől fogva együttműködik a társművészetek legkiemelkedőbb alkotóival. Az első átütő, nemzetközi sikert hozó előadásuk, a Supercirkör ’98 rendezője, Jonas Åkerlund például világszerte ismert együttesek és szólisták (így Madonna) videóklipjeit rendezte. A Supercirkört követően létrehozott 00:00, illetve – magyarországi bemutatkozó előadásuk – a Trix műsorát pedig Lars Rudolfsson, Svédország egyik legjelentősebb színházi és operarendezője jegyzi. Rudolfsson alapító társigazgatója volt az 1983-ban alapított stockholmi Orionteaternnek, az északi ország legjelentősebb „innovatív” társulatának. A színtársulat kulturális hídszerepre törekszik: ennek jegyében a Cirkör mellett kínai, japán, indiai és orosz társulatokkal (többek közt Sanghaj pekingi opera-társulatával) dolgoztak együtt az elmúlt évtizedben. A társulat szeptember végén érkezik ismét Budapestre, hogy a Trafó színpadán mutassa be legújabb produkcióját, a 99%-ban ismeretlent (99% Unknown), melynek premierére alig egy héttel korábban, a Düsseldorfi Őszi Kulturális Fesztiválon kerül sor. A Cirkör alapvetően három üzemmódban dolgozik: társulatként saját előadásait hozza létre, fenntartja saját, középfokú művészeti iskoláját, illetve országszerte különböző közoktatási intézményekben tart meglepetésszerű vendégjátékokat. 2003-ban tartották első nemzetközi cirkuszi és artista fesztiváljukat, amelynek programjában nem csupán nemzetközi vendégeik, de helyi fiatalok formációi is felléphettek. A társulat és az iskola nyelve angol: növendékeik tizenegy országból érkeztek. A cirkusz nagyon szoros viszonyt ápol az otthonául szolgáló Botkyrka kulturális kormányzatával: a helyi viszonyokhoz képest meglehetősen szegény, jelentős részben bevándorlók lakta, szlamosodó település vezetése tárt karokkal fogadta a hozzájuk települő társulatot, és annak kultúrpolitikai projektjeit. A Cirkör segít az ifjúságvédelmi programokban, népszerűsíti a művészeteket, saját lehetőségeivel részt vesz a városi közösséget szolgáló vállalkozásokban. A társulat mintegy 50-70 művésszel áll kapcsolatban, ám a Cirkör összesen (beszámítva a növendékeket és a fejlett apparátust) mintegy kétszáz fős kört jelent. E jelentős – valódi kommunaként működő – közösség szinte valamennyi tagja Botkyrkába költözött; nem albérlőként, ideiglenesen, hanem állandó lakosként él ott három esztendeje. Tilde Björfors rendező, a Cirkör alapító-művészeti igazgatója szerint csapatuk az elmúlt évek során képes volt részt vállalni Botkyrka meglehetősen riasztó arculatának átformálásában. A Cirkör markáns ideológiát képvisel, amelyet tagjai „physical intelligence” néven határoznak meg: céljuk, hogy látható, nyomon követhető munkájukkal, előadásaikkal, pedagógiai tevékenységükkel jobbá, élhetőbbé tegyék maguk körül a világot.
| ||
| ||
A Cirkörrel ellentétben még teljesen ismeretlen nálunk a svéd előadóművészet egyik legjelentősebb tánctársulata, a Stockholm 59TH North, amely – két másik társulattal, a Nordic Dance Gala keretében – augusztus közepén lép fel a Magyar Állami Operaházban. Az együttes – mely nevét a Stockholm területén áthaladó földrajzi szélességi fokról kapta – 1997-ben alakult, Madeleine Onne vezetésével. Tagjai közt a Svéd Királyi Balett táncosait – zömmel szólistáit – találjuk. E táncosok, akiket az újdonság, az innováció iránti nyitottság hozott össze, az együttes alakulása óta élnek „kettős életet”. A Svéd Királyi Operaházban fellépő Királyi Balett táncosaiként a hagyományos – néha a XX. század egy-egy jelentős, modern alkotója jegyezte művel kibővülő – repertoárt táncolják, míg „szabadidejükben” kortárs koreográfusok vadonatúj alkotásait próbálják és játsszák. A kísérletező formáció megalakulásának évében a rangos kortárs fesztivál, a New York-i Jacobs Pillow vendége volt: a friss formáció kirobbanó fogadtatása kovácsolta végképp össze őket. Az együttes azóta – túlnyomó részben, vállaltan – kortárs, hazai koreográfusok alkotásait játsza, szellemiségében alapozva a svéd táncművészet évszázados történetének, világhírű alkotóinak örökségére. Különlegessége pedig abban áll, hogy a kifogástalan minőségű, újító szellemű koreográfiákat rendkívüli tudású és iskolázottságú táncosok mutatják be. Budapesti vendégjátékukon három, nálunk is ismert alkotó, Krzystof Pastor, Mats Ek és Kenneth Kvarnström egy-egy koreográfiáját láthatjuk. Színházat, táncot Stockholmban nem csak hagyományos környezetben, épített térben láthatunk. 