|
|
|
Vámos Éva: Szokatlan életpálya végén készíti el Jean Dubuffet Emlékezetes események címû komplex szerigráfiáit. „Más mûvészet az övé” – figyelt fel rá mindjárt Jean Paulhan. A hétköznapok misztériuma jelenik meg Falak címû, Guillevic-kel közös kötetében – litográfiái éppen azt a poézist ragadják meg a mindennapokban, amelyet Guillevic versei. Nemrégiben a Sorbonne régi kápolnájában láthattunk ezek közül néhányat. Most pedig Budapestre érkezett a Ludwig Múzeumba – a Francia Intézet és az AFAA segítségével – a Dubuffet Alapítvány önálló kiállítása. A kiállítás francia kurátorával és egyben az Alapítvány igazgatónõjével Sophie Webellel beszélgettünk a megnyitó elõtt.
Sophie Webel: A Dubuffet Alapítvány anyaga 40évet ölel át – ebbõl hoztunk el egy, a teljes mûvészi életmûvet reprezentáló kiállítást. A jómódú Le Havre-i borkereskedõ fia többször is nekirugaszkodott a mûvészi pályának – hiszen nem volt könnyû kilépnie a rá váró családi vállalkozásból. Már 41 éves volt, amikor igazi mûvészi pályája elindult. Korábbi próbálkozásai még csak amatõr munkák. Sokáig hezitált: idõnként elment, majd visszatért, és folytatta a borkereskedést Le Havre-ban. Mint egy meghosszabbított kamaszkor volt mindez addig – amelyet õ saját prehistórikus korszakának nevezett. 1942-ben döntött úgy, hogy véglegesen a festészetnek szenteli életét, és ettõl kezdve felgyorsultak az események. Találkozása Jean Paulhannal döntõ volt. Az irodalmár Paulhan nagyon érdeklõdött Dubuffet iránt, és minthogy nagy ismeretségi köre volt, Dubuffet egyszerre a mûvészeti élet legizgalmasabb köreibe került. Pierre Seghers könyvet írt róla Jean Dubuffet avagy a közember címen – és mindjárt illusztrációt kér hozzá. Minthogy nem értett a litográfiához, elment Fernand Mourlot mûhelyébe – õ a korszak legelismertebb litográfusa, aki Chagall-lal, Picassóval és Braque-kal dolgozott. A néhány órai tanulásból néhány hónap lesz, és Dubuffet teljesen beleszeret a litográfiába – a kért egy kép helyett harminckettõt készít. Minthogy kezdetben keveset tud errõl a mûfajról, minden kötöttség nélkül adja át magát az alkotásnak. Így születnek meg a Zongorista, a Kávédaráló, vagy éppen a Harisnyafoltozó címû mûvei. A megszokott kis tevékenységek egyszerre meghatóvá, egyedivé váltak képein. Mourlot meglátja ebben a könyv kiadásának lehetõségét. A címet egy ugyancsak jelentõs költõ, Francis Ponge adja: Anyag és emlékezet, avagy litográfusok az iskolában. 1944 szeptemberében – Dubuffet már 43 éves – kiállítással jelenik meg a René Drouin galériában, ami akkoriban Párizsban a Galéria. És mindjárt óriási vihart kavar.
| ||
V. É.: Yves Peyré fontosnak tartja a festészet és a költészet közötti, a könyvekben megjelenõ dialógust, és ezzel kapcsolatban idézi Dubuffet-t. Hogyan látja ezt ön? S. W.: A szöveg és a könyv közötti kapcsolat a Falak címû mûvében feltûnõ. Itt a kép és a szöveg közötti kapcsolat egyértelmû, még akkor is, ha ez nem közvetlen, illusztratív. A fal, mint felület, amelyre írni lehet, a graffitik, majd az emberi alakok, amelyek belevesznek a falba – itt mind együtt élnek a szöveggel. A Falakban egyébként az emberi alak utat enged a kõnek, s néha mintha a kõfalak közé szorulna. A kõ, s egyáltalán mindenféle anyag rendkívül fontos Dubuffet számára. Újabb és újabb papírfajtákat – ragasztott, sajtolt, kollázs formában is – és újabb és újabb sokszorosítási eljárásokat próbál ki. És szenvedélyesen veti bele magát minden újonnan megismert lehetõségbe. Azután kis könyveken dolgozott, amelyekben 1945-tõl 1950-ig litográfiáit saját szövegeivel együtt adta ki. 1948 karácsonyára nyomtatta ki elsõ, zsargonban írt könyvét, amelyet még sok követ. Gyakran saját kalligrafált betûivel és távolról sem ortodox helyesírással készültek ezek a szövegek. Miközben maga nyomtatta ezeket a könyveket – felesége segítségével –, eljutott a papírnyomatig, amellyel azután több évig kísérletezett. Mindenesetre nem elõre megírt szövegeit illusztrálta, hiszen teljesen egy idõben születtek ezek a mûvei. 1953-ban visszatért Fernand Mourlot mûhelyébe. Itt készítette a nyomat-asszamblázsokat. Itt nemcsak a technika újszerûsége érdekes, hanem az, ahogyan sokszor sikerül a növényvilág és az ember kapcsolatát ábrázolnia, mint például a Vadont irtó telepesek címû munkájában.
| ||
V. É.: Milyen lehetõségei vannak a Dubuffet Alapítványnak? S. W.: Dubuffet gondolt az utókorra – elég ritka dolog a mûvészek körében, hogy még életükben gondoskodnak mûveikrõl. Dubuffet fontosnak tartotta, hogy életmûve egyben legyen majd látható az utókor számára. (Kollektív kiállításokon sem szeretett részt venni.) 1974-ben hozta létre az Alapítványt. Sok mûvet adományozott folyamatosan. Mintegy 1000 mûvünk van, valamint a kéziratok. Ez nagyszerû lehetõség a kutatók számára. Már korábban is foglalkoztatták Dubuffet-t ezek a kérdések. Ezért ajándékozott már 1967-ben a párizsi iparmûvészeti múzeumnak egy jelentõs koherens gyûjteményt, amelyben az 1940-es évektõl a hatvanas évek végéig készített mûvei voltak. Ez után jutott eszébe, hogy alapítványt hozzon létre. Így alkalmunk van itt helyben és másutt is állandóan megújuló kiállításokat rendezni. A kiállítás innen Gyõrbe, Rigába, majd decemberben Innsbruckba kerül.
| ||
|
|
||
|
* Jean Dubuffet. Litográfiák, szitanyomatok, festmények a párizsi Dubuffet Alapítvány gyûjteményébõl. Ludwig Múzeum, Budapest – Kortárs Mûvészeti Múzeum, Budapest, 2004. június 10 – augusztus 29. |