1942-ben a főváros kertészeti vállalatának néhány művészlelke alapította meg a Stockholms Parkteaternt, amely mára hatalmas rendszerré nőtte ki magát. Az intézmény a városi színház, a Stadsteatern rendszerének részeként működik, központja – mint az már megszokott – egy régi hajódokkban található. Játszóhelyei pedig városszerte. A saját társulattal nem rendelkező Parkteatern, mint neve is mutatja, szabadtéri színpadokon, parkokban játszik: saját produkciókat is létrehoz, vagy már korábban elkészült, a színházi évadban zárt kőszínházakban játszott alkotásokat hoz ki a szabadba. Három hónapos szezonjuk során mintegy száznegyven előadásra kerül sor – ami a legfontosabb, ingyenesen. A színházat a főváros finanszírozza, és támogatása – a tavalyi évben mintegy száznyolcvanmillió forint – elégséges ahhoz, hogy a jegybevételről a Parkteatern lemondhasson. Ez az említett összeg még hazai körülményeink mellett sem mondható kiemelkedőnek, ha a száznegyven előadást – illetve a tavaly számlált száznegyvenezer nézőt – vesszük: azt viszont minden, a Parkteatern keretei közt megmutatkozó színház, társulat felismerte, hogy e programnak rendkívüli közönségszélesítő hatása van, érdemes részt venni benne. A hagyományos és kísérleti színházat, gyerekszínházat, táncot felvonultató Parkteatern igazgatója, Linda Zachrison elmondta: intézményük az elmúlt évek során a svéd kortárs táncelőadások látogatottságát például 200 %-kal növelte. Szintén a Stadsteaternhez tartozik a korábban már említett Kulturhuset négy játszóhelye: egyikükben, a Klarascenenben játsszák tavasz óta Tjechovträdgården (vagyis Csehovkert – a svédnek külön kifejezése van a fáskertre – trädgården – és ez így jól rímel a Cseresznyéskert svéd címére: Körbärsträdgården) című mozgásszínházi előadást, Birgitta Egerbladh alkotását. A produkció láthatóan kultuszelőadássá nőtte ki magát: a nézőtéren roppant tömeg, meghajlásnál dörgő állvataps, pedig a mű nem könnyű, már csak három órás futamideje okán sem. Egerbladh beszédes-táncos produkciója öt Csehov-dráma (Ivanov, Sirály, Ványa bácsi, A három nővér és Cseresznyéskert) különös egyvelege. A színen hatalmas sokaság, tizenkilenc szereplő: táncosok, színészek, köztük Egerbladh saját társulatának, illetve a Stadsteaternek, a Cullberg Balettnek, a Bergman-féle Királyi Drámai Színháznak, a Dramatennek művészei, fiatal artisták, zenészek és kortárs táncosok. A korosztályi szórás legalább ötven év. Egerbladh az öt drámát különös szőttesként jeleníti meg. Egyetlen előadássá formálja azok kiválasztott jelenet-cserepeit. A részletek jól felismerhetők, nyelvi nehézség – Csehov akár minimális ismeretében – alig merül fel. A játék időrendben halad előre, mind az öt drámában. Hol Asztrovot látjuk, hol Versinyint, a három nővér kilencen van, Marina, a Ványa bácsi öreg dajkája Firsszel, a Cseresznyéskert élemedett inasával borong. Az előadás tere gyönyörű, játékos és változékony, mint maga az előadás. Hol rejtelmes, mint Jeles András csodálatos kaposvári Ványa bácsijáé, hol rideg és keserű, mint Ascher Tamás Ivanovjáé a Katona József Színházban. A korhű bútorok-jelmezek idővel átficamodnak az itt is elharapózott retróba, a játékteret szegélyező függönyön nyír-, vagy fenyőerdő vetített-festett képe látható. A csehovi szó-mozgás-színház szellemes, néha már a szentségtörésig az. Iróniája, humora azonban „anyagából vétetett”, nem támad rá az eredetire. Egerbladh remekül váltogatja médiumait: hol a szóé, hol a mozdulaté a főszerep. Ugyanígy hullámzanak az érzelmek is: kiváló ritmusérzékkel pörgeti fel „hideg-meleg” effektusokkal az előadás menetét. Hol könnyesre röhögtet, hol mélyen meghat. Előadói úgy viselik szerepeiket, mintha mérték után szabták volna rájuk. És bizony az egy főre eső szerepek száma nem kevés. A Csehovkert legjellemzőbb tulajdonsága a szeretetreméltóság: kislánynak öltözött éltes dívái, érdes modorú hősszerelmesei, pajkos leányzók és borongós fiatalemberek valósággal pancsolnak Csehovban. Élvezetes figyelni, hogyan kanyarodik a játék egyik drámából a másikra majd vissza, hogyan köti össze a jeleneteket egy-egy aprócska momentum, hogyan desztillálja alázattal egyetlen hibriddé az öt színművet a rendező-koreográfus. A tágas tér hol tájjá tágul, hol szűk szobácskává zsugorodik – él, eleven. Hatalmas szerelmek, kiélhetetlen vágyak, csapongó léhaság és megfáradt életbölcselet lengedezik be a színpadot, a játék tempója sodró, cselekménye emészthető. Egerbladh merész koncepcióját jó tehetséggel vezetgeti végig megannyi banánhéj közt lavírozva.
| ||
Végezetül egy különleges múzeumot szeretnék bemutatni, amely néhány év alatt Stockholm egyik legismertebb kiállítóhelyévé nőtte ki magát. A Dansmuseet, a Táncmúzeum a Királyi Drámai Színház, a Királyi Opera és a palota csillogó háromszögében található, a Gusztáv Adolf Tér egy elegáns, valaha bankként működött épületének két szintjén, ahová az opera épületéből költözött. Eredetileg Párizsban (!) alapította, saját kollekciójából Rolf de Maré svéd társulatvezető, műgyűjtő és utazó. A Táncmúzeum 1953-ban nyílt meg Stockholmban, mint a világ első szakgyűjteménye és kutatóintézménye. Maré gazdag műtárgyegyüttesének köszönhetően nem csupán a nyugat tánchagyományaival ismerkedhetünk meg itt: a tárlókban jelmezek, maszkok, színpadmodellek, kellékek, filmbejátszások, képzőművészeti alkotások segítségével kalandozhatunk Zaire-ban, Tibetben, Japánban, Kínában. A „világtánc” gazdag felvonultatása mellett kap teret az európai, és ezen belül a svéd táncművészet. E gyűjteményrész változatos műalkotások segítségével követi nyomon a táncformák kialakulását. Rendkívüli anyaggal idézi fel az 1920 és 1925 közt, Párizsban működött Ballets Suédois (Svenska Baletten – Svéd Balett) történetét. Ezt a társulatot a már említett Rolf de Maré hozta létre, művészeti vezetője pedig a táncos-koreográfus Jean Börlin volt. Az együttes a Szergej Gyagilev vezette Ballets Rousses (Orosz Balett) idején, annak bizonyos értelemben az árnyékában működött a francia fővárosban – és bár fennállása idején az orosz társulat már vesztett régi fényéből, elsősorban Nizsinszkij távozása nyomán –, de rövid működése jóval kevésbé maradt meg az emlékezetben, mint a legendás társegyüttesé. A műgyűjtő Marénak köszönhetően elsősorban a kor legendás képzőművészei kezdtek gyülekezni a svéd társulat körül: első közöttük Fernand Léger – aki számos balettjük teljes jelmez- és díszletanyagát tervezte –, aztán de Chirico, Pierre Bonnard, Picabia, vagy a nagyon fiatalon elhunyt, ragyogó tehetségű, svéd Nils Dardel. Léger művészete a távolból mintha a múzeum térrészeit is összekötné: a bejárattal szemben állították fel a Svéd Balettnek 1923-ban készített – vázlatai alapján rekonstruált – A világ születése című táncjátékhoz készített színpadtervét. A monumentális alkotás ötvözi a fekete-afrikai népművészet és az európai izmusok világát. A múzeum idei nyári szenzációja egy átfogó kiállítás, mely a hetvenöt éve elhunyt, a táncművészet történetét megváltoztató orosz impresszárió, Szergej Gyagilev előtt tiszteleg. Az extravagancia művészete című tárlaton a Ballets Rousses előadásainak eredeti jelmezeit állították ki, tervezőik szerint csoportosítva azokat. Tudván, hogy Gyagilev kora legnagyobb művészeit vonta be a társulat munkájába, sejthető, nem akármilyen arzenállal találkozhatunk, a hatás azonban leírhatatlan. A kiállított, páratlan szépségű kosztümök, Léon Bakszt, Giorgio de Chirico, André Derain, Alexander Golovin, Natalja Goncsarova, Mihail Larionov, André Masson, Henri Matisse és mások alkotásai egy páratlanul pezsgő, az összművészeti alkotómunkát tökélyre fejlesztő kort idéznek fel. Az egykori banképület páncéltermében, métervastag vasajtók mögött kiállított kincseket a lehunyt szemű Gyagilev őrzi. A bejáratnál, üveg alatt fehérlik halotti maszkja. Ajkai finom mosolyra húzódnak. |
||
|
|
||
|
|
